Zalamegyei Ujság, 1942. július-szeptember (25. évfolyam, 145-220. szám)
1942-07-14 / 156. szám
1942. július 14. ZALAMEGYEI ÚJSÁG S( h Alsóbagodiak aratási ünnepe A/ alsóbagodi ifjúság vasárnap délután Kerner Imre kántortanító vezetésével a »Vöröskereszt« ja váza nagysikerű aratóünnepet rendezett a környékbeli intelligencia és a lakosság nagyszámú részvételével. Litánia után Kosz Vince plébános megáldotta a kalászból font keresztet, amely után megindult a magyarruhás leányok és legények részvételével n körmenet a mezőre. Mindenszentek litániájának befejeztével a plébános szép beszédben fejezte ki örömét, hogy hívei ilyen nagy tömegben megjelentek, hogy a jó Istennek a szép termésért hálát adjanak. Egyben kérte Isten áldását a termények további kedvező fejlődésére. Majd a körmenet visz- szatért a templomba. Ezután következett az ünnepély világi része. A magyarruhás leányok1 és legények lovasok kíséretében, nótaszóval vonultak az iskolaudvarra. Itt a Hiszekegy eléneklése után Vukovics Ferenc szépen megkötött kalászko- szorút adott át Thassy Kristóf dr. országgyűlési képviselőnek az alsóbagodi ifjúság szeretet e és ragaszkodása jeléül. A képviselő beszédében ismertette az watóünnepóly eredetét, majd örömmel hajtotta meg az elismerés zászlóját mind maga, mind a vármegye nevében faluja ifjúsága •lőtt abból az alkalomból, hogy ők voltak a megyében az elsők, akik a hadhavonultak hozzátartozóinak megsegítésére megszervezték a munkaszolgálatot és napi munkájuk után az éjtszaka nyugvási óráit meglopva lekaszálták az összes hadhavonultak rétjeit. Végül buzdította őket megkezdett példás munkájuk folytatására. A jólsikerült szavalatok, monológok, énekek és táncszámok után a Himnusz hangjaival zárult az élményekben gazdag ünnepély. A zalaegerszegi kir. járásbíróság mint telekkönyvi hatóság. 11087/1942 tk. sz. VÉGZÉS. A telekkönyvi hatóság Baksa Gyula novai lakos és társai kérelmére a 14000/1933 M. E. »». rendelet 17—18. §-ai alapján elrendeli, a boncodföldei 651 sz. tk'vi betétben 448 hrsz. alatt felvett, egészben Végh Imre (nős Kul*sár Gizellával) nevén álló ingatlanra (szántó, út és erdő a Mártonfa dűlőben 1 hold) a végrehajtási árverés hatályával való bírói úton magánkézből eladást, tekintettel arra, hogy Avar Jenő budapesti lakos 800 pengő vételár! ajánlott fel. A telekkönyvi hatóság a fenti vételi ajánlat folytán az 1535§1942 tk. sz. árverési hirdetménynek a boncodföldei 651 sz. tjkvi betétben 448 hrsz. alatt felvett ingatlanra vonatkozó részéi hatályon kívül helyezi és az érdekeltek meghallgatására határnapul 1942. évi augusztus hó 18. napjának délelőtt 9 óráját földszint 31 sz. hivatalos helyiségébe kitűzi és felhívja az ingatlan tulajdonosát, vala- mint a jelzálogos hitelezőket, hogy a végzés kézbesítésétől számított 15 nap alatt észrevételeiket terjesszék elő. Egyben közhírré teszi, hogy a vételi ajánlat 10 százalékát kitevő bánatpénz bírói letétbe helyezése mellett legkésőbb a tárgyalás előtti nap deli 12 órájáig bárki tehet a megajánlott vételárat legalább 1 százalékkal meghaladó vételi ajánlatot, a kitűzött tárgyaláson pedig az, aki már szabályszerű írásbeli ajánlatot tett. a legmagasabb ajánlatot legalább 1 százalékkal meghaladó új ajánlatot tehet, ha a letett bánatpénz összegét az új ajánlatnak megfelelően kiegészíti. Az eladást nem lehet elrendelni, ha a tulajdonos, vagy valamely érdekelt az ajánlattételtől számított 15 nap alatt szakértői becslés útján kimutatja, hogy a megajánlott vételár az ingatlan értékének kétharmad részét sem éri el. Zalaegerszeg, 1942. július 9. napján. Dr. ÍTalmágyi István sk. kir. 