Zalamegyei Ujság, 1942. július-szeptember (25. évfolyam, 145-220. szám)
1942-09-21 / 212. szám
1942. szeptember 21. ZALAMEGYEI ÚJSÁG 3. <31 api Rirefi — Áthelyezés. Béres Sándor dr. beregszászi kir. járásbírót saját kérelmére a nagy- kanizsai körtörvényszékhez helyezték át. — Hegyközségi titkár. A Tapolca-Bala- tonfüred-Keszthely egyesített hegyközségi tanács most tartotta első ülését Tapolcán Esterházy János gróf elnöklete mellett. A tanács titkári állására egy pályázat érkezett be s a miniszter kijelölése alapján a gyűlés Sághy Károly ny. uradalmi főintézőt választotta meg ■erre a tisztségre. — A dunántúli sajtó köréből. Kiss Elemér az Alsódunántiíli Mezőgazdasági Kamara volt igazgatója, nyugalombavonulásával változás állott be a Kamara lapjánál, a Kamarai Heti Tudósítónál, amelynek Kiss Elemér felelős szerkesztője volt. Asztalos Lajos, a Kamara új igazgatója a lapnak főszerkesztője. Uajczv Géza főtitkár pedig fele1 ős szerkesztője lett. — I j jegyző Kotorban. A belügyminiszter Selényi József oki. jegyző, óhídi lakost Kotor nagyközséghez községi jegyzővé nevezte Iá. — Postaügynökség helyett postahivatal. A Nemespécsely községben működő postaügynökség október 1 -ével megszűnik s helvébe állandó jellegű. IV. osztályú, távbeszélővel egyesített postahivatal lép életbe. — A pacsai állatorvos balesete. Dénes Pál, pacsai járási állatorvos, kerülete egyik községébe hintón ment ki. A lovak megbokrosodtak, az állatorvos leesett a kocsiról és bordatörést szenvedett. Bevitték a keszthelyi kórházba. — A nagykanizsai íüdőbeíeggor.dozó intézetet a város szeptember 1 -i hatállyal már átvette. Az átvétel a városnak nem jelent költségtöbbletet. — Énekpróba. Az Egyházi Ének- és Zeneegyesület énekkara kedden, szeptember 22-én este 8 órakor próbát tart. Pontos megjelenést kémek', hogy az elsötétítésig mindenki haza- erkezh essék. { Kellemes meglepetésben lesz része, ha Jmegtekinti a Schütz Áruház új modelljeit a konfekció osztályban. Női átmeneti és szőr- mézeit tclikabáíok, bundák, új szabásnak, raktárra érkeztek. Schütz Áruház. — A nagykanizsai városházi per. Megírtuk annak idején, hogy Szabó Gyula nagy- kanizsai képviselőtestületi tagnak egy interpellációját magára nézve sértőnek találta Novai Imre városi tanácsos, aki pert indított Szabó ellen. Két ízben volt is már tárgyalás a törvényszéken, de ítélethozatalra nem került sor. Legutóbb a bizonyítás kiegészítését rendelték el s a tárgyalást október 2-án tartják meg, amikor a polgármestert, helyettes polgármestert és polgármesteri titkárnőt hallgatják ki tanukként. 1942. évi termésű cső vés tengeri ára. Zala vármegye alispánja az 1942. évi termes u, egeszseges, crett csöves tengeri legmagasabb termelői arat a varmegye egész területeié, bármely feladóállomáson 100 k^-ként 13.40 pengőben állapította meg. A megállapított ár az eladó által vagy költségén vasúti kocsiba rakva, vagy a vevő raktárába (morzsolótelep, szárítóüzem) szállított tengerire érvényes. A fentebb megállapított legmagasabb csövestengeri árát az esetben lehet felszámítani, ha a próbamorzsolásnál nyert szem- víztartalma nem haladja meg a 28 százalékot. Minden százalék víztartalomtöbblet után 1—1 százalék értéklevonásnak van helye. FIGYELEM! I Borszükségletét legelőnyösebben beszerezheti BŐDEf GYULA bor- és sörnagykereskedőnél, Zalaegerszeg, Kossuth LajosBtca 32, szám alatt. Telefon: 378. Cukorelszámoiásnál portási százalék nincs Az egyik vidéki kereskedelmi- és iparkamara még a múlt évben azt a javaslatot terjesztette a közellátásügyi miniszter elé, hogy a cukornak a kereskedelmi forgalomban előállott súlyhiányával kapcsolatos veszteségek kiküszöbölése érdekében a cukorgyárak kö- teleztessenek a cukornak tiszta súly szerinti számlázására és hogy a cukorjegy elszámolásával kapcsolatban a nagykereskedők 1 százalék, a kiskereskedők pedig íegalább 2 százalék por- i lás elszámolására legyenek jogosultak. A mi- 1 niszter most közölte döntését, amely szerint azt a rendelkezést, bogy a cukor elszámolásánál a porlási százalékot és az úgynevezett kálót figyelmen kívül kell hagyni — megváltoztatni nem kívánja. — A keszthelyi kórház költségvetése 150.624 pengő szükséglettel és 14.679 pengő fedezettel elkészült. A 135.943 pengő hiányt az ápolási díjak emelésével fedezik. Az I. o. ápolási díjat 10 pengőről 12-re, a II. osztályút 7.20 pengőről 8 pengőre, a III. osztályút 5.40 pengőről 6 