Zalamegyei Ujság, 1940. október-december (23. évfolyam, 224-298. szám)

1940-10-23 / 243. szám

ZALAMEGYEI ÚJSÁG 1940. október 23. cftesii telefon Népszámlálási törvényjavaslat Teleki Pál gróf miniszterelnök beterjesztette az 1941. évi népszámlálásról szóló törvényjavaslatot, amely óév intézkedik, hogy Magyarország területén az 1941 január 31. és 1941 február 1. napja közti éfféli állapot alapulvételével általános nép számlálást kell tartani. A népszámlálással egyidejűleg össze kell írni a lakás céljára szolgáló épületeket (laká­sokat és egyéb helyiségeket) is. Az adatok helyi összegyűjtésére 1941 február 15 ig az ország egész területén be kell fejezni. A nép­számlálási adatok helyi összegyűjtésére vonat­kozó tennivalókat a Központi Statisztikai Híva tál irányítása mellett a törvényhatóság első tisztviselőjének felügyelete alatt a miniszterel­nök által a rendelettel megjelölt közigazgatási szervek, valamint az erre * célra alkalmazott számláló biztosok és felülvizsgálók látják el. Általános népszámlálásra Magyarországon 1896 óta évtizedenként került sor, ez lesz tehát a nyolcadik népszámlálás, amelynek kü lön érdekessége, hogy az 1930 óta megnagyob­bodott Magyarország adatairól elsőizben nyújt majd tájékoztatást. A hittudományi hét programmja Október 21—26. napjain este órakor Zalaegerszegen a Kulturházban férfiak és nők számára hittudományi hetet tartanak. Ezúttal a liturgia kerül sorra. Október 23 án (szerdán): A szentmise kezdete, felajánlás, Szanktus ... Előadó: Dr. Lipics József hittanár. A kisérő éneket adja az áll. polg. leányiskola énekkara. Október 24 én (csütörtökön): Az átváltoztatás. Előadó: Dr. Littván Sándor hittanár. A kisérő éneket adja az áll. polg. fiúiskola énekkara. Október 22 én (pénteken): Az áldozás. Előadó: Kalmár László hitoktató. A kisérő éneket adja az áll elemi énekkara. Október 26 án (szombaton): Összefoglalás képekkel Előadó: Schnattner Szigfrid 0. S. B. Á kisérő éneket adja az áll. «1. énekkara. Október 27 én (vasárnap): Krisztus király ünnep. 1. Uram Jézus légy velünk... Énekli a gimnázium énekkara. 2. Sik Sándor: Krisztus Királyhoz Szavalja Borda János felsőkeresk. isk. tanuló. 3. Ünnepi be­széd. Mondja Görög László kórházi lelkipász tor. 4. Ments Mihály: Te vagy a Mester. Sza valja Tegyey Erzsébet. 5. Jézusomnak szivén ,. Énekli az Egyházi Ének- és Zeneegyesület ve gyeskara. 6. Zárszó. A belépés díjtalan. Jó : szövet Jó s szabás Jó : munka Tóh Gyula úri és női szabónál Egyedülálló választék prima anyagokból F í nőm úri divat zetőknek, akik november 1 ig a közgyűlésen való részvételüket Központunknál (Budapest, Cukor utca 3.) bejelentik, az utazásra 50*/o os utazási kedvezményt biztosítunk. Későbbi je lentkezőknek e kedvezményt sajnos nem tudjuk megadni. Tekintettel a nagy érdeklődésre egy egy vi­déki szervezetből csak az egyházi, világi ifjú­sági elnököt és a legértékesebb pártoló tagot hívjuk meg. A pártoló tag lehetőleg idősebb földmivelő ember legyen. Jelentkezési feltétel: November ! - ig minden helyi szervezet közölje hány személlyel óhajtja magát a közgyűlésen képviseltetni és szemé­lyenként 2 60 pengőt küldjön be a Központnak Budapest, Cukor u. 3). A Központ idejében küldi az igazolványt és kiállítási jegyet. Csak azoknak a Vezetőknek jelentkezését vesszük komolyan és csak azoknak biztosítunk a közgyűlésen helyet, akik a jelentkezés e fel­tételeinek eleget tettek. Programm: Érkezés november 28 án (csü­törtökön) délig. Délután Budapest és a kiállítás megtekintése, igazolványok lepecséltetése. Este­felé 6 órakor ünnepélyes közgyűlés. Pontos helyét később közöljük. Szeretettel hívjuk meg országos közgyűlé­sünkre összes vidéki szervezeteinket! Két közkutaí fúrnak