Zalamegyei Ujság, 1942. július-szeptember (25. évfolyam, 145-220. szám)
1942-08-17 / 184. szám
ZALAMEGYES ÚJSÁG 1942. augusztus 17. em^BasiimmssBsaiffiia^jssäKaasmmmiääSieiSfSimaiBa való bevonulás és átszervezés nehézségeit, amelyet azonban megoldott sikeresen a jóakarat. S3 ez a jóakarat es segíteni akarás hozta létre az egyesire tét, amelynek zászlóbontását ünnepelhet j ük ma. A beszéd után Csáki Lili szín- művésznő magyar palotást táncolt, majd Véber Vera szavalta el Ortutay Lívia versét: Alázatos levél az Istenhez. A nagykanizsai honvéd- zenekar játszott ezután: Hazánk nótái címmel, amit Szentmiklósi Marira szavalata követett nyomon: Szalóky Edéné: Vihar, és Sándor István: Uj idők felé. Ismét Csáki Lili lépett a színpadra s adta elő nagy tetszéssel Nagy- anyó mesél című mesetáncot. Operarészletet adott elő ezután a honvédzenekar: Lehár: Messze a nagy erdő. Aktuális katonanóiát énekelt ezután Csáki Lili színművésznő: Jó éjt, drága kis hadnagyom. A műsor lezajlása után Jakab Ferenc mondott a nostá egyesüleL nevében köszönetét mindazoknak, akiknek munkája, segítsége és tamogatasa árán a szép és felejthetetlen ünnep és a zászló elkészülhetett. A Himnusz el éneklése után tánc következett egészen záróráig. — A konferálás szerepét s az összekötő részeket Surugli János postatiszt látta el igen szellemesen. — tegez. — Ünnepélyes plébános-beiktatás Keszthelyen Szereez Imre dr. hahóti apát, keszthelyi plébánost Nagyboldogasszony ünnepén iktatták be a keszthelyi plébániába. A beiktatás fényes ünnepségek között a nagymise keretében történt. A szentélyt zsúfolásig megtöltötték a hivatalok. hatóságok, a kr'onaság, a premontrei konvent. a katolikus egyházközség, Lénáid János dr. világi elnökkel az élen, a hercegi uradalmi tisztikar, a plébániához tartozó filiálisok küldöttei, a premontrei diákszövetség, a felekezetek lelkészei cs az apátnak személyes tisztelői, a templom hajóját pedig a város es a vidék hívő közönsége. Megjelent herceg Festetics Györgyné kegyúr is. A szentélyben foglalt helyet mint vendég Vaszary Mihály váci prelátuskanonok és a beiktatást vezető Langmár lápot dr. veszprémi kanonok, zalai főesperes Czapik Gyula dr. veszprémi megyéspüspök képviseletében. A szertartá a hitvallással kezdődött, valamint az új apátplébános hagyományos eskütételével, amely után Langmár dr., az installáló apátkanonok átadta az új plébánosnak az evangéliumot és a templom kulcsait, rábízva a plébánia tényleges vezetését. Utána a szószékre lepett és szívbemarkoló szentbeszédben vázolta a hitvallás és hivatalos eskü jelentőségét, beszélt a plébános nagy lelki felelősségéről és magasztos kötelességeiről. A szentbeszéd után Szereez Imre dr. apát nagy segédlettel indulás apáti misét pontifikáit, amely alatt a templom kórusa Kehrer Béla karnagy vezetésével egyházi énekeket adott elő. Délben a Hungária szállodában ünnepi közebéd volt, amelynek során Lcnárd János dr. hercegi főtitkár, egyházközségi világi elnök az egyházközség nevében, Lang József községbíró a város nevében, Major Gyula zalaszántói esperes a papság, Menyhár István ev., Németh Károly ref. lelkészek fel ékezeteik nevében, Kovács József ny. vezérőrnagy a premontrei diákszövetség, Gerencsér István az iparosok nevében és Gárdonyi Lajos dr. h. városbíró mint régi iskolatárs köszöntötték fel Szereez Imre dr. apátot, aki meleg hangon köszönte meg az 'ünnepeltetest és kérte a további támogatást. A beiktatás emlékére minden jelenlévőnek egy, sajátkezű aláírásával ellátott Boldog Margit-képet nyújtott át az apátúr. Dr. K—c lénők, csak különleges szakképzettséget nyújtó továbbképző tanfolyamra nem mehetnek. A vöröskeresztes önkéntes ápolónői és segédápolónői tanfolyamra vidékről (az alcólend- vai, a /lenti, a novai, a paesai, a zalueger-* szegi és zalaszentgróti járásokból) jelentkezőkkel tájékozásul közlöm, hogy kívánságukra elszállásolásukról itt gondoskodás történik: ellátásukról azonban maguknak kell gondoskodniuk. A vidékről jelentkezők közül azokat, akikről a 1 