Zalamegyei Ujság, 1941. október-december (24. évfolyam, 223-294. szám)
1941-10-07 / 228. szám
XXIV". évfolyam. 228. szám. ÁRA 8 FILLÉR 1941. október 7. KEDD. Megjelenik hétköznaponként délután. Szerkesztőség és kiadóhivatal; Zalaegerszeg, Széchenyi-tér 4. Telefon; 128. POLITIKAI NAPILAP Felelős szerkesztő: HERBOLY FERENC Hirdetések díjszabás szerint. Előfizetés: egy hóra 2 P, negyedévre 5.70 P, Postatakarékpénztári csekkszámla: 49.368. Es az elrejtett szobor fogja szétmorzsolni a fojtogató bilincseket! mondotta Brand Sándor dr. alispán a perlaki Gasparich-önnepségen Zöld gesztenyelombok védőkarként fonják körül a hatalmas fehérmárvány emlékművet, amely most még fehér lepellel borítva, mint egy hatalmas felkiáltójel mered az ég felé a hatalmas tömeg közül, hogy hirdesse azt, ami a lepellel letakart emlékmű oldalán arany betűkbe van vésve: »Ledöntötte az igazságtalanság 1919 —- Felállította az igazság 1941.« Brand Sándor dr., Zala vármegye alispánja lép az emelvényre, hogy elmondja em- lékmű-avató beszédét Muraköz népének. — Gasparich Márk emlékének a tisztelete — bár a szívekből a csonka hazában sem, de itt sem aludt ki sohasem, — de új korszakot jelent azóta, — amióta a nemzet megmentő]ének, az országgyarapító Főméltóságú Kormányzó Urunknak, a jelenlegi magyarok legnagyobbikának a hadparancsára újra a honvéd áll őrt a Drávánál és Gasparich Márk atyafiainak leszármazottjai újból már a magyar honvédségben teljesítik honvédelmi kötelezettségeiket. Vajha most, amikor itt, ennél a szobornál a kegyelet egyesítő érzésével összegyűltünk, — adatnék nékem erő az ő nagyságához, honszeretetéhez és bátorságához méltó szavakat gyarló erőmmel találni. Ha valaki azt kérdezné tőlem, hogy a nemzet megpróbáltatásának e súlyos napjaiban miért kellett elsősorban és mélységes kegyeletünk lerovása mellett ehez a szellemerkölcsi forráshoz indulnunk, annak azt válaszolnám: a nemzet és a magyar állam so- ] haséin lehetett volna a keresztény civilizáció védőbástyája, ha nem támadtak volna légiói a hősöknek és mártíroknak, akiknek kiöntött vére nem szűnt meg a legnemesebb eltelő nedvvel táplálni a szentistváni földbe rög- zött életgyökereinket. De nincs nemzet a világon, amely any- nyira rá volna szorulva hősei, vértanúi és nagyjai emlékének kultuszára, mint épen a magyar és nem volt viszontagságokban gazdag történelmünknek időszaka, amely a hősök, vértanuk és nagy magyarok emlékét oly megtermékenyítő rendeltetéssel sorolhatná a nemzetfenntartó tényezők soraiba, mind a világ- zivatarnak azok a zord idői, amelyeket épen ma élünk. A másik körülmény és immár történelmi előzmény az, ami engem ideszólított, hogy az 1920-as években Margittay József, a Mu- raköz-Medjimurje volt főszerkesztője, akinek kezdeményezésére az 1893. március hó 31-én a Csáktornyái Vass Asztaltársaság a Gasparich- szobor felállításának eszméjét felvetette és aki akkor már a magyar miniszterelnökség nemzetiségi osztályánál szolgált és akinek nevét Muraközzel kapcsolatban megilletődés nélkül sohasem lehet felemlíteni, — azt ajánlotta Kolbenschlag Béla akkori főispánunknak és nekem, hogy Gasparich Márk ledőlt szobrát kutassuk fel valami módon, hozzuk el Zala- I egerszegre és Csány László szobra közelében j és mellette, — amelynek felállítása akkor tervezve volt, — helyezzük el. Meg fog épülni az araayhíd a Mura fövényéből. Egy megbeszélésen húsz évvel fiatalabb koromban mondottam azt, amit később egy- párszor elmondottam, hogy ez az elrejtett szobor fogja szétmorzsolni az akkor fojtogató bilincseinket, amelyeket trianoni határoknak neveztek. Azt is mondottam, amit azóta többször is megismételtem, hogy meglássátok, — meg fog épülni még az az aranyhíd a Dráva és Mura aranyat rejtő fövényéből, amelyen keresztül majd a testvér a testvérre talál. Ez az időpont bekövetkezett. Gasparich Márk emléke megbocsátja nekem, ha pár szót szentelek Margittay József barátom emlékének, a Gasparich Márk Szoborbizottság akkori elnökének, akinek a fogalmazásában Tersztenyák Bódog, a muraközi származású kőfaragó vésőjével az vé- setett, — ami itt a szobron áll: »Gasparich Márk Szent Ferenc rendi szerzetesnek 1810.—1853. a magyar szabadság muraközi vértanújának. Muraköz közönsége.