Zalamegyei Ujság, 1943. január-március (26. évfolyam, 1-72. szám)
1943-03-09 / 55. szám
2. ZALAMfi@¥EI LJSÁ® 1943. március 9 Bummábasn megfiikSztak a Japán és angol csapatok Bangkokból jelenti a Nemet Távirati Íratta: Felső-Bun ná ban a japán expedíció» csatok megütköztek a brit csapatokkal és egy egyi helységben heves harcok után megvertek az angol csapatokat. Mik tűiig városától északkeletre a japán csapatok nagy támadást kezellek az angolük ellen. A kínai csapatokkal folytatott harcok során ezen a területen a japánok 10 kiló-; méteres szakaszon benyomultak az ' ellenséges ái! fásokba. Újra SaeaB*a«l^»aglw8 a tőrük minis&tereiiiSk t mondását. Az állam elnök most újra Szárad- zsoglut bízta meg a török kormány meuakikí- I tásával. ) Halott gazdát találtak az andráshidai hegyi ut«n Rahlógyilkosság, vagy szerencsétlenség áldozata lett ismeretlen gazda ? Ma délelőtt II órakor telefonon jelentette a zalaegerszegi csendőrőrs járőre, hogy az andráshidai hegyi-útón egy eddig ismeretlen gazda-kinézésű ember hulláját találták meg. A nyomozás eddigi adatai szerint külsérelmi nyomok is látszanak s így egyelőre nem lehet megállapítani, hogy véletlen szerencsétlenség, vagy bűntény áldozata lett az ismeretlen gazda, akinek személvazonosságát sem sikerült megállapítani. A csendőri jelentés alapján a kir. ügyészség vizsgálati indítványt tett, amelynek eredményeképpen a vizsgálóbíró elrendelte a hely- I színi szemlének és a boncolásnak ma délután 2 órakor való megtartását. A boncoláson megjelennek dr. Szekeres Sándor és dr. Deli Károly orvosok is. A rejtélyesnek látszó ügyben a csendőrség megindította az erélyes'nyomozást. Lehetséges ugyanis, hogy ügy ütötték le a gazdát é* elvitték az iratait. Remélhetőleg ,may a sze mélv azonosság ennek ellenére megállapítható lesz. Az e^yke és az e^yse az erkölcsi érzék hiánya — mondotta Ivánfi János igazgató az A. G. vasárnapi ülésén” A katolikus Kultúrház nagytermében vasárnap este tartotta a helybeli A. C. első előadását. amely a Hiszekegy eléneklésével kezdődött. Utána Izsák Gyula poigáriiskolai tanár a Nvitráról tartott igen érdekes ismertető,( előadást, hozzáfűzve, hogy az elszakított magyar város nem kisebb embert adott, mint Prohászka Ottokára. Ivánfi .János gimnáziumi igazgató a »Család szociális jogai a társadalomban« címen tartott érdekes előadást. Mint mondotta, az emberi élet boldogságkeresés. Ezt a boldogságot azonban az ember a legkülönbözőbl j módon keresi. Az anyagi és érzéki boldogságok azonban igen rövid életűek. Felvetődik tehát a kérdés: vájjon, van-e valami, ami a valláson felül boldoggá tud tenni? Meg kell állapítanunk, hogy van: az édes otthon. Ez után vágyik az ember és ezt keresi, kutat jaj mindenki. Az otthont azonban csakis a családban lehet megtalálni. Természetesen, ezért a családban szerzett boldogságért is fizetni kell. Áldozat és fegyelmezettség kell. Természetesen, vannak olyanok, M Mi _______________. Öl tözködjünk j TÓTH (SYUU úri és női szabóságából Kész nőikahá? és (Uhaosztály üridivat, és szövcieladás akik éneikül akarnak boldogok lenni. Az Isten a családi szentéjt körülbástyázta, ami ellen, sajnos, egyre általánosabb lett a lázadás 4 már odajutottunk, hogy fel kellett kiáltani, hogy mentsük meg a családot. A megmentés módozatait XIII. Leo pápa idevonatkozó en- ciklikája megvilágítja. A családalapítás az embernek olyan joga, amelyet tőle elvenni nem lehet. A család-) alapításnak azonban a célja csak a gvertnek lehet. Itt meg keli jegyeznünk, hogy inkább a fiatalok házassága a kívánatos, mert az idősebbek házassága kevésbé termékeny és a fiatal kor egyébként is sokkal alkalmasabb a gyermeknevelésre. Az elmúlt időkben azonban nagv merészség v olt a fiatalság nősülése, mert hiányoztak az anyagi alapok. Éppen ezért nemcsak az államnak, hanem a társadalomnak is meg kell tenni a maga kötelességét, mivel a vagyon és az anyagiak legnagyobb része a társadalomé. Ezért szükséges hivatásszervezeti alapon való szabályozás, mert' ebben az esetben a családalapítás elő! senki sem térhet ki. Az egyke és az, egyse az erkölcsi érzék hiánya. Éppen ezért a többgyermekes családnak többi joga van a megbecsülésre. Azaz csak lenne több joga, mert valójában az adópolitika