Zalamegyei Ujság, 1941. október-december (24. évfolyam, 223-294. szám)
1941-12-15 / 282. szám
tlAUAMCAj IM LIJOAU 1941. december 15. — Kérik" a jószivu gyermekeket, hogy selejtes játékaikat küldjék a Manszba azoknak a szegény gyermekeknek, akiknek nem az édesanya gyújtja a szeretet lángját a karácsonyfájukon. — Internálás. A zalaegerszegi kir. ügyészség többrendbeli árdrágítás bűntette címén vádiratot adott ki Kluger Sándorné zalaegerszegi, Rákóczi-úti ószeresnő ellen. Klugerné ugyanis ez év október havában a feljelentések szerint régi bakancsokat adott el falusi embereknek új cipők gyanánt az új munkás- bakancsokra érvényes makszimális áraknál is magasabb árakon. Ügyét szombaton délelőtt tárgyalta a zalaegerszegi kir. törvényszék egyes uzsorabírája, de a védő indítványára elnapolta a tárgyalást és megkereste az árkormánybiztost a munkáscipők makszimális árának pontos meghatározása végett. A zalaegerszegi rendőrkapitányság a közigazgatási őrizetben lévő ószeresnő ellen most internáló határozatot hozott azzal az indokolással, hogy üzleti ténykedései veszélyesek az országra és a magyar társadalomra. A határozat még nem jogerős. 'undák, rendelésre mérték után. Alakítások, bélelés és gallérozások legolcsóbban iffj. LAKI SÁNDOR sziicsmesternél Zalaegerszeg Bethlen Gábor u. 5. Sport Első ízben szereztek tornászjelvényt a zalaegerszegi gimnázium leánytanulói. A fiúk is minden dicséretet megérdemelnek. Vasárnap délelőtt rendezte meg a zalaegerszegi gimnázium Sportköre, a nagy érdeklődéssel várt Motesz jelvényszerző versenyt. Reggel 9 órakor kezdték a leányok gyakorlataikat, hogy azokat sikeresen elvégezve a jelvényt megszerezzék. Hét leány indult a versenyen. Léránt Lenke és Takács Ági a vas jelvényt,. Bárka Klári, Halász Magda, Keresztessy Erzsi, Tasnády Baba és Tomka Mária pedig a bronz jelvényt szerezték meg. Nagyon ügyesen végezték el gyakorlataikat és mindany- nyian megérdemelték a jelvényt. Külön meg kell dicsérnünk Tasnády Babát, Bárka Klárit és Tomka Máriát. A fiúk versenye 10 órakor kezdődött. Nemzeti zászló alatt vonultak fel a sümegi gimnázium, a zalaegerszegi felsőkereskedelmi és gimnázium tornászai, hogy bizonyságot tegyenek a szertorna terén kifejtett munkásságukról. Nyújtónál kezdett a sümegi gimnázium csapata. Először a vasjelvényért, majd a bronz és ezüst jelvényért előírt gyakorlatokat mutatták be. A vasjelvényért tornászok közül Vörös György zalaegerszegi felsőkeres- kedelmista, a bronz jelvényért indulók közül* Schlemmer László zalaegerszegi gimn. VII. és Nagy Vilmos z. gimn. VII. o. t. és az ezüstjelvényért induló Katona József s. gimn. VIII, o. t., valamint Németh István z. gimn. V. o. tanulók érdemelnek dicséretet. Ezek után korlát-, gyűrű-, ló-, majd műszabadgyakorlatok következtek. A versenyt szekrény- és lóugrás fejezte be. Az elbírálás pontozás utján történt. A verseny után ismét zászló alatt felálltak a tornászok, hogy a megérdemelt jelvényeket a Motesz kiküldöttjétől átvegyék. Cser- jessy János kiküldött, pontozó bíró röv id beszédet intézett a tornászokhoz. Beszéde e’ején megköszönte az intézet igazgatójának és a testnevelő tanároknak, hogy ezt a versenyt megrendezték. Majd a fiúkhoz szólva ismertette a testnevelés célját. Figyelmeztette őket, hogy a mai Európában nagy feladat vár mindnyájunkra. Ha kell, a fronton is olyan tudással i és ügyességgel lássátok el feladataitokat, mint itt a szereken és akkor majd munkátokért a legfőbb Hadúr fogja melletekre tűzni a jelvényt, a dicsőség és a bátorság jelvényét — fejezte be beszédét a szövetségi ;kiküldött. Ezután Bentzik Mihály gimnáziumi igazgató szólott a tornászokhoz. Ma testileg és lelkileg egyaránt erős if jakra van szüksége a hazának — mondotta és Széchenyi Hitel c. munkájából idézett egy részletet’. Ezután az elért eredményt ismertette és azt mondotta, ne Csüggedjenek el azok, akik a mai versenyen nem kaptak jelvényt, hanem több erővel és kitartó edzéssel készüljenek a jövő évi versenyre, hogy intézetüknek és hazájuknak büszke harcosai lehessenek. De ne bízzák el azok sem magukat és ne hagyják abba a munkát, akiknek mellére tűzzük a jelvényt. Ezután kiosztották a jelvényeket. Először a leányok kapták meg a Motesz tetszetős kis jelvényeit. Zalaegerszegen első ízben bonyolítottak le leányok számára jelvény- szerző versenyt, de, úgylátszik, nem volt a munka és a fáradtság hiába, mert minden megkapták a jelvényt. A fiúknak 11 vas, 9 bronz és 2 ezüst jelvényt osztottak ki. A verseny a Himnusz eléneklésév el ért véget. Hirdessen a Zalamegyei Újságban ! — Finom pamutingek, hálóingek kaphatók a Schütz Áruházban. ****************** Felelős kiadó : GAÁL ISTVÁN Fehér damast garnitúrák 6 szem. P 34*—tő! 65-ig Fehér damast garnitúrák 12 szem. P 70'—tői 140-ig Jour garnitúrák 4 szem. . . . P 10 —-töl 15-ig Színes kávés garnitúrák 6 szem. P 22*—tői 70-ig Férfi zsebkendők ..........................P —*80-től 2-30-ig Nő i zsebkendők ..........................P —*36-tól 2 20-ig Ke rti abroszok...............................P 8*50-töl 14'50-ig Törölközők . ;........................P 1.80-tól 5* - -ig Gr enadin függönyök, storok, fodorral, csipkével, hímzéssel díszítve P 19*—tői 36-ig Delin kendők (utánzat) szép mintákban . P S'öO Leányka kötények jó mosó kartonból P 3*77 4'60-ig Erdélyi szőnyegek szép perzsa mintákban« Ebédlőszőnyegek....................P 68'54-től 147‘18-ig Ág yelők P17 63, Falvédők P 39 66, Muslin sálak44|44a P 2-20 Schütz Áruház Készüli! a Zrínyi Nyomdaipar Rt. gépein, Zalaegerszeg, Széchcnyi-tér 4. Nyomdavezető: Gaál István.