« — Kötelességemnek tartom, hogy mélységes elismerésemet jelentsem dr. Haller Jenőnek, aki a trianoni sötét éjszakában 1933- ban írta meg emlékezetét hősünkről és amely mű bennünket, mint a szerző is írta, a magyar fiúkhoz szólva — a fagyos kietlen trianoni éjszakában felemelt és aki már akkor megjósolta, hogy, ha Gasparich Márktól veszünk példát a vallásosságban, hazaszeretetben és áldozatosságban, akkor ez a szobor méltó helyét újból elfoglalhatja, —- ami most a Mindenható segítségével megtörtént. — Mélyentisztelt Ünneplő Közönség! — A nemzet történelmének e mai ünnepén muraközi testvéreinkhez és megjelent vendégeinkhez is Gasparich Márk szellemében akarok szólani. A történelmünk szerint a volga-menti lovas éberen figyelt barátra és ellenségre egyaránt. A Lebédiabeli és a volgamenti lovasok úrrá lettek az új hazában és államalkotó képességükhöz képest röviden felismerték, hogy Szent István országában egyaránt szükség van Szent Gellert papjaira, Szent István király udvari népére, — ahogy szükség volt később a testvéri kunokra, majd a horvát vitézek katonáiként megjelent Zrinyi Miklós vár-népére, jobbágyaira és ezek utódaira, fcfk'ik a volgam(enti lovas néppel, Damjanich: ■tábornok népével, Gasparich Márk honvé-- 'deivel mind együttesen a Magyar Szent Korona leghűségesebb szolgái és polgárai voltak. Gasparich Márk kikristályozódott hazaszeretete egyformán tiszteli Széchenyi, Kossuth, Csány László, a magyar szabadság és felemelkedés géniuszainak munkáját. Gasparich Márk mint Perczel Móric tábori papja, akit, ha jellemezni akarnék, azt mondanám, hogy sehasem tudott eltántorodni sem Széchenyitől, sem Kosuthtól, a magyar szabadság virágfakasztó tavaszától, — sem pedig Assziszi Szent Ferenc egyszerű köntösétől. Azokkal szemben pedig, akik talán állítani merészelnék azt, hogy Muraköz földjén nemzetietlen és Szent István birodalmától elszakadni kívánó törekvések érvényesülhettek, a történelem adataiból bizonyíthatom, hogy ezen a földön a török veszedelemig a Bánffyak magyarjai, majd később Zrinyi Miklós katonáinak és jobbágyainak utódai szántották a magyar barázdát, amely munkájuk közben nevük, becsületük, a magyar haza és Zala vármegye iránti kötelességteljesítésben fényessé vált, mint egykoron kardjuk pengéje, amely- lyel ezt a földet védelmezték, vagy mint az eke vasa, amellyel az apáiktól örökölt ősi rögöt és ősi barázdát ma is itt szántják. — Pályafutását a nagykanizsai és búcsú- szentlászlói, székesfehérvári, esztergomi zárdák jelzik. 1840-ben már Pozsonyban találjuk Gas- parichot és ebben a koronázó városban ismerkedik meg azzal a Perczel Mórral is, akihez később tábori papul szegődik. Mindnyájan tudjuk, hogy Csány László vértanutársa, — Zala vármegye honvédelmi bizottmányának elnöke és Csertán Sándor, Zala vármegye 48-as kormánybiztosának a felhívására ragad jobbjába feszületet és köt csuhájára kardot, hogy Perczel Móric hadaival haladva, rohamra tüzelje hős honvéd csapatainkat, mint egykor Kapisztrán tette. A dicsőséges harcok után következett a gyászos emlékű elbukás és mártírhalála 1853. szeptember 2-án bekövetkezett. — Élettörténetének nagy vonásait ezzel ecseteltem volna, de két körülményt még megemlíteni kívánok. Az egyik az, hogy amikor a kis Márk Drávaegyházáról felvételét kérte a nagykanizsai piarista atyák gimnáziumába, magát büszkén »hungarus«-nak, tehát magyarnak jelezte és vallotta. Ez a föld tehát már akkor is magyarokat termelt és Gasparich Sebestyén édesatya bizonyára méltó volt viselkedésében a Zrínyiek népéhez. »Az a bűnöm, hogy szerettem ezt az árva, de letiport magyar hazát.« — Még egy szomorú megemlékezést idézek és ez: Gasparich Márknak kivégzése előtt szüleihez írt búcsúlevele. Nem akarok szólni most az árulóról, áld őt bitófára juttatta, kihagyom idézetemből levelének ezt a részét, de idézni akarom azokat a szavakat, amelyek kell, hogy élesszék minden muraközi lakosban, — legyen az muraközi anyanyelvű, vagy magyar anyanyelvű magyar, — büszke öntudatot és Szent István birodalmának minden hű fiában a hazaszeretet szent tűzét. Szósze- rint írja szüleihez: »Meg kell halnom azért a magyar hazáért, melynek mindig hű fia voltam és maradok a "síron túl is.« »Az a bűnöm, hogy szerettem ezt az árva, de letiport magyar hazát.« Majd tovább ezt írja: »Nemsokára együtt leszek az én Krisztusommal és a haza nagy fiával, Damjanich-csal,, Kiss Ernővel és a többiekkel.« »ígérjétek meg, hogy mindig hívek lesztek emlékemhez és a magyar honhoz.« — Ebben az ünnepélyes pillanatban ez ä szobor és Gasparich halhatatlan emléke nemcsali az ő szüleitől és közvetlen atyafiaitól, de Muraköz népétől és a nemzet minden fiától azt kéri, — legyetek hűek a magyar honhoz. — Ebben a kies Muraközben két történelmi i%év domborművé áll. Az egyik Zrínyié, amely a világba kiáltja: »Ne bántsd a magyart!«, — a
