Zalamegyei Ujság, 1941. január-március (24. évfolyam, 1-73. szám)

1941-01-23 / 18. szám

Z AÜ AMEG Y El ÚJSÁG 19^41 január 23. Gyanús egyént fogott el a rendőrség Dulakodott és ablakokat vert be a rendőrségen Ma délután 1 óra tájban a Széchenyi-té- ren a rendőrőrszem egy gyanús külsejű egyént akart igazoltatni, az illető azonban erre el­szaladt s az egyik üzlet előtt talált kerék­párra fölkapott, hogy elmenekülhessen. Több rendőr és a járókelők közül is sokan, ki gyalog, ki kerékpáron, utánairamodott és a Rákóczi-utcán sikerült is elfogniok. Késsel támadt üldözőire s végül a rendőrök csakis kardhasználat után tudták ártalmatlanná len­ni és előállítani. Dulakodott még az épü­letben is és több ablakot, köztük az őr­szoba egyik ablakát is beverte. Kihallgatá­sakor még nevét sem mondta meg s meg­tagadta a vallomástételt. őrizetbe vették és kilétének megállapítá­sára a nyomozás megindult. Meghosszabbitotték a községi tűzoltóságok felszerelésére kitűzött határidőt A tüzbiztosítási vállalatok a tűzrendésze ti járulék jelentős áldozatával járulnak az új tűzrendészed törvény életbeléptetésével járó költségekhez, amely új törvény hivatott a vidéken a tűzrendészed viszonyok megjaví­tására. A 180.000/1936 B M. sz. végrehaj­tási utasítás 1940. december végéig terjedő négy évet adott a községi elöljáróságoknak, hogy az előírt felszereléssel egészítsék ki hiányos, elhanyagolt tűzoltókerendezésüket. A négy év nem hozta meg az eredményt, a községeknek még ma is csak kis része ren­delkezik az előírt felszereléssel s ezért a bel­ügyminiszter új rendeletével a kiegészítési határidőt 1944 december 31-ig meghosszab­bította. Ugyanakkor a visszacsatolt terüle­tek községeinek a fokozatos beszerzésre 1946 végéig adott határidőt. Kora tavasszal A menetrend változásai zalaegerszegi viszonylatban Pestről egy nap alatt megfordulhatunk az Árpád sinautóbusszal Megírtuk, hogy a Máv vonalain január 22-én 0 órakor új menetrend lépett életbe. Ennek az új menetrendnek megfelelően Za­laegerszegről indulnak és Zalaegerszegre ér­keznek a következő vonatok : A Zalaegerszegről reggel 4 óra 50 perckor induló vonattal JBobán át az Árpád sínautó­busz bekapcsolásával, 9 óra 32 perckor már Budapesten lehetünk a Keleti pályaudvaron. Onnét a 18 óra 10 perckor induló vonat­tal pedig vissza is érkezhetünk 22 óra 52 perckor. A Zalaegerszeg—Zaialövő viszonylatban csu­pán az a változás van, hogy további intéz­kedésig elmarad a kedden és pénteken Za­laegerszegről 10 óra 30 perckor induló és Zalalövőre 11 óra 45 perckor érkező vonat. Zalaegerszeg—Rédics : Zalaegerszegről in­dul 14.15, Rédicsre érkezik 15.47. Rédics- ről indul 6.00, Zalaegerszegre érkezik 7.18. Csak Zalaegerszeg és Rédics közölt : Zala­egerszeg ind. 20.55, Rédics érk. 22 23. Ré­dics ind. 16.37, Zalaegerszeg érk. 1801. Celldömölk—Zalaegerszeg : Celldömölk ind. 5.03, 20.38, Zalaegerszeg érk. 7 39, 22.52. .Zalaegerszeg ind. 13.54, 4.50, Celldömölk érk 16.45, 7.18 (Csatlakozás Bobán át Árpád sín- autóval Budapestre). A Celldömölkről 18.35-kor indu'ó és Zala­egerszegre 20.42-kor érkező vonat, amely az újságokat hozta eddig, elmarad. Zalaegerszeg — Balatonszcntgyörgy : Zala­egerszeg ind. 4.10, Balatonszentgyörgy érk. 6.34. Zalaegerszeg — Nagykanizsa : Zalaegerszeg ind. 5.25, Nagykanizsa érk 714 (közvetlen). Nagykanizsa ind. 13.50, Zalaegerszeg érk. 15.29. Zalaegerszeg—Zalaszentiván : Zalaegerszeg ind. 14.11, Zalaszentiván érk. 14 26 (csatla­kozás Nagykanizsa felé). Zalaegerszeg ind. 10.14, Zalaszentiván érk. 10.28 (csatlakozás a soproni sebesvonathoz). Zalaszentiván ind. 10.40, Zalaegerszeg érk. 10.54. Zalaszentiván ind. 6.15, Zalaegerszeg érk. 6.38. Zalaegerszeg ind. 16.35, Zalaszentiván érk. 16.50 (csatlakozás a sebesvonathoz Nagyka­nizsára). Zalaszentiván ind. 17.22, Zalaegerszeg érk. 17.36, Zalaegerszeg—Tapolca : Zalaegerszeg ind. 6.11, Tapolca érk. 8.33 (közvetlen). Zalaeger­szeg ind. 18.14, Tapolca érk. 2027. Tapolca ind. 14.25, Zalaegerszeg érk. 1665 (közvet­len). Tapolcáról indul 6.38, Zalaegerszegre érkezik 9.05. Ez a menetrend Zalaegerszegre nézve nem csak nem hátrányos, hanem előnyösnek