Zalamegyei Ujság, 1942. október-december (25. évfolyam, 221-294. szám)
1942-12-28 / 291. szám
1942. deeemtottr 28. ealamsgyxi újság 3. ' Megdrágultak • napilapok A miniszterelnök rendeletét adott ki, amely szerint a Magyarországon megjelenő összes napilapok árát 25 százalékkal felemelte. Ennek értelmében a Zalamegyei Újság is a hasonló lapokkal együtt, szintén megdrágult. Ezentúl hétköznapokon az egyes szám ára 10 fillér lesz. míg a szombati szám ára 16 fillér. Az előfizetések díja lia- vonta 2.50, negyedévre pedig 7.20 P. Amikor ezt a miniszterelnöki rendeletéi közöljük kedves olvasóinkkal, kérjük, hogy e rajtunk kívül álló okból kényszerült drágítás miatt ne vonják meg bizalmukat tőlünk. Mi olvasóink érdekét szolgáltuk, amikor új formát adtunk lapunknak, megfrissí- tettük a hírszolgálatot is és — bár igen nagy anyagi áldozatot jelent — megállapoaást létesítettünk a Magyar Távirati Irodával is, amely mindennap a legfrissebb világháborús és világpolitikai hírekkel látja el lapzártakor lapunkat. Ezek az újítások már szükségessé tették a lap-ár emelését, mi azonban inkább vállaltuk a nagy anyagi áldozatot, minthogy az árat emeltük volna. Most azonban, mint minden napilapnak, nekünk is meg kell hajolnunk a miniszterelnök rendelete előtt a bízunk benne, hogy mindéin kedves olvasónk meg is érti ezt, hiszen mindennek nagyon megdrágult az ára, emelkedtek a munkabérek s természetesen nagyon emelkedtek a papírok árai is, és emelni kellett az alkalmazottak, szerkesztők fizetését is. Ezek miatt a drágulások miatt volt kénytelen a miniszterelnök a lapok árait is emelni. A napi példányonkinti áremelkedés szinte jelentéktelen, amivel szemben a Zalamegyei Újság teljesen kiszolgálja olvasóit és mindenről értesíti, felvilágosítja s igyekszik mindenben helyettesíteni — a lap korlátolt keretein belül — a fővárosi lapokat, amelyeket fél nappal előz meg frisseségben. Kérjük Olvasóinkat, továbbra is ragaszkodjanak és követeljék mindenhol a negyedszázados Zalamegyei Újságot, amely nem hangoskodásban. _ hanem élő valóságban a legfüggetlenebb magyar keresztény vidéki napilap, amely nem kér és nem is kap sehonnan anyagi támogatást, hanem teljesen a maga erejéből, múltjának és jelenének becsületes gerincességéből tartja fenn magát. 4 zalalővöi állami elemi iskolások ajándéka a zalaegerszegi hadikórház sebesültjeinek — Zalalövői tudósítónk jelenti. — Csak nemrég juttatta el az iskola ifjúsága jólsikerült műsoros délutánja 200 pengőn felüli tiszta jövedelmét a Magyar Vörös- keresztnek és az elmúlt napokban újra nagy sürgés-forgás volt tapasztalható az iskola folyosóin. Fürge gyermekek kopogtak és hordták a sebesült katonák szeretetcsomagjához a lisztet, cukrot, zsírt., sót, tojást stb. Gonárj Gergelyné igazgatóné vezetésével lelkes női kezek keverték, gyúrták, dagasztották a süteménynek, kalácsnak valót a zalaegerszegi hadikórház sebesültjei részére. Az eredményt 370 szeretetcsomagban (hogy minden sebesültnek jusson), amelynek mindegyikében sütemény, kalács, alma és 10 darab cigaretta volt, folyó hó 23-án az iskola igazgatója, a község plébánosa és főjegyzője vezetésével, két tanítónő felügyeletével 32 iskolásgyermek szállította a kórházba, ahol a kórházparancsnok' engedélyével a könnyebb sebesültek jelenlétében Varga Évike kedves szavak kíséretében adta át a kórház gazdasági vezetőjének. A szeretetcsomagokon kívül még két vizeskanna savanyúuborkát, körülbelül 20 liter bort, 50 darab citromot, még külön 230 darab cigarettát, olvasnivalókat és játékkártyákat juttattak a sebesülteknek. A kis magyarok ajándékában az otthoni nagyok áldozatos szeretetét látták megnyilvánulni a sebesültek és nem egy könnyekig meghatódott. Egy rövid időre a karácsony békéje, az otthon közelségének érzése telítette meg a lelkeket. A sebesültek nevében a kórház lelkésze köszönte meg bensőséges szavak kíséretében az adományokat, rámutatva arra, hogy menynyire szükséges, hogy az itthoni szfvek ki nyíljanak és szeretetet sugározzanak a küzdő katonák felé, mert csak e szeretet melegítő sugaránál bírják az ádáz küzdelmet, amellyel remélik, hogy megszerezhetik Istennek a dicsőséget és az embernek a békességet. A