Zalamegyei Ujság, 1940. július-szeptember (23. évfolyam, 147-223. szám)

1940-09-30 / 223. szám

2 ZALAMEGYE1 ÚJSÁG 1910 szeptember 30. c3qsíí fele fon A Mafj'ánídkahnazottak Biztosító lntézétc vasárnap tartotta rendes évi közgyűlését Zsembery István elnökletével. Indítvány ái a a közgyűlés egyhangú határozattal a kor­mány zone Erdélyért mozgalmának céljára 20 ezer pengőt szavazott meg. Az elnöki meg­nyitó után Hindy Zoltán clr- igazgató ismer­tette az Intézet zárószámadását és költség- vetését és ennek során rámutatott arra. hogy a zárószámadás kedvező eredményéből nem lehet olyan következte léseket levonni, mint nyugodt gazdálkodási időben. Ennek az állan­dóságra berendezkedni nem lehet, mindamel­lett a fenti kezelési felesleg alapján a hetég- ségi biztosítás ellátásainál az óvatos fejlesz­tést az Intézet kötelességének tartotta. Beszé­dének második részében hangsúlyozta^ hogy az Intézet illetékességi területét legalább a főváros környékén a törvényben megállapított eh' szerint növelni kell. Az öregségi stb. biztosítási ág járuléktarta- lékaíapjában összegyűlt tőkék elhelyezésénél az Intézetnek "figyelni kell arra, hogy a he­lyes elosztás elvének megfelelően ezentúl na­gyobb összeget helyezzen el saját ingatla­nokban. Ebben a tekintetben a kezdeménye­zés már megtörtént. Ezenfelül is áll az In­tézetnek olyan tőke rendelkezésére, amely­nek jövedelmező elhelyezésével foglalkozni kell. X betegségi biztosítási ág tartalékalapjá­nak készpénztőkéje ma már akkora, hogy annak egy részét ingatlanba lehet fektetni és állandóan emelkedik az ingatlanok megújí­tási alapja, amelyet ugyanígy lehet felhasz­nálni. Felhívta a közgyűlés figyelmét arra, hogy az Intézel működésének 95- esztendejébe lép, tehát 5 év múlva százados fordulóhoz ér. Az ország legrégibb társadalombiztosíti intézete, amelynek az évfordulót alkotásokkal kell em­lékezetessé tenni * Az ófj'ylallai meteorológiai és földmág'nességi intézet vasárnap ünnepelte megalapításának évfordulóját. Az intézetet Konkoly-Thege Mik­lós alapította és most a negyvenedik évfor­dulót az Intézet választmányi ülésen ünne­pelte meg. Megkoszorúzták Ivongoly-Thege Miklós sír­jál s az ezt követő ünnepélyes választmá­nyi ülésen Chohioky Jenő mondott ünnepi beszédet. Réthy Arial, az intézet ügyvezető alelnöke szólalt fel ezután, majd Ivenessey Kálmán, az ógyallai obszervatórium vezetője tartott előadást. Barta György tanár a hazai föl dm ágnességi kutatásról beszélt, majd a megjelentek megtekintették a csillagvizsgálót és az obszervatóriumot — ÉRDÉLY-INDULó KOTTÁJA ÉS ER­DÉLY LEGÚJABB TÉRKÉPE KAPHATÓ A ZRÍNYI RT. KÖNYVESBOLTJÁBAN. Az akali plébániaiak felszentelése A nagykiterjedésű balaloncsicsói plébánia- j hói még megboldogult Rótt Nándor dr vesz­prémi püspök lecsatolta a hatiatonparti közsé­geket: Akaiit, Alsó-Felsődörgicí é'. Zánkát s be­lőlük Akaii székhellyel új plébániát szerve­zett- Sok küzdelem, kitartó munka és so­kak áldozatkészségéből, akik között a legna­gyobb összeget adták : a három veszprémi püspök : Roll Nándor dr.. Tóth Tihamér dr. és Czapik Gyula dr., a Magyar Kegyes Taní- lórend, a Katolikus Vallásaliap, Vörös Já­nos veszprémi székesegyházi kanonok, Zala vármegye, a veszprémi székes káptalan, va’a- mint az akali, dörgicsei és zárkái róm- kát. egyházközségek, most végre felépült a plé­bániaiak, amelynek ünnepélyes felszentelé­sét a bérmálással kapcsolatban Czapik Gyula dr. veszprémi megyéspüspök végezte előkelő közönség és a hívek nagyszámú részvétele mellett- Az ünnepségen megjelentek a püs­pök kíséretében Hoss József dr. prelálus ka­nonok, főesperes, országgyűlési képviselő, Lahgmár Lipót dr. oldalkanonok, Babies End­re kerületi esperes, a Kegyes Tanítórend, mint helybeli földbirtokos képviseletében Só- tonyi István jószágkormálnyzó és Rozs La'o> házfőnök, a kerületi papságból Varga Sán­dor badacsonytomaji. Heiszenberger Albán 0- S. B. aszófői, Dusbaba Jenő vászolyi és Horváth József balatonszepezdi plébánocok. a lóságot Schmidt Jenő dr. b.