Zalamegyei Ujság, 1940. október-december (23. évfolyam, 224-298. szám)

1940-12-09 / 281. szám

Z AL AMEGY El ÚJSÁG 3 1949. december 9. FERENCJÓZSEF KESERŰVII ia, onnan pedig a zalaegerszegi kir. ügyész­be fogházába került s tettéért ma vonta felelősségre a törvényszék. Büki Ádám a főtárgyaláson önvédelemre Hivatkozott. Elbeszélése szerint 5 éve lak­iak együtt öccsével és állandó volt köztük a torzsalkodás. Azon az estén öccse őt arcul- Ütötte, földre teperte, és fojtogatni kezdte. Utolsó pillanatban fekvő helyzetben a ke­fében lévő késsel megszórta, majd a bíró Házához futott, öccse utána akart menni, de csak néhány lépést tehetett. Azután össze­tett. Nem tudta, hogy a szórás halálos volt á ő csak azért menekült Jugoszláviába, mert félt öccsétől. Az ítéletet a késő délutáni órákban hirde­tők ki. Kiíonatos versenytárgyalási hirdetmény Zalaegerszeg megyei város közkórháza. 1899/1940. A zalaegerszegi közkórház részére 1941. év január 1 -tői december 31-ig terjedő időben szükséges : 1. hús, zsír, hentesáruk, 2. ke- »yér és péksütemények, 3. gyógyszerek, köt­szerek. gyógyászati segédeszközök és vegy­szerek, 4. röntgen filmek, papírok, v egyszerek, 3. gyógyszerészeti munkát igénylő gyógysze­rek, 6. borbélymunkák, 7. irodaszerek, 8. nyomtatványok, 9. laposkoporsó, fejfa és hui- faszállítás, 10. kefeneműek, 11. tűzifa szál­lítására nyilvános írásbeli versenytárgyalást Hirdetek. Csak az egész mennyiség szállítására le­het ajánlatot adni, kivéve a 3. alattiakat, mely esetleg megosztva is ki fog adatni. A szállítás költségei biztosítva vannak. A tel­jes szövegű versenytárgyalási hirdetmény, va ­lamint a részletes szállítási feltételek és aján­lati űrlapok a kórház gondnokságától sze­rezhetők be. A 3. és 4. alatti szükséglet ver­senytárgyalási nyomtatvány anyaga 2 pengő­nek a kórház gondnokságához való előze­tes beküldése ellenében kapható. Az ajánlatokat folyó évi december hó 28- án déli 12 óráig kell a közkórház gazdasági irodájába eljuttatni. A bánatpénz, a bizto­síték és egyebekre vonatkozólag a teljes szö­vegű versenytárgyalási hirdetmény és a rész­letes szállítási feltételek nyújtanak felvilá­gosítást. Az ajánlattevők a végleges döntés megtörténtéig kötelezettségben maradnak. A kórház fenntartja magának azt a jogot, hogy a beérkezett ajánlatok közül árra való tekin­tet nélkül szabadon választhasson. Zalaegerszeg, 1940. december 4. Dr. Jancsó Benedek kórházigazgató-főorvos. BUNDÁK rende!»8i*e másaié kistél legolcsóbban Ifj. Lak; szucame«lig9>néS készülnek Alakításokat ¥^llaiok> Zalaegerszeg, Bethlen Gábor-utca 5. ELVESZETT az a férfi és nő, aki nem TÓTII szabónál szerzi be szükségletét. Házi- kabátok és köntösök nagy. választékban. HÍREK IDÖJÓSLÁS : Nyugati, északnyugati szel, kevesebb felhő, de sok helyen köd, egyes he­lyeken, főleg északon kisebb eső vagy hava­zás. Éjszakai fagy : a nappali hőmérséklet alig változik. — Orosz József szombathelyi megyéspüs­pök a zárda triduumi ünnepségeire ma dél­előtt Zalaegerszegre érkezett. Délelőtt ün­nepélyes szentmisét és szentbeszédet mon­dott, délután pedig résztvesz az ifjúsági elő­adáson. — Plébánia alapítás. Czapik Gyula dr. veszprémi megyéspüspök a somogyapáti plé­bánia javadalom részére 15 kát. hold föl­det vásárolt. — Ej tanár a gimnáziumban. A vallás­os közoktatásügyi miniszter Tóth Ervin haj­dú had házi lakos, magyar-német szakos kö­zépiskolai tanárt a zalaegerszegi állami gim­náziumiján próbaszolgálaíos tanárként al­kalmazta. — A közegészségügyi állapotok a várme­gyében kielégítők. így jelentette Takács László dr. tiszti főorvos a közigazgatási bizottság­ban. — Jegyzőválasztás volt Zalasárszegen és körjegyzővé Horváth Géza dr. gelsei segéd­jegyzőt vá lasztották. — Az államrendőrség munkája. Az állam­rendőrség novemberben Zalaegerszegen 33, Nagykanizsán 84 esetben telje,n ett bűnügyi nyomozó ^szolgálatot és kiderített 32. illetően 70 esetet. — Népművelési előadás Sárhidán. I iuhn Gyula bazitai igazgató-tanító, mint a Nép­művelési Bizottság központi előadója, tegnap Sárhidán tartott népművelési előadást. Az iskolát zsúfolásig megtöltő