Zalamegyei Ujság, 1941. július-szeptember (24. évfolyam, 147-222. szám)

1941-08-30 / 197. szám

2. ZALAMEGYEÍ LJ;?ÁG 1941. augusztus 30. Újabb magyar légi győzelmek Ukrajnában Az ukrajnai hadműveletekkel kapcsolatban ma­gyar katonai körök ismét tartózkodnak a rész­letesebb tájékoztatástól, csupán annak a meg­állapítására szorítkoznak, hogy a szövetséges csapatok megint kibővítették sikereiket és hogy a hadműveletek a várakozásnak megfelelően alakulnak. Az ellenség sok helyen ellentámadásokkal harckocsikötelékek bevetésével s élénkülő légi­tevékenységgel próbál gátat vetni a szövetséges erők további térnyerésének s bár evégből igen súlyos áldozatokat hoz, eredményeket nem ért el. Honvéd légierőink újabb tiz légi győzelmet arattak. Ezekből a harcokból egyik gépünk nem tért vissza. (MTI) A szombathelyi Máv üzletigazgató tárgyalásai a felrobbantott hidak helyreállításáról Vértessy Vilmos miniszteri tanácsos, Máv. üzletigazgató a héten termeskocsijában Zala­egerszegre érkezett, ahonnan sinautón a visz- pzatért Muravidékre utazott. A helyszínen mű­szaki és forgalmi megbeszélést tartott, egy­részt a Lendvahosszúfalu és Alsólendva között építés alatt álló mintegy száz méter hosszét hid ideiglenes megépítéséről, másrészt Mura- szerdaheíy előtt a Danz-Danubius hajógyár főmérnökével folytatott tárgyalásokat a föl­robbantott Muraiadnak három ivű érj vas­iaddal való pótlása tárgyában. Az üzletigazgató a régi híd még vízben lévő két vasívének gyorsabb tempóban törté­nő kiemelését szorgalmazta, amelyet szeptem- ben végéig a Ganz-Danubius-gyár kilátásba is helyezett. Mivel a diósgyőri és ózdi vas­hengerművektől a hídszerkezet legyártását a folyó évben már nem lehet remélni, ezért min­den igyekezet mellett ezt a közlekedés szem­pontjából rendkívül fontos Muraiadat előre­láthatóan csak a jövő év tavaszán lehet átadni, a forgalomnak. Orosz hadak Az orosz légi hadaknak múltkori komá­romi látogatása eszünkbe juttatja, hogy nem most járt a muszka először ebben a városban. A szabadságharc végén, már a világosi fegy­verletétel után, Klapka György tábornok még vagy hat hétig tartotta a várat, mely idő alatt a hazánkba betört orosz hadak nyugati, föl­vidéki szárnya támogatta a Komáromot ost­romló osztrák sereget és a honvédcsapatokat a maga nevében is megadásra szólította föl. Klapka György, az akkor még csak 29 eves honvédtábornok, Komárom várának vé­delme kedvéért lemondott a had ügy miniszter­ségről é3 a váci, nagysarlói és komáromi dia­dalmas csaták után átvette Komárom védel­mét. Június 13-án szétverte Barco osztrák tá­bornok ostromló seregét s azt Győrig üldözte. A szabadságharc egyik történetírója, Márki Sándor meg is jegyzi, hogy ha Bem lelke lett volna Klapkában, meg sem állt volna Bécsig, ami a szabadságharcnak alighanem egészen (más fordulatot adott volna... (Miilen. Tört. X. 382.) Az 1849. június 29.-i minisztertanács 18 ezer embert adott kezére. Már az orosz in­vázió után, augusztus 3-án, rátört az ostromot újból megindító Gsórics osztrák altábornagyra, 1000 embernyi veszteségen kívül elszcdtc 30 ágyúját, 3600 puskáját, s ami legtöbbet ért Az üzletigazgató a helyszínen utasításokat adott Lendvahosszúfalu és Alsólendva közötti Kebelei Lindra-patak és Fékéte-éj.?n keresztül vezető ideiglenes hídnak szeptenkíör közepén^ való elkészítésére, úgy, hogy az üzletigazgató rendeletére a Máv. a forgalmat Alsó e id áig, illetve a fölrobbantott Murahidig szeptember közepére előreláthatóan fölveszi. A fölrobban­tott Murahid