Zalamegyei Ujság, 1941. július-szeptember (24. évfolyam, 147-222. szám)

1941-09-09 / 204. szám

4. ZALAMEGYEI IJJSÁG 1941. szeptember 9. FERENCJOZSEF KESERŰVIZ A volt békéscsabai 101. közös gyalog­ezred 1915. szeptemberében a Podkamien mel­letti áttörésben vett részt. Az ezrednek egyik szakaszát Harsányi László tartalékos hadnagy vezényelte, aki e napon a vezetésére bízott félszázaddal a végrehajtott roham alkalmával száz főt elfogott és egy géppuskát zsákmányolt. Különösen említést érdemel, hogy Harsányi saját elhatározásából a végrehajtott roham után nem maradt az elfoglalt állásokban, ha­nem embereivel az ellenséges második állá­sokig előrehatolt és azt is megszállotta. Ez- fcel a tettével hozzájárult ahhoz, hogy a külön­ben igen erősen kiépített ellenséges állások áttörése sikerrel járt. Az általa elfoglalt állá­sokban sikerült neki az ellenséges tartalékból előretörő embereket mind foglyul ejtenie. öntevékeny és vitéz magatartásának el­ismeréséül a 3. osztályú katonai érdemkereszt­tel tüntették ki. Értesítés NÉMETH JÓZSEF H>zei6«és építkezési anyagit ereskedfi 1941 április 1-től kezdődően épü~ letfa és metszett áru eladását bevezette. — Kéri a nagyérdemű közönség szives pártfogását FBrészpop megrendelhető. Ozlet i Kossuth Lajos utca 62. 0 3 S N » 3 w 10 Sport Z. L. E.—Perutz II. 0:0. Vezette Csengery. A zalaegerszegi leventék támadásával in- idul a játék. Holczer szökteti Szomolányit, aki elől a pápai Hoffmann csak partra tud men­teni. A bedobás után a hazai csatársor a pá­pai kapu előtt tologat, lövés azonban nincs. A 8. percben végre Vörös jó labdát tesz Do­ma elé, aki a szélső Szomolányihoz játszik, (de a szélső lövése a kapus könnyű zsákmánya. A 23. percben Vámos, a pápaiak szélsője el­húz Hegedűs mellett és veszélyes lövést küld Németh kapujába. Németh bravúrosan véd, A zalaegerszegiek ezután sorra hagyják ki a gólhelyzeteket. Szűcs, Szomolányi, majd ismét Szűcs eredménytelen a kapu közvetlen köze­lében. A helyi csapat még két szögletet ér el és a játékvezető jelzi a félidő végét. A második félidő a pápai csapat támadá­sával kezdődik. Dómján Magyarihak ad, majd Vámosé a labda, aki elfut Farkas II. mellett és veszélyes lövése a bal felső sarok felé tart, de Németh az utolsó pillanatban a me­zőnybe öklözi a labdát. Ezután mezőnyjáték indul. A 36. percben a sorozatos balszeren­cse után úgy látszik, a zalaegerszegiek ve­zetéshez jutnak. Szűcs Szomolányihoz játszik, aki iveit labdát ad a kapu elé, hárman ug­ranak a labdáért, Sziics szerzi meg, de köz­ben Ferber kézzel érinti a bőrt, a közönség tizenegyest kiabál, de a bíró nem Ítél, a pá­pai hátvéd a bámészkodó zalaegerszegi csa­tárok elől így nyugodtan rúgja mezőnybe a labdát. A mérkőzés az utolsó percig izgalmas, mert a helyi csapat csatársora állandóan tá­Készült a Zrínyi Nyomdaipar madja a pápai kaput, de mindvégig ered­ménytelenül. Szögletarány 6:2 a ZLE javára. Jók Németh, aki bravúros védéseivel meg­mentette a zalaegerszegiek kapuját és Holczer, a fedezetsor legjobbja; a pápaiaknál Magyari és Vámos tűntek ki. Csengeri játékvezető egy hibától eltekintve, jól vezette a mérkőzést. Perlaki Ferenc. 6371941. vh. szám. Pk. 928yi941. jb. szám. ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY c#próRiró q iése/í Legkisebb hirdetés (10 szóig) 80 fillér. TI* szón felül szavanként köznap 6 fillér, vastagabb betűkkel 8 fillér, ünnepnapokon szavanként 8 fillér, vastagabb betűvel 10 fillér. A támpél­dányt külön számítjuk. Angoranyulak, fajtiszták, ivarérettek és bébik eladók. — Keresztury, Zalaegerszegs Horthy-tér 3. Vajmestert keres jó fizetéssel Nagy Já­nos vajüzeme Szőce Rimány, Vas. m. A bő­déi tejüzembe egy fölözőmestert is fölvesz. Leány és fiú kelengyék Paplanok Zsebkendők fiuk és leányok részére legjobb kivitelben, nagy választékban ■Ssams»^^ Németh László végrehajtató javára (képv. Dr. Posgay Géza ügyvéd, Sümeg) 79 P 56 f követelése és jár. erejéig Sümegen, 1941. évi szeptember hó 19. napján délután 2 órakor a sümegi kir. járásbíróság 6f56yi94L sz. vég­zésével elrendelt végrehajtás során lefoglalt 1200 P becsértékű egy db. cséplőgép és egy db. szívógázmotor biróilag elárvereztetnek. Sümeg, 1941. augusztus 30. Kiss István Elemér kir. bir. végrehajtó. Felelős kiadó: GAÁL ISTVÁN Lenti állomáson lévő jóforgalmú vasúti vendéglő haláleset miatt azonnal kiadó. Ér­deklődés: Mátyás István, Lenti, vagy Bán- hidi László, Szombathely, 83-as ezred-u. 2. Ritka alkalom! Balatonszabadiban emele­tes, alápincézett tízéves villa, háromlakásos, 1x5 szoba parkettás, 1x3 szobás, 1x2 szobás, minden mellékhelyiséggel (villanyvilágítás, an­gol W. C.), hőszigetelő heraldit falakkal, 312 négyszögölön, előtte 700 tőke csemegeszőlő és gyümölcsös. Penziónak, üdülőhelynek kiváló­an alkalmas. Zamárdiban 4 szobás villa, alul 2, felül 2 szobás, összkomfortos, villanyvilá­gítás, angol W. C., téglaépület, külön épült nyárikonyhával. Készpénzért azonnal eladók. Cim a kiadóban. Rt. gépein, Zalaegerszeg, Széchenyi-tér 4. Nyomdavezető: Gaal István.

Next

/
Oldalképek
Tartalom