Zalaegerszegen | fMegirtuk, hogy az Országos Közegészség­ügyi Intézet Papp Szilárd dr. adjunktust és Keresztesi Alfréd kir. mérnököt egy altiszttel Zalaegerszegre küldi az itt fúrandó mélyfúrású közkút helyének kijelölése céljából. A kikül­döttek megérkeztek s a polgármesterrel és az illetékes szakférfiakkal szemlét tartottak a vá­rosban. A szemle után tartott megbeszélésen megállapodtak abban, hogy Zalaegerszegen két mélyfúrású közkutat létesítenek: egyet az új városháza előtt, egyet pedig a gróf Apponyi utcában a mai utcai kúthoz köze), mert ezen a részen legrosszabb az ivóvíz, azért is lépett föl ott többizben a tífusz. A költségeket az állam vállalja, a várostól csak 200 pengő hoz­zájárulást és napszámosokat kérnek A köz- kutak nemcsak emberi használatra, hanem ön­tözésre és tűzoltói célokra is szolgálnak. A Dunántúlon megindul a nép- és családvédelmi alap tewókenysóge A főcél: a munkaalkalmak biztosítása Esztergár Lajos dr, pécsi polgármester a szo­ciális kérdés megoldásának egészen új kísérleteit kezdte meg. Hétfőn a belügyminisztériumban részt vett a szociális felügyelők eskütételén és ugyanakkor megbízást kapott a belügyminiszter­től az országos nép es családvédel­mi alap tervezési munkálatainak vezetésére. Ez a szervező munka már október 24-én, csü­törtökön megkezdődik. A dunántúli szociális területet alkotó megyék és városok vezetői, főispánok, alispánok, polgármesterek, valamint a közjóléti előadók és a szövetkezetek vezetői értekezletre gyűlnek össze Pécsett. Az értekezleten Esztergár Lajos elnökletével megbeszélik a téli munkaprogrammot. Az érte­kezlet főcélja munkaalkalmak biztosítása, hogy azok révén a nyáron elmaradt kereseti lehető­ségeket megteremtsék. A munkaalkalmak biz- tasitása után a télen már az egész országban megszüntetik az inségmunkát és a segélyezést. Az Országos Nép és Családvédelmi Alap leg­újabban kinevezett szociális felügyelői november 1 én mindenütt megkezdik működésüket. November 1 ével tehát országszerte új feje­zete kezdődik az országos szociális tevékeny­ségnek. Akt íkat lopott egy intéző. A bánokszentgyörgyi csendőrörs letartóztatta Mátray Endrét, Zichy Rabidó Iván, volt lon­doni magyar követ vörcsökpusztai uradalmá nak 37 éves intézőjét. Mátray ellen a zalaegerszegi pénzügyigaz­gatóság jövedéki kihágás cím n bünügvi eljá­rást indított a törvényszéken. Az intéző több ízben megjelent a törvényszék büntető irodá jában és az ott lévő tisztviselőtől engedélyt kért és kapott arra, hogy ügyészek aktáit át nézhesse Törvényadta jogával azonban visz- szaélt, mert <iz aktacsomóból több fontos ok­iratot ellopott. A csendőrség Mátrayt a zalaegerszegi kir. ügyészségre szállította, ahol előzetes letartózta­tásba helyezlék. Sorsáról szerdán dönt a vizs gálóbiró. Palyazat. A m. kir. honvédség egy meg­üresedett és két, előreláthatóan folyó év vé­gével még rendszeresítendő karmesteri ál­lásra pályázatot hirdet. Az érdeklődők a szük­séges felvilágosításokat a zalaegerszegi Allo- masparancsnokságnál kapják meg. 8 3 millió pengőt fordítottak az árvízkárosultak felsegé­lyezésére. Az Árvízvédelmi Országos Kormánybiztos ma kiadott tájékoztatója szerint az árvizsegé- lyekre társadalmi gyűjtésből idáig 5,548.561*25 pengő folyt be. az ál ami hozzájárulás 3 5 mil­lió pengő, a fedezet tehát összesen 9,048.561 25 pengő. Ebből a mai napig 8,383.789 01 pengő került felhasználásra. Az újonnan épített há­zak száma 3725, a javítandó házak száma pedig 9256. Ebből elkészült 8550 ház. A rend­kívül kedvezőtlen időjárás és a katonai had­műveletek következtében előállott szállítási ne­hézségek és munkaerőhiány ellenére is az épít­kezések október hónapban befejeződnek.

Next

/
Oldalképek
Tartalom