Zalamegyei Ujság, 1941. július-szeptember (24. évfolyam, 147-222. szám)
1941-08-01 / 174. szám
ZAL/MECveT ÜJSA^ 1941. augusztus 1. cTSapifíireR — o — — Az elsötétítés a mai naptól éjfél után fél 1 órakor kezdődik. — Köstönet az üdvözlésekért. A Baross Szövetség századik fiókjának megalakulása alkalmával rendezett ünnepi diszgyüiéséből a zalaegerszegi Baross Szövetség fiókja hódoló táviratban köszöntötte a kormányzót s üdvözölte a miniszterelnököt, a pénzügy- és kereskedelemügyi minisztert, akiktől a mai napon köszönőleirat érkezett az elnökséghez. — Megerősítés. A főispán Moll Károly dr’ orvost hévizfürdői gyógyhelyi orvosi állásában megerősítette. A megerősítés 1941. december 31 ig érvényes. — Holtnaknyilvánitá?. A keszthelyi kir. járásbíróság holtnak nyilvánította Szabó János sármelléki földművest, aki a 20.honvédgyalogezredben az olasz harctéren 1918. augusztus havában hősi halált halt. — Galetta Ferenc, a dunántúli színiké rület igazgatója és Kőszegi Géza színigazgató tisztelegtek Győrben Valló István helyettes pol gármesternél és biztosították, hogy Győr a jövőben is épen úgy megkapja művészi nívójú színtársulatát, mint eddig. — Az új cukorár megállapítására vonatkozó tárgyalások folyamatban vannak Az őszi cukorgyártási idényhez szükséges szenet a kormány minden körülmények között kellő időben biz tositja. — A vidéki főkapitány helybenhagyta a nagykanizsai rendőrkapitányságnak intézkedését, amellyel Berger Albert füszerkereskedő, Stolczer Emil magántisztviselő, Schmitzer Ferenc aranyműves és Rosenberg Béla sütősegéd nagyka nizsai lakosok internálását elrendelte. — Születés, halál, házasság. Egyheti be jegyzések a zalaegerszegi állami anyakönyvi hivatalban Születés: Hajdú Emil fogházőr és Horváth Eszter Béla fia r. k., Tófeji István gaz dasági cseléd és Mühl Katalin Károly fia r. k., Kolompár Zsófia napszámos István fia r. k. (Bocfölde), Bekk Frigyes kisbirtokos és Horváth Mária Mária leánya r. k., (Szenterzsébet hegy), Gáspár Ferenc napszámos és Táncos Ilona László fia r. k., (Pozva), Leier Rudolf füszerkereskedő és László Rozália Márta leánya r. k. (Tűrje), Horváth István kertész és Fülöp Terézia Sándor fia r. k., Nagy Máté asztalos- mester és Csorba Julianna Rózsa leánya r. k., Polgár Árpád napszámos és Becők Agnes László fia r. k. (Pakod). Halálozás: Ozv. Schmeizl Ferencné Teovaly Mária 71 éves r. k., Korcz Gyula gazdasági cseléd 30 éves r. k. (Zalatárnok), özv. Pers Jánosné Vörös Mária 52 éves r. k., Simonovics Andrásné Varga Mária 65 éves r. k, Bodó Gyuláné Urbán Franciska 72 éves r. k. Házasságot kötött 3 pár: Németh Sándor gépkocsivezető Kovács Franciskával r. k, Bartolics István Máv fütő Lőrincz Terézzel r. k,, Gosztonyi Ferenc dr. kir. törvényszéki jegyző Eckhardt Saroltával r. k — Vasárnap folyó hó 3 án nyílik meg rövid időre szemben a megyeházzá! (a cukrászda mellett) Hénel Gusztáv és