Zalamegyei Ujság, 1941. január-március (24. évfolyam, 1-73. szám)

1941-01-08 / 5. szám

Megjelenik hétköznaponként délután. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Zalaegerszeg, Széchenyi-tér 4- Telefon 128. Az olasz főhadiszállás közli: Január 5-én a védelem utolsó ellenállása is megszűnt Bardia körül. Az olasz csapatok 25 napon keresztül a \ itézség legragyogóbb példáit mutatták és igen súlyos veszteségeket okoz­tak az ellenségnek. Súlyos volt az olasz vesz­teség is hadianyagban és emberéletben, se­besültekben és eltűntekben egyaránt. Tob­ruk ellen intézett ellenséges légitámadás so­rán két ellenséges repülőt lelőttünk. A gö­rög harctéren az olaszok sikeres rajtaütés­sel fontos állást foglaltak el és nagyobb meny- nyiségű fegyvert és lőszert zsákmányoltak s sok foglyot ejtettek. (MTI) Bardia elfoglalása után Wawel tábornok csapatainak zöme pihenőt tartott és az észak­líbiai hadműveletek azóta a Bárdiétól Tob­ruk felé vezető úton vívott kisebb őrjárat­Ankarából jelentik : A török miniszterelnök a parlamenti szünet előtt a képviselőházban mondott beszédében leszögezte Törökország külpolitikáját, amelynek az az egyedüli cél­Zalaegerszeg megyei város képviselőtestülete kedden délután vitéz Tamásy István dr. pol­gármester elnöklete mellett rendes közgyű­lést tartott, amelyen a városatyák mérsékelt számban jelentek meg. A polgármester a Hiszekegy elmondása után meleg szavakkal emlékezett az elhunyt Wap- per Ignác kőfaragómesterről, aki jelentős sze­repet vitt a város iparostársadalmában és hosszú időn át volt tevékeny tagja a képvi­selőtestületnek is. Javasolta, hogy a közgyű­lés részvétét és együttérzését nyilvánítsa az elhúnyt családjának. Bejelentette ezután, hogy forgalmiadé részesedés címén a Becsfjy ügyben létrejött egyezség alapján fizetendő összeg fedezésére a pénzügyminiszter forgal­miadórészesedés címén újabb 15 ezer pen­gőt utalt ki a városnak. Az összegből erre az évre 5600 pengőt fizetnek ki a jelzett POLITIKAI NAPILAP Felelős szerkesztő : HERBOLYFERENC harcokra és légi tevékenységre szorítkoztak. Graziam tábornagy egyébként minden intéz-, kedést megtett Tobrujc védelmére. (C) NÉMET LAPOK BARDIA ELESTÉRŐL. Berlinből jelentik : A német lapok az olasz hadijelentések mellett külön cikkekben szá­molnak be arról, hogy Bardia elesett. A cik­kek dicsérik az olasz tengelytárs katonáinak vitézségét és hangsúlyozzák, hogy az olasz csapatok bardiai ellenállása bizonyítja az olasz haderő kiválóságát, harci szellemét. Egyébként Bardia elvesztését alárendelt je­lentőségű eseménynek mondják, megjegyzik, hogy az ilyen mellékesemények nem térí­tik el Németország figyelmét a főhadszín­térről. (C). ja, hogy megőrizze az ország biztonságát. Hangoztatta a miniszterelnök, hogy a lojális török külpolitika nem ad okot arra, hogy bár­milyen országot nyugtalanítson. (MTI). célra. Jelentette továbbá, hogy a kamatle­szállítás alapján a Hitelbanknak 6000 pen­gővel kevesebb kamatot kell fizetni, a bank azonban ezt az összeget tőketörlesztés címén kívánta befizettetni. A főispán közbenjárá­sára a Hitelbank felére mérsékelte kö­vetelését. A közgyűlés a főispánnak köszöne­tét fejezi ki. Végül köszönetét mondott a polgármester Patonay Gábor képviselőtestü­leti tagnak a leszereltek foglalkoztatása kö­rül teljesített eredményes munkálkodásáért. Ezután áttértek a napirend tárgyaira s a kiküldött bizottság javaslata nyomán megál­lapították