Zalamegyei Ujság, 1940. október-december (23. évfolyam, 224-298. szám)
1940-11-18 / 263. szám
ZALAMEGYEI ÚJSÁG 1940 november 18. Most jelent meg Bérei Béla polg. isk. tanár Szibériai gyöngyélet című 300 oldalas könyve A korlátolt példányszámban megjelent mű ára 3 pengő Kapható a “Zrínyi“ könyvesboltban. — A keszthelyi kötőtanfolyam Hevesi Ferencné oki. tanítónő (Zalaegerszeg) vezetésével megkezdődött. A tanfolyamnak 30 résztvevője van. — Tolvaj menyasszony. Egy alsópáhoki fiatalember, aki állami állást kapott Budapesten, eljegyezte Zakor Borbála révaranyosi leányt és levitte magával Alsópáhokra, hogy bemutassa szüleinek, onnan bementek Keszthelyre egy is merős asszonyhoz, Szalay Péternéhez, akinél a leány ruháit tartotta. Itt a leány kiszedegette ruháit, hogy magával vigye Budapestre, de ruhái közé csomagolta Szalaynénak ékszeres dobozát is, amelyben arany karkötőóra, arany nyaklánc, női gyűrű, brilliáns függő és más ékszerek voltak. Azután felutaztak Budapestre, ahol a leány az ékszereket elzálogosította. Mi lett a vége ? A nagykanizsai törvényszék a menyasszonyt jogerősen 5 hónapi fogházra Ítélte. — Gazdag tartalommal jelent meg az Uj Idők legutóbbi száma. A lap vezető helyén, a visszakerült Erdély három kiváló költőjének költeményét közli. A versek hű tükrei az erdélyi szellemnek és az erdélyi irodalom magasrendűségének. A lap színes és változatos tartalmából kiemelkedik még Bethlen Margit finom poétikus elmélkedése. Thurzó Gábor elbeszélése és Barabás Gyula cikke. A művészi élet nagy eseményéről. Herczeg Ferenc Aranyborjú című színművének Nemzeti Színházi bemutatójáról több cikkben és tanulmányban, s számtalan érdekes képpel számol be a lap. Díjtalan mutatványszámot bárkinek szívesen küld a kiadóhivatal, Budapest, VI., Andrássy ut 16 szám. Hirdessen a Zalamegyei Újságban? Sikerűit nagyobb mennyiségű gyapjúszövetet külföldről elvámolni s igy elsőkézből szerezheti be szövetszükségletét méter áruban is Tóth szabónál. ZALAMEGYEi ÚJSÁG POLITIKAI NAPILAP Főszerkesztő: Herboly Ferenc Felelős kiadó: Gaál István Kiadja a „Zrínyi" Nyomdaipar és Könyvkereskedés Rt. Zalaegerszeg Látogassa a BÖDEY vendéglőt^ éttermet ! KONYHÁJA kitűnő, házias, BORAI válogatott elsőrendűnek, SÖRE felülmúlhatatlan. A GÖCSEJI SÖRKERT páratlan Kossuth Lajos-utca 29 — Státusrendezés Nagykanizsán. Nagykanizsa megyei város visszaállította a második tanácsosi állást s az eddigi aljegyzői állás helyett három aljegyzői állást szervezett. A határozatot vármegye s — mint értesülünk, — most a miniszter is jóváhagyta. — Munkásjutalmazás. A földművelési miniszter 80 pengő jutalommal és elismerő oklevéllel tüntette ki Biczó Józsefet, aki 42 éve szolgál hűséggel és becsületesen a budapesti központi papnevelő kiskomáromi uradalmában. A jutalmat és az oklevelet a nagykanizsai járási főszolgabíró képviseletében ünnepélyes keretek között adta át Sebestyén János dr. szol- gabiró. Az uradalom külön pénzjutalmát Szó- kolay Antal dr. prelátus nyújtotta át a kitüntetettnek. Figyelem Háza elé drótfonatot, konyhájába zománcozott asztaltüzhelyt, fiának világhírű PUCH kerékpárt vegyen. Kapható teljes jótállással D. HORVATH IMRE műszaki vaskereskedőnél Zalaegerszeg Telefen i 54. Női kabát és ruhaszövetek, meleg, puha minőségben és gyönyörű színválasztékban kaphatók. Férfi divatszövetek, sportszövetek, valamint estélyi ruhákhoz szükséges kamgarnok szép választékban érkeztek Schütz-Áruház Nyomaté*! n JBÖnyvny oenta tás 500- évében ■ »Zrínyit Nyomdaipar Rt. gépein. Zalaegerszeg, Széchenyi-tér .4- Nyom da vezető : Gaál latrán.