Zalamegyei Ujság, 1941. október-december (24. évfolyam, 223-294. szám)

1941-10-10 / 231. szám

4. ZALAMEGYEI ÚJSÁG 1941. október 10. — Október 6. a felszabadult kapcai is­kolában. Szép ünnepség keretében emlékezett meg a kapcai áll. népiskola ifjúsága az aradi vértanukról. Délelőtt 9 órakor szentmisén vet­tek részt a murarévi templomban. Mise alatt magyarul énekeltek a tanulók. Megható, mi­lyen buzgó lelkesedéssel ,én ekelték: »Isten ha­zánkért térdelünk elődbe«, majd »Magyaror­szág Nagyasszonya tiszta Szűz«. A szülők nagy része is elkísérte a gyermekeket a templomba, mert ők is akarták ünnepelni október ő-át. Szentmise után az iskolában lefolyt ünnepé­lyen is megjelentek. Gyönyörködve és köny- nyes szemmel hallgatták végig a gyermekek által előadott szavalatokat és énekeket az aradi Tizenháromról. Mint piondották, ezt ők is megértették és a gyermekek is. Szép volt, mert magyar volt. Az ünnepély a Himnusz eléneklésével ért véget. — Marika hadnagya. A nótával, hangu­lattal gazdag operett előadására szorgalmasan,' készül a Zalaegerszegi Katolikus Legényegye­sület, amellyel folyó hó 19-én szórakoztat­ják közönségüket. Kézimunkafilcek 30-féle színben találha­tók a Schütz Áruházban. — A porosz szén eladási ára Zalaeger­szegen. A polgármester az árkormánybiztos rendeletéi alapján Zalaegerszeg megyei város területére a porosz szén eladási árát a követ­kezőkben állapította meg: 1. A telepen át­adva mázsánként 9.50 P. 2. Lakásra szál­lítva 9.80 P. Felhívja a polgármester a szén­kereskedőket, hogy ezeket az árakat az üz­lethelyiségekben kifüggesztett ártáblázatra pót- lóan vezessék rá. — Nagy tűz volt Egyeduta községben, amely most Letenye IV. kerületét képezi, özv. Nagy Mihályné kamarája kigyulladt és csak­hamar lángba borította az egész házat. Négy község tűzoltósága sietett az oltáshoz. Elpusz­tult 1 lakóház, 17 pajta a teljes takarmány­nyal, gazdasági felszerelésekkel, számos ka­zal, 17 istáló. A kár meghaladja a 200 ezer pengőt. FERENCJOZSEF KESERÜVIZ A zalaegerszegi kir. járásbíróság mint telek­könyvi hatóság. 10.503/1941. tk. szám. ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY-KIVONAT Kiskorú Sebetics Elemér végrehajtatónak Mániái Gyula végrehajtást szenvedő ellen in­dított végrehajtási ügyében a telekkönyvi ha­tóság a végrehajtási árverést 360 P tőkeköve­telés és járulékai behajtása végett a Csesztreg községben fekvő, s a csesztregi 319 sztjkvben 813 hrsz. alatt felvett szántónak B. 7 sorsz. szerinti Mániái Gyula illetőségére 300 P., az 1547 hrsz. szerinti u. a. részére 80 P., az u. ó. 490 számú telek jegyzőkönyvben 1162 hrsz. szántónak a B. 6 sorsz. szerinti Mániái Gyula illetőségére 80 P., az 11077 hrsz. szántónak u. a. részére 400 P., az u. ó. 555 számú te­lekjegyzőkönyvben 1236/143 hrsz. erdőnek a B. 11 sorsz. szerinti Mániái Gyula illetősé­gére 100 P., az 1236/201. hrsz. erdőnek u. a. részére 50 P., végül az 1595/48 hrsz. er­dőnek u. a részére 100 P., kikiáltási árban az­zal, hogy jelen árverés az özv. Sebetics Jó- zsefné sz. Fentős Anna javára bekebelezett haszonélvezeti jogot nem érinti, elrendelte. Az árverést ' ; ;,f: 1941. évi november hó 4. napján dél­után 2 órakor Csesztreg közscghá­i. zánál . fogják megtartam. Az árverésre kerülő ingatlan a kikiáltási ár felénél alacsonyabb áron nem adható el. Bánatpénz a kikiáltási ár 1,0 százaléka, amelyet a magasabb ígéret ugyanannyi szá- zalékára kell kiegészíteni, \ ,-n -rrr I / - í 7 Zalaegerszeg, 194L évi aug. hó 22. napján. Dr. Noszlopy B, k. kir. járásbíró. A kiad- mány hiteléül: Oszlányi telekkönyvvezető. EDISON MOZI VÉGRE. Szombat-vasárnap az Edisonban. Közel fél éve fejezték be Daróczy Jó­zsef új zenés víg játékának felvételeit, amely Végre címmel most kerül Budapesttel egy­szerre Zalaegerszeg közönsége elé. A Hunnia— Hajdu-film új vidám játéka fokozott érdek­lődéssel találkozott a nagysikerű Daróczy-fil- mek után. európai stílusú, rutinoskezű filmgyártó keze meglátszik a film minden kockáján, külső felvételeinek gazdagságán s robogó tempóján. A filmet Farkas Zoltán ren­dezte, főszerepeit a ragyogóan fotografált s elragadóan mulatságos Murád Lili, Páger An­tal, Turay Ida, Bilicsi Tivadar, Somlay Ar­túr, Mály Gerő, Pethes Sándor és Makkay Laci játszák. SDMBGI MOZI, A sümegi Apolló filmszínház október 11- én, szombaton este fél 9 órakor, 12-én, va­sárnap fél 3, fél 5, 7 és 9 órakor brilliáns magyar filmet mutat be: Elkésett levél. Gyönyörű magyar film 12 felvonásban. Zene: Buday Dénes. Irta: Pünkösd An­dor. Főszerepben: Uray Tivadar, Szörényi Éva, Feleky Sári, Kamarás Gyula, Kiszely Ilona, Dénes György, Görbe János, P. Füzes Anna, Makláry Zoltán, Gonda István. A magyar filmgyártásnak kimagasló tel­jesítménye e ragyogó film. Mindenkinek meg kell nézni. Kodba Albert vendéglője Stridóvár Meleg ételek. — Kitűnő borok. : JlpróííirdeiéseR Szoba, előszoba, fürdőszobából álló modern lakás november 1-re kiadó. Érdeklődni le­het Farkas Nándor hentesüzletében, Kosuth Lajos-u. 20. A Farkas Dávid-utcában (Páterdomb) egy négyszobás adómentes ház eladó. Cim a ki­adóban. Üzemben lévő jéggyár eladó, vagy bérbe­adó. Cím a kiadóban. Főzök magyar, francia és diétásán,> sza­kácsnőnek ajánlkozom. Cím: Szeglet-u. 3. Pás- kónénál. Valódi fekete posztó, krepp, díszmagyarra alkalmas, érkezett a Schütz Áruházban. Hirdessen a Zalasnegyei Újságban! Felelős kiadó: GA ÁL ISTVÁN KfószOlt a Zrínyi Nyomdaipar Rt, gépein, Zalaegerszeg, Széchenyi-tér á, Nyomdavezető: Gaál István

Next

/
Oldalképek
Tartalom