Zalamegyei Ujság, 1940. július-szeptember (23. évfolyam, 147-223. szám)

1940-09-30 / 223. szám

XXIII- ■évfolyam. 223. szám 1940 szeptember 30. HÉTFŐ* Ára 8 fillér Megjelenik hétköznaponként délután- Szerkesztőség és kiadóhivatal : Zalaegerszeg, Széchenvi-tér 4- Telefon 128. POLITIKAI NAPILAP Felelős szerkesztő : ACSÁDY KÁR OLY Előfizetés : egy hóra 1.50, negyedévre 4 P. Hirdetések díjszabás szerint. Postatakarékpénztári csekkszámla : 49 368. H kormányzóiig rádiószózata erdélyi testvéreink megsegítéséért Ma hétfőn este 7 órakor ismét felhangzik a magyar rádióban egy bársonyos hang. Magyarország Nagyasszonya, a kormányzó hitvese áll a mikrofon elé, hogy testvéri segítséget kérjen Erdély számára — minden magyartól. Keserves órákon, ne« nehéz Ínségek jöttén sokszor szólt már a jószivü emberekhez a kormányzóné. És sza­vának mindig foganatja volt, mert a társadalom tudta, hogy a Főméltóságu Asszony eleven megtestesítője a nemzet tömegeiben élő sorsközösségi érzésének, keresztényi jótékonyságának. Látta, hogy az ő csodálatos vezetése alatt ezrek és ezrek nyomorát enyhíti, özvegyek, gyermekek, külvárosi nyomorgó magyarok megfagyott könnyét törli le a téli ínségakció. Most minden eddiginél fontosabb célért, Erdély szegényeinek és az elüldözött magyaroknak megsegítéséért fordul Magyarország népéhez az első magyar asszony. Bizonyos, hogy kitárt szívvel, felgyűlő lélekkel fogja hallgatni rádiószózatát minden magyar ember. Nagy lelkesedéssel fogadta Zalaegerszeg a hazatérő honvédeket Lázas izgalommal várta Zalaegerszeg vá­ros közönsége azt a napot, amelyen viszont­láthatja Erdély megszállására indult hős fiait. Augusztus 30-ig aggodalommal gondoltunk a háborús eshetőségekre, különösen amikor híre jött, hogy a turnu-severini tárgyalások ered­ménytelenül végződlek, mert hiába, bármi­lyen győztes háborúnak is vannak áldozatai. A bécsi döntés elhangzása után azonban meg­nyugvás váltotta tol az aggodalmakat- Nem folyik magyar vér azért, hogy ismét úrrá le­hessünk olyan területen, amely egy hosszú év­ezreden ál a mienk volt s amelyhez való' jussunkat senki tagadásba nem veheti, hacsak hazugságokkal nem lép föl ellenünk, amint történt például a páriskörnyéki békék meg- kovácsolásánál. Szombaton reggel tudtunk csak bizonyosat katonáink érkezése felől. Mihamar lobogódíszt öltőit a város. Szedték a sok szép őszi virá­got, hogy csokrokkal, koszorúkkal kedvesked­hessünk hős fiainknak, hogy virággal hint­hessük be úljukat. A kellemetlen idő azonban megakadályozott bennünket abban, hogy az ünnepi eseménynek megadhassuk a méltó díszt. Este 7—8 órára jelezték az érkezést, de a délutáni órákban megeredt az eső és úgyszólván szakadatlanul záporszerűen esett egész éjszakán át,, sőt vasárnap is. Ennek el­lenére azonban óriási tömeg jelent meg az ál­lomáson már jóval 7 óra előtt- Kevéssel 7 óra után érkezett vitéz Tamásy István dr- polgármester, Apáti Imre dr. rendőrkapitány, Bozóky Tasziló ezredes, állomásparancsnok, Messner József alezredes, Kornhábcr József őrnagy, V- M. K. parancsnok, felsorakozott a leven tezenekar és a tűzharcos csapat is Ja- kabffy Antal, a főcsoport elnökének vezeté- sével, ott szorongtak az érkező katonák hozzá­tartozói s mindazok, akiket nem ijesztett vissza az eső­Megérkezik a katoiiavoaat. Fél nyolc után 5 perccel közölte Erdélyi Gyula állomásfőnök a várakozókkal, hogy a vonat Zalabérhől elindult. Mindenki kezdte számítgatni, mennyi idő alatt teszi meg a 24 km-es utat. Háromnegyed 8-kor kfgyúltak az állomás összes lámpái s az állomásfőnök újra jelentett: elindult a vonat Kisfaludpusz- táról s valószínűen 8 óra 51 percre beér­kezik. A várakozást könnyebben elviselhe­tővé