-füredi járási főszolgabíró, Marosszéky Géza alsódörgicsei körjegyző és Gyarmathy László községi bíró képviselték. Jelenvoltak még: Marosszéky Ziegler Emil nv. tábornok. Czermann Antal dr. országgyűlési képviselő, Sági Károly ura­dalmi főintéző, Duró Imre dr. körorvos, So­mogyi Géza leventehadnagy, a környékbeli tanítók és sokan mások. Radocsay László igazságügyi miniszter levélben mentette ki magát. A püspököt a község központjában felállított diadalkapunál fogadták, ahová pompásan feldíszített kerékpáros leventesza­kasz kísérte a község határától- Itt a köszöntő .ének elhangzása után Sólonyi István jószág- kormányzó a kegyúr, Marosszéky Géza kör­jegyző a község, Sági Károly főintéző az egy­házközség, Mihácsi Lajos lelkész az evan­gélikus gyülekezet, Szalai Irén a leányifjú- t ság, Kovács Gyula az iskolásgyermekek ne­vében köszöntötte a főpásztort A díszkapu­tól a hívek százai körmenettel kísérték a püspököt a szépen feldíszített templomba, ahol a püspök szentmisét és szentbeszédet mondott, majd megbérmált 151 bérmálkozót- A templomi szertartás befejezése után kör­menetben vonultak a teljesen modernül épí­tett plébániaiakhoz,- amelyet a püspök nagy segédlettel szentelt fel, majd nagyhatású szent- beszédet mondott, amelyben Isten áldását kér­te az új plébániaiakra, a benne lakókra és ezeken keresztül az egyházközség híveire. A házszentelést díszebéd követte, amelyen az első felköszöntőt Sallai László akali lelkész mondotta a megyéspüspökre és megköszönte mindazoknak az áldozatkészségét, akik hoz­zájárultak a plébániaiak felépítéséhez. A me­gyés püspök válaszában elismerését fejezte ki a lelkész fáradságos munkájáért, amellyel hosszú évek kitartó munkájával összegyűj­tötte a szükséges igen tekintélyes összeget és áldását küldte mindazoknak, akik az in­tézmény létrehozásában a szegény egyház- községnek segítségére voltak. Felköszöntőt mondtak még Schmidt Jenő dr. főszolga­bíró, Babies Endre kerületi esperes és Czer- inann Antal dr. országgyűlési képviselő. áru különlegességek megérkeztek PÁL és INDRA Zalaegerszeg A róm. kath. egyházközség leszállítja az adót és peres útra is kész vinni a régi temető ügyét A zalaegerszegi r. k. egyházközség vasár­nap, folyó hó 29-én tar tolta őszi közgyűlését. Ezen Turcsányi Sipos József világi elnök, ny- táblai tanácselnök melegen emlékezett meg a távozó Zenz Péter hittanár iskolai, egye­sületi stb. téren nyolc éven át kifejtett min­taszerű, buzgó tevékenységéről és jegyző- könyvi köszönetét javasolt. A. közgyűlés egy­hangúan' hozzájárult a nagyon kiérdemelt el­ismeréshez. Letárgyalták az 1941. évi költ­ségvetést Elvben elhatározták a Szent Jó­zsef-otthou kibővítését. Az egyházközség el­határozta, hogy — tekintettel az adózók terheire és a rendkívüli viszonyokra — az 19 Bl. évi adóját 2 százalékkal 18-ról ltí-ra szállítja le. Elhatározta- azt i!s, hogy, bár indokai alap­ján teljes reménnyel tekint a közigazgatási út eredményessége felé, de, — ha szükséges, — polgári peres úton is keresi a Szent Milc- lóis-telmető tulajdonjogát Német repülők London és Edinburg fölött Berlin, szeptember 30- A vasárnapra vir­radó éjjel többszáz német repülő bombázta Londont. A német repülök egyhangúan azt .jelentik, hogy az angol légvédelmi tüzérség elhárító tüze gyengébb volt a szokottnál. A repülők azt hiszik, hogy ez amiatt történt, mert |a város nagyrészét gőz- és füstfátyol fao-> n Lot La be, amely a városrészekben keletke- zett nagy tüzekből származik. Egyedül Lon­don kÖzéppöntjábaln, a Themse közelében két helyen figyeltek míeg két hatalmás tüzet. A támadások legfőbb célpontjai között vol­taic ezúttal js a dokkok Megjelentek a német repülők Skótország fővárosa, Edinburgh felett is. Látogassa a BöDEY vendéglőt, éttermet! KONYHÁJA kitűnő, házias, BORAI válogatott elsőrendűek, SÖRE felülmúlhatatlan. A GÖCSEJI SÖRKERT páratlan Kossuth Lajos-utca 29. ! i í I

Next

/
Oldalképek
Tartalom