községi elöljáróságuk igazolja, hogy vagyontalanok, a Magyar Vöröskereszt -Zalame- gyei választmánya legfeljebb az ellátás fele ősz- szegének erejéig segélyben részesíti, ha eziránt folyamodnak. Egyébként bővebb felvilágosítást ezekre nézve is Székely Emilné úrasszony adhat a hozzá fordulóknak. Zalaegerszeg, 1942. augusztus 14. Czobor Mátyás ny. polgármester, Zala vármegye tb. főjegyzője, elnök. Öltözködjünk rom gyula úri és női szabóságából Kész nőikabát és ruhaosztály Uridivatj és szöveteladás 1942/198 vght. Felhívás az ápolónői tanfolyamon való részvételre A magyar Vöröskereszt Zalaegerszeg városi és járási fiókja folyó évi szeptember hó 1-én, — amennyiben erre elegendő számú jelentkező akad — kéthetes házi betegápolási tanfolyamot, majd pedig azt követően hathetes vöröskeresztes önkéntes ápolónői, — illetve segéd ápolónői tanfolyamot rendez. Felkérem mindazokat, akik a házi betegápolási tanfolyamot óhajtják elvégezni, ebbéli szándékukat akár írásban, akár szóban folyó hó 25-ig, — akik pedig a vöröskeresztes önkéntes ápolónői, illetve segédápolónői Horváth Jenő divatáruüzletében Zalaegerszeg, (Plébániaépület) tanfolyamra akarnak jelentkezni, azok legkésőbb folyó évi szeptember 5-ig, a Magyar Vöröskereszt Zalaegerszeg városi és járási fiókja önkéntes ápolónői szakosztályának vezetőjénél: Székely Emilné úrasszonynál (Zalaegerszeg, Blaha Lujza-tér 1. sz.) jelentkezzenek. Tudnivalók a tanfolyamokról: 1 2 1. Házi betegápolási tanfolyamra csak azok vehetők fel, akik a) 18. életévüket betöltötték, b) testileg, szellemileg egészségesek, c) őskeresztény származásukat igazolták, d) legalább az elemi iskola 6 osztályát elvégezték. 2. A vöröskeresztes ápolónői és a segédápolónői tanfolyamra csak azok vehetők íci, akik az 1. pont a), b) és c) pontjaiban felsorolt feltételeken kívül azt is igazolták, hogy a házi betegápolási tanfolyamot sikerrel már elvégezték. A vöröskeresztes önkéntes ápolónői tanfolyamra csak azok jelentkezhetnek, akik a polgári iskola 4 osztályát sikeresen elvégezték. A vöröskeresztes önkéntes segédápolónői tanfolyamra azonban elégséges az elemi iskola hat osztályának elvégzése. Ez utóbbi tanfolyamot a Magyar Vöröskereszt 9136/1942. számú rendelkezésével rendszeresítette. Ezt a tanfolyamot sikerrel elvégzők mint vöröskeresztes önkéntes segédápolónők vesznek részt a Magyar Vöröskereszt áldozatos munkájában. Egyébként épúgy kapnak igazolókönyvecskét, mint az önkéntes ápoÁRVERÉSI HIRDETMÉNY. Dr. Németh István ügyvéd által képviselt Pallos Imréné lakos javára 504 pengő tőke és több követelés és járulékai erejéig, anieny- I nyiben a követelésre időközben részletfizetés történt, annak beszámításával a zalaegerszegi kir. járásbíróság 1942. évi P. K. 11262 sz. végzésével elrendeli kielégítési végrehajtás folytán végrehajtást szenvedőtől 1942. évi június hó 2-án lefoglalt, 4495 pengőre becsült ingóságokra az árverés elrendeltetvén, annak az 1908. évi XLI. te. 20. §-a alapján a megnevezett, továbbá a foglalási jegyzőkönyvből ki nem tűnő más foglaltatok javára is, az árverés megtartását elrendelem, de csak arra az esetre, ha a kielégítési joguk ma is fennáll és ha ellenük halasztó hatályú igénykereset folyamatban nincs, — végrehajtást szenvedő lakásán, üzletében, Csesztrcg-Paraszán leendő megtartáséra haiáridőül 1942. évi augusztus hó 21. napjának délutáni 3 órája tűzetik ki, amikor a bíróikig lefoglalt állatok, gazdasági felszerelések, autó s egyéb ingóságokat a legtöbbet ígérőnek készpénzfizetés mellett, szükség esetén becsáron alul is, — de a kikiáltási ár kétharmadánál alacsonyabban nem — cl fogom adni még akkor is, ha a végrehajtató a helyszínen nem jelenne meg, ha csak ellenkező kívánságot — írásban — nem nyilvánít! Azon ingóságokra, amelyeknek a kikiáltási ára 1000 pengőn felül van az 5610—931. I M. E. számú rendelet értelmében csak azok árverezhetnek, akik a kikiáltási ár egytizedrészét bánatpénzül leieszik. Zalaegerszeg, 1942. évi július ho 12-eu. Dénesi István kir. jbírósági végrehajtó.