Zalamegyei Ujság, 1941. július-szeptember (24. évfolyam, 147-222. szám)
1941-09-27 / 220. szám
1941. szeptember 27. mumsäm ZALAMEGYEI ÚJSÁG 9ánCBI IVSa megérkezett az első vagon hagyma 26 fillérjével árusítják Szeptember első napjaiban, amikor már Zalaegerszegen is érezhető volt a hagymahiány, Mikula Szigfrid dr. polgármesterhelyettes érintkezésbe lépett a hagymaszétosztó egyesüléssel és bejelentette a város igényét is hagymára. Németh László nagykereskedő akkoriéi is utazott Budapestre és előlegképen 2000 pengőt fizetett be egy vagon makkói vereshagymára. Azután több Ízben sürgette ö is, a polgármes- terhelyettes is a hagymát, ami azonban késett. A hagymaszéiosztó Németh László sürgetésére azt válaszolta, hogy csak októberben eszközölheti a szállítást. Egy héttel ezelőtt szintén ilyen tárgyú levelet kapott Németh László és Mikula polgármesterhelyettes kedden újból felhívta telefonon a hagymaszétosztó elnökségét és sürgette a szállítást. Megint csak azt a választ kapta, hogy október előtt nem jöhet a hagyma. Hivatkoztak a^közismert viszonyokra.A h. polgár" mester azonban ebbe nem nyugodott bele, ha” nem állhatatosan kérte a hagymának mielőbbi leszállítását. Akkor azután megígérték, hogy még ebben a hónapban megtörténik a szállítás. Igaz, Németh László még tegnap levelet kapott, hogy október előtt nem tudnak szállítani, de ma reggel mégis megérkezett az első vagon és a mai nap folyamán már megindult a vásárlás is kilónként 26 fillérért. Nem történt tehát a város vezetősége részéről semmiféle mulasztás, késedelem, amint azt most meg is állapíthatjuk. Rövidesen Németh Józsefhez és érkezik egy vagon hagyma. Ára azonban október 1-től emelkedik. Két Érpád-kori timpanon- dombormű Zala megféből Tüzelőjét a leg Németh tüzelő és építkezési szerezheti be. Megbízható pontos kiszolgálás. előnyösebben József snyagkereskedőnél Kossuth L. u. 62 Telefest 226 Épületfa, metszettáru, asztalosáru, mész, ce- ment, terméskő, szige telő és fedéllemezek, stokaturnád stb. Tűzifa Kőszén Brikett Kox és Kovácsszén Bogyay Tamás dr., vallás- és közoktatás- ügyi miniszteri titkár, a kitűnő régész, akii előbb mint tanügyi fogalmazó, a zalamegyei kir. tanfelügyelőségen teljesített szolgálatot, a »Technika« című művészeti lapban fönti cjjmmel igen érdekes tamdmányt irt az Árpád-kori épületplasztikának két emlékéről, a szentmihályfai és zalaháshágyi templomnak kapufölötti (timpanon) domborművéről. A két dombormű — mint írja — a délnyugati határvidék ősi magyar települő te-» rület művészetének alkotása. Ezért, bár minőség tekintetéi)en nem mérhetők a magyar művészi élet akkori középpontjának emlékeihez, mégis különleges figyelmet érdemelnek^ mert a középkori magyar társadalom legismeretlenebb rétegének, a névtelenség homályá-j ba süllyedt falusi népnek vallási és művészi kultúrájára derítenek fényt. A két dísznek részletes ismertetése után (mindkettő Isten bárányát ábrázolja), azok-* nak kormeghatározása következik. A szentmihályfai kapu olyan kezdetlegesen és minden klasszikus hagyományt megtagadó vidékies, vaskos arányokban és nyers, következetességgel átfogalmazva adja a mész- sziről jött elemeket, hogy kétségtelenül több-/ szőrös közvetítést kell föltételeznünk. Magyar földön való megjelenésük azonban még; 'így is meglepetésszámba megy, mert emlékeink tanúsága szerint nálunk a germán vérrel és szellemmel átitatott Észak-Itália műi vészeiének csak klasszikus formái váltak köz- kinccsé, nem kevésbbé jellemző merész, anti- klasszikus törekvései viszont sohasem tudtak) gyökeret verni. A közvetítők tehat aligha lehettek a magyar művészi központok, amelyektől egész más jellegű vidéki művészet indult ki, hanem sokkal inkább az az észak-, olasz formakincs, amely az Alpokon át, helyi mesterek kezein keresztül szivárgott fölfelé és számos eleme a 12. század végén és a 13. elején meglepően hasonló provinciális átfogalmazásban jelent meg a delnemet muve-í szetben is. Szentmihályfa az országnak éppen abban a délnyugati zugában fekszik, ahol a Dráva- és Mura-völgyön át az alpesi Karintia és Stájerország nyugat-keleti utjai magyar területre érnek. Hozzávéve ehhez még azt, hogy a középkori állam távolról sem volt annyira