Zalamegyei Ujság, 1942. április-június (25. évfolyam, 73-144. szám)
1942-06-01 / 121. szám
1942. június 1. ZALAMEGYEI ÚJSÁG 3. Levente hírek A zalaegerszegi Levente Egyesület a had- bavonult 17/111. zl/r részére 52.000 darab ^cigarettát, 1.090 cigarettapapírost, 1.000 doboz gyulát adományozott, közel 1000 pengő értékben, előzőén azonban már nagyobb összegeket juttatott ej a \ öröskereszthez is küzdő honvédeink részére. Levente-nap Zalaegerszegen. Á zalaegerszegi leventék vasárnap, június 7-én tartják Leventenapjukat ünnepélyes keretek között. A nemesapáti Levente Egyesület tegnap, május 31-én tartotta nieg a Levente-napját, kapcsolatosan a hősök ünnepével. A lélekemelő ünnepség tábori szentmisével kezdődött, amelynek keretében Góczán Zoltán plébános áldotta meg a leventecsapat zászlóját, majd a Hősök szobránál a gyermek- és leventeszavalatok után milyen szántó beszédben emlékezett meg Bucsis István dr. körjegyző a nap jelentőségéről a múltban és ma. Majd leventék köszöntötték a Magyar zászlót és hőseinket, amely után “Szabó József f.őoktató, csapatparancsnok ismertette a fevente-törvényeket s rövid beszédben méltatta a törvények és fogadalom jelentőségét, amely után az újoncok fogadalmat tettek a zászlóra. Az ünnepély fényét emelték a szombathelyi kerékpáros cserkészek, akik díszőrséget álltak az emlékműnél és koszorút helyeztek arra. Az ünnepélyen resztvettek: Thassy Kristóf dr. országgyűlési képviselő, Csertán Ferenc földbirtokom le sente egyesületi elnök, Háry Dezső földbirtokos, Farkas Sándor dr. tb. szolgabíró. a környék tanítósága és a falu apraja-nagyja. Délután népünnepély keiété- ben spbrtbemutatók és versenyek voltak, amely után a mintegy 100 darab díjat osztotta ki Bucsis dr. főjegyző a nyerteseknek. Az esthomályban a hegyek ormán őrtüzek világítottak a messzeségbe, megemlékezésül a küzdő hőseinkre. ifi********************************* Ötmillió pengővel emelkedett egy év alatt a magyar könyvkereskedelem forgalma A Magyar Vidéki Sajtótudósító budapesti jelentése szerint a XII. könyvnap alkalmából szakértő körök rámutatnak a magyar könyvkereskedelem forgalmának örvendetes emelkedésére. A visszatért Felvidék, Erdély es a Délvidék nemcsak űj írókat, hanem hatalmas űj olvasó sereget jelent a magyar könyvkiadás számára. Általános fellendülés tapasztalható a könyvkiadás és könyvkereskedelem területén, de a konjunktúrát az is elősegíti, hogy a munkaalkalmak és jövedelmek egyidejű szaporodása mellett a közismert háborús korlátozások miatt csökkentek a pénzköltési és szórakozási lehetőségek és így fokozottabb mértékben fordul a magyar publikum figyelme a könyv felé. Növeli a könyvforgalmat az a körülmény is, hogy a megszaporodott számú iskolák egyre sűrűbb rajokban bocsátják ki azt a nemzedéket, amely I Női és férfi ERNYŐ nagy választékban : Horváth Jenő I divatáruüzleté ben Zalaegerszeg, (Plébániaépület) »a*******»****»********»»»***»*»* magasabb kultúrigcnyekkel rendelkezvén, automatikusan olvasóközönségnek nevelődik. A könyvkereskedelem megállapítása szerint nemcsak a könnyű fajsúlyú és komolyabb szép- irodalmi könyvek iránt mutatkozik nagy érdeklődés, hanem a gazdasági és szaktudományi munkák is széleskörű olvasóközönséget hódítottak meg. Általánosságban megállapítható, hogy hazánk négyszeres területgyarapodása óta a könyvkiadványok száma 20—25 százalékkal, a forgalomba került könyvek példányszáma pedig 35—50 százalékkal növekedett s ez a forgalomnövekedés mintegy évi ötmillió pengővel emelte a könyvkereskedelem forgalmat. Szakértők szerint a könyvpiac forgalma komoly értékű új kiadványokban évi 18 millió pengőre tehető, míg a sekélyesebb irodalom és a kifejezetten ponyvaművek évi forgalma 5—6 millió pengőre rúg. Ennyire, teszik az antikváriumi példányok forgalmát is s így végeredményben a magyar betű a nemzet- gazdaság életében évi 25—30 millió pengő tőkeforgalmat juttat a gazdasági élet vérkeringésébe. TÓTH GYULA úri és női szabóságából Kész nöikabát és ruhaosztály