Zalamegyei Ujság, 1942. január-március (25. évfolyam, 1-72. szám)
1942-03-21 / 65. szám
6. ZALAMEGYEI ÚJSÁG 1942. március 21. Március 15. a visszatért Délvidéken Alsolendván. is leli <es hangulatban ünnepeltek visszatért testvéreink, akik 22 * esztendőn át idegen elnyomatásban éltek. Az ifjúság ünnepe délelőtt 10 órakor volt a Magyar Ifjúság Házában. A Himnusz el- éneklése után K. Kopácsi hitoktató 'megszentelte a polgári iskola magyar koronával hímzett zászlóját, amelyet a szarvasi polgári leányiskola növendékei és tanári kara küldött az alsólendvai téstvériskolának. Az ünnepi beszédet Nagy János polgári iskolai tanár mondotta. Az ünnepély keretében osztotta szét Küronya Jenő, polgári iskolai igazgató a kultuszminiszter által adományozott 4.830 pengő segélyt az érdemes szegénysorsú tanulók között. A felnőttek ünnepélyét 11 órakor rendezték s azon gyújtó hatású ünnepi beszédben Küronya Jenő polgári iskolai igazgató emlékezett meg 1848 március 15-éről s összehasonlította azt a mostani március 15-ével. Az ízlésesen összeállított műsor zárószáma volt a Himnusz. Csáktornyán. A visszatért Csáktornya az idén ünnepelte huszonkét évi hallgatás után" az első szabad március 15-ét. Nem maradt néma a város. A házakon ott lengett a magyar lobogó, a gomblyukakban ott díszelgett a nemzetiszínű kokárda, a lakosság az egymást követő ünnepségeken adott hangot nemzethű lelke érzelmeinek. A leventeotthonban 10 órakor vette kezdetét az ifjúság és a leventék '(ünnepe, amelyet a levente egyesület járási parancsnoka nyitott meg lelkes szavakkal. Magyarruhás kis lányok és fiúk szavalatain, a tanítóképző intézet növendékeinek nagyszerű ének- és szavalókórusán, a kereskedelmi iskola ünnepi számain keresztül hódolt Csáktornya a Szabadság szent eszméjének. Örömkönnyek ültek az ünneplők szemében. Az örömet fokozta és a meglepetés erejével hatott Polesinszky Jenő tanítóképző intézeti igazgató függöny elé lépése, amikor a vallás- és közoktatásügyi miniszter által 4750 pengő erejéig felsegélyezett Csáktornyái tanítójelöltek névsorát megkapó szavak kíséretében felolvasta. Ugyanilyen jelentést tett a kereskedelmi iskola igazgatója, Bernáth József dr. is. A zsúfolásig megtelt leventeotthon ünneplő közönsége meghatódott és az ünnephez mért komolysággal fejezte ki köszönetét e nemes cselekedetért. Az ünnepélyt ünnepi szentmise követte, amely után a város nagyközönsége a Zrínyi-szobornál rótta le háláját az 1848-as szabadsághősök emlékének. A magyarnyelvű, ünnepi beszédet, Nagy Károly polgári iskolai igazgató mondotta, míg horvátul Poszavec György szólott az egybegyűlt ünneplő közönF1GYELE ÉPÍTÉST VÁLLALOK ÉPÜLETFA METSZETT ASZTALOS ÁRU ► ► <-<4J MN I ■ J <(A I <ho c ARANY J.-U. 28. | ÉPÍTKEZÉSI vállalkozó Faanyag, szén- és tDzifanagy kereskedő. Kérem a nagyközönség szives pártfogását. TELEFON 1—69 SZ, séghez. Este nagyszabású ünnepi vacsora volt a Zrínyi étteremben, amelyet a Vitézi Rend Zrínyi Csoportja rendezett. Légrádon. Légrád nagyközség elöljárósága, katonái, csendőrei, leventéi, az állami népiskolai tanulókkal a még épülőfélben lévő nagy népházban március 15-én délelőtt 10 órakor szentmise után a község lakóival, igazán meghatóan áldoztak a 48-as eszméknek. Látható volt az öröm az idősebbek arcán, hogy 23 évre végre ismét résztvehetnek egy március 15-ének megünneplésén. Harmat Jenő községi főjegyző a hon- szeretettől telített beszédében először magvär, majd muraközi nyelven gyönyörű szavakkal buzdította a fiatalságot, miként kell szép hazánkért küzdeni, —- példának állította az aradi vértanukat. Egy