Zalamegyei Ujság, 1940. október-december (23. évfolyam, 224-298. szám)

1940-11-12 / 258. szám

ZALAMEGYEI ÚJSÁG 1940. november 12. x^qsíí telefon A berlini politikai és diplomáciai világ ér­deklődésének központjában Molotov orosz kül­ügyi népbiztos berlini megbeszélései állanak. Az összes információk azt mutatják, hogy az orosz államférfi többnapos berlini tartózkodása alatt a német politikai élet minden vezető té nyezőjével fog érintkezést találni. Mutatja a ta­lálkozó jelentőségét az a tüntető ünnepélyes­ség, amiben Molotovot elutazásakor részesitet íék, mutatja az a tény is, hogy a moszkvai pályaudvaron japán és olasz diplomaták is résztvettek a búcsúztatásnál és az is, hogy Berlinben rendkívül ünnepélyességgel fogad­ták Molotovot. Természetszerűleg nem le hét még részleteiben semmit sem megtudni 'ól, hogy a német orosz megbeszélések napi ■ ií». ^ milyen kérdések fognk szerepelni, mert Teildjt. - szokás szerint rendkívül tartózkodóak Berlinben Okozásban. Kétségtelen azonban, ebben a votw -ópai, mint az ázsiai összes íhogy úgy az e&»: ' megbeszélés tárgyát fog­mlna , -ősz gazdasági kérdések jak képezm. Á német oiv felismerés fog az mellett kétségtelenül az a . kontinentális első élvonalban állani, hogy a mégpedig az euráziai kontinens ujj** •,, , nek problémáit az ifjú népeknek kell b. < alapokra fektetni. Minden bizonnyal keretét ké­pezi ennek a nagy ujjárendezésnek a berlini háronahataimi egyezmény, amelyet, mint isme retes, Moszkvában is megelégedéssel fogadtak és ennek az egyezménynek a keretében máris visszatükröződik a szovjetorosz köztársaság fel­adata, funkciója és nagy szerepe. A Molotov ! látogatással kapcsolatosan érdekes megemlíteni ' azt a tényt is, hogy Papén ankarai német nagy­követ még Berlinben van. Nincsen hir arról, hogy Papén a német-orosz megbeszéléseken résztvenne, annyi azonban bizonyos, hogy a hét végéig marad Berlinben. A törvényszék ma tételről-tételre vette tárgyalás alá a Mézes-féle pénzeket lő s szövet Jó s szabás Jő s munka Tóh Gyula éri és női szabónál Egyedülálló választék prima anyagokból Finom úri divat Mózes László hétfői kihallgatása alkalmával a vádpontok ismertetése után az elnök kérdésére, hogy bűnösnek érzi e magát, ezzel válaszolt: Nem érzem rnagam bűnösnek egyik vádpont ban sem. A további kérdések során azzal pró bálkozott védekezni, hogy távollétében mások is vettek fel pénzt. Az elnök közben megkér­dezte, miért az ő (Mózes) nevére volt kiállítva a mnghatalmazás, Mire azt válaszolta: nem tudom. Azt is mondta vallomásában, hogy ő az érkezett pénzekről szabályszerű följegyzést vezetett, ezek azonban elvesztek. Hasonlóan elveszett a Michalovich által vezetett tagdijhát- ralék kimutatás is. Az ellenőrzési módok iránt feltett kérdésekre, ^jelentette, hogy 1932 tői 1937 novemberéig egyet­len atapszabályszerű pénztárvizs­gálatot sem tartottak. Még a följelentés körülményeinek tisztázá­sára íS kitért a törvényszék. A fegyelmi vizs­gálat első eredménye 12 szer pengős hiányt állapított meg. Erre vonatkozóan Mózes azt ál­lította, hogy a pénz a vaskazettában volt. Á szakértői vizsgálat 31 ezer pen­gős hiányt mutatott ki. A mai tárgyaláson Deseő Árpád dr. tanács­elnök Mózes elé tárta Mihalovich vallomását (Mihalovichnak nem volt sem hivatali helyi­sége, sem kassza szekrénye és, hogy Mózes neki csak a kiadások kezelésére adott megbí­zatást. Mózes erre azt válaszolta, hogy ez va­lótlan Bár a postát ő vette át, de a pénz- és értékküldeményeket azonnal átadta Mihalovich­nak, azoknak a pénzeknek kivételével, amelye­ket a tanfolyamok költségeire tartott vissza. Sajnos, az ezekre vonatkozó könyvelési jegy­zetei elvesztek. Az elnök ezután tételről tételre tett föl kér­déseket a községek által befizetett összegekről és más pénzekről. Egy alkalommal megjegyez­te : Maga nagyon jól volt fizetve. Megállapitn»- ezek során az elnök, hogy Móz^o j^szló a községek ált 1 a megyei tüz- ! oltószövetséghez befizetett tagsági dijakból, a tanfolyamok költségeihez való hozzájárulás cí­mén befizetett összegekből, valamint a használ ■ hatatlanná vált tüzoltófelszerelések eladási árá­ból befolyt pénzekből 15 ezer pengőt elsik­kasztott. Ezzel a várost is nagy