Zalamegyei Ujság, 1942. október-december (25. évfolyam, 221-294. szám)
1942-12-24 / 290. szám
i. 1942. december 24. cammogósau Istók is utánuk somíordáll. Ka- meg még valami 4—5 cigány. Istók négykézláb iszkolt tovább. Sziszegett-szuszogott. — Még hányán vagytok? Elég már! Nem mehetek holnap, karácsony napján a templomba, mindenki az orromat nézi és nem a karácsonyfát. Hej, megmondta az asszony! A korcsmáros hangjáról megismerte a pa- naszkodót. Keze már a záron volt, hogy becsukja az ajtót, de még előbb körülnézett. Bekémlelt a sötétségbe. — Ejnye, ejnye, Istók, nem szokta kend! — Nem hát! De az asszony éppen ma bös- törködötl velem. Éppen ma! Hát. ki az úr a háznál? Még a karácsonyfát sem hagyta a helyén... A korcsmáros keveset tágított az ajtó! nyílásán. Mire felelhetett volna, az egyik cigány már belopakodott az ajtón. Istók isi felkecmergett. Rázogatta ruhájáról a havat, ujja meg az orrát szorongatta. Kalapjával meg valahol messzebb karikázott a szél. Az ajtó felé tornászta magát. — Hát, melegednék egy ke a eset. Meg- aztán, ha már itt vagyok, innék is egyet! A korcsmáros köszörülte a torkát. — Nem szívesen! Szent este van. Kendnek is otthon a helye. — Jő, jó, az asszony az oka! Istók után az asszonyok is beszálKngóz- tak. A korcsmáros uagykelle'lenül az asztalra tette a félliterest. Poharat is melléje. Csak egyet. A prímás végignyalt szája szélén. — Hm. hát nekünk? Mi is itt lennénk, vagy mit! A korcsmáros fordult, szó helyeit csak a hüvelykujját csucsorította a középső- és mutatóujja közé. A cigány abból megértette a többit. Istók töltött, kóstolt. \ álhit vonogatta, nem ízlett. A prímás rákopogoA .Hegedűjére. — Talán... Csák ást ázs egyet: Mennyből az angyal...« Istók ráböffent: — Mit? Majd a templomban! No, nézd, még méregbehoz ez a füstös. — Gondoltam, csak egyet! Csókolom ... — Te, engem? Még mit nem! Megtudná az asszony, hej, a jövő karácsonyom is elrontott lenne! Harangszó koppant az ablakra. Szelíden, lágyan. Istók fejéhez kapott. Szégyenlősen meredt maga elé. Nem találta fején ti kalapot. Valahol, ki tudja, hol, hóval temette mélyre a szél. Az ablak alatt mind gyakrabban rap- pant a hó. Jöttek-mentek, siettek a templomba. A korcsmáros felfigyelt. — Istók, siessünk, már a »másodikat« harangozzák! — Jó jó! Van gondom rá. Kölcsönözzön kalapot s ott leszek, mire beharangoznak. Kis vártáivá ott pompázott Istók fején a korcsmáros kalapja. Kicsit nagyocska volt, az orrát is eltakarta. Hiába igazította előre- hátra, az orr és a fül nem találta helyét sehol. A korcsmáros hátrább kuncogott. — Nem baj, no, legalább nem látszik, hogy hová tenyereit a prímás. A korcsmáros tovább sürgetett. Elkanya- rintotta Istók elől az üveget, poharat. Azután az ajtó körül motoszkált. Bot nem volt ugyan ott, de a cigány sejtett mégis valamit. Egyik a másik után lódult ki. Lassan, 4 ________ Öl tözködjünk TÓTH GYULA úri és női szabóságából «■■hhömbb Kész nöikabát és ruhaosztály Uridivat; és szöveteladás ZALAMEGYEI ÚJSÁG bálja prémjét felgyűlte, nyakát fázósan sül lyesztette bele. A kalappal meg az a baj esett, bog), szeme elől eltakarta a kilátást. Lábalt jobbra-baíra. Ö elől, a cigányok utána. Egyikmásik temp lomb asiető kikerülte. Másoknak meg ő engedett utat, félreállt. A hátát mutogatta, hogy ne ismerjék fel. A szél hasat szántott, Istók arcára karikázta a hóport. Szemére maroknyit csapott, nem látott. Szembejövőbe ütközött. — Ki vagy? — A király ! Istók megszeppent, hóba merevedett a lába. — A kiráiv? Nincsen hadgyakorlat! A király. ? — Az hát! Az meg ott a püspök. — Püspök? Az leket! Szem este van. Nagyobb, nyurga gyerekek jártak betlehemet. Ivetten a »betlehemet« hordozták, egy meg jókora kampósbotíal őrizte. A pásztor volt. Valahogy Istóknak nem jutott hirtele- nében eszébe, hogy a király nemcsak hadgyakorlatokat szemlél, hanem a kis Jezuska érkezését is hirdeti. Mondom, nem jutott eszébe. Még akkor sem, amikor egeszen közelébe Kirakodtak a gyerekek. Istók nem tért ki előlük. De azok sem tágítottak. Merthát a király nem azért király, hogy tekintélyen csorbát esni engedjen. A cigányok a betlehemi templomra kíváncsiskodtak, a pislogó .gyer- tyácskákra, a jászolra, szamárra. \ alamelyikük fel is sóhajtott: — De szép! Nagyon szép! Istók nem mozdult. Rázogatta havas kabátját, emelgette lábait. Orrán keresztül levegőt szippantgatött, kö'dn ige tett. luirmnö- gött. De a király mindé ről nem vett tudomást, nem engedett. Álltak, bámullak. A bőgős találta fel magát. — Hiszen nem is a király, csak á Ferke! — Mit? Ferke? Hé, püspök, pásztor golyóra! Azért is király!