Zalamegyei Ujság, 1942. október-december (25. évfolyam, 221-294. szám)
1942-11-04 / 248. szám
4. ijLLAmmxm um4«s 1942. november 4. — Hogyan lehet jobban este rádiót hallgatni V A Magyar Rádió vezetősége felhívást közöl összes előfizetőihez, amelyben rámutat az esti gyenge sugárzás szükségességére és ezért azt ajánlja, hogy a rövidhuilámvételre is képes készülékekkel a'hallgatók kíséreljék meg a 45 méteres hullámhosszon (6606 kiloeiklus) az adásokat, mert a rövid hullám este Budapest I. műsorát sugározza, — Megtámadta a csordást ablka. keszthelyi kórházba szállították Lőrinezí János 80 éves szentpélteruri csordást, akit az egyik bika ápolás közben megtámadott és a jászolnak nyomott. Súhos törésekkel szállították a kórházba. < — Halálos verekedés Murafelsőbesztercén. Markolya Ignác, Kreszlin Mátyás e Galevács- féíe murafelsőbesztercei kocsmában együtt mulattak. Hazamenet azután annyira magvasra? emelkedett a hangulat a két legény között, hegy összevesztek és egymásnak estek ököllel. Ugylátszik, ez nem volt elég eredményes, mert mindketten előrántották bicskájukat és ezzel vívtak meg egymással. Markolya súlyos sebeket szenvedett és azonnal elvánszor- gott a cserföldei orvoshoz, ahol azonban a nagy vérveszteség következtében összeesett és meghalt. A zalaegerszegi kir. törvényszék vizs- galobiraja kiszállt a helyszínre é vizsgálat és a boncolás megejtésére. Öltözködjünk TÓTH GYULA úri és női szabóságából Kész nőikabát és ruhaosztály Uridivaf, és szöveteíadás *aaaam*************************vw Zalaegerszeg megyei város adóhivatalától. ad. 588/1942. FELHÍVÁS! Zalaegerszeg megyei város adóhivatala felhívja az adófizetők figyelmét, hogy esedékes adótartozásukat november 15-ig feltétlen fizessék be, mert a hátralékban maradt adófizetők ellen a már megindult végrehajtási eljárás során lefoglalt zálogtárgyak elárverezés céljából hatósági raktárba lesznek szállítva. Tartozásuk befizetése annál is inkább! érdekük, mert a -2 százalékos kamattérítési kedvezményben csak azok részesülnek, akik1 tartozásukat november hó 15-ig befizetik. Zalaegerszeg, 1942. november 3. Schmidt s. k. v. aü. számvevő, adóhiv. főnök. A kiadmány hiteléül: Augusztiny v. kiadó h. ********************************** HIRDESSEN A ZALAMEGYEI ÚJSÁGBAN! JOevenie Sport A bajnoki táblázat állása Az elmúlt: vasárnap a kerületi elsőosztályban a kilencedik fordulót bonyolították le. Ez a forduló nagyobb meglepetéseket nem szolgáltatott, mert az SzFG vereségével mindenki számolt, a Haladás II. nagyarányú győzelme volt várható, a pápai rangadó döntetlenül végződött, míg a Sárvár a CVSE, a Mura SE pedig a SVSE csapatát győzte le. Természetes, a Move Sotex mérkőzés eredménye a közönséget egyáltalán nem elégítette ki és a mérkőzés után mindenki csalódottan hagyta el a Ilorthy-téri sporttelepet. A gólarány ismét két kapott góllal romlott. Olyan