Zalamegyei Ujság, 1941. július-szeptember (24. évfolyam, 147-222. szám)

1941-09-18 / 212. szám

1941. szeptember 18. ZALAMEGYEI UJ6ÁG 9, Jelentékenyen emelkedik a tanulólétszám a kereskedelmi középiskolá­ban. Ez a létszámemelkedés kedvező, mert ebből arra lehet következtetni, hogy ifjúsá­gunkban egyre erősebb a vonzódás a gyakor­iét! pályák iránt. A számadatokból az is meg­állapítható, hogy a zsidók egyre kisebb szám­ban keresik föl a kereskedelmi iskolákat. Né­hány esztendő múlva már jelentékeny számú keresztény fiatal munkaerő áll a kereskedelem rendelkezésére. Á kereskedelmi középiskolát végzett tanulók eddig inkább a hivatalnokoki sorába léptek be és kevesen voltak, akik ön­állósították magukat. Jóllehet ez természetes is, mert a kereskedelmi iskola csak elméleti képzést adott tanulóinak, gyakorlati tudást csak az érettségi után szerezhetett magának a tanuló. A gyakorlati élet szempontjából érté­kesebbek a kereskedőtanoncok, akik már üz­letben dolgoznak. Ezen a téren az utóbbi esz­tendők során igen örvendetes fejlődésre te-l kinthetünk vissza. A tanulók létszáma 40—50 százalékkal emelkedett. Csak még egy jel­lemző adatot kívánunk megemlíteni és pedig azt, hogy például a budapesti kereskedőtanonc­iskolákban egy évtizeddel ezelőtt még körül­belül 30—35 százalék volt a zsidók száma, addig ez ma az egy százalék alá süllyedt. Ez a két szám mindennél többet mutat és megdönti azt a sokat hangoztatott és csak zsidó érdeket szolgáló fölfogást: a keresztény nem való kereskedőnek. A jövő éppen az ellen­kezőjét fogja igazplni. Csak takarmányozásra használhatják fel az idei kukoricát A. múlt évi kedvezőtlen gabonatermés után Európa összes államaiban növelték a gaboná­val bevetett területeket. A statisztika szerint az idén 32 millió hektárral növekedett a bú­zával bevetett terület. Miután az időjárás is kedvezőbb volt, mint tavaly, a termésátlagok is növekedtek. Normális körülmények között Európa átlagtermése búzából 420—430 millió mázsa között ingadozik. A tavalyi rossz évben 370 millió mázsára csőidként a termés, az idén az eddigi becslések szerint meghaladja a 400 millió mázsát. Különösen kedvező volt a gabonatermés Németországban és Franciaországban. Fran­ciaországban a termésátlag ugyan nem na­gyon emelkedett, a búzával bevetett területet azonban több, mint egymillió hektárral nö­velték. Európa gabonaszükségletét tehát bő­ségesen lehet födözni a tengerentúli behozatal nélkül is. Hasonló a helyzet a takarmánytermelés terén is. Növekedett a takarmányfélékkel be- ültetet tterület és a takarmányszükséglet ki­elégíthető lesz. DéUceíet-Európa tengeriterme­lése kedvezőnek ígérkezik és valószínű, hogy a magyar termés is ki fogja elégíteni az ösz- szes igényeket, különösen, ha tekintetbe vesz- szük, hogy ebben az évben már nem lesz kukoricakenyérre szükség, tehát ezt is takar­mányozási célra lehet fordítani. cTZapi fiirefi — A Széclienyi Emlékbizottság végrehajtó bizottsága pénteken, szeptember 19-én délután hat órakor a Baross Szövetség székházában ülést tart, — Hivatalos látogatást tett Csáktornyán Haám Ernő dr., a nagykanizsai kir. törvény­szék elnöke. — Kinevezések. Az igazságügy miniszter Simon János tagyoni, Németh Ferenc gálám - boki, Takács Ferenc söjtöri lakosok, igazol- ványosokat, Gyenge Gyula monostorapáti és Mohos Ferenc köveskáli lakosok, volt honvéd­gyalogosokat és Sipos József zaiaboldogfai la­kos, volt honvédszakaszvezetőt a 11. oszt. al­tisztek csoportjában ideiglenes minőségű le­tartóztató intézeti őrökké nevezte ki. — Eljegyzés. Pécsi Károly m. kir. állam- rendőrségi detektivgyakornok (Zalaegerszeg) és Herendi Mária (Tata) jegyesek. — Liszt jegyek beváltása. A városi köz- élelmezési hivatal közli, hogy a szeptember) havi lisztjegyek — finomlisztre és kenyér­lisztre szólók egyaránt — teljesen beválthatók. — A felárak után is jutalékot