csomagok átadása után a gyermekek a városba vonultak, a plébános pedig az egyes ' kórtermekben látogatta meg a súlyosabb betegeket és elbeszélgetett velük. — « — Látogatás a zalaszentgróti B. Margit Leánykor karácsonyi vásárján--■ Zalaszentgróti tudósítónk jelenti. — Díszes plakátok hirdették mindenfelé, hogy a zalaszentgróti Boldog Margit Leánykor íoivó hó 20-tól 21-ig karácsonyi vásárt rendez a katolikus Kultúrházbau. Gondoltam, elmegyek én is a vásárra. Legalább köny- nyebb lesz a Jézuska ajándékát kiválasztanom. Amint belépek a Kultúrház nagytermébe, egész baba-hadsereg fogad. Van köztük szőke, barna, ódivatú dáma, újdivatú bakfis, vitéz katona és udvari bohóc. A terem baloldalán ekzotikus állatsereglet hívta fel a figyelmet. Hatalmas zsiráfok, elefántok, medvék, kutyák és cicák várják a vevőket. A terem közepén a gyengéd női kéz remekművei: díszpárna, szebbnél-szebb dobozok, zsebkendőtartók. Néhány doboz fedelét művészi festmény díszíti; jókedvűen mosolygó harmonikás fiú, esernyő alól boldogan kikandikáló kis csibész, tóban úszkáló, hattyú és szebbnél-szeld) virágcsokrok kötik 1c figyelmünket. Érdeklődőm a művésznők iránt: nem akarják elárulni a .hadititkot, de végül is egyik kis kalauzom megsúgja csendben: Kovacsics Edit és Schwartz Boriska a tettes. * . . .... De búcsúzzunk a dobozoktól és menjünk a terem jobboldalára. Úgy latszik, a Leánykor tagjai kiváló, ál- latszelidítők, mert kocsik és szánkók elé fogtak vidám nyuszikat, amelyekkel ostorával vígan pattogtató legénykék vágtatnak. A kisgyermekek só várán nézik a Jézuska- ajándékot cipelő öreg nyulat. Az egvik me°' is kérdi: — Anyukám, Jézuska nekem is küld ilyen szép ajándékot? — Ha jó leszel, kisfiam, bizonyára rólad sem feledkezik meg a jó Jézuska. Már búcsúzni készülök, de elém áll az egyik kislány és kérdezi, hogy nem akarok-e szép kombinált szobát, vagy nappalit venni, mert a kiállításon az is kapható. Hajlandó 7elfes nyomdaberendezést vagy külön nyomdai felszerelést, szedógépeket és rotációsgépet keresünk megvételre Estilap kiadóhivatala Nagyvárad is lennék venni, ha nem kisgyermekek Neszére készítették volna. — Horniét ez a sok minden? — A leányok csinálták! — mondja büszke örömmel Kovacsics Kálmánná klubmama. — Körülbelül 2 hónapja hetenként négyszer, este 7-től 10-ig dolgoztak a leányok. Mindenki kivette részét a munkából. Az egyik szabott, a másik gépen varrt, a harmadik kitömte az állatokat, akinek pedig nem jutott munka, az vidám tréfákkal mulattatta társnőit. ; f * \ 1$ — Mennyi jövedelemre számítanak? — Ha minden elkelne, úgy körülbelül 500 pengő körül lenne. — Afire fordítják a bevételt? — Van két kis szegény testvérkénk, az egyik árva, a másik sokgyermekes családé, őket ruházzuk fel, továbbá van két másik szegény családunk is, akiket gondozunk, végül újévre küldünk a zalaszentgróti harcoló Honvédeknek csomagot. Ha maradna pénzünk, akkor könyveket vennénk könyvtárunk részére — feiezte be szavait a klubmama. Afár megindult a vásár, rohamosan fogy minden, remélem, nem marad semmi sem. — kívánom búcsúzóul a jókedvű árusítóknak. Boldog örömmel távozom, mert megismertem. hogy még most is él az emberek szívében a betlehemi szeretet. F<rv latosrató. Üzent a front Ungar István honvéd 217/35. Aíessze Oroszországból kívánok kedves ismerőseimnek és jóbarátaimnak kellemes karácsonyi ünnepeket s egy szebb és boldogabb újévet. Zalaegerszeg megyei város polgármesterétől, 22.305/1942. HIRDETMÉNY. A m. kir. Földmív elésügyi Miniszter Ur katasztrális holdanként 10 pengő termelési jutalmat állapított meg azoknak a gazdáknak részére, akik az év végéig az őszi mély szántást elvégezték és az őszi vetésterületük nem kisebb az előző évi őszi vetésterületénél. Felhívom Zalaegerszeg megvei város gazdaközönségét, hogy folyó hó 28-án délelőtt 9—12 óráig hivatalomban (városháza, I. e. 9. ajtó) gal malapjukkal jelenjenek meg azok, akik a re delet kívánalmainak eleget tettek, hogy rés .ükre a jutalom elnyeréséhez szükséges bejelentőlapokat kiadhassam. Zalaegerszeg, 1942. december 21. Polgármestere Öltözködjünk TÓTH GYULA úri és női szabóságából Kész nőikabái és ruhaoszíály Uridivai, és szöveteladás