Zalamegyei Ujság, 1942. április-június (25. évfolyam, 73-144. szám)
1942-06-25 / 141. szám
1942. június 25. ZALAMEGYEI IIJSÁG 3. Háromszorosára emelkedett az Idén Zalaegerszegen és vidékén a selyemtenyésztés Ismeretes a kormánynak az az intézkedése, amellyel az I. osztályú selyemgubó árát a tavalyi 2 pengő helyett 3.50 pengőben állapította meg és így azok a szorgalmas és nagy- családéi tenyésztők, akik a múlt nyáron 200-- 300, sőt 400 pengős keresetet tudtak elérni, most könnyen tehetnek szert 400—500 pengős keresetre. A jó gubóár mellett az is ösztönzi a tenyésztőket, hogy a vármegyei és városi közjóléti szövetkezetek közel 40 ezer P jutalmat osztanák szét a legjobb eredményt felmutató tenyésztők között. A 100, 75, 50, 25 pengős tenyésztési jutalmak jelentősen emelik a tenyésztők kere: étét. A magasabb beváltási ár, valamint a jutalmak kitűzése hatással volt a közönségre, amit a zalaegerszegi példa is igazol. A múlt évben Zalaegerszegen 10—12 doboz petét osztottak ki, az idén pedig 35 dobozt. A selyemtermelés tehát Zalaegerszegen és vidékén a múlt évinek háromszorosára emelkedett. Ilyen emelkedésre senki sem mert volna számítani. Jogosan következtethetünk ebből arra, hogy a tenyésztés a jövőben sem csőkben, hanem fokozódik és így a hazai selyem- íenyésztés képes lesz fedezni a szükségletet. A magyar nép most már komolyan fogja föl a selyem tenyésztés jelentőségét s kötelességének tartja annak fejlesztését, ami valóban csekély munka s illő kereset mellett óriásit lendít Lazánk gazdasági helyzetén. Hogyan történt az elmeosztályon a halálosvégü verekedés Tegnapi számunkban megemlékeztünk a zalaegerszegi külső kórházban történt halálos végű verekedésről. Folytatásképen jelentjük, hogy a bűnügyi boncolás kétséget kizáró módon. beigazolta azt, hogy Balog János halálát rúgások és súlyos ütések idézték elő. A helyszínen végzett vizsgálóbírói kihallgatások során és a rendőri nyomozó iratokból megállapították, hogy az ápoló személyzetet semmiféle felelősség nem terheli. Sztrachia Lőrinc, a tettes, ugyanis állandóan dühöngő, veszedelmes elmebetegek közé tartozik. Külön cellában van elhelyezve és a csendes, könnyű betegeknek tilos az ilyen cellákba való belépés. Balog azonban szerdán reggel a tilalom ellenére tett látogatást a nagybeteg Sztrachiá-» nál, aki a belépőt nyomban leütötte és halálra rugdosta. Az egész pillanatok alatt játszódott le, megakadályozni nem lehetett. így a vizsgálóbíró a kir. ügyésszel egyetemben jogerős megszüntető végzést hozott. TISZTELETTEL ÉRTESÍTEM kedve* ve» vőimet és üzletfeleimet, hogy üzleti Irodámat Zalaegerszeg, Kossuth Lajoss-ate* 32. szám alá helyeztem. Szívet raeg- kerceéit kér BŐDEY GYULA sör- ét hornagykereskedő. Telefon 378. Lágyan omló virágos szoknya a divat. Szép választék a Schütz Áruházban. Métere 5.38 pengő. NYOMDAI MUNKÁK KÖNYVEK PAPÍRÁRUK ISKOLAI CIKKEK ISKOLAI KELLÉKEK KEGYTÁRGYAK legolcsóbb beszerzési helye ZALAEGERSZEG Széchenyi-tér 4, Tel. 128 Homfédeink megérdemlik? hogy minden zalaegerszegi ember vegyen részt i flmeiiiípn A zalaegerszegi kir. járásbíróság, mint telekkönyvi hatóság. 1535/1942 tk. sz. ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY-KIVONAT Baksa Gyula és társa végrehajtótoknak! Végh Imre végrehajtást szenvedő ellen indított végrehajtási ügyében a telekkönyvi hatóság a végrehajtási árverést 3321 pengő tőke- követelés és, járulékai behajtása végett a Bon- codfölde községben fekvő s a bonoodföldei 323 sz. betétben 146, 147 hrsz. Rét Vidakuti rét dűlőben B. 3. alatti jutalékra 60 P, 351 sz. betétben 1493 hrsz. szántó és árok Nagy hegyen B. 2. a. jutalékra 40 P. 371 sz. betétben 1304, 1310, 1311, 1324, 1325, 1326, 1334, 1360, 1361 hrsz. B. 1. alatti jutalékra együttesen 155 P, 378 sz. betétben 487, 496 hrsz. szántó, erdő, vízmosás a Ritkás dűlőben B. 1. alatti jutalékra együttesen 170 P, 548 sz. betétben 600, 601 hrsz. ház 59 öi. sz. udvarral és szántó- az Ujhegyalján B. 4. alatti jutalékra együttesen 47Ó P, 651 sz. betétben 448 hrsz. szántó, út és erdő ingatlanra egészben 500 pengő kikiáltási árban elrendelte. Az árverést 1942. évi július hó 18. napján délután 3 órakor Boncodfökle községházánál fogják megtartani. Az árverésre kerülő 600 és 601 hrsz. ingatlanok a kikiáltási ár felénél, a többi ingatlanok a kikiáltási ár kétharmadánál alacsonyabb áron nem adhatók el. Bánatpénz a kikiáltási ár 10 százaléka, amelyet a magasabb ígéret ugyanannyi százalékára kell kiegészíteni. Zalaegerszeg, 1942. évi február hó 27-én. Dr. Noszíopy Pál sk. kir. járásbíró. A kiadmány hiteléül: Oszlánvi Mihály tkvvezetö. <c?iím-<Szm/Íd2 Edison mozi, Zalaegerszeg. Csütörtökön es penteken 7 és 9 órakor: AZ ARANY HIÉNÁI. Minden idők egyik legnagyobb, legizgalmasabb és legérdekíeszítőhb vadnyugati filmje. Főszereplő John Me. Brown. Szombaton 7, 9, vasárnap 5. 7 és 9-kor: BEÁTA ÉS AZ ÖRDÖG. Szíviiezszóió, megható magyar film. Török Rezső regénye filmen. Főszereplők: Páger Antal, Szörényi Éva, Gábor Miklós, Vaszary Piri, Sass Piroska. 29-én, hétfőn 5, 7, 9, kedden 7 és 9-kor: ZÁRT TÁRGYALÁS. A magyar filmgyártás remekműve. Rendezte Radványi Géza. Főszereplők: Páger Antal, Tasnádv Fekete Mária, Tímár József. Mindennap, minden előadáson a helvár 22—76 fillér. >y I