Zalamegyei Ujság, 1941. július-szeptember (24. évfolyam, 147-222. szám)
1941-08-23 / 191. szám
6. ZALAMEGYEI ÚJSÁG 1941. augusztus S3. Megérkeztek az 1942. évi rádióujdonságok kb. 60 típusból válassthat m az Zalaegerszeg, Kossuth Lajos utca 8. Részlet! Telefon: 206. Cserei meg! De meg ám! Elrántom én a nótádat, ele a bíróét is! Erre már a cimbalmos is megorrolt. Verőjével odapöccentett Erzsók kontya alá. Haja félrecsúszott, megigazította. Azután odatenye- relt a ragyásnak. — Ne! Vigyázz, bogy apróra ne váltsam! Megemlegeted! A cimbalmos köhintett, tovább ütögette szerszámát. Egyik-másik húrra erősebbeket rakott, mintha ezzel a bírónénak visszaadhatta volna a kölcsönt. A brúgós végignézett, szánakozott pajtásán, de azért intett, kérdezett, hogy jó volt-e? Vonójával meg a prímás oldalába bökött, hogy, figyelmeztesse, mert a bíró akar valamit. A prímás rákopogott hegedűjére, tudta már, mi következik. Gyorsabb, frissebb. A kisbíróné arca kipirult. Egészséges, piros-pozsgás menyecske volt, Erzsókkal homokoztak együtt az iskola udvarán. Dalolt, nó- tázott. Mulatósán Erzsók felé bökött fejével. — Hej, haj, sohasem halunk meg! Erzsók nem értett vele egyet. — Nem? Majd meglássuk! De még rá is bólintott. Ujjával fenyegetett jelentősen, sokatmondóan. Az üveg járta körben. Egyik is, másik is húzott belőle, tovább adta. Valaki megkínálta Erzsókot is. Vesztére. Elfogadta ugyan az üveget, de azután úgy vágta oda, hogy hét tót sem drótozta volna össze. A kárvallott megcsóválta a fejét. — Ezt megfizeted, Erzsók! Pénzbe került! Nézze meg az ember! Megfizeted!-— Mit, én? — Te! De mindjárt, mert megyek a jegyzőhöz! Hm! Ellátja az a bajodat! Éppen ma, búcsú napján csukatlak be! Erzsók keveset röstelkedett. Máskor nem törődött volna az üveggel, ha az uránál, az igazságot látó bírónál emelnek panaszt, nem baj, neki fogta volna pártját. De a jegyző? Hát annak melléje is foghat a krétája. Akkor pedig baj lesz, sokba kerül a bor. A károsult is ezt hajtogatta,, fenyegetőzött, hogy majd így, majd úgy. Erzsókot maga előtt tuszkolja. Nehezen ment. Valami olyasféle is megfordulhatott agyában, hogy ha őt be vádolják, ő is így cselekszik, bepanaszolja az urát, meg a kisbírónét. Éppen jókor! De hogyis nem jutott már előbb az eszébe, hiszen sok gubancot szétfésült már a jegyző. Megkettőzte lépéseit, sietett, kísérő je alig tudott lépést tartani vele. A jegyző valami fogas kérdést intézett. Az egyik cukorárus siránkozott, panaszkodott. A vádlott kisebb gyerek' volt. Cukrot csent. Az apja háta mögött szorongott, neki állt följebb. Apja egyre azt ha jtogatta, hogy a cukros mért nem vigyázott jobban. Úgy kell neki! Aztán arról vitatkoztak, hogy mekkora lehetett a cukor. A jegyző a gyereket kérdezte: — Nagy volt? Mekkora? Ekkora? A gyerek hümmögött, ellenkezett. Az apja oköl nagyságot akart fizetni, a cukros fejnagy- eágut követelt. Utóbb az egyik diónyit emle- Igetett, a másik meg mogyoróhoz hasonló mellett szavazott. A jegyző az asztalra ütött. — Elég! Mekkora volt? Az apa előbbredobban: — Mekkora? »Megevődött«, állapítsa meg a tekintetes úr! »Megevődött.