Zalamegyei Ujság, 1942. január-március (25. évfolyam, 1-72. szám)
1942-02-04 / 27. szám
1942. február 4. 3. ZALAMEGYEI ÜJSÁG Műsoros est Pacsán a magyar nóta—magyar sxiv Jegyében A Pacsai Dalkör vasárnap este tartotta az iskola dísztermében szokásos évi műsoros estjét. A dísztermet teljesen megtöltő hallgatóság olyan műsort kapott, amelyre büszke lehet a Pacsai Dalkör is, de maga a község is. A fáradhatatlanul fáradozó Gombos Károly tanító, a Dalkör karnagya, az est rendezője, méltán megérdemli a legnagyobb dicséretet. Neki. köszönhető az egész est sikere. A Dalkör minden száma nagy tetszést aratott. Igen jó az összetanulás és az előadás módja is. A lelkes dalárdisták megérdemelték a lelkes tapsokat. Kardos Klári nagy tetszés mellett táncolt magyar táncokat. Megúj- ráztatták. — Magyar nóta, — magyar szív címen Huhn Gyula bazitai igazgató-tanító tartott mindvégig érdekes és nagyhatású előadást. Az énekszámokat, cigányzene-kísérettel, hatalmas sikerrel énekelte Hajba Kálmán. A közönség zúgó tapsokkal jutalmazta az előadást is, a művészi éneket is. — Baranyai Géza felsőrajki l^anító saját nótáit énekelte megérdemelt sikerrel. Erről a tehetséges tanítóról még hallani fogunk. A műsoros est végén Horváth Vilmos dr. főszolgabíró, a Dalkör elnöke, mondott köszönetét a szereplőknek, különösen Huhn Gyulának, Hajba Kálmánnak és Baranyai Gézának. Utalt a magyar nóta fontosságára és a magyar nóta megked- velletésének jelentőségére. Valóban ügy van — mondotta a többek között, — mint azt Huhn Gyula fejtegette: a magyar szív, a magyar lélek és a magyar nóta egy és elválaszthatatlan. A közönség szeretetébe ajánlotta a magyar nótát. Az estet táncmulatság követte, amely lelkes hangulatban a reggeli órákig tartott. Ellenőrzik a légoltalmi felszereléseket A városi légoltalmi parancsnok közli az alábbiakat: A honvédelmi miniszter rendeletében kötelezővé tette a háztulajdonosok által beszerzendő légoltalmi felszereléseket az önvédelem biztosítására. Minthogy ezeket a légoltalmi felszereléseket a háztulajdonosoknak már be kellett szerezniük és a beszerzések határideje már lejárt, úgy azt a hatóság ellenőriztetni fogja. Ha egy házcsoportba 1—4 ház tartozik, akkor egy kézifecskendőt, ha a házcsoportba 5—7 ház tartozik, úgy 2 kézifecskendőt, ha 8—10 ház tartozik a házcsoportba, akkor 3 kézifecskendőt kellett beszerezni. Házcsoportonként be kellett szerezni még 2 darab vedret, 1 darab, legalább 3 méteres nyelű szikracsapőt, 1 darab fejszét, 1 darab támasztólétrát. A mentőörs felszerelésére; házcsoportonként: 50 személyig légoltalmi mentő táskát,* 100 személyig kis légoltalmi mentőládát, klór- meszet 50 személyig 25 kg-ot ott, ahol szükségóvóhelyet kellett létesíteni. A légoltalmi őrség egyéni felszerelései közül pedig: az őrség minden tagja részére 1—1 darab sebkötöző és gázseb csomagot, az őrség parancsnoka és 2 helyettese részére 1—1 jelzősípot. Karszalagot és jelvényt az őrség parancsnoka és 2 helyettese részére, valamint a hírvivő és riasztóügyeletes részére 1—1 darabot kell beszerezni. Légoltalmi célra engedélyezett sisakot az őrség parancsnoka és tüzolíóőrségenkint 1—1 darabot kell beszerezni. Minden ház padlástér tűzvédelmi felszereléséhez kell 1 darab 100 literes, vagy 2 darab 50 literes széles szájú, vízzel megtöltött edény, 2 darab veder, fél köbméter száraz homok, 2 darab lapát. »Légoltalmi Tennivalók« és »Légoltalmi Tájékoztató« hirdetményeket, minden önálló házban és minden házcsoportba tartozó házban ki kell függeszteni. Névjegyzéket a 14—70 éves lakókról minden önálló és minden házcsoportba tartozó házak mindegyikében jól látható helyen ki kell függeszteni egyet, amelyet az őrség parancsnoka vezet. Egy bocföldei gazdálkodó revolverrel akarta megzsarolni bátyját, aki a birtokát megvette Id. Bangó György bocföldei gazda évekkel ezelőtt eladta birtokát bátyjának, Bangó Jánosnak. Később az eladást megbánta és szerette volna birtokát visszaszerezni, azért polgári pert indított azon