Uridivat és szöveteladás Az orvos mondja a fagylaltról! A jég és fagylalt lehűlés mellett fertőzés útján is okozhat betegséget. Tévhit az, hogy a jég vagy a fagylalt alacsony hőfokán nem élhetnek és nem szaporodhatnak a baktériumok. A baktériumok a fagypont alatt is hosszú ideig életképesek és így az elfogyasztott jég is okozhat fertőzést. Ez azt jelenti, hogy a tisztátalanul kezelt jég egy általán nem alkalmas élelmiszerek közvetlen hűtésére. Káros és veszedelmes az a szokásunk, hogy jégdarabot teszünk az italunkba, vagy a gyümölcsünkbe akkor, ha a jég nem származik feltétlenül megbízható helyről. Különösen vidéken szokás télen a talajvizekből, mocsarakból, tavakból, folyók széléről jeget gyűjteni és vermekben elraktározni. Az ilyen vermekből származó jég csak arra jó, hogy a jégszekrényt hűtsük vele, vagy az ételt tartalmazó edény alá helyezzük, de semmiképen sem szabad az ilyen jeget az étellel közvetlenül érintkezésbe hozni, mert ilyenformán a jéggyűjtőhely minden fertőzése átragadhat az emberre. Nagymennyiségű fagylaltot fagyaszt a közönség forró nyári napokon. A fagylalt kellemes, sőt tápláló élelmiszernek tekinthető, mégis az említett veszedelmek mellett fej kell hívni a figyelmet arra is, hogy a fagylalt miként lehet fertőző bélhurutok terjesztője. A fagylalt ugyanis a készítéstől az elfogyasztásig olyan utat tesz meg, ahol a fertőzés könnyen létrejöhet. A készítéshez szükséges anyagok között például a tej vagy tejszín tartalmazhat az egészségre káros baktériumokat. Nyáron a tejtermékekben ezek a baktériumok rendkívül gyorsan szaporodnak és a fagylaltot is fertőzhetik. Hasonló az oka annak is, hogy a vaníliafagylalt gyakrabban okoz bélhurutot, mint más készítmény. A vaníliafagylalt ugyanis tojássárgájával készül. Ez a baktérium részére alkalmas táptalaj. Általában minden fagylalt okozhat veszedelmet kisebb mértékű fogyasztás esetén, ha a fagylalt i u R D ff O w m RUHÁK Pál és Indra cégnél Zalaegerszeg Te le fon: 17 0. megolvad. Az ilyen megolvadt fagylaltban a baktériumok igen elszaporodnak. Ha azután fagyasztják és eladják, bélhurut könnyen be- következhetik. Ezért célszerű íj fagylaltüzemekben az olyan berendezés, amely állandó fagyasztást biztosít, így az egy nap alatt el nem fogyasztott fagylalt nem olvad el és így a baktériumok nem szaporodnak el benne. Az „ilyen veszedelem ismerete egyben felhívja a'közönség figyelmét arra is, hogy olyan helyről vásároljon fagylaltot, ahol nagymértékű a fogyasztás. } A jég és fagylalt ellenőrzése épúgy, mint a tejtermékek ellenőrzése a hatóság feladata. A hatóság közegei laboratóriumokban vizsgálják felül ezeket a termékeket és megállapítják? hogy fogyasztásra alkalmas tiszta anyag jut-e a közönség kezébe, vagy sem. Amennyiben a tisztasági követelményeknek nem felelnek meg, éltiltják az eladástól az olyan terméket, amely fertőzőképes. A fertőzés (lehetőségét a co*ii-bacillus jelenléte okozza. Ez a baktérium a bélcsatorna állandó lakija. Jelenléte feltétlenül elárulja a tisztátalan kezelést és ezzel együtt a veszedelmet. A hatóság nagy felkészültséggel dolgozik a közönség biztonságának érdekében, a nyári hónapokba^ mégis előfordulhat, hogy valaki az említett termékek útján fertőződhetik. Ezért ajánlatos a fagylalt fogyasztásában való óvatosság. Paracelsus. cTiím - Szinfíáz Ma, hétfőn és kedden 5, 7 és 9 órakor egy régi, jóízű magyar vígjáték kerül bemutatásra az Edisonban, Kabos Gyula utolsó szereplese a zalaegerszegi közönség előtt: LOVAGLÁS ÜGY, Hunyady Sándor vígjátéka. Főszereplők: Kabos Gyula, Perczel Zita, Ráday, Gombaszögi, Gózon, Vízváry Mariska. Minden előadáson a 'helyár 22—76 fillér* SÜMEGI MOZI. A süyiegi Apolló hangos filmszínházban június 3-án, szerdán, este 9, csütörtökön, Űrnapján 4, 7 és fél 10 órakor egy izgalmas és ragyogó film kerül bemutatásra: HALÁLRA ÍTÉLTEK. Izzó szerelem, amely a halál küszöbén kezdődik. Főszerepben: ‘Merle Oberon és Georg Brent. Kísérőfilm: Luce (olasz) híradó és színes trükkfilm.