két góllal, amely .csak a Move védők könnyelműségének köszönhető. Ezzel szemben a támadósor nem tudta azt nyújtani, amire képes és sok helyzet közül bizony csak bizonyos százalékot használtak ki a piros-fekete támadók. A vasárnapi forduló után a bajnoki táblázat a következőt mutatja: — A prosztataíúltengte kezelésében a régbevált, tisztán természetes »Ferenc József« keserűvíz használata sok esetben csaknem nélkülözhetetlen, mert ez már kis mennyiségben hévévé is könnyű, igen lágy 3zékíetétet biztosít. Kérdezze meg orvosát! T. SzFC II. 2. Haladás II. 3. Selyemipar 4. Move ZSE 5. Mura SE 6. CVSE 7. SVSE II. 8. Perutz II. 9. Kinizsi 10. Sárvár 11. Kőszeg 12. Sotex 9. 7. -. 2. 25:12. 14. 8. 6. -. 2. 38:11. 12. 7. 5. 2. -. 22:8. 12. 8. 5. 2. 1. 26Y13. 12. 9. 4. 2. 3. 14:15. 10. 8. 4. 1. 3. 21:18. 9. 9. 4. 1. 4. 15:20. 9. 9. 3. 2. 4. 10:23. 8. 9. 2. I. 6. 10:25. 5. 9. 2. 1.6. 14:23. 5. 9. 2. I. 6. 12:40. 5. 8. -. 1. 7. 12:30. 1. j©, afckot* ha LA IC I szűcstől valé! Bundák mérték után mikádok bélelése és gallérozása legolcsóbban iff|. LAKI SÁNDOR szüc.smes-te r-nél készülnek. Zalaegerszeg Bethlen Qábor-u. 5. tssm Ma és mindennap a Horváth Elemér közkedvelt prímás zenekarával muzsikál. A zongoránál Dur*. B&r'feányiirié zongoraművésznő. *********************************** OLVASSA A ZALAMEGYEI ÚJSÁGOT! dlprófíirÓQtésQfi Az üzlet, az ipar és a mai kereskedelmi élet lelke a hirdetés. Hirdesse mindea eladni-, vagy vennivtelóját a Zahunegyei Újságban. Bútorozott szoba azonnal kiadó. Rákóczi- , utca 16. Erős, nagy férfiaknak való méretekben raktárra érkeztek úri divat-kamgaírnok sötétszürke mintázatban a legjobb briinni gyapjá- szövetgyárakból a Schütz Áruházba. ZALAMEGYEI ÚJSÁG Szerkesztőség és kiadóhivatal: Zalaegerszeg, Széchenyi-tér 4. Telefon: 128L Előfizetés: egy hóra 2 P, negyedévre 5.70 Pt Hirdetések díjszabás szerint. Postatakarékpénztári csekkszámla: 49.368« Felelős kiadó; 6AÁL ISTVÁN V MÁVAUT Zalaeferszegfautóbusz menetrendje Érvénye« 1942. november 2-től Zalaegerszeg—Bak—Keszthely MÁVAUT Meneteli) __.__ 14-45 1715 i. Zalaegerszeg Széchenyi-tér é. 955 1700 1-— — __• _ 15 T7 17*40 é. Bak Hangya szövetkezet i. 923 1628 8-30 1520 —*— i. Bak Hangya szövetkezet é. 9-20 16 26 1-80 — 9 05 15*46 —é. Zalasrentmihály—Pacsa p. u. i. 854 1600 4-50 — __•__ — •— —é. Hévizftirdő i. —•— —•— 450 — 10-25 17-20 —-— é. Keszthely Hungária szálló i. 7-30 14-30 1035 17-30 —é. Keszthely pályaudvar i. 723 A __ Mens tdíj —9*20 _.__ g-30 21 T0 1010 Bak - Nova 16 20 i. Bak pályaudvar é. 6 56 16-35 i. Bak Hangya szövetkezet é. 6.50 1715 é. Nova [i- ÖA0 13A5 1310 12-30 Menetdíj 1 — 1-70 ‘ 4-50 Zalaegerszeg- Bak—Lispe—Szentadorjáa ^ Zalaegerszeg Széchenyi tér é. —'— Bak Hangya szövetkezet é. 7 05 Söjtör Búza-vendéglő i. 6.47 Szentadorján i1715 i. 17 47 é. 18 04 é. 19-10 é. 520 Kévéit a áam& Ny***kaflar Rt. gépaán,