Zalamegyei Ujság, 1943. január-március (26. évfolyam, 1-72. szám)

1943-02-04 / 27. szám

2. ZALAMEGYE1 UJS.4G Bergerit kitették a francia kormányzótanácsból Ausztrália nem ad csapatokat idegen földre (MTI) A francia disszidens afrikai francia kormányzótanács újabb válsággal küzd es jel­lemző a helyzetre, hogy Bergerit a kormám zó- jtanácsból azzal az indokkill tettek ki, hogy nincsen j6v iszony ban De Gaullal: Bergeri h - Ivett Mosoigli volt törökországi nagykövetet hívták meg. (MTI) Az ideérkezett jelentősek szerint Ausztrália miniszterelnöke kijelentette, hogv Ausztrália olyan veszélyeztetett helyzetben v au, hogy gondolni sem lehet arra, hogy onnan csapatokat idegen földre vigyenek el. Egyébként az egész földrészen igen nagy az elegedetlenség az amerikai támogatások elég­telensége miatt. Angol bombázók támadásai Németorsxág és Franciaország ellen (MTI) Hamburg ellen légitámadást haj­tottak végre brit repülők, közülük 28 repülő­gépet lelőttek. Északnyugat Németország fölé Berepült repülőgépek közül szintén többet el- ijjüsztítoitak a németek. Ezen a vidéken a v,ak- ifábán ledobott bombák 84 halálos* áldozatot követeltek, míg a súlvos sebesültek száma Ibi) fő. Vichy. (NTI; Angol bombázók ismételten megtámadlak nem hadifontosságú francia vá­rosokat szerdán délután. A lakosság között 60 sebesült és 21 halott v an. Több olyan halott is van. akiket most vittek haza hadifogság­ból a német fogolytáborokból. A jelentések szerint ismét 1200 francia hadifogoly hagyta el Németország területét. Két munkásszállító vonat pedig útban van N é m e t o r s z á g felé. wwwwwwwwwwwwwwwwwwwwwwwwwwwwwwwwwww Bánfi István testvérünk megtért ősei földjébe % Ma délelőtt elsőízben búcsúzott a zala­egerszegi közönség a mostani világháború egyik hősi halottjától. Délelőtt I l érakor kezdődött a beszentelési szertartás az újtemető halottas- házában. Bánfi István 37 éves zalabörzö.vcei honvéd, aki sebesülésébe a zalaegerszegi hadi- kórházban belehalt, elindult utolsó útján, a a Hadak óljára. A gyásszszertartáson résztvett báró Gau­lle rn a k ezredes, állomásparancsnok vezetésé­vel a katona alakulatok küldöttsége, vitéz dr. Tamásv István polgármester feleségével, vi­téz Farkss Sándor nvug. ezredes, W cisiczkv János tűzoltóparancsnok, Iván fi János gim­náziumi igazgató, a gimnázium és a keres­kedelmi iskola küldöttségileg és a város kö­zönsége szép számban. A beszentelési szertartást Reinhardt Imre tábori lelkész végezte, aki a szertartás után rövid beszédben búcsúzét a bős honvédtől. Beszédében rámutatott arra, hogy minden hős véréből új magyar élet fakad, amelyek meg fogják az elejtett fegyvert és diadalra viszik a magvar eszméket. Beszédéta következő sza­vakkal fejezte he: »Te megtetted az. amit megkövetelt tőled a Haza. Az édesaiiyaföldha amelybe hazajöttél pihenni, nyugodjál bé­kében.« Ezután a koporsót díszmenetben vitték el a halottasszállító gépkocsiéhoz, ahol tisztelegv e búcsúztak az ősiföldbe megtérő bajtárstól. A beszentelési szertartáson megjelenő hozzátarto­zóknak báró Gaudernak Emil ezredes a hon­védség. dr. vitéz Tamásv István polgármes­ter pedig a város közönségének részvétét tol­mácsolta. Bánfi Istvánt ma délután temetik Bör- zöncén. Mi van a sokgyermekes anyák filmjével? Eilmléma. A Zalamegyei Újság egyik számában fel­hívás jelent meg, amelv szerint a »Novarra« Or szágos Irodalmi és Sajtószolgálat felhívja a kizárólag keresztem vidéki írók, költők, ze­neszerzők stb. figyelmét arra. hogy foglalkozik mindennemű irodalmi termék: vers, novella, regény, filmtéma stb. megvásárlásával és köz­vetítésével. A felhívás hozzám is eljutott, s mint keresztem vidéki író, én is elkezdtem i valami időszerű filmtéma után kutatni. Láttam már értékes filmet is és láttam kevésbbé értékeset. Láttam a Tarzan-t, a, Meseautó-t. az l:ales mostohá-t. Dr. Kovács) István-t. a Négyedíziglen-l stb. De nem láttam még a sokgyermekes szü­lők filmjét. Még nem vitték mozivászonra, hogv a sokgyermekes szegény szülők hogyan tudnának gvermekeiknek szebb jövőt bizto­sítani. Még nem írtak arról, hogy mit adjon a szeí*én\ szülő a gyermekeinek útra valónk ha majd kibocsátja őket az életbe. Nehéz erről a kérdésről írni, de azért1 én megpróbálom, s ha nem is lesz belőle) film, ha nem is jut cl a mozivászonig, én mégis megírom, hátba lesz valaki — aki így is értéket lát benne. \ címe: ÉLETSZÉIU M. K icsike szoba, gyermek kacagástól hangos, meleg otthon. \ szülők szeme örömtől, boldog­ságtól ragyog, ha gyermekeik vidám hmirii- rozásál látják. ILenkor úgy érzik: olyan édes az élet. de, az édességet keserű íz váltja fel, ha gyermekeik jövőjére terelődik a szó. Nagy gond szárnyukra ereszteni őket. mondja az anya, miközben a legkisebb gyermekét öl­tözteti, hogy elvigye az orvoshoz, beoltani! himlő ellen. Valahogy csak felneveljük őket, de mit adjunk majd nekik utravalóul ? Üres kézzel nem bocsáthatjuk el egyiket sem, hi­szen az egyik olyan drága, mint a másik. De még ennél is nagyobb goiul az: Milyen em­berek lesznek, ha felnőnek? Becsületesek? Vagy hitvány emberek? Nem-e elbuknak ők is. mint már amivian az élet iskoláján? Az anya szorosan magához öleli gy erme­két s v iszi az orvoshoz. Az orvos mosoly ogva mondja: Maga derék asszony — minden év­ben hoz egy Istenáldást beoltani . .. Az anya arca felvidul, majd elborul. Az orvos, aki jó emberismerő, észreveszi az arcnak ezt a különös változását, de azért mosolyogva szól: No. lelkem, csak nem mondtam rosszat? Vagy talán a gyermek nem Istenáldás? Hát akkor micsoda? Az ama egyetlen szóval lelel: «Kese­rűmkor». Az orvos nlégérti a szó igazi, mély értel­mét, de vidámabb hangon mondja: tartsa csak ide, űgvse oltottam még keserűeukrot himlő "eV ellen. — Az a baj, hogy csak himlő ellen tudja beoltani — mondta az anya. Hát mi ellen oltsam he? — kérdezi uz orvos nyájasam — Szeretném beoltani elbukás ellen, ha lehetne —- mondta az anya alig hallhatóan. 1943. február 5. — Mert mi lesz belőlük? Mi is szegén vek v agyunk, ők még szegénv ebbek lesznek, ho­gyan állják meg a helyüket, ha majd beléjük mar a kegyetlen élet? Az orvos kezében megáll a műszer: be­oltani elbukás ellen . . . Igaza van asszon- nyom, jó volna, ha lehetne, de még namí találták fel ezt a szérumot, ami megvéd ben­nünket az elbukástól. Ha ezt feltalálnák, bát­ran elnevezhetnénk »életszerűm« -mik. Az anya lelkét éjjel sem hagyja nyugodtan a kérdés: bogvan tudná megvédeni gverme­kéit az elbukástól. Hiszen még a gazdagok között is vannak, akik elbuknak, hál akkor a szegények? Ez ígv nem lehet, valahai hiba van, mert az nem lehet, hogy az isten a a embert elbukásra teremtse, hanem azért, hogy boldoguljon. Lassan kutatni kezdi a nagv tit­kot. A nagy kérdésre keresi a feleletet: miért van annyi elesett ember? Miért tud boldo­gulni az egyik; s miért bukik el a másik? Sű­rűn látogatja a városi szeretetházat. csoma­gokat visz a szeretetház eIngott lakóinak, bi­zalmukba férkőzik, liogv ígv alkalma legyen betekinteni a lelkivilágukba. Tudni akarja, hogyan gazdálkodhattak ezek fiatal éveikkel, hogy öregségükre idejutottak. Az egyik el­beszéli, hogy azért került ide, mert kidobta egyetlen gyermeke. Ki a hibás? Vz apa vagy a gyermek? Nagy mind a kettő? \ agy azt élet? A másiknak nem sikerült semmi az életben, mert nem volt hite, önbizalma. Min­den vállalkozását abbahagyta már az első si- kerteleség után. 1 olt, aki könnyelműsége miatt jutott a szeretetházba, felelőtlenül élt, kötelességet nem ismert, felelősségérzete nem volt kifejlődve. Hol itt a hiba? Es lassankint kezdett megvilágosodni előtte valami. Rájött arra, hogv minden em­ber sorsa a gyermekszobában dől el. Amit itt elhibáznak, nehéz azt később helyrehozni. Elővette a naplóját és lázasan jegyezte: »Május 20. Tegnap még azt írtam, hogv nyo­mába vagyok az »életszérum«-nak. ma már határozottan tudom, hogv felfedeztem. Hogy. miből áll az »életszerűm« ? Az élet által meg­követelt »műveltség«, »bit« és a felelősség­r o z O erzet keveréke. Csak azok lesznek életképe­sek,» csak azok nem buknak el az életben* akik ezzel a csodálatos »életszérum«-mai he vannak oltva. De, mintahogy a himlő ellen is szükséges az líjraoltás, éppenúgy az elbukás ellen is többízben alkalmazni kell a védőoltást. El) kell kezdeni már a gyerekszobában s folvtatni/ kell az elemi iskolában s csak a szakiskolák­ban, vagy a népfőiskolákban szabad befe­jezni.« Az anya még azon a napon elment a könyvkereskedésbe köm v et v ásárolni, hogv el­végezze az első védőoltást a gyermekein. Polgár Lajosi. Öltözködjünk TÓTH GYULA úri és női szabóságából Kész női kabát és ruhaosztály Uridivat) és szöveteladás

Next

/
Oldalképek
Tartalom