Margit festő művészek képkiállitása. Nyitva: 8 — 12 és 5—8 óráig. ! KÉVEKÖTŐ ZSINEGEK és gabonás zsákok raktáron vannak a Schütz Áruházban— Rosszul lett az utcán. Varga Károly 58 éves zalagyömörői lakos Sümegen az utcán hirtelen rosszul lett, eszméletét vesztette és összeesett. A kihívott mentők beszállították a kórházba. — Elfogták a tyuktolvajt. Nyári István, bakónaki lakos tyúkokat lopott. Mivel már többizben volt büntetve, a csendőrség átadta a nagykanizsai járásbíróságnak, ahonnan a kir. ügyészségre került. — Az olyan egyénnek, akinek bélürülése elégtelen, s ezért emésztése meg van zavarva és aludni nem lúd, ajánlatos korán reggel egy pohár természetes »Ferenc József« keserű- vizel éhgyomorra inni, mert ennek hashajló halása alapos és biztos, enyhe és kellemes. Kérdezze meg orvosát! — Kerékpárbaleset. Pajor János 26 éves sümegi lakos bazaltbányai munkás, kerékpárral a munkahelyére, a sümegi bazaltbányába igyekezett. Útközben a rossz utón kerékpárjáról oly szerencsétlenül esett a földre, hogy a kulcscsontja eltörött. Saját lábán ment be a sümegi kórházba, ahol ápolás alá vették. — Jogerős ítélet. Á zalaegerszegi törvényszék Rádóczi Gyula, sárvári kosárfonót a múlt évben szándékos emberölésért 12 évi fegyházra ítélte. Az ítéletet a Kúria helybenhagyta és azt ma hirdették ki Rádóczi előtt. A büntetésbe egy évet és 2 hónapot beszámitoltak. Szent Kristóf (autósok védőszentje) autósplakett kapható a Zrínyi könyvesboltban. GARANTÁLTAN SZÍNTARTÓ NEMZETI ZÁSZLÓK kaphatók a Schütz Áruházban. Mindenféle bélyegző gyári áron megrendelhető a Zrínyi könyvesboltban. AUTÓBUSZMENETREND. Érvényes július 13-tól további intézkedésig. Bak—Lispe—Szentadorján. 2 4 4a Állomások 1 3 — I320 IS43 .Keszthely Mávaut é 945 1630 1230 1425 2020 . Zalaegerszeg Mávaut é 715 1355 t 1255 t 1510 § 2ü45 i. Bak Hangya Szövetkezet é. 1 t 650 J 330 — 1511 — é Bak pu. i. 649/ — — 1415 — i. Zalaegerszeg Máv é 71811515 130S 1528 2058 .Bak pu. é Söjtör Buza-vendéglő 6*5, 638 131' I310 1531 2121 Söjtör postahivatal 631 1315 — 1540 2lio P-szentlászló Szilvás kér. 624 — — 1542 2112 P-szentlászló Templom-tér 622 — — 1546 2lio Válicka-puszta 618 — — ] ti 53 2123 Pusztamagyaród 611 — — 1600 2 i30 Szentliszloi bej. ut f. m. 605 — — 1611 21« Bánokszentgyörgy 555 — — !618 2R8 Borsfa 547 — — 16-4 2.54 Báza 541 — — 1032 2202 Kerettye 533 — — 1641 2Ai Lispe 525 — — 1645 2215 é.Szentadorján 510f. m. feltételes megállóhely f csak hétköznap, § csak vasár- és ünnepnap közi. Hirdessen Zalamegyei Újságba»*! Felelős kiadó : GAÁL ISTVÁN ********************************************************************** DÉNYRE Leány és fiú kelengyék Paplanok Zsebkendők Ingek lai ruhaszövetek fiuk és leányok részére Kész leányka kabátok legjobb kivitelben, nagy választékban ÁRUHÁZ Kéazült a Zrínyi Ny.omdaúpftc fit. in, Zclaegerazeg, Szóctajtl-lór <*, Nyomdavezető: Gaál látván