Zalamegyei Ujság, 1942. október-december (25. évfolyam, 221-294. szám)

1942-11-04 / 248. szám

! XXV. évfolyam. 248. szám. ÁRA 8 FILLÉR. 1942. november 4. SZERDA. A magyar csapatok ismét nagyszabású győzelmet arattak Főszerkesztő: HERBOLY FERENC POLITIKAI NAPILAP Megjelenik áélnatáfl. Fel«l©s s«®rk»8atő: SZAKÁL FIRENC a bolsevisták felett A német csapatok elfoglalták Alagir városát — Ismét 16 szövetséges hajót süllyesztettek el — Hőmmel maga tökéletesítette az afrikai harcok páncéltörőit — Sztálingrádban már csak tisztogatási munka folyik A magyar csapatok már a Don keleti partján harcolnak A német hivatalos jelentés szerint a doni arcvonalszakaszon a bolsevista csapatok több átkelési kísérletet tettek. Ezeket azonban a magyar, olasz és német csapatok sikeresen el­hárították. A magyar csapatok nagyobb rohamcsapat- vállalkozást hajtottak végre, amelynek során átlépték a folyót és annak keleti partjain tévő sok kiserődöt és harci állást teljeseit megsemmisítettek és sok foglyot ejtettek. Az olasz és német lapok külön is fog­lalkoznak a magy ar vadászrepülők nagy - si­kereivel, amelyekkel a üoif-parton két nap alatt öt ellenséges repülőt semmisítettek meg. Az olasz lapok külön megemlékeznek még a magyar légvédelmi tüzérek munkájáról is és nagy elismeréssel írnak róluk. Alagir városának elfoglalása A Német Távirati Iroda jelenti: A Kaukázus nyugati részén támadások «s ellentámadások elkeseredett harcokra .ve­rettek, amelyekben csapataink megtartották állásaikat és ellentámadásban terepet nyertek. Szlovák csapatok megsemmisítették az ellen­ség bekerített erőit. Alagirtól keletre német csapatok előre­haladó támadásuk során áttörték az ellenség nagyon kiépített és elaknásított állásait. Bom­bákkal és fedélzeti fegyverekkel intézett légi támadások nagy veszteségeket okoztak az el­lenségnek. Egv páncélos vonatot megsemmi- eítettünk. A Kalmük-szteppéken ellentámadá­sunkkal visszavetettük az ellenséges lovassá­got és nagy veszteségeket okoztunk neki. Pusztulnak a bolsevista hajók a Volgán és a Kaspi-tengeren Sztálingrádban tovább folyik1 a súlyos tá­madó harc háztömbökért és utcákért. A város ászaid részében zuhanóbombázó repülőgépek folytatták támadásaikat az ellenállási fészkek! pllen, amelyekért heves harcold folytak. Az el­lenség szívós védekezése mellett is újabb teret vesztett. Állandóan megismételt ellentámadá­sai meghiúsultak. A Szovjet kereskedelmi és hadi hajóhada ellen folytatott harcban a légi haderő október hónapban a Fekete-tenger partja mentén, a Kaspi-tavon, a Volga alsó folyásán és a La- doga-tavon összesen 33 különböző nagyságú teher- és szállítóhajót semmisített meg, köz­tük sok tartály haj ót, azonkívül egy őrhájót. E mellett légitámadásokkal megrongáltunk 32 mindenféle teherhajót és négy hadihajó-egy­séget. EUanyhult az El-alamein környéki brit támadás A Nemzetközi Sajtótájékoztató Intézet je­lentése szei'int az elalameini arcvonalszaka-' szón az elmúlt nap kialakult irtózatos erejű páncélos harc teljesen ellanyhult. A szövetsé­ges csapatok rendkívüli veszteségeket szen­vedtek mind emberanyagban, mind gépek­ben. Több fogoly elmondotta, hogy 48 óra óta nem hagyhatták el a páncélosok belsejét, ami természetesen teljesen kimerítette vala- mennyiüket. Német részről ennek ellenére szá­molnak azzal, hogy az afrikai fővezér maradék csapataival ismételt támadást kísérel meg a német és olasz állások ellen. Indiában egyre fokozódnak a lázongások Indiából érkező hitek szerint Uj-Delhinél a ílubli városban lévő pályaudvart a felke­lők teljesen elpusztították, aminek következ­tében a forgalom teljesen szünetel. Az in­diaiak legújabban a bankjegyekre írják rá felhívásaikat egymáshoz. BombayItan a kor­mány palotáját felrobbantották. .Kalkuttában egyre nagyobb méreteket ölt a zavargás és egyre több gyár és üzem munkásai kezdenek sztrájkot. A jelentések szerint az egész or­szág területén nemhogy enyhülné, Iranern egy­re jobban elmérgesednek a felkelések, amit f most már a lakosság a teljes győzelemig kíván folytatni. Rommel sajátkezűleg tökéletesítette a páncéltörőket Afrikából érkező jelentések szerint az an­golok elleni páncélos csatában legjobban be­vált a speciális loan) aggal töltött 8.8 cm át­mérőjű lövedék. Ez tette tönkre a legtöbb ellenséges páncélost. A német gyalogságnak ezenkívül még egy új rend szerű páncéltörő, fegyvere van, amelyet Rommel marsall saját­kezűleg tökéletesített az Afrikában harcoló ten­gelycsapatok számára. 16 hajót süllyesztettek el a németek Amíg a La Manche-csatornában a német partvédelem ágyúi meghiúsítottak egy német karaván ellen mtézett angol támadást, addig a n,émet búvárhajók újabb nagy sikereket ér­tek el a Kanada és Anglia között elterülő vi­zeken. Német különjelent és számol be arról, hogy a német haditengerészet egy, Kanadából Anglia felé indított, fontos hadiszerekkel meg­rakott hajókaravánt megtámadott és igen ked­vezőtlen időjárási viszonyok között 16 hajót semmisítettek meg, köztük két nagy lőszer­szállító gőzöst. Az angolok hajótérveszteségei ezen az egyetlen napon közel százezer bruttó regiszter tonna volt. Üzent a front Ma kaptuk a következő tábori lapot: 1942. október 2É. Mélyen Tisztelt Főszerkesztő Ur! «Kimondhatatlanul jól esik az a megható figyelem, amelyben mi, Oroszországban élői honvédek részesülünk, b. lapja részéről köt kö- tegben több Zalamegyei Újságot kaptam, mit szétosztottam a baj társaim között. Amíg1 oU

Next

/
Oldalképek
Tartalom