« Az árus bizonyítékait készült előadni. Gondolkodott, öklét nézegette, latolgatott, hogy volt-e akkora a cukor. Mire döntött volna, már a bíróné követelte igazságát. Köténye csücskit morzsolgatta, hüppögött. Dehogy engedte szóhoz jutni egyiket sem. Ha valamelyik nyitotta a száját, betapasztotta. Bizony, a kezével! Csak úgy szelíden, könyörgöm. Nagy nehezen kihámozta az igazságot, amazoknak meg intett, hogy elmehetnek, ha a cukor »megevődött«, egyezzenek össze. Erzsókot végigmérte. — Táncol? Hát ez olyan nagy baj? A kis- bírónéval? De, ha jó kedvük van, mulassanak! Meg aztán búcsú is van! A bíróné nagyot nézett. Nem értette. Hát még a jegyző is! Még ez is egy húron pengül a bíróval! Persze, persze! Nem, ez mégsem lehet! Kezét föltornászta homloka elé, mutogatta, hogy valami nincsen az agy körül rendben. Azután újra mutogatott, még érthetőbben integetett. A jegyző körülnézett, hogy vájjon kire is céloz az asszony. Megdöbbent. — Vagy úgy! Kinek nincsen rendben a szénája? Talán én? — Nem, nem! A bíró! És megint táncoltatta homloka előtt a kezét. Egyik lábáról a másikra ereszkedett, te- kintgetett az ajtóra. A jegyző sem tudta most már, hogy hányadán áll a dolog. Keveset gondolkozott. Hátrarugta a széket. — Gyerünk! Otthagyta a még mindig ott ténfergő cukrost, gyereket. Erzsók utána. Útközben az asz- szony magyarázott, v alami olyast, hogy a törvényben erre a bűnesetre nincsen paragrafus, de ő tudja a büntetést. Nem főz az emberének két hétik. Bűnhődjék! Ha ez sem elég, a pincekulcsot zárja el az orra elől. A jegyző ráhagyta. Első igazságszolgáltatásnak ennyi is elég volt. Ennek már mosolygott Erzsók. Nem sokáig, mert amint meglátta, amit meglátott, hogy életének boldogítója még mindig a kisbírónét pörgeti, belesivított a muzsikába. — Lássa! Ugye, mondtam, hogy valami nincsen rendben. Ott van, ni! Hogy nem fáradt el! Mikor kaszálni kell, dereka fáj, lábai sem nyúlik, Most meg napszámba robotok Lássa! A jegyző körülnézett. Mustrált. Fiatalok, idősebbek rakosgatták lábaikat. Rátartásán, magyarosan. Vigadtak, mulattak, búcsú van. Úgyis sok a baj, olyan jó feledni, csak pár órára is levetkőzni a hétköznap porát. Az arcok kipirultak, a táncolok integettek, szemeztek. Még a haragosok szíve is békét dobbant. Olyan szép a magyar dal, tánc! A jegyző közelebb lopakodott a bíróhoz. — Bíró uram, baj van! — Dehogy is! Már mért lenne? Vagy nem a bírónak kell előljárni jó példával? De igen! Ej, nó! Cigány, másikat! A cigány megint váltott. Szívhez, lélekhez szól. Újabb és újabb párok egyengették lá- baikat táncra. Szemeik csillogtak, nevettek. A jegyző elgondolkodott. Lelke összeölelkezett a nótával, a dallal. Tekintetével végigsimogatott Erzsókon, a haragoskodó bírónén. — Erzsók! Tudom már, mi itt a baj! Ez! Nagyot pöndörült, rábillent a bíróné vállára a keze, megforgatta magyarosan, igazán. A bíróné húzódozott, mórikált keveset, azután rakta lábait menyecskésen, kackiásan. A cigány észrevette, még jobban cifrázott. A kont- rás a prímás oldalába bökött, az megértette. Muzsikája amellett bizonyított, hogy a faluban csak egy kislány van, de az olyan, hogy megáll valakinek a szeme rajta. A jegyző az urá- fcoz táncoltatta Erzsókot. — Itt van, bíró uram! Ez volt itt a baj! De az is igaz, hogy ilyen könnyen még sohasem hibáztam rá az igazságra! Csak vigan! A bíró átölölte Erzsók derekát, szemébe nézett. — Te, te, erre magadtól is rájöhettél volna... Arra is, hogy a bírónak kell jó példát adni... Erzsók emberéhez simult. Amodább meg a kisbíróné hajtotta fejét ura vállára. A két asszony szeme mosolygósán, biztatóan összevillant: csak vigan... C3ak vigan! Szeptember első napjaiban intézeti sapkák, hluiofcc IWagyaro s nyakkendők. ToMis^cHiJie k n a g y _____raktáron. Pá l és Indra cégnél Zalaegerszeg. Telefonszámi 17 0.
