Zalamegyei Ujság, 1943. január-március (26. évfolyam, 1-72. szám)

1943-02-11 / 33. szám

ZALAMEGYEI ÚJSÁG 1943. február 11, * 4. cföapiHírei Magyar hősök Szép példáját adta bátorságának és hű­ségének Móricz Andor hjadapródőrmestea-, egyik tüzérosztályunk szakaszparanesnoka. 1942. augusztus 6-án a Korotojak körül vívott rendkívül heves harcokban önként vál­lalkozott arra, hogy felváltja a tüzérségi íeí- dcríiőálSáshan megsebesült felderítik Uztet, bár iaz' ellenség olyan pusztító tűz alatt tartotta a íelderítőállás környékét, hogy a tűzzel terhelt kerületen való átjutóé lehettlennek látszott, Móricz hadapródőrmester élete legteljesebb kockáztatásával előrekúszott a felderítőbe s átvette elöljárója szolgálatát. Két nap múlva, augusztus 8-án, észre­vette, bogy a váltakozó sikerű harcok során egy feonviádüteg két lövege reménytelenül elszi­getelt helyzetbe került a két harcvonal között. Mivel nyilvánvaló volt, hogy a lövegek az ellenség zsákmányává válnak, elhatározta azok megmentjének megkísérelésct. Rendkívül le­leményesen hajtotta végre szándékát és si­került a lövegeket az ellenség igen erős tüze /ellenére is elvontatnia és megmentenie. Kiemelkedő vitézségének és elöljárói iránt érzett önfeláldozó hűségének szép tanú jeléti adta a szovjet ellen vívott háború során,1 Kolyvek Lajos szakaszvezető, egyik géppuskás- ■zakaszunk parancsnoka. 1942 szeptember 29-én csapataink ellen­támadást hajtottak végre Percjezshaja község knellett. Az ellentámadás heves közelharcra űzetett s ebben Kolyvek szakasz vezető észre­vette, hogy a tőle jobbra küzdő század pla- rancsnokát, valamint annak törzsét az ellen­ség egyik erős osztaga már bekerítette. Kolyvek szakaszvezető habozás nélkül rá­vetette magát a bekerítő szovjet csoportra s hősi harccal sikerült is kimentenie parancs­nokát és annak törzsét szorult helyzetéből. Ekkor a századparancsnok harcálláspontján foglalt tüzelőállást s bátor közelharcban tel­jesen visszaverte a bolsevisták támadását s bár továbbra is igen nehéz helyzetben küz­döttek, lehetővé tette, hogy csapataink meg­tartották eredeti védőállásukat. — Ma délelőtt újból összeült a nagykani­zsai statáriális bíróság. Csütörörlönön dél­előtt Nagykanizsán ismét összeül a rög tön ítélő bíróság, hogy Mázga Dezső 1918-ban született fiatalemeber felett ítélkezzen, aki az elsöté­títés ideje alatt lopott. Mázga csendőrkézre került. Cselekményét kihallgatása alkalmával beismerte. A főtárgyalás ina délelőtt 9 órakor kezdődött. — A legutóbbi vásár forgalma. Zala­egerszegen kedden tartott országos vásár al­kalmával 734 szarvasmarhát, 354 lovat haj­| tottak fel, amiből eladásra került 332 szarvas- marha és 100 ló. A vásár általában közepes érdeklődés mellett folyt le. ej és derékfájás, émelygés, aranyér, tisztátalan teirrt gyakran csak emésztési zavarok következménye. Ilyenkor is segít a — Mégis rendőrségi felügyelet alá kerül­itek a nagykanizsai nyilas vezetők. Beszámol­tunk már arról, hogy a nagykanizsai rendőr­ség Begidsán Emil dr.-t és kilenc társát rendőri felügyelet alá helyzte a Magyar Hiszekegy profanizálása miatt. Begidsánék az ítélet el­len fellebbezéssel éltek a vidéki főkapitány­hoz, akinek döntése a napokban érkezőtt meg a nagykanizsai rendőrkapitánysághoz. A főka­pitányi döntés szerint Begidsán Emil dr. és kilenc társa rendőri felügyelet alá való helye­zését helybenhagyta. — Negyven bikaistállóra kap segélyt Zalai vármegye. A vármegye tegnap tartott kis- gyűlésén az egyik hasonló tárgysorozati pont tárgyalásával kapcsolatosan kijelentette vitéz gróf Teleki Bála főispán, hogy a földműve­lésügyi minisztériumtól körülbelül negyven bi­kaistálló megépítésére kap még segélyt á vár­megye. effiáóic-müsor — Adományok a hadikórháznak. Ä Sa lomvár és Vidéke Hangya Szövetkezet 508 'darab vegyescigarettát, Török Ferencné tornyi- szentmiklósi lakos pedig 1 láda (82 drb.J orvos- ságos üveget küldött szerkesztőségünk útján a hadikórháznak. — A küldeményekért ez­úton mondunk hálás köszönetét. — Szép eredménnyel zárult a zalaeger­szegi zárdisták jótékonycélú vására. A zala­egerszegi Notre Dame zárda növendékei a Vöröskereszt javára jótékonycélú vásárt ren­deztek. A vásár cikkei