--------■ ••• ■■................. Bu nda, boa akkor jő, ha 1 Bunkák mérték után, mikádók bélelése és gallérosa legolcsóbban i ZALAEGERSZEG Bethlen Gábor-u. 5, sz. Laky szűcstől való ifj.Laky Sándor zücsmesternél készülnek 1 ■ ■■ ...— A betlehemesek fürgén hajoltak, egyenesedtek. Körmükre fújtak, formálták a hógolyókat. Egyik a másik után röppent. A bőgős, a prímás hátán nagyokat köppantak. A kontrás is ugrott előre-hátra, hajolt jobbra- balra, egyik golyó a másik után érte orrát,; fülét. Utóbb maga is támadott, lehajolt, havat tenyereit össze. Csakúgy, vaktában dobott. A betlehemesek mosolyogtak, újabb csatát kezdtek. Istókok, cigányt, nem kíméltek senkit. Egy-egy golyó a bőgőt érte, nagyot nyögött. Valamelyik húr pattant el, a másik 1 üstösnek-gneg a vonóját tiporták a hóba. Istók nem áuliattá tovább. Sok is már, no, hagyd ei! Még bizony, nem érem meg a holnapot! Ejnye, már, no! Hiaba volt. Újabb golyók röppentek. Egyik a másik után. A prímás volt a legfür- gebb, nyaka köré szedte lábait, iramodott. Utana a másik. Istók körülnézett, csak env- nyit dünnyögött: — A gyávák! De azért maga is utánuk lábolt. Nem igen ért rá visszafordulhatni, mert a betleheme- sek nyomában voltak. Goivóalakban küldözgették üdvözleteiket. Csak éppen a templomhordozok maradtak el, de a király, meg a püspök az az elsők között járt. A pásztor sem maradt el. Csakhamar a templom közelében jártak. Nem is volt más menekülése Istóknak, mint a templom. Szaporázott, előtte meg a cigányok. Befurakodtak a templomba. Istók még az ajtóból visszatekintgetett, hogy, nem j önnek-e utánuk betlehem esek. Bizony jöttek. De most már jámbor szándékkal, köszönteni a kés Jézust. Éppen akkor kondujt meg a harang, amikor a király keresztet vetett. Felszállt az ének, a drága dal, szívekig hatott. Amodább Istók Évája állt, beleforgatott könyvébe. Észrevette emberét, bólintott. Istók is. Énekelt, a kis Jézust csókolta ai lelke. A szent este áhítata szállt szívébe... Hazafelé pedig csak ennyit mondott asszonyának: — Ha nem kérdezel semmit, akkor... akkor maradjon azon a helyen a karácsonyfa, ahová állítottad. De azt megfogadom, hogy a jövő szent estén sehová sem megyek,' csak templomba. Mert csak ott szép a karácsony ... Levél a Don partjára — 1942. Karácsony. — Már téli ködben álmodnak a dombok és a Karácsony kopogtat megint. S a szeretet égi ünnepének napján hozzátok szálljon az ének: érettünk küzdő, hős Honvédőink! Halott betűkben, szavak ritmusában meleg szív lüktet... az Otthon szíve, mely ha elindulhatna hozzátok, nyomán áldássá lenne az átok s virágszirommá minden hópihe. — Itthon nincs újság... Nálunk is tél van már. Kopár ligetben csend ül a pádon. Gondunk ezernyi ... hiába, mégis rólatok beszél nekünk a szél is és álmunkban halljuk, hogy zúg a Don... ü, mennyit, mennyit gondolunk reátok! Ti| azt nem is érzitek meg talán, de imánkra döbbenten figyelnek a glóriás, sápadtam! szentek öreg templomunk százados falán. Ők látják, tudják: nehéz ma az élet, fakóbb az öröm. kevesebb a fény. De a hitünk naprol-napra mélyebb, szeretetünk soha így nem égett s győzelmetekbe vetve a remény. És így vár vissza benneteket minden. Tavaszi napfény és őszi ború. Anyák ajkán csóknak remegése, hitvesek karjának ölelése s lányok fején a mirtuszkoszorú ... Csak küzdjetek hát bátran és erősen, itthon elriaszt a Siűség s szeretet. — És mert Karácsony kopogtat éppen, a betlehemi kis Jézus nevében küldjük cl néktek ezt a levelet. Háry Bmm«.