mond­ható, mert, — amint föntebb említettük, — lehetővé teszi azt, hogy egy nap alatt meg­fordulhassunk Budapestről, másrészt pedig biztosítja azt, hogy a diákok minden irány­ból pontosan beérkezhessenek az iskolába. Angolellenes tüntetések Palesztinában Londont tegnap megint bombázták, de kár nem esett, — jelenti a légügyi és belbizton­sági minisztérium. Palesztinában napról-napra komolyabbak lesznek a zavargások' és az angolellenes tün­tetések. Már nem elszigetelt helyi zavargá­sokról van szó, hanem megszervezett egy­ségek felkeléséről. Az angol katonaságot több helyen megtámadták. Mindennemű géptisztításra alkalmas mo­sott rongyot a legmagasabb napi áron ve­szünk. Cím a kiadóban. A föld megérezte a természet hívó sza­vát, a közeledő tavaszt. A tavasz pedig jött mérföldes csizmák­kal élőié. A kemény és nagy tél megviselte nagyon az őszi vetéseket, alig kelt valami. Újra kellett szántani és életet vetni. A nap erősbödött. A vizes-nedves földe­ken gőzölgőit a felszántott földpára és a jó zsíros anyaTöld újjá éledt a zsenge ta­vaszban. Itt - ott az árkok szélein friss, új zöld tű sarjadt és közötte megbújt a sárga kiki ries. dános gazda nagy dologba fogott. A föld­del már elvégezte minden munkáját. Meg­adott néki mindent. Belevetette lelke min­den vágyát, bizodalmát és reménységét. A szép tavaszi vasárnapon ünneplőbe öl­tözőit s erős és bizakodó léptekkel ment ki a földek közé, a jó Istenhez látogatóba. Amikor a föld széléhez ért, leemelte a ka­lapját, majd egyik kezéből a másikba (ette. úgy. amint illik egy szegény emberhez, aki a legnagyobb úrhoz kapott beboesáttatást. Uramisten f — kezdte János gazda mon- dókáját. Itt állok a Te nagy fényességed előtt. A Te nagy alkotó munkád előtt a föld előtt. Leborulok színed előtt és úgy kérlek, hallgasd meg a Te egyszerű szol­gádnak a kérését.. Segíts Istenein ! Nézd, megadtam a földnek minden munkáját be­csületesen. Ne múljék rajtam semmi mu­lasztás e téren. Évek óta szenved tünk a csa­pásaktól, vízkártól, majd a perzselő aszály­tól. Nehéz esztendő van mögöttünk hideg esőivel, árvizeivel, jó időt alig érezve. En­gedd le hozzánk az éltető és nevelő nap su­garait, hadd melegítse a föld hideg ágyát. Az új esztendő hozzon kitartási és erőt, hogy más küzdelmeket is cl tudjunk viselni. Ments meg ó Uram egy olyan évtől, mint amit mögöttünk hagytunk, mert mindnyá­jan koldusok leszünk. Egy-egy sóhaj volt János gazda minden kérése. Egy-egy fohász minden gondolata. János gazda szembenézett a kék éggel, map! lenézett a szeme előtt elterülő beágyazott földekre és folytatta imáját az éghez. Én Uram, Istenem ! Teremjen egyszer már egy kis fölösünk is. Eladó sorban van a lányom, házasulandó fiam van, aki szíve szerint há­zasodnék. Hadd tudjak adni egy kis útra- valót nékik a nagy élet megkezdéséhez. A lánynak asztal, subjót, nyoszolya kellene. Csak az első, nagyon nehéz lépésüket elindulásu­kat engedd Uram, hogy segíthessem nékik. János gazdára egyre melegebben tűzött a tavaszi nap. Millió sugarai szerteágaztak a melegedő földek fölölt. A kék égen mozdu- ! lattanul álltak a hófehér-aranyba játszó fe!- | hők és egy pillanatra sem takarták el az , áldott és éltető napot. | János gazda lassan felállott a föld szé­léről és búcsúzott az Úristentől. Jöjj el én Istenem és látogasd meg a Te népedet, add segítségedet a mindennapi kenyerünkhöz. Áld­ják szent nevedet, amikor megszegik a dol­gos munkáskezek a mindennapi kenyeret. Ezt a látogatást majd a János, gazdák vissza fogják kapni az Úristentől bizonyo­san. Majd talán a nyáron. Amikor a búza­mezőkön peng a kasz éle a nagy dologtól. Amikor terhétől nehéz lesz az áldott búza- kalász és rendekbe s kévékbe szedik a se­rény és dolgos kezek. Amikor majd a nagy szül e!elésektől lesz vidám a hegyek vidéke. Amikor majd a nagy betakarítások tuáü a hosszú őszi estéken édes-bús magyar nóta­szó mellett kukoricafosztásnál összevillannak a mátkák szemei és a János gazdák útra bocsáthatják Istenbe vetett hittel az eladó sorban lévő lányukat. Az Úristen mindenkinek visszaadja a lá­togatást. Dr. Hodonyi Jenöné. FERENCJOZSEF KESERÜVIZ

Next

/
Oldalképek
Tartalom