Zalamegyei Ujság, 1941. július-szeptember (24. évfolyam, 147-222. szám)

1941-07-01 / 147. szám

1941. Julius 1. ZALAMEGYEI ÚJSÁG 3. Városi közgyűlés út api A képviselőtestület hétfői közgyűlésén tu­domásul vették a belügyminiszter leiratát, amelyben közli, hogy a városnak a folyó évre 74.900 pengő államsegélyt utalt ki, amelyből 49 ezer pengő már megérkezett, 12.900 pen­gőt a rendőrségi hozzájárulás címén számolt el s még hátra van 13 ezer pengő. Holczer Ernő annak a nézetének adott kifejezést, hogy az államsegély fölemelése azért történhetett, mert a polgármester kellőképen ismertette legfelsőbb fórum előtt a város anyagi hely­zetét. Kéri a polgármestert, hogy a város ré­szére jövedelmező intézmények létesítéséről gondoskodjék. A Szent Miklós (régi) temető ügyében el­fogadták a pénzügyi és jogügyi bizottságok javaslatát: a város tulajdonjogának korlátozás nélküli fönntartása mellett hozzájárul ahoz, hogy a temető emlékét nem sértő közhasznú intézmények létesülhessenek a temető helyén. Az Átlós-útnak a vicinális utak közé át­vétele tárgyában szintén tudomásuk ették az alispán rendelkezését, amellyel a folyó évre 2000 pengőt utalt ki a városnak a földmun­kákért s ugyanezt az összeget jövőre is ki­látásba helyezte, de az átvételt csak évek múlva eszközölheti. Kovács Karoly azt java­solta. kérje a város az alispánt, vegye át az utat minél előbb, mert tartani lehet attól, hogy a fedőanyag, amit közben elhasznál­nak. kárbavész. Vitéz Tamásy István dr. pol­A hétfőre virradó éjszakán a csácsbozsold plébánián hívatlan vendégek jártak, akik az iroda ablakán jutattok be az épületbe. Az egyik ablakról a gitt lekaparása után leemeltek egy üvegtáblát, amelyet óvatosan a földre helyeztek. Azután az üres ablakfiókon be- nyűltak, kinyitották az ablakszárnyat és a rá­csok között átbújva behatoltak az irodába és ott munkához láttak. Felforgattak mindent, a \\ ertheim szekrényt is kinyitották, mert kul­csait megtalálták. Pénz azonban nem volt benne. Az asztalfiókokat feltörték, azokban mindent szétszórtak. Tizenöt pengő kész­pénzre is akadtak, amit azonban — ott fe­lejtettek. Ezen nem is lehet csodálkozni, mert A gyujtólapocSkákat ellenséges repülőgép­ről dobálják le. Ezek a rendkívül veszedel­mes lapocskák különböző méretűek, nagysá­guk rendszerint 5—20 centiméter között vál­takozik. Színük fekete, zöld, szürke, vagy fe­hér; súlyuk 5—20 gramm. A lapocskák kö­zépen át vannak lyukasztva. A gyujtólapocs- kák és csövek nedves állapotban érnek föl­det és öngyulladás következtében lobbannak lángra. A leghatásosabb védekezés ellene a megelőzés, ezért a szolgálatot teljesítő tűz- őrök a gyujtólapok esetleges leszórását figyel­jék meg. A felszedett gyujtólapokat vízzel telt edénybe kell tenni és megfelelő felügyelet mellett elégetni. A gyujtólapokat és csöveket csak a celluloid részén szabad megfogni, mert a foszfor érintése nehezen gyógyuló sebet okoz. Tilos a gyujtólapokat és csöveket zsebre gármester erre megjegyezte, hogy a kérdéses fedőanyag kárba nem vész, sőt szükséges, hogy töményítse az utat, mert különben nem lehet azt állandó fedőanyaggal ellátni. A nemzeti zászló használatáról szóló sza­bályrendelet- tervezet tárgyalásánál Árvay Ist­ván dr. azt kérte, hogy rendkívüli alkalmak­kor a polgármester rádió, dob stb. útján hívja föl a lakosságot a nemzeti zászló ki­tűzésére. Rigler Mihály az anyagbeszerzési ne­hézségére figyelmeztette a közgyűlést. Árvay István df. ismételt felszólalása után a köz­gyűlés elfogadta Árvay javaslatát, majd ki­mondta, hogy a város rendeltessen zászlókat, amiket így egyesek olcsóbban beszerezhetnek. A téli mezőgazdasági iskola létesítése ügyé­ben hozott bizottsági határozatot változtatás nélkül elfogadta a közgyűlés. Kováts Ferenc a gazdatársaualom nevében köszönetét mon­dott a polgármesternek a fontos intézmény létesítése érdekében kifejtett fáradozásaiért. A katonai átvonulási szállás után fizetendő díjakat is rendezte a közgyűlés. Elutasította a közgyűlés Búzás Sándorné és és társának azt a kérelmét, hogy a tulajdonu­kat képező Tüttőssy utcai 20. sz. házat tö­röljék a szabályozási tervből. Teljesítette