a virilis képviselők 1941. évi név­jegyzékét. Itt a polgármester megjegyezte, hogy már ennek alapján hívta be a virili- seket, akiket arra kér, hogy minden ere­jükkel és igyekezetükkel segítsék megoldani Előfizetés : egy hóra 1.50, negyedévre 4 R Hirdetések díjszabás szerint. Postatakarékpénztári csekkszámla : 49-368. azokat a feladatokat, amiket a városnak teljesítenie kell. A háziszemét kihordásáról szóló szabályrendelet módosításának ügye kör vetkezett ezután. A beterjesztett indítvány olyan módosítást kíván, hogy a szemétfuva­rozási díjak fizetésére csak azok legyenek kötelezhetők, akik a kihordást kívánják. A pénzügyi és jogügyi bizottság az indítvány elfogadását nem javasolja. Thassy Kristóf dr. szólalt föl elsőnek in­dítványa mellett. Éveken át csak elégedet­lenség és kifogások hallatszanak a szabály- rendelet ellen. Az ő jogi felfogásával is el­lenkezik, hogy olyan szolgáltatások után fi­zessen valaki, amelyet igénybe nem vesz. A város költségvetésében nem jelent lényeges tételt a szemétfuvarozás, az egyetemes köz- igazgatási pótadó életbeléptetésével lehet majd a városon segíteni. Az indítvány elfo­gadását kéri. Fridiik István, Vizsy Lajos dr. szintén az indítvány elfogadása érdekében szólaltak fék Árvay László dr. tisztifőügyész szerint az indítvány elfogadása a szabályrendelet ere­jének megszűnését jelentené. Kifejti, hogy a város kényszerűségből alkotta meg ezt a sza­bályrendeletet, mert különben nem tudott volna a köztisztaság terén rendet teremteni, Legfölebb a díjak leszállításáról lehetne szó, kivételeket a szabályrendelet is megenged. Szalay László, Láng Nándor, V izsy La­jos dr. ismételten az indítvány mellett, Ka­kas Ágoston az indítvány ellen szól. Hoi- czer Ernő úgy találná helyesnek a megoldást, ha szobánként — az egyszobás lakások ki­vételével — állapítanák meg a díjakat. Vitéz Tamásy polgármester olyan értelmű javaslatot tett, hogy az alapdíjakat 2.70 P- ről szállítsák a régi szintre, 2.40-re s uta­sítsák a polgármestert a szabályrendeletben .foglalt esetekben kedvezmény megadására. Ezt a javaslatot a közgyűlés 17 szavazat­tal 7 ellenében elfogadta. Lendvay Lajos dr. megbízatása. A közgyűlés egyhangúan elfogadta Lendvay Lajos dr. közigazgatási tanácsosnak a pol­gármesterhelyettesi és községbírói teendőkkel való megbízatása tárgyában tett polgármes­teri előterjesztést. A városi kisegítő napi béres hely- pénzszedők napibérük fölemelése iránt benyújtott kérel­mét teljesítették. Napi 50 fillér emelést kap­tak. özv. Puhr Edéné nyugdíját megállapí­tották, Szőke Ferenc városi parkőrre kiter­jesztették a családi bérrendszert. Felesége ég öt kiskorú gyermeke után 5—5 pengőt kap. havonként. A négy nyugdíjas kegydíj iránti kérelmé­ben egyénenként döntött a közgyűlés. Ezután rátértek az 1941. évi költségvetés tárgyalására. Kakas Ágoston szólalt fel elsőnek. A költ­ségvetés súlyos terheket rak ugyan a pol­gárság vállaira, de a való helyzetet tün­teti föl s azért el is fogadja. Rámutat a személyi kiadások magasságára, ami elől azon­ban kitérni nem lehet. A költségvetésben nincs tétel, ami a város fejlődésének elő­mozdítását célozná. Hiányzanak a városban Bardia feladásáról adnak jelentést az olaszok A török külpolitika nem nyugtalanít senkit sem A képviselőtestület leszállította a szemétfuvarozási dijakat és általánosságban elfogadta a költségvetést Csütörtökön folytatólagos közgyűlés

Next

/
Oldalképek
Tartalom