Zalamegyei Ujság, 1942. január-március (25. évfolyam, 1-72. szám)
1942-02-16 / 37. szám
Megjelenik hétköznaponként délután. Szerkesztőség és kiadóhivatal: üaiaegerszeg, Széchenyi-tér 4. Telefon; 128. POLITIKAI NAPILAP Felelős szerkesztő: BÉRBŐLY FERENC Előfizetés: egy hóra 2 P, negyedévre 5.70 & Postatakarékpénztár! csekkszámla: 49.368« _______Hirdetések díjszabás szerint. XX V. évfolyam. 37. szám. A szingapúri angol csapatok kapitulációja A japán csapatok szombaton délben elfoglaltak egy, Szingapúr sziget északi részén fekvő fontos haditengerészeti támaszpontot. A francia sajtó részletesen foglalkozik Szingapúr elestével és annak az egyhangú véleménynek ad kifejezést, hogy a japánok villámgyors sikere teljesen Japán javára rendezi at a hadviselők távolkeleti hadiállásait és a háború Japán javára újabb szakasznak kez_ detét jelenti. Politikai és katonai megfigyelők véleménye szerint Szingapúr elestének első következménye az lesz, hogy fokozódni fog a japán nyomás Rangoon ellen. Ennek most már itt van a lehetősége,, mert a Szingapúr szigeten harcoló angol hadsereg parancsnoka vasárnap feltétel nélkül kapitulált a japánok előtt. — o-Restaurálják II. Pál pápa sírját a Szent Péter bazilika grottáiban A pápa megtekintette a vatikáni grották- ban folyó munkálatokat. Terv szerint öt méterig ásnak le és a régi, rendezetlen padlózatot mélyebbre helyezik, hogy úgy a grot- ták kényelmesebben megközelíthetők legyenek. Ugyanakkor restaurálnak számos pápai, királyi és bíborosi sírt, amelyek már évszázadok óta rejtőzködnek a boltozatos pincékben. Az utóbbi időben a régészeti ásatások nem igen haladtak előre, mert először a templom padlózatának védelmére kellett megtenni a szükséges biztonsági intézkedéseket. De máris újabb, figyelemreméltó leletekre bukkantak. Ezzel Bzemben a grotíák újjáépítési munkálatai szépen haladnak és a legtöbb síremléket, amely eddig rendezetlenül a boltozatos pincékben állott, már oldalsó helyiségekbe helyezték át. Az új elrendezés olyan kedvező, hogy most azzal a gondolattal foglalkoznak: az antik bazilika minden maradványát átviszik a grot- tákba. Ezek a maradványok; eddig a Szent Péter műemlékőrző múzeumában voltak. Többek között restaurálják Giovanni Dalmata művét, II. Pál síremlékét, amelynek különböző részei jó állapotban maradtak meg. Azt is tervezik, hogy IV. Sixtus pápa bronz síremlékét, amelyet Pollaiolo készített, végérvényesen a grottákban állítják fel. Szünetel a vasúti forgalom A vasárnap délután megindult újabb nagy havazás megint megállította a forgalmat. A zalaegerszegi állomásról legutoljára vasárnap este 18.05 perckor indult vonat Alsólendvára, « legkésőbb pedig 19.15-kor érkezett be Cell- dömölk felől. Azután mintha elvágták volna: megállott a forgalom. Lapzártáig sem érke- ! zés, sem indulás nem volt. Pánik a villamoson Egyik szomszédos városunk főtere. A villamos épen a megállóhoz ér. Az egyik oldalon egy vastagkabátos fiatalember kapaszkodik fel. Még el sem helyezkedhetik, a fenn- íülők izgatottan mozogni kezdenek. Azután pánikszerűen menekülve törtetnek le a másik oldalon. A kocsi indul, de még sikerül elkapnom a fogantyút. Felkapaszkodom. A következő pillanatban, — jó, hogy még teljes erővel robogunk, — magam is majd- hogy rémülten le nem vetem magam. Orrfacsaró formalinbűz csap meg. A kocsiban csak a fiatalember áll a perronon és nyugodtan cigarettázik. Teheti. Még a jegyszedő sem meri megközelíteni a förtelmes illatfelhőben. Megismerem. Egyik volt régi betegem. Csapos valahol. A szemem ugyan könnyezik a facsaró) bűztől, de most már mindegy. Legalább meginterjúvolom. — Mit csinál itt Balog? j\, Az arca felderül és mesél: — Tudja, főorvos úr, mi már egy éve V.