'járásbíró. A kiadmány hiteléül: Oszlányi telekleönyvezető Iskolai értesítőK V. A nagykanizsai kegyestanítórendi rom. kát. gimnázium 177. évének értesítőjét tette közzé Barta István igazgató. A címlap után XII. Pius pápa áldástosztó képe következik. Atyja nz egész kereszténysegnek, de valahogy különleges atyánk nekünk magyaroknak és ezért hálánkat, ragaszkodásunkat tesszük trónja zsámolyához, ahogy Medvigy Mihály kegyesrendi hittanár írja. »Talán nem illúzió, nem véletlen illúzió ez: hinni a jövőben és ifjúságban« — idézi Szekfű Gyulának mondatát Szőnyi László a Széchenyi centennárium- ról megemlékező írásában és a keresztenyseg atyja után a legnagyobb magyart idézi és állítja sugárzó példaképül a szem elé. Az iskola az elmúlt iskolai év folyamán nyolc gyűlést tartott, amelynek célja, hogy a szülő és nevelő együtt, kéz a kézben keresse meg a gyermek leikéhez vezető utat, amelyet a Szülők Iskolájának neveztek. A mindig színvonalas műsort jelentő gyűléseket, amelyen A katolikus család címmel Pehm József zalaegerszegi prelátus-plébános, »a katolikus édesapa és édesanya nagy ismerője« is szerepelt, nagy számban keresték fel az érdeklődők. Az iskola múltját ismertető rész összefoglalja a 177 esztendőnek külső eseményeit. Legfeljebb egy olyan reflektorfénnyel lehet a gazdagságába és mélységébe belevilágítani, mint azoknak a nagy neveknek a felsorolása, akik az iskola padjai közül kerültek ki a magyar élet ormára. így tudjuk meg, hogy a nagykanizsai kegyesrendi gimnáziumban tanultak a többiek közt: Virág Benedek, a »nemzeti lélek tüzes ébresztője«, Deák Ferenc, a »haza bölcse«, Donászy Ferenc ifjúsági írónk, Gasparich Márk ferencrendi szerzetes, a szabadságharc vértanúja, Wlassics Gyula vallás- és közoktatásügyi miniszter. Ezek után természetes* * hogy a jelenlegi iskolaév története tulajdonképen gazdag beszámoló arról, hogy az évszázados piarista nevelés keretében az ifjúság vallásos és hazafias nevelése miképen történt. Á modern célok és eszközök közül is ki kell külön emelnünk a magyar nyelvnek az édes anyanyelvnek érdekében kifejtett munkát. A Mária Kongregáció, a Missziós Egyesület elsősorban a lélek iskolái. De a Virág Benedek önképzőÖltözködjünk TÓTH GYULA úri és női szabóságából Kész női kabát és ruhaosztály Uridivaf, és szöveteladás &X9HHMI8ÍSBH5MRB38K5 körrel együtt annak a törekvésnek hordozói, amely a mai világ sekélyes ponyvaözönével szemben az igazi értékekre akarja a figyelmet fordítani. Az önképzőkör külön otthont kapott, amely székháza lett két diáklapnak, az önképzőköri Tudósításoknak és szépirodalmi mellékletének, a Keletnek. A 74. sz. Törekvés cserkészcsapat, a 910. sz. Diákkaptár, a Hunyadi Sportkör, Énekkör, Zenekör mind arra szolgáltak, hogy a 338 tanulónak a szellemi és testi igényei tökéletesen kielégíttessenek. Az Évkönyv vázlatos ismertetése világosan igazolja, hogy a szerzetesi tanítás és nevelés komoly értéke hazánknak és minden ellenkező világnézettel szemben követelménye az igazi lelki és testi kultúrának, amely a tökéletesebb embert akarja és tudja kialakítani. €&ilm~&zinfíá2, Ma, kedden 7 és 9 órakor: GORODI FOGOLY. Nagy kiállítású magyar film 10 felvonásban. Egy magyar főhadnagy izgalmas kalandjai a forradalmi Oroszországban. Főszereplők: Petheő Attila, Adorján Éva, Ajtay Andor, Pethes Ferenc. NYOMDAI MUNKÁK KÖN YVEK PAPÍRÁRUK ISKOLAI CIKKEK ISKOLAI KELLÉKEK KEGYTÁRGYAK legolcsóbb beszerzési helye ZALAEGERSZEG, Széchenyi-tér 4. Te!. 128.