katona a Talpra magyart, egy másik katona nagy lelkesedéssel szép hazafias verset szavalt. A leventék közül egvik muraközi horvát nyelven Harmat Jenő által írt, hazafias, megható költeményét adta elő. Következtek az állami iskola tanulói, minden osztályból 2—3 tanuló ajkáról március 15-ének méltatása hangzott el. A megjelent szülőket a boldogság hatotta át, amikor gyermekeik előadását végighallgatták. Auer Károly helybeli községi bíró megköAMMkÉAÉAÉ««É«*ÉÉ*«*É«É*É*«A«É«*«M H A R I S N Y A Mlűselyem és h e i* nyóselyem összes minőségben Kérje minden üzletben Vigyázzon a márkára: N O R - C O C szőnie a lakosságnak, hogy a szép hazafias ünnepélyen nagy számmal jelentek meg. A Himnusz eléneklésével fejeződött bear ünnepély. Légrád! Muraköz végvára! Hangozzék eí itt nemcsak március 15-én, de mindennap szép hazánk iránti szeretet megnyilvánulása! és a béke angyala őrizze itt a szeretet és békesség virágát! A zalaegerszegi ferences plébániatemplomban a péntekre virradd éjtszakán per-, selyíosztogatás történt, amit reggel a sekres- tyési tennivalókat végző testvér fedezett fel. Jelentést tett P. Horváth Domonkos házfő- nök-plébánosnak, aki a dologról értesítette a rendőrséget. A rendőrség még a délelőtt folyamán megtartotta a helyszíni szemlét és a következőket állapította meg: Az elvetemült tettes a templom egyik jobboldali (udvarfelőli) ablakának vasrácsát szőlőkaróval kifeszítette, így behatolt a templomba és az egyik perselyt álkulccsal, a másikat pedig feszegetés utján kinyitotta s tartalmukat, körülbelül 40—50 pengőt, ellopta. Az a feltevés, hogy a gonosztettet a zárakhoz értő egyén követte ei. Kézrekerité- rendőrsésr a nvomozást megindította. sere a A gnal“ száraz anódteiep Kapható. minőséget jelent az ELEKTRA Rádió és Vili. Váll.-nél Konuth Lsjoi'Utca 8. S i g n a 1-e 1 e m e t minden zseblámpába! Elmaradtak pénteken a zalaegerszegi újságok, mert az áramszolgáltatás pont délben megszűnt és szünet volt este háromnegyed 7-ig. Abban az időben maradiunk tehát áram nélkül, amikor még a szedés sem ért véget, nyomásra; pedig nem is kerülhetett sor. A zavar okául annyit hallottunk, hogy Szalapa községben a transzformátorban történt hiba. Bármi is volt az ok, megint csak meg kell állapítanunk, hogy ez a váltóáram sok kárt okoz nekünk. Hétórás szünet az üzemekben, a lapok elmaradása és miegymás már valóban tűrhetetlen. Nem lesz itt már soha lielyzetjav u- lás? Akkor adjanak kártérítést az elmaradt munkákért! FERENCJOZSEF KESERUVIZ J Liszt- és cukorjegykiosztás Zalaegerszeg megyei városban az április 1-től június 30-ig érvényes liszt- és cukor- jegyek az arra jogosult egyének részére március 26-tól március 31-ig kerülnek kiosztásra. Az I. körzethez tartozók a Tüttősy- utcai Inségirodában, a II. körzetbeliek a régi városháza II. emeletén a tanácsteremben, a III. körzetben lakók a gróf Apponyi-utcában a Mansz helyiségében vehetik át a jegyeket a cukorkartonlap bemutatása ellenében. Elveszett jegyek helyett újak nem kaphatók. ßAß*0*0*ÄAß*0*0m0*ßm0**0ß*fiA*A**0*i — IJjabb internálás Nagykanizsán. Jelentettük, hogy a nagykanizsai rendőrség Paur József kiskanizsai molnársegédet, egyik leg- szájasabb nyilas agitátort internálta és az in- ternálási határozatot a vidéki főkapitány helybenhagyta. Most arról értesülünk, hogy a Paur-ügy további fejleményeként a rendőrség szükségesnek látta Bárány István nagykanizsai ékszerésznek, a nyilasok nagykanizsai szervezete vezetőjének kihallgatását. Ibinek eredményeként a rendőrség Bárányt is internálta. Perselvfosztogatás a ferences templomban