Zalamegyei Ujság, 1941. január-március (24. évfolyam, 1-73. szám)
1941-03-13 / 60. szám
1941. március 12. ZALAMEGYEI ÚJSÁG 3 cTíapi ßireß A ni. kir. Orszgágos Légvédelmi Parancsnokság figyelmeztetése Légoltalmi anyagokkal és eszközökkel elkövetett visszaélések A közelmúltban kiadott 81.800, 83.800 és 83.801 -es honvédelmi miniszteri rendeletek intézkedései szerint ez év közepéi» az ország egész területén végre keli hajtani a kijelölt területeken fekvő lakóházak és házcsoportok légoltalminak megszervezését. Az előírt légoltalmi munkálatok kapcsán nemcsak a lakóházak szükségóvóhelyeit kell elkészíteni, de a kötelezett ingatlantulajdonosnak igen sokféle anyagot és eszközöket (óvóhelyfelszerelési tárgyakat, egészségügyi anyagokat, kézifecskendőket és oltóeszközöket, el- sötétítési anyagokat stb.) kell beszerezniük. Ggv anilyén beszerzési kötelezettség hárul még ez év folyamán az úgynevezett »II. légoltalmi csoportba sorolt épületek és vagyontárgyak« tulajdonosaira, illetően légoltalmi vezetőire is. Az illetékes hatóságokhoz érkezett sorozatos feljelentésekből megállapítható, hogy a légoltalmi rendelkezéseket lelkiismeretlen egyének visszaélésekre használják fel és a honvédelmi miniszter rendeletéire való hivatkozással értéktelen anyagot tömegesen bocsátanak meg nem engedett áron forgalomba. A honvédelmi miniszter ezúton is felhívja az érdekeltek figyelmét arra, hogy az előírt anyagok előállítása és kereskedelmi forgalma ellenőrzés alatt áll. Csak olyan cégeknek szabad a légoltalmi cikkekkel kereskedni, amelyeknek erre külön engedélyük van és csak a honvédelmi miniszter által engedélyezett eszközöket és anyagokat szabad 'forgalomba 'hozni. Az engedélyezés számát, v agy a légoltalmi csomag csomagolásán, vagy magán az eszközön (például oltószereken) fel kell tüntetni. A honvédelmi miniszter irányítása alatt álló Légoltalmi Közlemények című folyóiratban az érdekeltek mind az engedélyezett cégeket, mind a légoltalmi célra megfelelőnek talált eszközök és anyagok felsorolását állandóan megtalálhatják. Magát károsít ja meg az, aki nem tanúsít kellő óvatosságot a beszerzésnél, mert értéktelen anyaMEGHIVÁS A Söjtöri Tejszövetkezet- 1941. évi március hó 23-án délelőtt 11 órakor a róm. kát. elemi népiskolában évi rendes közgyűlést tart, amelyre a tagok az alapszabályok 22. szakasza értelmében meghív atnak. Ha a közgyűlés a megjelenő tagok csekély száma miatt határozatképtelen lenne, úgy a közgyűlés 1941. március 30-án fog megtartatni, amely tekintet nélkül a tagok számára, határozat- képes lesz. NAPIREND : 1. Mull évi üzleteseményekről szóló jelentések tárgyalása. 2. Zárszámadások megvizsgálása. Mérleg megállapítása. Az igazgatóságnak és felügyelő- bizottságnak a felmentvény megadása. 3. Tiszta jövedelemről való rendelkezés. 4. Igazgatóság kiegészítése. 5. Felügyelőbizottság kiegészítése. 6. Netáni indítványok. 1940. évi december hó 31-én a tagok száma 399. üzletrészeinek száma 784 volt. Az év folyamán belépett 9 tag, kilépett 9 tag. A felügyelőbizottság által megvizsgált évi mérleg a szövetkezet helyiségében lei van függesztve és mindenki által megtekinthető. Kelt Söjtör, 1941. március 11. Igazgatóság. «okát és eszközöket az ellenőrző hatóságok nem fogadnak el. Ezúttal hívja fél a honvédelmi miniszter a beszerzésre kötelezett ingatlantulajdonosok figyelmét arra is, hogv a légoltalmi célra szükséges eszközök és anyagok országos szükségletét biztosítani tudta ugyan, de, ha mindenki a határidő lejárta előtti utolsó hétre hagyja a beszerzést, a kereskedelmet és ipart a megrendelések olyan tömege fogja elárasztani, amelynek azok eleget tenni természetszerűen nem tudnak. Azok tehát, akik a késő időpontra halasztott beszerzések miatt nem tudják lakóházukat az előírt módon felszerelni, a büntető felelősség alól nem mentesülnek. ! Premier csütörtökön : i az Edisonban! [ Előadások: 5, 7 és 9 órakor. ! ; (5 órakor a helyár 20—70 fillér.) ! Mi újság az élelmiszerpiacon? Budapest, március 12. A budapesti nagy- vásártélepen kedden reggel lanyhán indulta forgalom. A zöldség- és főzelékfélék piacán csak a melegágyi sóska (100—160) volt olcsóbban kapható, ellenben a paraj (45—70), a fejeskáposzta (18—36), a kelkáposzta (20 —35) és a sárgarépa (12 —15) ára emelkedett. A gyümölcsfélék piacán, különösen déligyümölcsből bőséges volt a felhozatal s ezért a sárgabélű narancs (94—105), a vörösbélű narancs (115—145), a mandarin (115—140) olcsóbban volt kapható.’ Az olasz gesztenye (110—115) drágult, ami annak tulajdonítható, hogy ennek a cikknek az idénye rövidesen befejeződik. A baromfipiacon a legtöbb baromfi fa jta tíz-húsz, sőt á tisztított liba (280—370) negyven fillérrel' emelkedett, csupán az élőpulyka (220—230) és a vele egyforma árú tisztított pulyka volt olcsóbban kapható. A tojáspiacon csak a selejtes eredeti tojás (165-^-175) drágult öt fillérrel. Ä szárazfőzelékfélék piacán a fehérbabért (46—50) és a tarkababért (56—60) magasabb árat kértek. (Zárójelben a záróárfolyamok). IDŐ JÓSLÁS : Gyengülő északi szél, több helyen, főleg keleten záporcső és zúporszeríí havazás. Erősebb éjjeli fagy $ a nappali hőmérséklet holnap nyugaton valamivel magasabb lesz, mint ma. — A zalaegerszegi plébániatemplomban március 15-én 9 órakor lesz az ünnepi szentmise. — Kitüntetés-átadás. A földművelésügy i miniszter Bánfaivá József eszteregnvei jegyzőt és Bányai Ferenc bajosai községbírót sok évi hasznos és eredményes munkájukért elismerő oklevéllel tüntette ki. A nagykanizsai járás gazdasági bizottságának március 11-én díszgyűlésén ünnepelte a kitüntetetteket. Érdemüket Sziebcrt Béla járási gazd. felügyelő méltatta. Vitéz Teleki Béla gróf főispán buzdító szavak kíséretében adta á( az elismerő leveleket. Somssicb Antal gróf elnök a járási gazd. bizottság szép ajándékát nyújtotta át a kitüntetetteknek. Majd egy arany- kalászos és egy ezüstkalászos gazda megható beszéddel üdvözölte a kitüntetetteket. Az ünneplés a Himnusz hangjaival ért véget, amelyet a nagykanizsai téli mezőgazdasági iskola növendékei adtak elő. — Tanulmányi látogatás. Szerecz Imre dr. a keszthelyi prem. gimnázium igazgatója, tanulmányi felügyelő, most tart látogatást a kőszeg i bencés - gi mnázi umbau. — \\ alliier József nagyprépost, a szombat- helyi r. k. egyházközség közgyűlésén bejelentette, hogy szeptemberben arany miséjének elmondása után az egyházközség egyházi elnöki tisztéről lemond. Bejelentette még, hogy Grősz József megyéspüspök elé terjesztette ezirá- nyű kérelmét és a püspök kilátásba helyezte annak teljesítését. — Március 15-én a zalaegerszegi keresztény kereskedők csak délután 2 óráig tartják nyitva üzleteiket. — Uj állomásfőnök Keszthelyen. Paraitz Károly keszthelyi állomásfőnököt Győrbe helyezték át. Utódául Ober bub er Béla balatonalmádi főtisztet nevezték ki. — Névjegyzékek kiigazítása. Szívós József tapolcai és Hófman Pál keszthelyi lakos fe- lehbezést jelentettek a legtöbbadótfizetők névjegyzéke ellen. A kisgyűlés ma úgy határozott, hogy a felebbezőket a név jegyzékbe fölveszik és a névjegyzékeket ennek megfelelően igazítják ki. — Artézi kutat kér Zalaszentbalázs község. Kérelmét a vármegye pártolóan terjeszti az Országos Közegészségügyi Intézethez. — A »Ferenc József« keserű víz régóta kitűnően bevált háziszer megrögzött székrekedésnél és annak mindenféle káros következményeinél ; biztos, enyhe és gyorsan ható természetes hashajtó, amely számos betegségnél az emésztést javítja és az étvágyat fokozza, Kérdezze meg orvosát ! — Irtsuk a hernyókat. A polgármester felhívja a zalaegerszegi birtokosokat, hogy a belsőségekben, szőlőkben, majorokban és kertekben levő fáikat és bokraikat, a hernyófész- k éktől. vértetűktől, lepketojásoktól és darázsfészkektől még a tél folyamán megtisztítsák és az összegyűjtött darázs- és hernyófészkeket. valamint a lepketojásokat elégessék. mert az irtás a hernyók kikelése után csak nagyobb munkával és több költséggel lesz keresztülvihető. Akik ezeket a munkálatokat március hó 31-ig nem teljesítenék, azoknak költségére a törvény értelmében az irtást a hatóság fogja foganatosíttatni, ezenkívül az elkövetett kihágásért 40 pengőiig terjedhető pénzbüntetéssel sújtják az illetőket. — LAKÓK NYILVÁNTARTÁSI KÖNYVE KAPHATÓ A ZRÍNYI KÖNYVKERESKEDÉSBEN. T&A£y mickey S OOOMiV Ipglggl AV'LAG/&'dOSA^AK .JmmilAUROQ GA00 V