Zalamegyei Ujság, 1940. július-szeptember (23. évfolyam, 147-223. szám)
1940-08-24 / 192. szám
1940 augusztus 24. ZABAMEGYEI ÚJSÁG 3 Jegyző, bíró megatöbbiekIrta : Gyulaif István. i A közs\éyi réndőr. Búcsú volt, járta ái tánc. A falu korcsma- ; (jjának udvajra hangos Volt. A cigány csárdást* muzsikált. A tánoospárok hajlongták, keringtek. Egyik-másik Legény kurjantott, dobban- jtott. A csoport közepén égy jóvágású legény rúgta ;aj port, a lányt egyik karjáról a min síkra emelte. A falu »eleje« volt mindkettői-. A cigány dalt váltott, elölről kezdődött la tánc- Jó »ugrós« volt. Ez már tetszett Csetki Jóskának is. Eddig a kapufélfát támasztotta s most megindult a középütt táncoló pár felé. [Keresztül rój látott a csoporton, megáll a vár lasztott lány előtt. Illedelmesen bokáz. — Hoci, te ! A leány leveszi táncosa válláról a kezét' Csetki felé lat. Táncosa azonban penderüf,: viszi tovább mjagával. A pórul járt legényt hámul, megdöbben. Mintha földbeglyökerezett volna a lába, áll, bámul. Sodort kurta bajuszán, kalapját fejebubjára tolta. Kurjantott! — Ácsi, te ! A cigány tudja már, mi következik ilyenkor. Hóna alá csapja hegedűjét, hátrál. Csend lett. Kívül az utcán sátrak vártak a vevőkre. Zsivaj, lárma mindenütt. Éles gyermekik aang visítón falovfat követel anyjától. Nem enb1 ged. Csak akkor, amikor apja eredményesen, kézzelfoghatóan szól közbe. A gyermek brü- hög, mintha pótolni akarná az elhallgatott? cijgánymuzsikát. A korcsma udvarán meg mindig kevesebben lesznek a muLatozók. Kiszorulnak az utcára. De Csetki Jóska nemi tágít, ott áll tovább is az udvar közepéim Újabbat rikolt: — Héj, ki a legény ! Hé ! Ez épen elég volt. A prímás eddig csak1 itekintgetett, pislogott. Most már magasra íjartjia száraz fáját, Iából a tömegben- A bőé gős meg se kísérli, otthagyja szerszám áh Iszkol. Gondolja, aki eltöri, megfizeti. Ezért a törvjény. A sánta brácsás még menekülni is elfelejt, akkorá az ijedtsége. De annál inkább rikoltoz a bíró után— Jáj, á bíró ! Csák ázs segít! De a bíró, Cs|aj'kos uram, maga is meg- neszelte a dolgot- Mintha várta volna a rend! bontást- Jött. önérzetesen, peckesen. Nem isi egyedül. Kurtára fogott kötélen kecskét, vcu zetett. A kecske szép volt és tarka. Erős és ijzfrnos. Nem a bíróé volt, csak kölcsönkérte, Az emberek utat engedtek neki. Valakit megszólított. — Mi a baj, no ! — A Csetki Jóska... — Csetki Jóska ? Gondoltam ! No, vár j ! A kecske megfeszítette a lábát- Miäkacskodott- Sok jó szolgálatot tett már. Valamelyik alvégi lakosé volt. Ha végrehajtó jött a faluba, kölcsönkérték. A bajbajutott azután ne-’ kieresztette s a kecske ellátta a meglepett végrehajtónak a ha5át Ugrott egyet, kettőt, nekifeszítette szarvát a végrehajtónak s elvette kedvét a foglalástól. Utóbb már be sem ment oda, ahol kecskét emlegettek. Most is öklelt. Az emberek kitértek előle. Mosot- lyögtak. A bírón is, kecskén is. De hllgat- tak. Az utcát is csend ülte már. A duhaj legény hangja hallatszott csak. — Hej, ide, no ! Aki látta, adta ! Ide hát! Csetki körülhordozta tekintetét. Várta ellenfelét. Jobbjával bal karjáról gyűrte az in get. Kalapja porba hullt, belerúgott. — Odább ! Nem elég tágas ! A falu legényei két táborba verődtek. Tárgyaltak, beszéltek. Á két ellenlábas legény mögött integettek, mutogattak. Egyik ennek, ia másik amannak adott igazat. A lányok a kerítés nyílásain leskelődtek. Csitították a legényt. Hiába volt. Annál jobban haragfoskoh idott , — No, hát, már nincsen legény a faluban? Kneipp emlékének1 •A legszegényebb ember sem kaphat olcsóbb, de a leggazdagabb sem szerezhet magának előnyösebb táplálékot az itt említetteknél« irta Kneipp, a modern táplálkozás tudományának legnagyobb előharcosa, arról a híres jegyzékéről, melyben az egészséges és tápláló ételeket és italokat,— alaptermészetének megfelelő gonddal és lelkiismeretességgel gyűjtötte össze. Ott szedegette össze őket a hazájabeli réteken, az erdőkben, szóval a természetben, az ő szemében a világ legolcsóbb, de túlsokáig elfeledett gyógyszertárában. A legtökéletesebb étel, mondta mindig, bizonyára a kenyér. De csak a héjastól megőrölt kenyérmagból sült kenyér. Ez az erőt adó kenyér. Ebben még benne van a természet minden ereje. h És legyen az ital is hozzá hasonló# vélekedett, legyen az is olyan, mint valami egészséges, ízletes, erőt adó kenyér, valósággal folyékony kenyéri Sokáig kutatta ezt az italt és csak élete vége felé talált rá szorgalmas és szakértelemmel bíró munkatársai i t segítségével. Ez az ital pedig a Kneipp malátakávé volt. így kerül azután a hámozatlan, héjastól megőrölt árpa is a reggeliző asztalunkra. Ezért olyan tartalmas, fűszeres, erősítő és ízletes ez az ital. Mintha egyúttal termőhelyének, hazánk földjének erejéből is adni akarna egy keveset1 Ow»k Kneipp malátakávét! Ezt Umiftfi maga adta azembetiAégnek.
