Zalamegyei Ujság, 1941. április-június (24. évfolyam, 74-146. szám)

1941-04-03 / 76. szám

2. ZALAMEGYEI ÚJSÁG 1941. április 3. ban. Berlini körökben különben is hangsúlyoz­zák. hogy az utóbbi napok tapasztalatai után nem sok hitelt lehet nyújtani az Avala és más szerb cáfolatoknak. A birodalmi kormány állandó és szoros érintkezésben áll a vele baráti viszonyban álló országokkal és ez természetszerűen fo­lyik részint a jugoszláviai helyzet drámai ala­kulásából, részint pedig a baráti országok­kal való politikai kapcsolat bensőségéből. Ter­mészetesen rengeteg ólhír és kombináció szü­letik meg a helyzettel kapcsolatosan, ellenük azonban Berlinben nem foglalnak állást. Csu­pán változatlanul azt hangsúlyozzák, hogy a helyzet tisztázása most már véglegesen nem múlhatik cáfolatokon és szavakon, hanem a belgrádi kormány tettein. Nem felejtünk! Április 3. 1915. Ezen a nopon Orbán Ferenc dr. bu­dapesti 30. honvéd gyalogezredbeli tartalékos zászlós a Mezőlaborc környéki harcokban ha- láltmegvető bátorságával és hősi önfeláldo­zásával tűnt ki. A Kobila magaslat ellen intézett támadás, mint a harccsoportjának szárnyát biztosító szakasz parancsnoka, raj­taütött az oroszokon, majd széj jelugrasztotta és üldözőbe vette őket. Közben lövéstől sú­lyosan megsebesült, de azért halálos sebe el­lenére is még 24 órán át a szakaszánál ma­radt, tovább vezette annak tűzét és meg­akadályozta az oroszoknak a szárny mögé való beszivárgását. Ezt a kiválóan vitéz és önfeláldozóan hősi magatartását hősi halála után az arany vitézségi érem adományozá­sával jutalmazták. 1915. A Kárpátokban ugyanezen a vidé­ken, néhány kilométernyire délkeletre a bé­késcsabai 101. gyalogezred tartalékban volt 3. százada azt a parancsot kapta, hogy a Vi­lágtól nyugatra betört oroszokat vesse visz- sza. A század fényesen teljesítette feladatát, amennyiben a túlerőben volt oroszokat len­dületes támadással nemcsak az eredeti vé­delmi vonalig, hanem még azon túl is visz- szavetette. Az oroszok számos sebesültet és halottat hagytak vissza, számos emberük pe­dig fogságunkba került. A súlyos, de teljes sikerrel koronázott harcban főleg Gáspár An­tal őrmester tüntette ki magát, aki mint szol­gálatvezető altiszt körültekintő és elszánt be­folyásával, valamint kiválóan vitéz szemé­lyes magatartásával lényegesen hozzájárult ahoz, hogy a század támadása lendületesen előrejutott. Rajta kívül kitűnt még Magyar János szakaszvezető, aki mint szakaszparancs­nok, szakasza élén haláltmegvető bátorság­gal küzdött. Neki is nagy része volt abban, hogy a támadás sikerült. Kiváló személyes vitézlésével és lelkesítő befolyásával oly. buz­dító hatsásai volt fiatal legénységére, hogy az a példát látva, szinte vakon követte őt. xMa- gyar szakaszvezető az ezredben ekkor már közismert volt. Mindenki meg volt arról győ­ződve, hogy ahol ő van, ott biztos a siker. Kiváló magatartásuk elismeréseként Gás­pár őrmestert és Magyar szakaszv ezelőt az arany vitézségi éremmel tüntették ki. Részletes jelentés a Kréta-sziget közelében lefolyt tengeri csatáról Róma, április 3. A tengerészeti miniszté­rium részletes jelentést adott ki a kréta szi­get közelében lefolyt nagy tengeri csatáról. A jelentés szerint egy idő óta az angolok a sziget körül élénk hajózást bonyolítottak le Egyiptom és a görögországi kikötők között. Olasz részről tehát támadó fellépésre volt: szükség,, hogy az angol hajózást a hajókara- ván-rendszer alkalmazására kényszerítsek. A támadó hadműveletek már március 26-án megindultak olasz részről, a következő éjjel egy, nyolc cirkálóból, több lorpedóromboló- ból és egy páncélos cirkálóból álló olasz ha­jóraj indult el Kréta sziget felé. A hajóraj 28-án reggel érte el a Kréta szigetétől délre elterülő vizeket, itt néhány ellenséges cirkálót fedezett fel. Ezekre nyom­ban tüzet nyitott, mire az ellenséges cirká­lók gyorsan eltávoztak. Miközben az olasz hajók v isszaf elé indultak, az olasz torpedó- vető repülőgépek súlyosan