és Muraszerdahely között a for­galmat komppal történő átszállással fogják le­bonyolítani. Visszajövet az üzletigazgató Hencse-pusz- tán Kecskeméthy László földbirtokosnál, harc­téri bajtársánál, akivel az olasz harctéren mint cs. kir. vasútezredbeli főhadnaggyal, a világ­háborúban, mint a 30 és feles mozsárütegek­nél szolgálatot teljesítő főhadnagy, együtt har­colt: az olaszok ellen, — tett látogatást. Utána tásztelgő látogatást tett Zalaeger­szegen Pehm József prelátus, apátplébánosnál. Vacsorán pedig Thassy Kristóf dr. országgyű­lési képviselő vendége volt Alsóbagodon. — o — Komáromban neki, 700 mázsa lőporát. Az osztrákok üldö­zése közben hallotta a világosi fegyverletétel hírét, mire visszatért Komáromba, de sem Lieblcr osztrák tábornoknak, sem ízsakoff orosz tábornoknak, a cár hadsegédének fölszó- lítására nem adta meg magát. ízsakoff üzenete igen higgadt és udvarias volt. Klapka elé tárta, hogy addig, míg ő nem kapitulál, az orosz nem vonul ki Magyaror­szágból; mivel pedig maroknyi, bár még olyan hős csapatával sem állhat soká ellent a 44 ezer főnyi szövetségesnek: kímélje meg ha­záját a fölösleges vérontástól. Klapka csak negyednapra felelt, akkor is ő szabta meg a megadás föltételeit: két­heti fegyverszünet, közkegyelem az egész nem­zetnek, bocsánat az összes katonáknak, szabad elvonulás az ostromlovaknak, a papírpénz be­váltása stb. Csórics tábornok ezeket a fölté­teleket nem fogadta el és szeptember 2-án fölmondta a fegyverszünetet. Előbb maga Hay- nau is küldött levelet Klapkához, de hiába. Az új ostromot Nugent tábornok vezette; az orosz hadak Grabbe ezredes alatt a Duna bal partját szállták meg. Klapka még szep­tember Í7.-i hadparancsában is büszkén hi­vatkozik arra, hogy »a szenvedő haza legfon­tosabb pillanatait éli, s midőn ügye a véglör- duló ponton áll, a nemzet méltán követelheti FIGYELEM!! A N ÉPÍTÉST fik m G VÁLLALOK W ÉPÜLETFA k W w N N METSZETT m- o w 0 ASZTALOS ÁRU W « “ 5 A < * a N TŰZIFA ÉS k , U! SZÉN J «S <0 D f < b ü O ARANYJ U.28 TELEFON 1-69 SZ. építkezés: VÁLLALKOZÓ Faanyag, szén és tüzifanagykereskedé. Kérem a nagyközönség szives páitfogását minden harcosának áldozatát.« Utolsó hadpa­rancsa szeptember 19-én kelt. Szeptember 26-án maga Ilaynau vette át Ácson az ostromló hadak vezetését. Harmad­napra Klapka kénytelen volt letenni a fegy­vert. Október 2—4-én tartott a katonák el­vonulása és a hadianyag átadása. A föltételek sokkal kedvezőbbek voltak a világosinknál. »Pirulás nélkül léphetünk a világ és a Mindenható itélőszéke elé« — a komáromi vár hős védőjének e szavait bízvást és bátran alkalmazhatják magukra azok a hős magyar honv édek is, akik, mint egykor a Klapka alatt harcoló komáromi védősereg, az oroszok^ most a bolsevizmus ellen harcolnak. Hóman Bálint képviseli a kormányt a Balatoni Sporthéten A IV. nemzetközi balatoni sporthét ünne­pélyes megnyitása augusztus 31-én, vasárnap lesz Füreden, ugyanezen a napon avatják föl gróf Széchenyi István balatonfüredi szobrát, amelyet Hóman Bálint kultuszminiszter ado­mányozott a Szent Benedek-rendnek. A sporthét ünnepélyes megnyitásán, va­lamint a Széchenyi-szobor fölavatásán más- irányú elfoglaltsága miatt a megjelenésében akadályozott Bárdossy László miniszterelnök) helyett Hóman Bálint vallás- és közoktatásügyi miniszter képviseli a kormányt. llllMF1'^1 '|«ib—wM Tói hl Jyi ilái iái Intézeti kékszövetek 1 eánykakabátok nagy választékban Za! lat ige rsz eg ímíwbbhbwwmwbmbí FERENC JÓZSEF keserOvk

Next

/
Oldalképek
Tartalom