Zalamegyei Ujság, 1941. április-június (24. évfolyam, 74-146. szám)

1941-06-24 / 141. szám

ZALAMEG VEI UJSA^ 1941. június 24, r4. _ Gyomorrontásnál és az ezek következ­tében előálló belzavaroknál, felfúvódásnál, émelygésnél, hányingernél, hasmenésnél vagy székszorulásnál már egy pohár természetes »Ferenc József a keserűvíz is igen gyorsan, alaposan és fölötte kellemesen tisztítja ki az egész tápcsatornát. Kérdezze meg orvo­sát ! — B ETEG LOVAT ADTAK EK Forintos Zsigmond nemesapáti korcsmáros lókereske­désre szövetkezett Koller Géza batyki gaz­dálkodóval. Egy vásáron azután beteg lovat adtak el egy gazdálkodónak, áld feljelentette őket. A zalaegerszegi kir. törvényszék Forin­tost 2 heti, Kollert 3 heti fogházra ítélte. Az ügy a táblához került, amely Forintos bün­tetését helybenhagyta, ami így jogerőre is emelkedett, Koller büntetését azonban há­rom havi fogházra emelte. Koller ügyében a végső szót a Kúria mondja ki. — EVETT, IVOTT, DE 'NEM FIZETETT. Feszten István budapesti lakos a tavasszal lerándult Zalaegerszegre s itt gazdag föld- birtokosnak mutatkozott be. Több vendéglő­ben megfordult, evett és ivott, de természe­tesen nem fizetett. A vége az lett, hogy a tör­vényszék elé került, ahol 6 hónapi börtönt kapott csalásért. A győri tábla egy évre emelte fel a büntetést, ami ellen Feszten semmiségi panasszal fordulL a Kúriához. * 1 Zalaegerszeg megyei város polgármesterétől. 9919/1941. Tárgy: Zalaegerszegi lüzifaárak meg­állapítása. HATÁROZAT A zalaegerszegi tüzifakereskedőknek a m. kir. Erdőfelügyelőség vezetőjének közbenjöt- tével megállapított, az árellenőrzés országos kormánybiztosának 108-900/1941. Á. K. sz. rendelete értelmében Zalaegerszeg megyei vá­rosra érvénnyel bíró tüzifaárakat elfogadom. Megállapítom tehát, hogy a városban to­vábbi rendelkezésig a következő árak van­nak érvényben: I. hasábja. (Zárójel nélküli számok tele pen," zárójelben házhoz szállítva. Az első számok mázsát, a másodikak ürmétert jelentenek.) Bükk és gyertyán I. o. hasáb 12 cm-en fe­lüli egészséges egyenes fa 4-50 22.50 (4.80 és 24— P Cser, kőris, tölgy, I. o. egészséges 4.30, 21.50 (4.50, 23—). Akác I. o. egészséges 4.30, 21.50 (4.60,23.—) Egyéb kemény I. o. egészséges 4.20, 21.—, (4.50, 22.50). Fenyő L o. 4—, 14.20, (4.30, 15.50). Lágy (fűz, nyár) I- o. egészséges 4.—, 14-20, (4-30, 15.50) pengő. II- osztályú, amelyben fülledt, de nem kor­hadt, továbbá göcsös, vagy többször görbe fák is vannak, a fenti, I. o. hasáb áránál 1 pengővel olcsóbb. Hasított dorong 8—10 cm. átmérőjű a fenti I. o. hasábáraknál 1 pengővel olcsóbb. Dorong 6—12 cm- átmérőjű a .fenti I. o. hasábáraknál 1.50 pengővel olcsóbb. Vékony dorong 3—6 cm. átmérőjű a fenti I. o. hasábáraknál 4.50 pengővel olcsóbb. Piaci ár fenti űr méterenkénti kereskedői árnál ürmé térén ként 2.50 F-vel alacsonyabb árban számítandó 1 : I ■ ' * 11. Aprított fa. Bükk, gyertyán, cser, tölgy, kőris, akác és egyéb kemény I- o. egészséges fa mázsánként fű,nn,pn 5.—. házhoz szállítva 5.40 P. •«••VJL'Vy v j, Fenyő és egyéb lágy fa T o. telepen 4.60, házhoz szállítva 5.— pengő. i : Az egy-egy háztartás részére beszerezhető tűzifa mennyiségét a közellátási miniszter 200900/1941. K. M. sz. rendelete szabályozza. Például 2 szobára 63 mázsa, azaz 13 ürméter, 3 szobára, ha legalább hárman laknak benne, 82 mázsa, azaz tizenhat ürm., tehát 4 öl. Felhívom a város közönségét, hogy .saját érdekében mindenki mielőbb szerezze be a téli áüzifaszükségletét. Tűzifa csak a termelőktől, vagy a kije­lölt tüzifakereskedőktől szerezhető be. Aki tűzifával láncol, vagy az, aki nem a terme­lőtől, vagy a fakereskedőtől veszi a fát, vagy üzleti célból a '‘‘megengedettnél többet vásá­rol, büntetendő cselekményt követ el, amely a pénzbüntetésen felül a tűzifa elkobzásával lesz megtorolva .Aki ily cselekményről ér­tesül, köteles azt Zala vármegye alispánjához bejelenteni. Kötelezem a zalaegerszegi tüzifabereskedő- ket, hogy a fentiek szerint összeállított árjegy­zéket irodahelyiségükben könnyen látható he­lyen kifüggesszék. Zalaegerszeg, 1941. június 24, Dr. Tamási] István polgármester. cftpré/iiróefése£ KISFALUDY S- u. 15. sz. ház sürgősen eladó. Érdeklődni lehet: Baján József né, Za­laegerszeg, Kisfaludy-u. 19. sz. wmmAwwwwwNwwwwvwwwmm Felelős kiadó : G A A L I S T V Á N Fflrdörnhák nagy választékban Páléslndra Zalaegerszeg Telefon: 170. Imprimék gyönyörű mintákban Georgettek dűs választékban Blous selymek csikós és mintás Pongyola satinok divatos,-•jltJC ":y legújabb mintákban ÁRUHÁZ Készült a Zrínyi Nyomdaipar Rt. gépein, Zalaegerszeg, Széchcnyl-tér 4. Nyomdavezető: Gaál István.

Next

/
Oldalképek
Tartalom