centralizálva, mint a mai és az országhatár: sem volt áthághatatlan, pontosan kijelölt és! őrzött választóvonal, a közvetítésnek csakis ezt a nyugati útját tarthatjuk természetesnek! és valószínűnek. A párhuzamos délnémet jelenségek így bizonyos fokig korhatárokul is szolgálhatnak. A szentmihályfai kapu és tempd lom is velük nagyjából egyidőben, a 13. szájad elején épülhetett- A timpanon mind keretével, mind ábrázolásával ugyanerre az időd re és még határozottabban nyugatra utal. Egész más világba vezet a zalahárshegyi timpanon-dombormű, amelyet 1863-ban Römer pJóris fedezett föl. A komponálást mód teljesen idegen a latin-mediterrán kultúrkör^ művészetének és inkább a magyarság ősi, hon_ foglaláskori művészetének szellemére emlé-/ keztet. Mivel azonban kormeghatározásban nem igen támaszkodhatunk stííuskri^ikára s mivel a templom középső része a vas-Zal3i téglaépítészet korai formáit mutatja, rnin-f denesetre a tatárjárás előtt épülhetett s feltehető, hogy a templomot is egyidőben készíthették a déli kapuval. A szentmihályfai templom tehát plaszti kai díszének tanúsága szerint a zalai ősi ma-< gyár szállásterületnek provinciális művész« kultúrája — ha már nem kapcsolódhatott bele a magyar központok életének vérkeringésébe —, nem átallotta fölhasználni az idegen szomszédság nyújtotta értékeket sem, és ígyj elkerülte a csak befelé, önmagából élő, terméketlen provincializmus zsákutcáját- A zala- háshágyi timpanon pedig azt mutatja, hog)j ép ezen az Isten hátamögötti vidéken oly ü ősi tartalmak bukkanhattak fölszinre, amelyek a nyugati keresztény művelődés szellemével telített vallási és politikai központok, ban már nem juthattak többé szóhoz. Ez a két szomszédos, de teljesen elütő jellegű emlék tehát szinte mintaszerű tisztaságban m„d tatja be éppen annak az Árpád-kori vidéki! kultúrának sajátos szerkezetét és he^erogépi összetevőit, amelynek légzéséről és névtelen' hordozóiról jóformán még tudni sem Jkar nak az egykorú források. \yindkét emléket! formai fogyatékosságuk ellenére is teszi értékessé, jelentőssé és igazán magyarrá. Álsólendva villanyügye sürgős megoldásra vár Alsólendván a villanyvilágítás 1933-ban kezdődött, éspedig Weisz Zsigmond, Novak György és Szép Jenő Rt. alapján, akik fáradtságot és időt nem kímélve, nagy nehézségek árán a megvalósuláshoz juttatták az évek éta napirenden lévő közügyet. A telep megindulásával és kétévi üzem után a Dráva-bánság részéről támasztott akadályok arra kényszerítették a fönti vállalatot, hogy azt a Dráva-bánság kebelében működő Krajnai Elektromos Műveknek adja át. A társaság, tekintettel arra, hogy ezen vállalkozásban ötven százalékig Álsólendva nagyközség is anyagilag érdekelve volt, a kényszer hatása alatt legelőször is Álsólendva nagyközségnek ajánlotta föl az átvételt. Álsólendva vezetőségében abban az időben azok voltak az urak, akik ezt az ajánlatot visszautasították és előre megfontolt szándékkal átruházták a Dráva-bánságra, sőt még hétezer pengővel hozzájárultak Álsólendva— Muraszerdahely távvezeték kiépítéséhez. így kerültek a hálózat és a telep a Krajnai Elektromos Művek kezéhez, amely mindennemű befektetés nélkül jutott e fontos és gazdaság gos vállalkozáshoz. Hogy miért minden befektetés nélkül ? Annak az a magyarázata, mert a vételárat a befolyt villanyáram-díjból fizették ki. Muraszerdahely bányavállalat az áramot 0.09 pengőért adta ái, míg a bánság 0.60 pengőért adta tovább, mindennemű üzemi és úgyszólván rezsiköltség nélkül. Ennek a villamossági hálózatnak a vezetésével egy magyargyülölő szlavóniai horvátot bíztak meg, áld még a mai napig is teljhatalmulag garázdálkodik és kénye-kedve szerint számítja a villanybevezetési díjszabást. Elérkezettnek látjuk az időt arra és fölhívjuk a figyelmét Álsólendva új képviselő- testületének, nézzék át Álsólendva villamosításának számadásait és rá fognak jönni ar4 ra, hogy a Krajnai Elektromos Művek tulajdonát képező hálózatot 75 százalékban Alsó- lendva fizette. Reméljük, hogy e téren az új vezetőség meg fogja találni a módját an- inak, hogy 75 százalékban jogos tulajdonát saját kezelésébe vegye és függetlenítse Alsó,-? lendvát az oly régen elkívánt vendégek további garázdálkodásától.