-be költöztünk Egerszegről. A tüdőm ugyan még egyre vacakolt, de nem törődtem vele. Pár hét múlva a testvéremet egy iskolai szűrő- vizsgálaton a »Tüdőgondozó« kiemelte és pár nap múlva nálunk is megjelent a zöldkeresztes nővér és engem is bekért vizsgálatra a Gondozóba. Mondja, főorvos úr, nem azért tartanak olyan csinos nővéreket, hogy ne lehessen ellentmondani nekik? Mert latja, az iskolai szűréseket még csak elfogadom, de személyesen csak azért mentem el, mert olyan szépén hívott. Ott mondták meg aztán, hogy még mindig fertőző tüdőbeteg vagyok. — Na látja Balog, hát mégsem hiába zaklatták. — Igaz kérem, de aztán mégis baj lett a dologból. Azonnal kórházba akartak utalni, de nem kaptam helyet. Nem is tudom, főorvos úr, hogy miért csapnak akkora hűhót a dologgal, ha nem tudják elhelyezni az embert? — Ej, ej, öregem. Szegény ember vízzel főz. Minden tüdőbeteget kórházban kellene eleinte elhelyezni, de mi sokszor örülünk, ha csak a legfontosabb eseteket is oda tudjuk juttatni. A többieken megpróbáljuk otthon segíteni. Magát talán sorsára hagyták? — Dehogy, kérem. Táppénzes állományba vetettek az OTI-nál és azonnal tölteni kezdték a tüdőmet. De a java csak ezután jött.; Az orvos úr kitanított, hogyan kell élnem, hogy nem szabad köpködnöm, külön evőeszközt használjak, a göncömet pedig gyűjtsék és főzve mossák, stb. Három nap múlva pedig egy cifra levelet kaptam a polgármester úrtól, amelyben hivatalosan kötelez (mivel az orvos úr a törvény szerint bejelentett), hogy gyógyíttassam magamat, ha pedig elköltözöm a lakásomból, jelentsem, mert azonnal fertőtlenítenek stb. Úgy megijedtem, hogy azonnal felloholtam a városházára. A tisztiorvos úr aztán megnyugtatott, hogy a fentieken kívül a törvény szerint listára is vettek, hogy ügyelnem kell, hogy mást meg ne fertőzzek és amíg meg nem gyógyultam, nem foglalkozhatom élelmiszereladással, nem lehetek cukrász, pék, tanító, stb., sőt nem is házasodhatom meg. Huh! de rosszul éreztem magam! Hát most már én is listán voltam, mint a bocik falun és felügyelet alatt, mint a zsidó filmesek. — Ejnye, Balog, hát maga nem védi a családját más fertőző betegtől? Meg aztán a listáravevést sem szokták maguk így fájlalni, például amikor képviselőválasztásról van szó. Pedig ez is van olyan fontos. Látja, az ember messzemenően nemtörődöm a saját hibáival szemben és épen azt szereti legjobban! tenni, amit nem szabad. Tegnap mesélte egy körorvos barátom, hogy egy tüdőbetegemet otthon azon csípte, hogy a nővére kicsinyét cipelte az ölében és cirógatta azon a címen, hogy ő már nem »baciürítő«. Mintha egy ilyen parányi féregre nem volna veszélyes a nem bacillusürítő tüdőbeteg is. — Hát ez igaz, főorvos úr, — kuncogta. — Látja, azelőtt én sem köpködtem, meg tanítani sem akartam senkit, azután meg két hó- napig majd megevett a penész, hogy oda- sercinthessek a városi hajdú elé, aki a levelet hozta, meg, hogy mi lenne, ha mégis német frajla lehetnék a polgármester úréknál? Talán még németül is tudnék. Mert most, sajnos, nem tudok. — Es látja, az a kezeltetési kötelezettség is. Egy orvos barátom csak a halála előtt három héttel hagyta megvizsgálni és kezelésbe venni magát ötéves tüdőbajával. Mert az ember mindig elfogult a saját bajával szemben. És, lám, magát kezelteti az OTI, a szegényt a szegényalap, a tehetőst meg a saját zsebe. Itt csak nincs hiba? — Nem kérem. A kezelésben igazán nem volt hiba. Négy hét múlva már nem voltam bacillusürítő. öt hónap múlva mái' tíz kilót híztam. És mire lejárt a pénztári kezelésre! jogos évem, a Tüdőgondozó kiállította a bizonyítványt, hogy meggyógyultam. Szaladtam is úgy kitörölközni a listáról, mint a nyúl. Ott derült ki, hogy már azt .is hivatalból jelintézték. — Nono! Olyan sürgős volt? Zavarba jön, de aztán felderül. — Hát igen, kérem. A Gondozóban megismerkedtem egy kislánnyal. G már előbb gyógyult,.mint én. Házassági engedély kellett, tetszik tudni. Aztán már csak egy baj volt. Negyednap megjelentek nálunk a fertőtlení-