hamarosan találtak] vevőket és így több, mint 300 pengőt sikerült jótékonycélra gyűjteni. — Egy zsidó Vagontételekben szállított árut külföldre — leleplezték. A nagykani­zsai rendőrség őrizetbe vette Grósz Mór állat- kereskedőt, aki a nyomozás adatai szerint Berlinben és Brüsszelben lakó fivéreivel ál­landó összeköttetésben volt és azok részére vagontételekben szállított árut. Mini zsidó, természetes, nem kapott szállítási engedélyt saját nevére, ezért Beké Rózsi rokona nevére kapta az engedélyt és erre a névre érkezett) a kiszállított áru is. Természetes, ezért a »jó munkáért« Grósz Mór százalékos díjazásban részesült. A vállalkozásban még többen közre­működtek, de Grósz nem volt hajlandó el­árulni bűntársait és minden felvilágosítást megtagadott kihallgatása folyamán. A rend­őrség azt is megállapította, hogy a külföldről beszivárgott zsidók itteni elhelyezkedésére is ladatokatat találtak Orosznál. FELHÍVÁS! Borszükségletét legelőnyösebben beszerez­heti Bődey Gyula bornagykereskedőnél, Zalaegerszeg, Kossuth Lajos-utca 32 sz, Telefon 378. ____ ÁL LANDÓ KÖZNAPI MÜSORSZÄMOK BUDA­PEST I. HULLÁMHOSSZÁN: 6.40: Torna. Hírek. Közlemények. Hangle­mezek. 10: Hírek. 11.10: Nemzetközi vízjelzőszoi- gálat. 12: Déli harangszó. Fohász. Himnusz. 12.40: Hírek. 13í.20: Időjelzés és vízállásjelentés. 14.30: Hírek. 14.45: Műsorismertetés. 15: Árfolyamhírelí, piaci árak, élelmiszerárak. 16.20: Hírek német, román, szlovák és ruszin nyelven. 16.45: Időjelzés, hírek. 17: Hírek szlovák és ruszin nyelven. 18.59: Hírek. 21.40: Hírek, lóversenyeredmények. 23.45: Hírek. PÉNTEK, február 12. 10.15: Folyamerők szalonzenekara. 11.15: Áriák és dalok. 11.40: Orvosi előadás. 12.10: Rendőrzenekar. 2: Cigányzene. 3.15: A Rádiózenekar műsorából. 3.55: Felolvasás. 5: Rádiózenekar. 5.50: Sportközlemények. 7.05: Danyi Ferninánd gordonkazik. 7.30: A székely havasok1 meséje. 8.40: Ki mit szeret? 10.10: C i gánvzen e. 10.50: K önnyű zene — könnyű percek". ZALAMEGYEI ÚJSÁG (Politikai napilap) Szerkesztőség és kiadóhivatal: Zalaegerszeg, Széchenyi-tér 4. Telefon: 128.. Előfizetés: egy bóra 2.50, negyedévre 7.20 P. Hirdetések díjszabás szerint. Postatakarékpénztári csekkszámla: 49.368. Felelős kiadó: GAÁL ISTVÁN _________ *& ilm~óziniá2 Vera Nikelskaja. Bemutatja az Edison-mozi pénteken éi- á szombaton 4, háromnegyed 6 és fél 8 órakor. Az Ufa filmtermésének kimagasló mű­vészfilmje kerül a közönség elé Vera Nikol-. »kaja címmel, Bolváry Géza rendezésében. Aj történet a cári Oroszországban kezdődik, ab­ban a színpompás és romantikus világban* amelyet annyi filmen dolgoztak már fel g amelynek szépségét sohasem unta meg a kő- zönség. A főherceg s a falusi kisleány sze­relmének regényes története új utakon halad a filmben. A regényes történetet fantasztikus méretű látványos revü és nagyszabású kiállítás keretezi, A két főszerepet a gyönyörű Marté Ilarell és a hódító Willy Fritsch játsza. Bunda, boa akkor jó, ha ! Bundák mérték után, mikádók bélelése és gallérezása legolcsóbban Lakj szűcstől való ZALAEGERSZEG Bethlen Gábor-u. 5. sz. ifj.Laky Sándor sifiesnesternél készülnek cflpróiirdeiései Ai fiziét, az ipar óe a mai kereskedelmi élet lelke a hirdetés. Hirdesse minden el­adni-, vagy Tennivalóját a Zalamegyei U|- afigban. ______ Egy ta gban lévő 27 kát. hold príma föld­birtok Felsőrajkon négyszögölenként 2.30 pengőért eladó. Eladó hajlandó bérbevenni földiánként 2 Ls kiél meteimázea búzáért. Érdeklődni lehet Lcnyay-nál, Madách-ntca 1. Rétet vennék a Zala-mentén. Cím a ki­adóban. Jó állapotban lévő MÁV 930-as, herefejtősj cséplőgép, körül golyóscsapággyal, 10 HP-s motorral, teljesen jó szíjakkal, olcsón eladó. Megtekinthető Szalókynal Tapolcán. Pokrócpótló kender- és lentakarók erős- minőségben 28—36 pengő darabja a Schütz Áruházban. Jól érett fotáUótrágyát adok búza-, vagy rozsszalmáért. Kismalom, Zalaegerszeg. Könyvtárat, egyes könyveket venne bu- daesti antiquarius. Ajánlatokat, címeket »Pén­teken, szombaton Zalaegerszegen« jeligére a kiadóhivatalba kérek. bkí I Lj U i i Készült a Zrínyi Nyomdaipar Bt gépelni Zalaegerszeg, Széchenyi tér 4* Nyomd* bérlő: Gaál Isivé«. I.. I ..] I«v ! I I

Next

/
Oldalképek
Tartalom