igényelnek az utazók. Az árkormánybiztos egyik legutóbbi rendeletével a gyáraknak és a kereskedelem­nek megengedte a felárak és költségtöbbletelv] áthárítását. Mivel ez a rendelkezés az utazók szempontjából is módosult helyzetet teremt, a magyarországi kereskedelmi utazók egye­sülete beadványban kérte a budapesti keres­kedelmi és iparkamarát, hogy az ügynöki ju­talékok fölszámítása terén egységes gyakor­latot teremtsen. Egyes cégek ugyanis a felárak Után nem hajlandók az utazóknak jutalékot! fizetni, más cégek viszont minden továbbá nélkül kifizetik a felárak után is az ügynöki jutalékot. — Változások az autóbusz-menetrendben. A Mávaut vezetősége az autóbusz-menetrend­ben a mai naptól változásokat rendelt jel. Zalaegerszeg—Alsólendva viszonylatban a já­ratok megszűntek. A Zalaegerszegről reggel 8 óra 15 perckor induló járatot szintén be­szüntette, de Keszthely és Nova irányban azért lehet utazni, ha Bakig vasúton tesszük meg az útat. E rendelkezés azon az elven alapszik, hogy vonattal párhuzamosan ne jár janak autó­buszok. A többi járat maradt. BUNDÁK nagy választékban: valódi perzsia, valódi perzsaláb, szipper macska, seal bundák, buenok, panofix. Schütz Áruház. H férfi és női * j ......... r uh as z a I o n j a. — A légoltalmi szolgálatosokhoz. Apáti Imre dr. rendőrkapitány, mint légoltalmi pa­rancsnok föihivja a légoltalmi szolgálatosokat, hogy vasárnap, szeptember 21-én délelőtt a tűzoltólaktanya udvarán jelenjenek meg. Kodba Albert vendéglője Stridóvár Meleg ételek. — Kitűnő borok. — Megjelent a repülők lapja. A Horthy Miklós Nemzeti Repülő Alap támogatásával megjelenő Magyar Szárnyak repülésügyi folyó­irat szeptemberi száma most jelent meg. Az új szám a magyar vadászrepülők délukrajnai hősies harcairól, bombázóink sikeres támadá­sairól számol be gazdag képanyaggal. Raczkó Lajos a Nemzeti Repülő Csillagtúra esemé­nyeiről ír, valamint a ve,ndég bolgár repülő­akadémikusokról. Bisits Tibor repüíőőrnagy a légikrónikáról, Sebesfi László pedig a gya­korló és előképző motoros sportgépekről ír. A szokásos rovatokon kívül közli a lap még Nemesvidy György folytatásos repülőregényét is. Jánossy István szerkesztésében megjelent Magyar Szárnyak mindenütt kapható. Ara 50 fillér. Mutatványszámot a kiadóhivatal (Buda­pest, VII., Király-utca 93.) kívánatra ingyen küld. — Ideges, lehangolt, étvágytalan, eldugult embereknél a régóta bevált természetes »Fe­renc József« keserűvíz gyorsan megszabadítja a belekét az ott fölhalmozódott erjedő és rot­hadó anyagoktól és az emésztőszervek további működését is igen kedvezően befolyásolja. Kérdezze meg orvosát! mavaut Aulébuszmenelremi mávaut Érvényes E941 a*epleitibe!« 18-tói. Zalaegerszeg—Bak—Háwiisientandpá®—Keszthely — •— —•— —•— 14'20 16-00 i. Zalaegerszeg . . . é. 9-10 s 5 50 •-•88 —•— —■ — 14-45 16 25 é Bak Hangyaszövetkezet i. ] 8-46 15 25 —• _ —•— — 8/0 1446 —•— i. Bak Hangyaszövetkezet é. 845 15-24 —' — F60 — ■ — 905 15-20 —• — i Zalaszentmihály-Pacsa é. 8-25 15 00 —-— 3-90 645 1020 —•— —•— é. Hévizszeníandrás . . i. j 1—•_ 13-48 17-18 3'90 S 7-05 10 40 16-35 é Keszthely pu. . . . i. i 7-10 13 15 16-50 Menetdíj Bak—üo¥a I 8-35 —•— 1 i­Bak pu ............................... . . é. 1 645 12-45 — 88 8 50 15-30 1 Bak Hangyaszövetkezet . . é 6-40 12-40 2 40 1 9-30 15-10 1 é. Nova ........ . . i. s 6 00 1200 Menetdíj Zalaegerszeg—Bak—Mspe—Szentadorján —•— —• 14-20'' i. Zalaegerszeg ..... . . é. 9 10 —•— — 88 14-40 16-25 é Bak Hangyaszövetkezet . . . . i. 6-50 15-20 1-50 1450 16 38 é. Söjtör Búza-vendéglő . . . . i. 638 15 07 390 _ .-jet-.TfcirafBW/a:.'-míí 17 55 é. Szentadorján................... 5-20 — *— SW^gjessif^éit s A 8 20 kor Bakról Keszthely felé és a 8'35-kor ugyancsak Bakról Nova felé induló autóbuszhoz a Zalaegerszegről 8 órakor induló vonattal kell Bakig utazni.

Next

/
Oldalképek
Tartalom