károsodás ért«. Mózes mindössze csak 900 pengő hiányt is­mert el azzal, hogy ebből a vidéki tanfolya­mok előadóinak reprezentációs költségeit fe dezte, de számadásai elvesztek. A többire azt jegyzi meg, hogy azok nem az ő kezéhez ér­keztek be. Azokat a mindenkori pénztáros ke­zelte. A reprezentációs költségekre vonatkozóan Deseő tanácselnök megjegyezte, hogy a repre­zentációs költségek nem tartoznak a közkölt­ségekhez, amire Mózes azzal válaszolt, hogy azokat a szövetségi elnök parancsolta igy. A tárgyalást holnap folytatják. Egy balatonszentgyörgyi fiatalember a Budapest—nagykanizsai gyors fosztogatója A szőlősgazdák kívánságairól tárgyalt a pénzügyminiszter A Szőlősgazdák Országos Egyesülete elnö­kének, báró Waldbott Kelemennek vezetésével hétfőn gróf Széchenyi, dr. Czermann, Kossuth, dr. Petró, Plósz, Révésy, dr. Szakács, dr. Tóth, gróf Zichy képviselőházi, illetve felsőházi tagok­ból és dr. Kulmann László, a MASzOBSz ügy­vezető igazgatójából álló küldöttség megjelent Reményi Schneller pénzügyminiszternél. A kül döttség tájékoztatta a minisztert az idei ka tasztrófális bortermés következtében bajbajutott szőlősgazdák kívánságairól. A küldöttséggel a miniszter hosszasan tárgyalt és behatóan fog lalkozott a bajbajutott szőlősgazdák megsegíté­sének lehetőségeivel. Látogassa a BöDEY vendéglőt^ éttermet 1 KONYHÁJA kitűnő, házias, BORAI válogatott elsőrendíiek, SÖRE felülmúlhatatlan. A GÖCSEJI SÖRKERT páratlan. Kossuth Lajos-utca 29. A magyar rádió az elmúlt héten napokon át körözött egy Philot rádiót. A közönség nem tudta mire vélni ezt, pedig most ez a rádió egy veszedelmes vonattolvajt kerített csendőr­kézre. Nagykanizsa és Budapest között ugyanis a trieszti gyors több utasa panaszkodott, hogy poggyászát ellopták. A károsultak között van báró Apor Gábor, Magyarország római nagy­követe, Vas István dr., Biró Lajos Pál dr. Ez utóbbinak a bőröndjében voit a rádióban is körözött Philot rádiókészülék, amelynek révén azután a csendőrség bravúros nyomozási után a vonatrabló most kézrekerült. A tettes Tihanyi József 19 éves balatonszentgyörgyi fiatalember, aki Máv alkalmazott apja révén szabadjeggyel utazhatott. A lopásokat — amint beismerte — úgy kö­vette el, hogy megvárta, amíg a kiszemelt ál­dozat kiment a fülkéből, akkor odaosont és ki­lopta a bőröndjét, amivel a legközelebbi állo­máson kiszállt. Vagy pedig kidobta a bőröndöt az ablakon és leszállóit a iegközelebbi állomá­son, ahonnan gyalog visszament érte. Ami a legérdekesebb, a lopott tárgyakat — amelyek között fehérnemű, zsakett, szmoking, aranyékszerek stb. gazdag változata van — nem adta el, hanem lakásán felhalmozva tar­totta, ahol a csendőrök a házkutatás folyamán mindent hiánytalanul megtaláltak. Tihanyit az ügyészség indítványára a vizs­gálóbíró előzetes letartóztatásba helyezte. Egy érdemes ünneplése A földművelési miniszter id. Bakos István zalalövői uradalmi gazdát, aki a Tarányi csa­lád szolgálatában 50 évet töltött, díszoklevéllel tüntette ki és 80 pengő jutalomban részesítette. A díszoklevelet és jutalmat vasárnap ünnepé­lyes keretek között adták át az öreg mun­kásnak. Szentmise után a községháza előtt gyüleke zett a közönség s ott Barcza Béla dr. tb. fő­szolgabíró a munka jelentősége és a kitüntetett érdemeit méltató beszéde közben nyújtotta át Bakos Istvánnak a kitüntetést. Hangoztatta, hogy a derék munkás hosszú szolgálati ideje alatt a közös munkában mindig össze tudott , forrni munkaadójával és igy szolgálta az egye ■ fomes magyar nemzeti érdekeket is. öreg munkás Zaialövön Ezután Thassy Kristóf dr. országgyűlési kép­képviselő a fiatalok elé állította követendő pél­dául id. Bakos Istvánt, kívánva, hogy sok ilyen Bakos Istvánja legyen az országnak. Készéi Imre plébános a megjutalmazott val­lásosságáról szólott szép beszédben. Tarányi Ferenc dr. ny. főispán felsőházi tag üdvözölte végül id. Bakos Istvánt. Kiemelt« hűségét, ráemlékezett azokra az időkre, amikor — 50 évvel ezelőtt — együtt játszadozott pusztaszentlászlói birtokukon Bakos Istvánnal. Bakos az maradt, aki volt. Nem ült fel soha divatos eszmeáramlásoknak. A szép ünnepély a Himnuszeléneklésével feje­ződött be.

Next

/
Oldalképek
Tartalom