Zalamegyei Ujság, 1941. július-szeptember (24. évfolyam, 147-222. szám)
1941-07-26 / 169. szám
6. ZALAMEGYEI ÚJSÁG 1941. július '26. Ásszonyok-lányok A világ szine előtt Vannak emberek, akiket beszédükben, cselekedetükben mindig kicsinyes szempont vezet: a hiúság. Ezek mindent azéyt tesznek, azért mondanak, hogy csodálattal adózzék érte a világ, irigyelje őket- ’Persze nem az öt világrészből álló világ, hanem az á kis világ, amely a körülöttük levő emberekből áll, gyakran igen kevés emberből tevődik össze. "Néha alig egy falu, alig egy ház. Sokszor csupán néhány szomszéd, ismerős, rokon. S ennek a néhány embernek cselekszik,, beszél az olyan ember, akinek a látszat olyan fontos, akiben annyira dolgozik a hiúság. Különösen a nőknél játszik fontos szerepet az, hogy mit mondanak, mit képzelnek róluk az emberek. Az üres látszat kedvéért hamisítják a valóságot, ezért képesek tettetni, felvágni, komédiázni. Az ilyenek nem saját életüket élik, színházat játszanak mások tiszteletére, egy bizonyos külszín megteremtéséért, tapsokért. Van, aki azért komédiázik, hogy vagyonosabbnak lássák, mint amilyen- befolyásos abbnak, boldogabbnak, jobbnak stb. Ezek lassanként lebontják azt a védőfalat, amely család, magánélet képében körülöttünk van s úgy élnek, mintha nem is polgáremberek, hanem színésziek lennének, akiknek minden mozdulatát nagy közönség figyeli. De mint a színész, nem saját életét éli, úgy ezek az emberek sem a maguk életét élik, hanem egy, magukra erőszakolt életet, amelyből a legtöbb esetben hiányzik az öröm, a boldogság. Mert az édeskevés öröm lehet, hogy a szomszéd irigykedik ránk. Sok család igyekszik hasztalan erőlködve, hogy a hajdani jómód látszatát fenntartsák, akkor, amikor az rég letűnt már. Ismertem egy családot, ahol minderáron vendégeskedni akartak, erőiken felül, mivel nagy lány volt a családban s a kérdést úgy oldották meg, hogy hétszám koplaltak, hogy egv-egy vacsorát kiállíthassanak. Az eladó leány, aki miatt mindez történt, szép volt,' fiatal. Az eredmény az lett, hogy kapott egy jó állású, jónevű, de öreg férjet. Ha őszintén éltek volna, lehet, hogy boldogabban ment volna férjhez a leányuk s egy csomó adósságtól megmenekültek volna. Fenn az ernyő, nincsen kas jelszó alatt élők, rendszerint ráfizetnek iá komédiáskodásra. Mindig nagyobb és őszintébb annak a tekintélye, aki mentes az leféle nagyzási hóborttól, aki állásának, viszonyainak él megfelelő életet, mint aki többnek akar látszani, mint ami valójában. Hasonló a helyzet az érzelmi élet terén is. Mindig gyanús az olyan ember, aid a világ elé viszi szerelmét, szePetétét. Mi köze van más embernek, a világnak, bárki intim életéhez?. Az igazi szerelem, őszinte szeretet megnyilvánulásai nem valók piacra, nem kíván nézőközönséget, tapsot. S aki igazán szeret, az nem is teregeti ki érzelmét ország(-vi!- lág színe előtt- Újhelyi Annái Értesítés NÉMETH JÓZSEF tflaelő«és építkezési anya gkereskedfi 1941 április 1-től kezdődően épüH 9 letfa és metszett áru e 1 a d á s á t a bevezette. — Kéri a nagyérdemű o 3 közönség szives pártfogását 9 H Fttréupor megrendelhető-=== 3 Ozletx Kossuth Lajos utca 62. M 09 M jr £ Jegyző, biró meg a többiek--------mm»-------Me lyiket kedveli? Mindenütt szívesebben várakoznak az emberek, csak a hivatalokban nem. Különösen a falusi ember türelmetlen, érthető is, várja a munka. Különféle ürüggyel állanak elő, csakhogy megelőzzenek más várakozókat. A férfi borfejtéssel, egyébbel sürget, az asz- szonyok meg mindig kenyeret sütnek. Pedig dehogy is így van7 Szeretnének mielőbb szabadulni. A férfi azért, hogy a pohárral legyen hamarosan találkozója, az aSszony meg azért, hogy mielőbb nyelvelhessen- A minap Péter bátyánknak akadt dolga a jegyzői hivatalban. Knszafenés közben jutott az eszébe, hogy a »siska« kigömbölyödött, cseréljen gazdát. Az égre nézett, megkereste a napot, féldélre állott— Hm. eljárt az idő, jó lesz sietni! Megfordította kötényét. Kívül került a tisztább rész. Ez épen elég, hogy észrevegyék rajta, hogy megtisztelte kellő tiszteletadással a hivatalt. Az asszony ugyan utánaszólt, hogy jó lenne kalapcserét is végezni, mert még azt hihetnék, hogy ünnepen, hétközben csak egy járja. De Péter visszamordult: — Ne birizgálj! Pihentesd! Az asszony tudta ugyan, hogy mire céloz az ura, de azért megkérdezte: — Pihentessem? De mit? — Mit, — a nyelvedet! No, nézd, még a kezére gondok mikor abból kevés á kettő, a dolog meg sok! Az asszony visszuhamgoskodott Nem engedett— A kezemre meg ne célozgasson! Mert, ha megfésülöm a gubancát, kend bánja! Tudhatná, hogy ez a legkedvesebb foglalkozásom ... Péter nem is szólt többet. Megcsörgette filléreseit a zsebében, útnak ereszkedett. Nem volt biztos a dolgában, a kapuban megállt, számbavette pénzét. Tenyerén számítgatott. Ezt a siska leveléért, ezt dohányért. Nos, még pipaszárra is marad. Már régen ki akarta cserélni, de csak maradt. Most eszébe juttatta az asszony, amikor a gubancról tett említést- ö sem maradhat adós! Hát, így ötlött eszébe a pipaszár. Vissza is tekintett, mintha mértéket akart volna venni asszonyáról. Az asszony nyelve megperdült. — Iszkoljon már! Azután meg siessen visz- sza! — Mivel? A pipaszárral? Most meg az asszony nem szólt- Helyette az ajtó felelt, hatalmas dördüléssel csukó- ( dott be Julis inegett. Péter mégegyszer visz- sZanézett, pénzét számlálta újra. Talán azért, hogy marad-e az asztalosnak is valami, ha Julis kárt fett az ajtóban. Azután sietősre fogta a 'dolgát. Útközben elmondotta ugyan a sógornak, a komának, hogy süldője mázsán felüli, az árából vesz kettőt az ászt szonynah Pedig nem érdemli, mert gubancának fésülését helyezte kilátásba, de, ha a sors rámérte ezt a nagy csapást, elviseli, mint illik, férfiasán- A boltig tíznek, húsznak elmondotta. Utóbb már maga is elhitte, hogy a papucsot az asszony viseli- De csak legyen meg a pipaszár! Majd akkor máskép fprog a föld kereke! Bizony máskép! Válogatott a meggyszárakban. Ez ezért, amaz másért tetszett. A boltos hiába bizonyított portékája tartóssága mellett, Péternek egyik sem tetszett. Az egyik bütykös volt, könnyen eltörhető. A másikba kis lyukat fúrt a gyáros, túlságosan erőltetné az ádámcsutkáját. A harmadik rövid, a negyedik hosz- szú volt. Szóval valamennyinek volt hibája. A boltos bosszúsan csomagolt— Hagyja itt! Elviszi más! Mit mond? | Egy pengőt kínál! Kettő az ára! Holtig tart! Péter a búbjára vakart, — Úgy? Akkor nem ismeri az asszonyt! Sokaf pereg a nyelve! — Sokat? Akkor ezt vegye! Ez sem volt különb szár a többinél, de, mert a boltos holtig tartónak mondotta, hát megvette. Még alkudozott keveset és nem fizetett addig, amíg a gyereknek egy szem cukrot nem kapott ráadásul. Mindjárt rá is tömött. Bólintott. Jól működött a pipa is, a szár is. Hát meg otthon! Füstölés közben újra megszámlálta a pénzét- Baj lenne, ha a süldő levelére nem maradna. Kísértésbe jött, a polcon karomvastag kolbász lógott. Nagyot nyelt, jólakásig vett és kifordult a boltból, átkerült a túlsó sorra. Most már önérzetesen szedfe-vette lábait. Igen, mert ketten voltak: ő meg a pipaszár. A községházán is dicsekedett vele: ilyen nincs senkinek- A jegyzőnek magának is megakadt rajta a szeme. — Derék! Majdhogynem métergsj Péter nem hagyta ócsárolni a pipát, meg a szárát. — Mit, méteres? Két bütyökkel hosszabb! Az egész községházáért nem adnám! És hogyan működik! Merész kanyarintásokat végzett a pipájával. A mellette állók elhúzódtak, nehogy rajtuk történjék az első szárpróba. A jegyző maga is ijedezett- Nem épen a háthoz történhető hasonlítások miatt, de azért, hogy a pipa csuiorás részével kínálgatla Péter. Nem mondotta világosan, de mozdulatai jelezték a próbaszívási engedélyt- A jegyző hátrafolta székét. — Köszönöm, nem élek vele! Hiába volt. Péter tovább bökdösött pipájával a jegyző orra alá- Nyomaték kedvéért tette. Sokan vártak ügyes-bajos dolgaik intézésére, gondolta, hogy a pipaszárral kisürgeti a siska passzusát. Ha máskép nem, az illatával. Egyik-másik rá is szólt Péterre: — Ej, no, hagyd már! Előbb jöttem! Péter nem ügyelt rá, döfködött tovább, a jegyző meg jobbra, balra forgatta a fejét Azért is, hogy kár ne essék szeme tájékán, azért is, hogy az illat csiklandozta az orrát. Nem is állhatta sokáig. Trüsszentettegyet, kettőt. Rácsapott az asztalra: — Állj, elég! Pénzbe kerül a doktor! No, nézd, majdhogy a szememet nem bökte ki! Péter kicsit hátrább húzódott, de sürgetett. — Kérem alássan, a siska... Tetszik tudni, holnap vásár lesz, passzus kellene... A jegyző elsimított orra előtt. Yisszaad- resszálLa a pipaszagot Péternek. Dolgozott tovább. Tolla rántotta a papírost. De. valahogy az emberek nem, hogy fogytak vplpa, mindig többen szorongtak a szobában. Péter előbbre került, most már komolyabbra fogta a dolgot. A pipaszárral furcsa karikákat rajt- zolt a levegőbe. Bogár zümmögött. A jegyző fejének kopaszodó részén vett szállást- Sietett továbbtessékelni, nehogy a pipaszár tegye ugyanezt. Baj lett volna! Épen ott a legcsiklandósabb! Egyik atyafi Péter elényo- makodott. Valami titkosat súghatott a jegyző fülébe, mert az felkelt és elővette az anya- könyvet. Azután kérdezett, jegyzett. Épen bevégezte, megkondult a harang. Imára, ebédre
