Zalamegyei Ujság, 1940. július-szeptember (23. évfolyam, 147-223. szám)
1940-08-03 / 176. szám
4 ZALAMEGYEI ÚJSÁG 1940 augusztus 3. A régi betyárvilágból. Mit mondanak a szájhagyományok és fakult Írások Jóleső hírek jutottak el hozzánk valahonnan a magyar- román határszélről, ahol zalaegerszegi katonák készülnek a nagy napra, amelyen Erdély hű magyarsága elválaszthatatlanul bekapcsolódik az ezeréves magyar sorsközösségbe. Ki kell mondanunk, amit érzünk : jólesett hallanunk, hogy fiaink becsületet szereztek a zalai névnek, örülünk annak, hogy a zalai katonaság nem »szellemtelen véradó«, hanem; a nemzeti és társadalmi feladatok tudatában élő eszményi lovagsereg. A kis határmenti falu, ahol a zalaegerszegiek jelenleg várják a nagy napot, röviddel megérkezésük után tisztább, rendezettebb, csinosabb lett- Amint halljuk, a falu vezetősége ezért küldöttségileg mondott köszönetét Az otthon maradt családanyák és gyenge gyermekek segítségére siettek a mezei munkában. Zalai legények kaszái alatt dőlt rendekbe az acélos tiszaimenti magyar búza., Büszkék vagyunk, hogy az első aratási nap után a marokszedők felkeresték a parancsnokot, hogy ők gyengébb kaszásokkal is beérik. (Szerénységük oka, hogy a marokszedők már az első délután messze elmaradtak a sorban). A parancsnok nem kis önérzettel válaszolta, hogy gyengébb kaszásokat adni nem tud-.. Leginkább jólesett a lelkűnkről leszakadt véreink erkölcsi magatartásáról hallani, ürülünk annak, hogy a falu küldöttsége csodálkozva állapította meg, hogy a katonáktól káromkodást nem hallanak. Kívülállók mondták el, hogy a zalaegerszegiek a »kemény parancsot« férfias akaraterővel tartják.. . Miért sikerül ez ? •. Minek kérdeznénk, hiszen azt is megtudtuk, hogy a vasárnapi tábori miséken a csapat fele, tisztek és legénység, veszik magukhoz az Erősek Kenyerét a szenL- áldozásban. Tudjuk, hogy itt van a szokatlan és megcsodált életmód nyitja. Köszönjük a vezetőségnek és hálánkat fejezzük ki, hogy elvitte Zalaegerszeg gondolkodását innen a nyugati végről a keleti végekre. Köszönjük, hogy fellépésükkel megmutatták, hogy itt nálunk nemcsak szavakkal, de teljesítményekkel is azt vallják, hogy a nemzeti és társadalmi feladatokat csak a mélyebb, a lelket is átjáró tiszta kereszténységgel lehet megoldani. Hisszük, hogy a zalaiak példája nem marad pusztába kiáltó szó. Reméljük, hogy az ország különböző részeiben az EMSZO, a Legényegyletek és más katolikus egyesületek férfiserege, amely a legnemesebb lelkesülés és a legtökéletesebb felajánlás szellemében most fizikai erejét bocsátja a nemzet rendelkezésére, megteremti azt a magyar férfitábort, amely a legeszményibb értelemben vett kötelességének ismeri : a hazának tett szolgálat szent alárendeltségben érvényesüljön a val* {lás, a nemzet és a társadalom szolgálatában. S ha ez a szellem kialakul, — ki kell alakulnia, hiszen a nemzet legjobbjai adják hozzá erejüket —, akkor talán a magyar katonaságot illetően nem lesz igaza annak az írónak, aki szerint »mióta beállt az általános hadkötelezettség, a katonáskodás már nem lovagiasság, hanem szellemtelen véradó, amelyet épúgy megegzekválnak, mint az adóhát- rálékot • Ha a zalaegerszegiek példája hódít, akkor a magyar katona újra a lovag eszményét és értékét jelenti, mint Szent László vagy Nagy Lajos királyaink idejében —, aki kötelességét nem szorítja az elkerülhetetlenre, aki nem piszmog, aki a szatócsok mérlegét nem ismeri, hanem tud áldozatokat hozni, nagyra buzdulni és minél többet kivívni... »»» o ««« II. Múlt vasárnapi számunkból helyszűke miatt kimaradt a "folytatás. Most azután, mivel lapunk ismét a szokásos terjedelemben jelenik meg, következnek a többiek. Első közleményemet Patkó Pistával fejeztem be, de most mégis vele kell a folytatást kezdenem, mert főt. Egyed Ferenc, ri- gyáczi plébános úr Patkóra vonatkozóan nat gyón érdekes kiegészítő adatokat bocsátott rendelkezésemre közlés végeit. Amikor a plébános úrnak szívességéért köszönetét mondok, közlöm hozzám intézett nb. levelét a következőkben : Kedves Szerkesztő Ur! Érdeklődéssel olvastam a régi betyárvilágd bot írt cikkét. A Patkó Pista engem is nagyon birizgált, meri egyetmást hallottam róla. — Néhai jó Vük bácsi, öreg hívem, még 85 esztendős korában is kitűnő emlékezőtehetséggel rendelkezett. Rigyác falu múltjáról sok érdekes dolgot mondott el. Patkó betyárról a kővetkezőket mondotta : Patkó Pista egyik társával ( a nevét nem tudta megmondani) Pördeföldén agyonlőtt két zsandárt s ezért menekültek Szlavónia felé. Egy szép tavaszi nap délutánján aztán megjelentek Rigyácon s bementek Heyden Mihály tiszttartóhoz, aki pár nap előtt valami 4 /ezer forintot kapott- A rigy,áriak összefutottak s meg akarták a két betyárt támadni, de Heyden leintette őket. Különben Heydennél mindössze 300 forintot találtak, mert a többit ép aznap vitte be takarékba. Rigyácról aztán az Inkey urasági elegáns kocsiján mentek a betyárok Szepet- nekre a plébániára. Mikor a szepetneki káplán — Mi holies Ferenc — a rigyáci uraság kocsiját meglátta, nagy; .