közönség szere­tette! hallgatta az előadót s a szavalatokkal és énekszámokkal szereplő iskolásokat. Az előadásért Németh Miklós tanító mondott köszönetét. — A keszthelyi Baross .szervezet választ­mányi ülésén megállapították, hogy nem v e­hető föl Baross tagnak : aki nem őskeresz­tény, akinek a felesége nem őskeresztény, aki nem őskereszténnyel társasüzleti viszonyban van, aki szélsőséges magatartásával a ke­resztény vallás és a keresztény magyar haza ellenségének tartható. A helyi szervezetnek 340 tagja van, az önsegélyző másfél év alatt 103 tagnak 31.690 pengő kölcsönt folyósí­tott. — Orvosi hír. Gárdos Ernő dr. gyermek­orvos rendelését újból megkezdte. — Hibaigazítás. A Szent József Otthon részére érkezett adományokról szóló hírünk­be hiba csúszott be. Heizer Izidor ugyanis nem 3000, hanem 300 pengőt adományozott. — Arcképes igazolványok. Több oldalról hozzánk intézett kérdésekre ismételten kö­zöljük, hogy a kereskedelmi miniszter ren­deleté értelmében a közalkalmazottak az 1941. évre nem kapnak új arcképes igazol­ványt, hanem az ideit hosszabbítják meg bé­lyeg beragasztásával. A díj és az eljárás az eddigi. — Tűzesetek. Zala megyében november hónapban 16 tűzeset volt. Ä tűz oka 5 eset­ben gyújtogatás, 3 esetben gondatlanság, 1 esetben kéménytűz, 2—2 esetben gyerme­kek játéka és öngyulladás, 3 esetben kiderí­tetlen. Á tűzkár 15.161 pengő, amelyből biz­tosítás révén 12.196 pengő térül meg. — Súlyos bányaszerencsétlenség. Bíró La­jos 27 éves bányamunkás egy társával együtt dolgozott a viriusztelepi kőbányában. Kő­fejtés közben egy, körülbelül 10 métermá­zsás szikla valószínűen a fagy következté­ben meglazult és leesett. Bíró észrevette, el is akart ugrani, de nem sikerült. A szikla súlyosan összeroncsolta. Életveszélyes álla­potban szállították a tapolcai kórházba. Tár­í sának semmi baja sem történt. Fiú, le­ány, di­ák és gyer­mek ifjúsági ira­tok, irodalmi újdonsá­gok, képes- és meséskönyvek, ima­könyvek és kegytárgyak Író­asz­tali készletek, album vk, mappák, le­vélpapírok, tömbök, dobozok, töltőtoll* és irónkészletek, alabástrom dísztárgyak, bór- és tárcanaptárak, aktatáskák, karácsonyi és újévi ké­peslapok, üdvözlökartonok stb. nagy választékban N A G Y KARÁCSONYI VÁSÁR A ZRÍNYI RT. KÖNYVESBOLTJÁBAN — Törvényszéki tárgyalások Keszthelyen. A nagykanizsai törvényszék büntető tanácsa december 20-án és 21 -én főtárgyalásokat tart Keszthelyen. — Galetta társulatáról keszthelyi laptár­sunk a legteljesebb elismerés hangján ír. Ko­moly színészek, akik komolyan veszik hiva­tásukat. Akarnak és tudnak. Tisztességes szí­nészi eszközökkel dolgoznak és nem ripacs- kodnak. Egerszegnek igaza volt, — mondja laptársunk. A közönségről azonban nem mond sok jót. Látogassa a Bödey vendéglőt, éttermet ! Konyhája kitűnő, házias. Borai válogatott elsőrendűek. Söre felülmúlhatatlan. A Göcseji Sörkert páratlan. Kossuth Lajos-utca 29. Gyermektakarók nagy választékban érkez­tek. Schütz Áruház. — Befagyott a Balaton. Pénteken reggel­re az egész Balatont jég borította, amely­nek vastagsága a partoknál 5—6, beljebb 2—1 cm. volt. Azóta azonban gyengült az ■idő s a jég is olvadásba ment át. Kosaras naptárak ccgnyomással, leg­olcsóbban a Zrínyi rt. nyomdájába* rendelhetők. — A »Ferenc József« keserűvíz régóta ki­tűnően bevált háziszer megrögzött székreke­désnél és annak mindenféle káros következ­ményeinél; biztos, enyhe és gyorsan ható ter­mészetes hashajtó, amely számos betegségnél az emésztést javítja és az étvágyat fokozna. Kérdezze meg orvosát ! — Egy menhely.i gyermek Keszthelyen be­ment egy lakásba S onnan 22 pengőt ello­pott. A kiskorú tolvaj a lopás után nyom­ban a közeli vendéglőbe ment, ott vett két deci rumot, abból többször jót húzott, a ma­radékot pedig odaadta az úton dolgozó mun­kásoknak. Ä megmaradt pénzt azután gyu- fásdobozba tette és elrejtette a ház kőfalába. A tolvaj hamarosan kézrekerült. Briliáns na^y köveket veszek priváttól. Karátonként 1000 pengőtől 3000 pengőig fizetek. Jelige »Színes köveket is veszek Bíoknerhez; Budapest, Vilmos osá­r r j cy szar ut oí.

Next

/
Oldalképek
Tartalom