a közgyűlés Horváth Sándor villamosüzemi íő- gépész kérelmét nyugdíjjogosultságának elis­merése iránt. — amint a jelek mutatják — főgondjuk volt éhségük és szomjúságuk csillapítása. A kek- szes doboz tartalmát és a vEyas pogácsákat elfogyasztották, megittak 5—6 liter bort — vízzel! — cigarettáztak stb. Látogatást tettek az éléskamrában is, ahol megkóstolták a sza­lámit, majd betekintettek a konyhába s az asztalon talált 50 fillért magukkal vitték. A hajnali órákban távoztak, de becsülete­sen az ajtón át, mert a házbeliek már éb­redeztek. Schnattner Szigfrid plébános nincs otthon. Csak csütörtökön érkezik haza és így majd akkor lesz megállapítható, mit vittek ma­gukkal a betörők. tenni, vagy hazavinni és eltenni, mert ezek öngyulladás következtében rendkívül vesze­delmes tüzeket okozhatnak. Zalaegerszeg megyei város polgármesterétől. 65/Ke. 1941. szám. HIRDETMÉNY. A polgármester az érdekelt petróleumfo­gyasztókat, valamint a kereskedőket értesíti, Rogy az 1941. július havi petróleumszelvé­nyek egynegyed—egynegyed, liter petróleum­mennyiséggel válthatók be. Zalaegerszeg, 1941. július 1. Polgármester. Előfizetőink figyelmébe. Felkérjük mélyen tisztelt előfizetőinket, hogy lejárt előfizetésüket megújítani, illető­leg hátralékukat rendezni szíveskedjenek. A befizetés megkönnyítése céljából azoknak a nb. előfizetőinknek lapjába, akiknek előfi­zetése lejárt, vagy hátralékok áll fenn, posia- talrarékpénztári befizetési lapot mellékeltünk. Kérjük, hogy az előfizetést ezen beküldeni szíveskedjenek. Lapunk, amely minden támogatás nélkül, önzetlenül, csupán előfizetőiben bízva szol­gálja a közérdeket, csak úgy tudja hivatását zavartalanul ellátni, ha ebben mélyen tisz­telt előfizetőink az anyagi alap megteremtér sével támogatják. Hisszük, hogy tisztelt elő­fizetőink megértik kérésünket és előfizetésük beküldésével hozzájárulnak munkánk folyta­tásához ós a lap zavartalan küldését is lehe­tővé teszik ezzel. Kiváló tisztelettel: ZALAMEGYEI ÚJSÁG KIADÓHIVATALA. — o — — Ezüstmise. P. Takács Ince dr., a szom­bathelyi ferences hittudományi főiskola rek­tora, tartományíőnökhelyettes, a Szent István Akadémia tagja, v asárnap, július 6-án mutatja be ezüstmiséjét szülőfalujában, Zalatárnokon. Kézvezetője P. Hársligethy Viktor, tartomány­főnök, szónoka P. Szikra Jusztin búcsúszent- lászlói újoncmester kormánytanácsos. — Áthelyezések a kanizsai piaristáknál. A piarista tartomány főnök a nagykanizsai rend­házban a következő áthelyezéseket eszközölte a gimnázium tanári karában: Boharesik Pált Vácra, Erdélyi József dr.í és Pethő Zoltánt Magyaróvárra, Moóró Sándort Nagykárolyba helyezte át. — A vármegyei számvevőség új főnöke. A belügyminiszter Énekes Béla, vármegyei szám- vizsgálót a Zala vármegyei számvevőség főnöki teendőinek ellátásával megbízta. — Szabadságon. Varga Emil dr. kir. ügyész­ségi titkár, ma megkezdte négyhetes szabad­ságát. — Nyugdíjazás A vallás- és közoktatás­ügyi miniszter Gedeon Andor boncodföldei r. k. igazgatótanítót saját kérelmére július 1-i hatállyal nyugalomba helyezte. — Halálozás. Súlyos csapás érte Siposs De­zső zalaegerszegi kőfaragómester, temetke­zési vállalkozót. Fia, ifj. Siposs Dezső, taka­rékpénztári főpénztáros 29 éves korában el­halálozott. Temetése csütörtökön, július 3-án délután 5 órakor lesz az újtemető halottas­házából. A mélyen sújtott család iránt város­szerte nagy részvét nyilvánult meg. — - A bevonult alkalmazottaknak járó ked­vezmények tárgyában a kormány rfendeletet adott ki, amelynek értelmében a rendkívüli fegyvergyakorlattal kapcsolatban a 7777—1938 M. E. számú rendelet 1. §-ában felsorolt ke­reskedelmi és ipari alkalmazottakat, illetően eltartottakat az említett rendeletben megál­lapított kedvezmények akkor is megilletik, ha az alkalmazott nem rendkívüli fegyver- gyakorlat esetében, hanem tartaléki, vagy pót- tartaléki szolgálati kötelezettsége alapján — bármely okból teljesít tényleges katonai szol­gálatot. Hogyan védekezzünk a gyújtólapok ellen? Eredeti amerikai írógépek kaphatók = a „ZRÍNYI“ R. T. könyvkereskedésében. . Betörők jártak a csacsi plébánián

Next

/
Oldalképek
Tartalom