Zalamegyei Ujság, 1942. október-december (25. évfolyam, 221-294. szám)
1942-11-14 / 257. szám
1942. november 14. ZaLAMEGYEI ÚJSÁG «. S0DC2I qebhordt ^ÜÍNN4f>, Äf66EJLtt»* (A szemeskávé őshazája Afrika, B teáé Ázsia, a kakaóé pedig Amerika. Csak a cikóriakávé, a zamatos,finoman illatozó Franck cikóriakávé édes gyermeke az öreg Európának, különösen pedig ősi hazánk áldott földjének. A felsorolt négy élvezeti cikk közül a cikóriakávé a legújabb keletű, azonban nem marad el értékben a másik három mögött. Ügyis mint zamatosító, de önállóan is tökéletesen megállja a helyét és érvényesíti sajátságos, pompás izét, valamint különleges illatát több mint 100 esztendeje. Í ?■ i cikófiaMavé csalókát. A cári Oroszország összbúzaldvite- lénck 98 százaléka esett Ukrajnára. A nagy inízakiviteli államok sorában ekkor Argentína vezetett 2.6 millió tonnával = 12 százalék, az Egyesült Államokra a világ búzakiviteléből 2.96 millió toruxa = 13.5 százalék, Kanadára 2.53 millió tonna = 12 százalék, Romániára pedig 1.43 millió tonna = 6.5 százalék esett. Még nagyobb volt Ukrajna részesedése a világ árpakivitelóben, amelynek 43 százaléka «sett rá. Búzából, rozsból, árpából és zabból Ukrajna 7.9 millió tonnát exportált, ami a 'gabona világkivitelének 23 százalékát tette. Izekkel a számokkal Ukrajna a nagy gabona- láviteli államok között úgy mennyiségileg, mint százalék szerint az első helyet foglalta «I. Második helyen következett Argentína 3.22 millió tonnával = 9.5 százalék. Ha azonban a tengerit is a gabonafélékhez számítjuk, akkor Argentína részesedése a; gabonakivitel terén 15 százalékkal emelkedik, mert tengerikivitele 40.5 százalékot = 2.95 millió tonnát tett ki. Ukrajna azonban 8.6 millió tonnás termésével (21 százalék) még ebben az esetben is az első maradt. (Folyt, köv.) SZAKÁL FERENC: ŐSZI KÉPESLAPOK Az ég végeláthatatlan, nagy lepedőjéről apró fehér pelyhek hullanak alá. Az ajtókon hideg, nyirkos idő csap be hozzánk az állomás épületébe, ahol százával nyüzsögnek az emberek. Szemben négy Oncsa-ház utolsó si- I mításait végzik. Kinézek az ablakon. A harmadik osztályú peronon hervadt arcú bakák gyülekeznek. Határvadászok. V an köztük őrmester, szakaszvezető, őrvezető és közlegény. Nagy batyukkal jönnek és valakit várnak. Mindegyik lepakol és egymás között elbeszélgetnek csendesen. Nagy útra mennek, meglátszik rajtuk. Nemsokára a kardjára támaszkodva, megérkezik egy nyurga hadnagy is. Mindegyik emberrel kezet fog s mindegyikhez van egy-egy kedves, bajtársi szava. Az egyiket a nagy barátkozásban melegen a keblére ölelte s innen úgy láttam, ahol állok, mintha kissé el érzékeny ül ve meg is csókolná az arcát. A katonák körülveszik és mindegyik kérdez és mindegyik felel. Látszik, hogy érzik: a felettesükkel beszélnek, de az is látszik, hogy ebben a felettesben nem a parancsnok kemény végrehajtóját, hanem a baj- társat látják. Elbeszélgetnek még hosszam Visszaemlékeznek a keleti harcokra és mindebből kitűnik, hogy ezek itt valamennyien, kivéve a hadnagyot, visszamennek a frontra!. Látszik, hogy hoztak onnan egy kis kórt, egy kis betegséget, de felgyógyultak és ismét nekivágnak a sok ezer kilométernek, hogy' elmeséljék odakirm: idehaza minden rendben van. Csak egy fáj nekik, látszik az arcukon, hogy a hadnagy még sétabotnak használja a kardját, mert a lába nem jött rendbe. Féltő aggodalom van a szemükben, hogy talán nem is gyógyul meg soha. Valahol ott messze keleten egy eltévedt gránátszilánk talán olyan sebet ejtett, amit sohasem gyógyíthat meg tökéletesen a fiatal szervezet életereje. Csak kevesen láttuk a búcsút, amikor a bajtársak: a tiszt, a közlegény és az altiszt hosszan, testvériesen szorította meg egymás kezét. Hosszan, mintha sohasem akarnák elereszteni. De aztán csak el kell válni, a hadnagy kardjára támaszkodva, visszaindul a városba, a honvédek pedig felszedelőz- ködnek sorban és a feketefüstös masinára rakják fel kissé megfáradt tagjukat. Az ajtóból még visszanéz a hadnagy és a katonák feszes vigyázzban, de a szemükben büszke fénnyel elindulnak messze keletre ... Csak néhányan ülnek kinn a szemetelő, havas peronon s akik ott voltak, talán nem is ■okát gondoltak az egésszel. Pedig gondolnunk keli az ilyen jelenettel, mert azon túl, hogy jólesik mind annyiunknak, hitet is meríthetünk belőle, hitet és reménységet, mert biztosítékot jelent mindannyiunk számára a jövendőt illetően. Biztosítja a háború kimenetelét, biztosítja az ország belső nyugalmát; és fokozza a katonák harci kedvéi. A múlt háború szörnyű összeomlása éppen abban volt, hogy. a tiszt és a honvéd nem testvérként állt egymás mellett s ugyanakkor, amikor a tiszt pezsgős vacsorák mellett dőzsölt, a honvéd kegyetlen, hideg telek idején nyers répát és egyebet majszolt, hogy agyonüsse ordító éhségét. Ma mindez megváltozott, a tiszt és a közlegény egy bográcsból kapja a kosztját és ugyanazok között a körülmények között, ‘sokszor a, honvédnél sokkal rosszabb helyzetben vívja rettenetes harcát. Én ezt láttam a kÍ3 jelenetből s a hát- j térben gondolatban kibontakozott előttem a í I boldog Nagymag} arország képe, ahol békea- j ségben úr és paraszt megtalálja egymás mua- , kás, becsületes kezét. ! Zalaegerszeg megyei város polgármesterétől* HIRDETMÉNY. A m. kir. Iparügyi Miniszter egyes cikkele előállításánál, valamint egyes munkálatoknál a vas, illetve acél felhasználását eltiltotta-» Felhívom a yáros lakosságának figyelmét Budapesti Közlöny 254. számában e tárgyban megjelent 70.700/1942. sz. rendeletre. ftd^rmwt^