a címen, hogy az adás-vétel csak színleges volt. A pert azonban az ősszel a táblán végj- érvényesen elveszítette. Mielőtt azonban ez az ítélet elhangzott volna, a nyáron Bangó János és családja kimentek szénát gyűjteni arra a rétre, amely azelőtt öccse tulajdona volt. Megpillantotta őket a szántóföldön dolgozó öccse, György, odasietett, revolvert fogott reájolc és lelövéssel fa- wyegette őket arra az esetre, ha ,el merik vinni a szénát anélkül, hogy neki azért 150 pengőt fizetnének. Majd bátyjának épen akkor odaérkező lovas szekere elé ugrott és, hogy megakadályozza a széna elvitelét, rálőtt az egyik lór,a s azt könyf- nyebben meg is sebesítette. Följelentés folytán a zalaegerszegi kir. ügyészség zsarolás bűntettének kísérlete, jogtalan elsajátítás vétsége, idegen ingó vagyon megrongálásának vétsége és kétrendbeli közcsend elleni kihágás miatt emelt vádat ellene. A törvényszék büntetőtanácsa ma tárgyalta az ügyet. A tárgyaláson Bangó György vádlott csak a ló megsebzését ismerte be, a többit tagadta. A tanuk azonban a vád összes adatait igazolták! s ezért a bíróság a vádiratban foglalt összes cselekményekben bűnösnek mondta ki őt. Kéthónapi és 14 napi fogházbüntetésre ítélték s az ítélet, mivel ellene felebbezést nem jelentettek be, jogerős . Férfi gumi sárcipők érkeztek PÁL és INDRA Zalaegerszeg FIGYELEM! < '<4*1 H m N- © ki «®« , ** u ”a < m «i- ö G II O ARANY J.-U.28 ÉPÍTÉST VÁLLALOK ÉPÜLETFA METSZETT ASZTALOS ÁRU TŰZIFA ÉS SZÉN > > > TELEFON 1—69 SZ. ér a w m se m ér a » r m At Faanyag, szén» és tüzifanagykeresfeedö. Kérem ss nagykfizftnségr szives pártfogásét. A szociális szempontok erőteljesen érvényesülnek a kormány adópolitikájában. Ezt mulatja az adóstatisztika legújabb megjelent füzete. A füzet adatai még csak az 1935. évi adatokat tartalmazza, tehát nem találjuk meg a keleti, erdélyi és délvidéki adatokat. Az egyenesadóknál nyújtott kedvezmények több- százezer embert érültének. Épen azt a társadalmi réteget, amely kétkeze munkájával, kemény erőfeszítéssel keresi meg a piindennapi kenyeret. Kereken 183 ezer a száma azoknak a hadirokkanlaknak, hadiözvegyeknek, hadiárváknak, vitézségi éremlulajdonosoknak és tűzharcosoknak. akik aszerint adómérséklésben részesüllek. Közel 67 ezer adófizetőt vontak kedvezményes elbírálás alá, akiknek a gyermekük száma az ötöt meghaladta s az adóköteles tiszta jövedelmük az 1000 pengőt, vagyonuk pedig a 25 ezer pengőt nem haladja meg. Lényegesen kevesebb már azoknak az adófizetőknek a száma, akik évi 6000 pengőt meg nem haladó jövedelemmel rendelkeznek és öt gyermekük van. Érdekes megemlíteni, hogy nyolcadik gyermek után 100, kilencedik gyermek után 40, tizedik után már csak 22, a tizenötödik gyermek után már csak egy adófizető kapott adómérséklést. Budapest már a 6. gyermeknél megszűnik szerepelni a statisztikában. A jövedelemadó fizetése alól teljesen szabadult 2525, vagyonadó alól pedig 10.699 adófizető a gyermekek száma alapján felemelt létminimum miatt. Az adórendszerünkben érvényesülő szociális szempont mellett nem érdektelen annak a megállapítása, hogy az adófizetési készség is jelentékenyen javult. Az adófizetők jobban átérzik az adófizetés jelentőségét és szükségét. Ez biztató jelenség s remélhetően a további fejlődés nem marad el. Közlekedési zavarok a vármegyében A legutóbbi napok nagy hóviharjai vármegyeszer te akadályokat okoztak a közlekedésben. Úgyszólván minden úton kivétel nélkül megállott a közlekedés a hatalmas hófúvások, hórélegek miatt. A hótorlaszok sok helyen házmagasságúak, amelyeknek átvágása óriást munkát igényel. Legnagyobb akadályok vannak a nagykanizsai, lete- nyei, Csáktornyái és balatonfüredi járásokban. A közerőt mindenütt kirendelték ugyan, arra tekintettel azonban, hogy minden irányban jelentkeznek akadályok, napok kellenek ahhoz, hogy csak, a főközlekedési utakat járhatókká tegyék. így tehát meglehetősen hosszú ideig kell várnunk, hogy az összes utakon ismét megindulhasson a közt- Jekedés. I'