lelte a leventezenekar. Végre 6 perccel 8 óra előtt feltűnt a mozdony két lámpája az állomás lejáratánál. A leventezenekar a Hu- \nyacli-ind utót kezdte, mire óriási él­jenzés tört ki, amely elnyomta a re­zes banda hangjait. Ivét mozdony húzta a hosszú szerelvényt. Az első két kocsiban a tisztek foglaltak he­lyet. Körülbelül 10 perc múlva a két tiszti­kocsit az első vágányra tolatták. Elsőnek Ditrich Géza őrnagy, a zászlóalj parancs­noka szállt ki, majd követték többen­Üdvözlések. Vitéz Tamásy István dr. polgármester üd­vözölte a zászlóalj parancsnokot, a tisztikart és legénységet a város nevében azzal az igaz szeretettel, amit az apa érez, amikor gyer­mekei messze távolból épen, egészségesen, di­csőséggel térnek haza. Sajnálkozását fejezte ki egyben, hogy a kellemetlen idő elrontotta a valóban impozánsnak ígérkezett ünnepet, de — mondotta — ez mitsem változtat azon a szere Leién, amelyet most tolmácsol s amellyel fogadja a város katonáit- , Ditrich Géza őrnagy megköszönte a szí­ves fogadtatást s örömmel jelentette, hogy, teljes létszámban hozta vissza ,a zászlóaljt, amely amerre csak járt, feltűnést keltett fe­gyelmezettségével, tisztaságával, rendszenete- léve), munkakészségével, vallásosságával. Mert az oltlakóknak szívesen segítettek minden­nemű munkájukban és soha a szentmisét el nem mulasztották. Kolozsvárott is kérdezték tőle, hogy kiválogatott legények-e ezek? Nem — felelte — Zalában ilyen emberek vannak1. Örül, hogy nem került összeütközésre sor, de akkor is megáll Iák volna derekasan helyü­ket a zalaiak. Kedves, megható jelenet játszódott Le köz­ben. Amikor az őrnagy beszélt, egyszerre ott termett kis leánykája- s atyja nyakába ug­rott. Édesapám, édesleányom... s az apának és gyermeknek örömkönnyei egybefolytak. Azután Jakabffy Antal mondott lelkes üd­vözlő beszédet. Asszonyok, leányok csokrokat nyújtottak át az érkezőknek. Búcsúzáskor közölte még Ditrich őrnagy a polgármesterrel, hogy azt a zászlót, amivel bejárták Erdélyt, átadja a városnak A pol­gármester megköszönte azzal, hogy a drága emléknek 'megőrzéséről gondoskodik. Azután megkezdődött a legénység kiszállása és a fölszerelések kiszállítása, ami fél 11-ig eltartott A zászlóalj zuhogó záporban, de azért igen nagyszámú közönség kíséretében 11 órakor érkezett a vár nie gye háza elé, ahol a zenekar eljátszotta a Hiszekegyet s utána Brand Sándor dr. alispán a főispán, a törvényhatóság, a vármegye közönsége s a vármegyének minden lakója nevében köszön­tő tie a honvédeket. Megemlítette, hogy a be­vonulás miatt sokan nem tudták maguknak téli szükségleteiket beszerezni, de aggódniok azért nem kell, mlerl a magyar kormány gondoskodik azokról, akik a hazáért hagy­ták ott munkahelyeiket- Ezek ínséget nem szenvedhetnek. Ő maga is mindenben segít­ségükre siet s a megsegítésüket célzó kor­mányrendele tekíet pontosan végrehajtja. Kö­szönetét mondott ismételten a zászlóalj tiszt­jeinek és legénységének s Isten áldását kérte reájok és családjaikra. Beszédét ezzel vé­gezte : Isten áldja, Isten óvja, Isten tartsa sze­gény hazánkat. Az alispán szavaira Ditrich őrnagy vá­laszolt. ürömmel jelentette itt is, hog}*- a zászlóaljat teljes létszámban hozta haza. Hála Istennek, hogy így történt a dolog.. Spórolni kell 'a magyar vért, hogy gyarapodjék a magyar. Elmondta, milyen feltűnést keltet­tek mindenfelé a zalai fiúk, akiket most átad családjaiknak, munkájuknak. Kívánja, hogy példájukon olyan utódok nevelődjenek, akik elvégzik azt a munkát, amit elődjeik el nem végezhettek. Ezután a Leventezenekar eljátszotta a Him­nuszt, a zászlóalj díszmenetben vonult el s pihenőre térlek a honvédek.

Next

/
Oldalképek
Tartalom