eltaláltak két an­gol cirkálót és egy repülőgépanyahajót. Ez­zel egyidőben megjelentek az ellenség tor­pedóvető repülőgépei is és 28-án alkonyai­kor eltaláltak egy olasz cirkálót, amely kény­telen volt lassítani sebességét. Az éjszaka fo­lyamán az olasz hajóraj találkozott az ellen­séges hajóraj zömével, amelyben az ango­lok állítása szerint néhány nagy páncélos csa­tahajó is volt. Itt fejlődött ki a Tie vés tengeri ütközet. Az olasz hajóegységek teljes erővel v iszonozták az angolok tüzelését és torpedó- vető repülőgépeink közvetlen közelből intéz­tek támadást az ellenséges bajok ellen. Az olasz veszteségek egyébként teljesen megí’e- lelnek a hadijelentésben már közölt adatok­nak. A köv etkező napon az olasz repülőgépek is­mét eltaláltak torpedólöv éssel egy angol cir­kálót, bombával pedig egy angol repülőgép- anyahajót. Az Ióni-tengeren lezajlott ütközetben — mint a Német Távirati Iroda értesül — a német haditengerészet tagjai nem vettek részt. Épen ezért nem felel meg a valóságnak az angol tenger nagyi hivatalnak az a jelentése, hogy a kimentett hajótöröttek között 35 né­met tiszt és tengerész is van. Ezt érdemes elolvasni Ha per, hát legyen per... Gazda József magyarszentmiklósi lakos nem íizette meg a községi kántortanítónak járó párbért, ami 5.04 pengőt tett ki egy évre. A kántortanító szorgalmazta a behajtást és az iskolaszék árverést kért Gazda ellen. Le is foglalt a végrehajtó Gazdánál egy mala­cot, de mire árverésre került volna a dolog, a malacot leölték és elfogyasztották. Gazdát sikkasztás vétsége miatt a nagykanizsai járás- bíróságon 30 pengő pénzbüntetésre ítélték. Az ítéletet Gazda megfölebbezte azzal, hogy a malac nem az övé volt, hanem a vele egy háztartásban élő Horv áth Ferencé ; ugyan­akkor az árverés jogosságának megállapítása iránt is lépéseket tett. Most jött azután a bürokrácia tekervényes útja. Elsősorban a nagykanizsai szolgabíróságon megállapították, hogy az ügyben a közigazgatási bizottság il­letékes. így tehát az iratok a közigazgatási bizottság tanügyi albizottságához kerültek, ahol történt is döntés, amit me^fölebbeztek a minisztériumba. Közben hónapok teltek el s a törvényszék sem tarthatott addig tár­gyalást, amíg a miniszteri döntés meg nem érkezett. Ez azután úgy szólt, hogy a tanítói javadalom behajtása ügyében nem az iskola­széknek, hanem a politikai közegnek kell kér­nie az árverést. Ennek a miniszteri határo­zatnak alapján már ítélhetett a törvényszék is és kimondta, hogy Gazda József ügyében szabálytalan volt az eljárás : semmis a le­foglalás és így sikkasztás sem történt. A já­rásbíróság ítéletét tebát megváltoztattak és a büntetésből felmentés lett. Az ügy különben kétév es utat tett meg ed­dig, de nyugvópontra nem ért, mert a tar­tozást meg kell fizetni. Legújabb Lemondott a kormány A kormány tagjai ma reggel 9 órakor Ke- resztes-Fischer Ferenc belügyminiszter, mint rangidős miniszter elnöklete alatt a belügy­minisztériumban összeültek és benyújtották lemondásukat a kormányzónak. Olvassa mindennap a Zalamegyei Újságot. ********************************** FERENCJŐZSEF KESERŰVIZ Gondolatok Az idegesség oly betegség, amelytől a kör­nyezet jobban szenved, mint a beteg. Okot, magyarázatot mindenki talál idegességére, de műveltség dolga, hogy azt legyőzze, vagy legalább is olyan fokra mérsékelje, hogy az illető még a »jólnevelt« jelzőt megtarthassa. A nagy emberek ostobaságaiban is böl- cseséget keresnek, kis embereknek a bölcse- ségét is ostobaságnak veszik. Engedni, mikor szükség van rá, férfiasság. A munka egy második istentisztelet. Állj ellen saját magadnak és nyugalmad lesz. Aki a türelmet gyakorolja, győzelmet ké­szít elő. Mindennek van vége, — de sok dolognak nem akar kezdete lenni. Mégy és félmillió foriEitba került a Lénc-hid az új osztáíysorjátékban viszont a nyáré« mények összege több mint tízmillió aragypengő Húzás már április 5-ón Rendben van mán sorsjegye?

Next

/
Oldalképek
Tartalom