Zalamegyei Ujság, 1943. január-március (26. évfolyam, 1-72. szám)
1943-02-03 / 26. szám
Törökország és az angolszász szövetségesek teljes megegyezésrejutottak.jelentikAnkarából Sztálingrádban elhallgatott a német rádió leadóállomás — Tuniszban újabb helységet foglaltak el a németek — Churchill napokon keresztül tárgyalt a török kormányférfiakkal — A számítások szerint 300 ezer bolsevista pusztult el Sztálingrádban — Tozsó japán miniszterelnök beszédet mondott — Tengely körökben nem tulajdonítanak döntő jelentőséget a török angol megegyezésnek — György angol király személyes üzenetet küldött a török államelnöknek A Magvar Távirati Iroda jelenti: A mai nap kétségtelenül legnagyobb je- | üentőségű eseménye az a hivatalos jelentés,, 1 amelyet Ankarában adtak ki s amelyek arról számolnak be, hogy Churchill és Izmecl Inonü államelnök között fontos megbeszélések Holtak és a két államfő teljes megegyezésre jutott. Ankara, február 3. Churchill brit kormányfő annak az. óhajának adott kifejezést, bog y tárgyalásokat folytathasson a török államelnökkel és államférfiakkal. A kívánságra a megbeszéléseket létrehozták és Churchillt a török államelnök kihallgatáson fogadta. A török államfők megbeszéléséről kiadott hivatalos jelentés megállapítja, hogy török részről megértéssel kísérik Anglia magatartását és azt is, hogy a két felfogás a kérdésben teljesen azonos, brit különféle szállításokat eszközöl lürökA sztálingrádi bolsevista gyűrű bezáródása után, amikor a német és szövetséges csapatoknak egvrésze maradt csak vissza, hogy a bolsevistákat lekösse, a német csapatok a Donee vonala mögé vonultak vissza. Azóta a Donecnek a keleti partjáig sikerült eljutni a bolsevistáknak, akik most két lövészhadosztállyal és egy páncélos dandárral átkeltek a folyón és egy hídfőt alkottak a nyugati parton. A németek erre nagyszámú harci-, csata(MTI) A sztálingrádi német leadóállomás »Éljen Németország« bemondással véglegesen elhal! gatott. Német neszről ezzel kapcsolatosan megjegyzik, hogy a német sztálingrádi leadóállomás ugyan kedden reggel elhallgatott, #1<2 annál többet beszél az a hősi ellenállás-, / * ország részére, amennyiben önvédelmi harcában arra szüksége tesz. Megjegyzik a jelentéssel kapcsolatosan, hogy Churchill lloosev elttel folytatott tárgyalások után, az amerik; i elnök felfogásának teljes ismeretében folytatta magbeszéléseit. György angol király, a török londoni nagykövet útján, személyes üzenetet küldött a török államfőnek. Rómában Churchill újabb propagandáj-á nak nézik csak az egészet, míg Tokióban túlzottnak mondják a megegyezéssel kapcsolatos reményeket. A külföldi sajtóképviselők értekezletén a kormány megbízottja kijelentette, hogy nem tulajdonítanak jelentőséget azt) egésznek, mert hiszen nem régen jelentették ki török kormánykörökben, hogy mindenképpen fenntartják semlegességüket . Olasz lapok szintén csaknem egyöntetűen megállapítják, hogy a török magatartásban semmi változás nincsen. és bombázórepülőgépet vetettek harcba, amelyek gyilkos tűzzel árasztották el a hídfőt és a környék községeit. A találatok olyan jól ültek, hogy a bolsevisták fejveszetten menekültek v issza, 18 páncélos maradt a csatatéren, míg a hídfő teljesen megsemmisült, A két hadosztályból és dandárból alig maradt valami épségben. A Voronyezs—Donee vonalán változatlan hevességgel folynak a váltakozó harcok. amit a németek tanúsítottak az ellenséggel) szemben. Újabb jelentés nem. érkezett, a német csapatok sorsa azonban nem kétséges. A jelentések szerint hétfőn a város északi részében óráról órára erősbödő támadást vezettek borzalmas erejű gránát: és ágyútüz- , zel támogatva, a német állások ellen. Az utolsó gránátokat a németek meghagyták a páncélosoknak, amelyek közül később 17-et sikerült is elpusztítani. A hadianyag estére osak- nek elfogyott és hétfőn, csak az est beálltévá1 csendesedett e! a harc. Az előretörni gyalogság soraiban rendkívül nagy pusztításokat okoztak a vörösöknek a gödrökből ég állásokból kiugráló és hatalmas tüzet nyitó német laarcic so portok. . Német részről megjegyzik, hogy a kél hónap óta tartó rendkívül erős sztálingrádi csatában mintegy 300.000 bolsevista katona és több, mint ezer páncélos veszett el. Churchill Liszabonban (MTI) Lapzártakor érkező jelentések szerint Churchillt Lisszabonba várják. I (ásították az angol újságírókat, hogy maradjanak a városban. Japán nem követel területet az Egyesült Államoktól Tokió. (MTI) Tozso japán miniszterelnök beszédet mondott a parlamenti ülés megnyitásán, amelyben többek között kijelentette, hogy Japánnak nincsenek területi igényei aa Egyesült Államokkal szemben, de a harcol ellene addig folytatja, amíg Japán útjait keresztezi. Rámutatott egyébként arra is, hogy Japánnak ma már nagyobb termelései vannak, mint a LSA-nak és erői napról-napra növekednek is. Japán elhatározta, hogy a totális háborút végigküzdi és biztos abban, hogy napról- napra közelebb jut a győzelemhez. Rity finn államelnök beszéde (MTI) Rity finn államelnök a parlamenti ülésszak megnyitásán beszédet mondott, amely- A ben hangsúlyozta, hogy a háború egyre elkeseredettebb és hevesebb lesz. A döntő harcok előtt állunk és tollán már kezdetüket is vették azok. Meglepetés lehetséges, de Finnország kitart és hízik abban, hogy ebben a < háborúban az igazság győzedelmeskedik. A Donee nyugati partján hídfőt alakítottak a bolsevisták Elhallgatott a sztálingrádi német leadó állomás ARA 10 FILLÉR.