pengőre emelik. A szükséges összeg így 22 ezer ápolási napot véve alapul, befolyik. — A munkát megtagadó fuvaros internálasa. A közelmúltban a nagykanizsai fő- szolgabíróság internálta Fiiak Lajos es/.tereg- nyei lakost, mert az érvényben lévő rendelet ellenére megtagadta a honvédelmi munkaszolgálat keretében való fuvarozást. Az in- ternálási határozatot most az alispán jóváhagyta. — A deteküvtől is meg akart szökni Föld Géza, a Nagykanizsán internált budapesti izr. vallású szabómester, aki a munkahelyén őrétől megszökött és a récsei állomáson fogták el, amikor épen fel akart szállni a vonatra. Azt hazudta, megmutatja azt a házat Budapesten, ahol három évvel ezelőtt ezüstneműeket lopott és a pincében elásta. Nagykanizsáról detektív kísérte Budapestre, de útközben meg akart szökni. Ezért találta ki az egész mesét. Egyébként már hétszer volt büntetve. Átadták a budapesti rendőrségnek. Megérkeztek a szebbnél-szebb női kabátok, bundák és remek női ruhák Tóth Gyula divatházába. — Honvédelmi vétség. Szmodics Nándor 30 éves cserföldi földműves ez év tavaszán hadköteles egyén létére engedély nélkül több papon át Németországban tartózkodott. Honvédelmi vétség címén a zalaegerszegi törvényszék most jogerősen egyheti fogházra ítélte. — A szurkoló leesett a fáról. A labdarúgó mérkőzésnek Keszthelyen is sok nézője van a — kerítésen kívüli fákon. Dobronyi István 13 éves fiú is az egyik fűzfán szurkolt a keszthelyi csapatnak. Amikor csapata gólt rúgott, megfeledkezett arról, hogy nem kényelmes karosszékben ül, tapsolni kezdett s egyen- súlyát vesztve leesett a fáról. Kéztöréssel került a kórházba. — Szigorú büntetést kapott egy ószeres asszony, özv. Kluger Sándorné zalaegerszegi ószeres még a múlt év őszén nagy mennyiségben vásárolt össze Budapesten a Teleki- téri ószeresektől a legmagasabb törvényes árnál jóval magasabb áron ócska »Citra« cipőket és bakancsokat s azokat Zalaegerszegen a falusi lakosság számára továbbadta busás nyereséggel. A zalaegerszegi kir. törvényszék egyes uzsorabírája szombaton délután már másodízben tárgyalta az ügyet és a bizonyítási eljárás lefolytatása után bűnösnek mondotta ki özv. Klugemét árdrágító visszaélés bűntettében, mert a cipőket 19.90 pengős ári helyett 27, sőt pengőért is árusította és elítélte őt 6 hónapi börtönre én 3 évi jogvesztésre, örökös iparjogvesztésre, egyben pedig arra is kötelezte, hogy az ítéletet jogerőre emelkedés után mind a két helyi lapban a saját költségén egész terjedelmében közzétegye. — Letartóztatásba helyezte a nagykanizsai törvényszék vizsgálóbírója Horváth (»Har- gittay«) Béla, idegen állam polgár, »írásmagyarázót« és »lélekbúvárt«. Védője elmebeli állapotának megvizsgálását kérte. — Gyomorsav túl lengésben szenvedő szellemi munkásoknál, eldugult neurasthenias egyéneknél és aranyeres hypochondrias embereknél reggelenként felkeléskor egy-egy pohár természetes »Ferenc József« keserűvíznek sokszor igen jótékony hatása van. Kérdezze meg orvosát! K osa 0 ff tt itt &i § © n í @ szép n a i Y # Horváth Janó divatáruüzletében Zalaegerszeg, (Plébániaépület) Püspöki körlevél Grősz József szombathelyi megyéspüspök, muravidéki apostoli kormányzó, most adta ki fezévi VIII. számú körlevelét, amelybenf közli,, hogy az Apostoli Szentszék felhatalmazása alapján az élelmezési nehézségekr eíekintettel a jelen háború tartamára, hamvazószerdát ég nagypénteket kivéve, felmenti híveit a böjt és hústilalom alól. Ezután felkarolásra ajánlja az engesztelési mozgalmat. A gróf Zichy Mária kegyurasága alatt levő belatinci plébániát — annak kiterjedése és híveinek nagy száma miatt — kettéosztotta, Murahely községet kihasította és önálló lelkészséggé szervezte, amely rendelkezése szeptember 1 -tői joghatályos. Első lelkipásztorává Korén Iván oladi káplánt nevezte ki. Szól a körlevél a tehetséges tanulók kiválasztásáról, a Himnusz és a Szózat énekléséről, vallásos" iskolai egyesületeknél iskolánkívüli egyének bekapcsolásának mellőzéséről, egyházközségi képviselőtestületi tagok választásáról, bajtársi szolgálatról, a Katolikus Nagygyűlésről, tanítók ki-, váló működéséről a levente egyesületekben, továbbá több egyházkormányzati és iskolai) ügyről, megemlékezik Krantz József c. kanonok, esperesplébános, Hozbor János ny. plébános, az egyházmegye senior ja elhalálozásáról és Tóth István rédicsi kántortanító bősí haláláról. FIZESSEN ELŐ A ZALAMEGYEI ÚJSÁGRA!