és az örökösödési rendszer v alósággal bünteti a sokgyermekes családokat és támogatja az egykeseket. A család olyan önálló sajátos valóságé j amely nélkül a teljes emberi élet clképzel- < betétién. Tehát családi iminkabérrendszer szükséges, amihez a társadalmi élet teljes) á{alakítása elkerülheteílen. A keresztény hivatás-rendiségnek kell meg- I hozni a nagy átalakulást. A szülők joga szintén olyan, amit korláHípes aalaii emberek XII. Vörös Salamon. Szintén híres, vagy Inkább hírhedt zalai ember a XI\ . század elején. Atyja Harkályt Demeter. Harkály a mai Salomvár mellett eső puszta, illetve üdülő. - Salamon nem elé- gedett meg az atyjától örökölt harkály! kúriával. hanem nem messze tőle, egy kis dombon várat épített magának, amit azután róla Sa- lamonv"árának (ma viszont Salomvárnak', ne- veztek el. Itt élhetett volna nyugodtan, már amennyire e zavaros időben nyugodtan élhetett valaki. \ örös Salamon nem is akart nyugodtan élni. Kereste a bajt. A szomszéd birtokor sokkal, a liesznekyekkel hamarosan össze is ütötte a poharat. Na. nem barátságból, hanem egy kis politika, sőt jó részben anyagi ügy is közrejátszott. A Resznekveknek volt ugyanis Salomvár mellett egv helységük, a Zalalövőtől délre fekvő Csütörtökhely. ahol már az Árpádkorban nekik csütörtöki napon hetivásáruk volt. A vásár pedig abban az időben igen sokat hozott, amit bizony a \ örös Salamon megirigyelt. Nemcsak megirigyelt. hanem meg is kontrázott. Éspedig úgy. hogy Salamon\árán 6 is minden szombaton tartatott hetivásárt,! amelven a vásárosokat óban kedvezményben részesítette, hogy a csütörtökbe!)! csütörtökJl vásárok semmit sem értek. A liesznekyek ezt nem is hagyták szó nélkül. Bepanaszolták N ö- rös Salamont a bíróság előtt. Salamon vásárjogát nem tudta igazolni. ’S iszont a Resznekyek Csák bán levelével bizonyították magukat. Gondolhatjuk. hogy a bíróság nem Salamonnak adott igazat. Salamon megnyugodott-e. biztosan nem tudjuk. Ugv gondolom, hogy nem nyugodott meg. Mert 1325. tavaszán összeszedte embereit. felfegyverezte jobbágyait és hadat vezetett a Resznekyek, ellen. Megrohanta Resz- neket. Rerszneky Herbert kúriáját elfoglalta, szüleit megölte, házát felgyújtotta, sőt a templomot is feltörte, ahonnan Résznek) Herb őrt okin á vív a it el r ab o lta. Vörös Salamon az ilyenbe.- már jártas volt. 9 évvel előbb ugyanilyen dolgot szintén művelt. Akkor Kőszeghy János biztatására a vasmegyei Gersét rohanta meg embereivel. Ka ottlakó Nádasdy László a vad horda elől a templomba menekült, de ott is megöltek, holttestét kihúzták s fejét levágták. Testvére, Dénes, udvarházában védekezett, de azt rágyújtották. a e^ész családjával együtt betm- égett. A na"'' mészárlásból csak egy kislányt tudott a daT ám megmenteni, aki későid) Magvar Pál felesébe lett s a vasmegyei Dápórti község nagy iótevője. Gaztetteiért a királv büntetőkeze nem értői el. mert Ivőszegbv János megvédte. Mik^t pedig Károly király Kőszeghy János uraskw- d ásónak vé-get vetett, V örös Salamon már nem tartozott földi bírónak számot adni. v Egyed Ferenc« Ankarából Jeleni# a Magyar Távirati irat! i i A választásokkal kapcsolatosan Szaradzsoglu török miniszterelnök beadta a kormány le- I *mßmAMAß**0MV******IWMftßW**ßmß** tozni nem lehet. Qk nevelik a gyermeke^ •; amit tőlük eh enni nem szabad. Ebben a nc- velésben azonban a társadalomnak kötelessége a szülőket támogatni. Az ama, a testi és sí ieki nevelésben a főszerepet viszi s az édesanya munkáját megakadá 1 vozní, vagy bár- § bánmiien állami hatalommal korlátozni vélek. a természet örök törvényei ellen. A család az élet és a jogrend alapja^ tehát minden 1 el keli követni annak támogatására, még abban az esetben* is. ha mindjárt gyökeres átalakítás isi szükséges annak keresztülvitele érdekében. A család nélkül mit ér az élet? Lelki *í- J várság, mert nem aranyozná azt be a sze- j retet ténye. Ennek elősegítése olyan kell hogjy 1 legyen, hogy ne csak feltámadhasson, ha-; i nem évezredekre fenn is maradhasson. A nagyhatású beszéd után Szék elv Zoltán gimnáziumi tanuló szavalt, majd Mindszeuty; : József prélátus-plébános bejelentette, hogy a következő vasárnap ugyancsak hat órakor lesz a második előadás. A Himnusz eléneklésé.vei i ért \ éget.