örömmel kaput nyitott, de nagy meglepetésére nem az uraság, hanem Patkó Pista és társa lépett ki a kor csiból. Betessékelte Patkó a plébánost, a káplánt és az épen ott időző templomatyát is. De nem sok pénzt kaptak tőlük- Innen a ber tyárok a rigyáci urasági kocsin Murakeresz- túron át Kakonyára mentek s onnan Szlavóniába. A kocsist Kakonyáról visszaküldték, gazdagon megajándékozva. Azután a kocsist Rigyácon haláláig Patkó kocsisának nevezték. — Eddig tartott elbeszélése. Hittem is, nem is. Mikor aztán olvastam Rómer Flóris egyik archeológiái levelében (1. Bátoréi : Adatoki Zalamegye történetéhez IV- k. II. f.—118 1.) erről a betyárhistóriáról, őt ugyanis egy évvel ugyanezen az úton szállította ugyanaz a kocsis. A szepetneki házasultak anyakönyvébe pedig a néhai jó Bokányi György plébános 1802- május 7-én ezt jegyezte be : Ez nap Palkó esti 10 órakor kirabolt. — Most már hiszem néhai Vük bácsi elbeszélését. Juhász András a 60-as években tartotta hosszú ideig rettegés bien Somogy megyének nyugati részét és Zala megyének Soinoggyal szomszédos vidér keit. Nagybajomban született és legény koráiban ott juhászbojtároskodott. Akkor adta fejét a »gonosz életre«, amikor a nyáj kolom- posa hasadékba esett s utána zuhant az egész nyáj- Alig maradt a nagy falkából egy-kettő. Juhász a büntetéstől való félelmében megszol- köll. s az akkori idők szokása szerint bandát alapított. Zalakaros községben ismeretséget szerzett és onnan irányította a »kirándulásokat«. Igen sokszor megfordultak a zalavári bencés apátság Báránd pusztáján, amelynek hatalmas erdei kitűnő búvóhelyül szolgállak. Tóth György volt akkoriban Bárándon az erdész. Egyszer fogytán volt a banda puskapora és Juhász úgy gondolta, hogy legbiztosabban az erdésztől szerezhet legalább any4 nyit, amennyi elég lesz addig, amíg valahogyan eljuthatnak Keszthelyre vagy Kanizsára. Egy éjszaka megközelítették tehát az erdészl- lakot. Juhász Böszörményi Pistát küldte előre, aki bekopogtatott az ablakon és az erdésztől egy pár lövet puskaport kért- A banda többi tagja a kapuhoz vezető kis hidnál várakozott. Tóth György erdész azonban lövéssel válaszolt és Böszörményi Pista holtan vágódott a földre. Erre Juhász általános támadást vezényelt és a banda betörte az ajtót Tóth és felesége a padlásra menekültek, amelynek lépcsője a kamrából vezetett föl. Két puskát és elegendő lőszert vittek magukkal. Tóthnak jó fedezéke volt a felfelé nyíló padlásajtó. És megkezdődött a harc. Tóthné töltötte a puskákat. A harcban Tóth még egy betyárt agyonlőtt. Mivel Juhász így meddőnek látta részükről a küzdelmet, s mivel tudta; hogy a dsidás őrjárat Zalaapátibóí reggel 6 órakor indul Báránd felé, szólt Bene Vendel gulyásgazdának, Tóth komájának, hogy csalja le szép szóval Tóthékat a padlásról. Bene nem mert vonakodni, felszólt tehát : »Jöjjenek le komám uram, aztán adjanak kezet egymásnak. Nem lesz semmi bán- tódásuk sem.« Tóthék Iliitek és elhagyták biztos helyüket. Mire leértek, Juhász addigra már bevonszoltalla két elesett társának holttestét Tóth irodájába. Tóthot azonnal megragadták, a két holttest közé térdeltelték, elmondattak vele egy ' Miatyánkot, s azután mellbeiőtlék. Tóthot az esztergába temetőben temették el és síremlékén olvasható, milyen körülmények között tűnt el az élők sorából... Juhász fejére 4000 forint volt kitűzve, de nem tudta kéz re kérileni senki sem. Még a katonaság is tehetetlennek bizonyult vele szemben, olyan ügyesen siklott ki bandájával együtt gyűrűjéből. Végzete Zalakarosban érte őt utol. Egy nagyobbszabású kirándulás után ott egy nőismerősénél akarta kipihenni fáradalmait. A nő három legény lest vérének kezc dettől nem tetszett ez az ismeretség és ezt tudta Juhász is, épen ezért nagyon szemmel- tartotta a legényeket. A szénapaj Iában boroztak, de Juhász csak akkor merte poharát emelni, amikor a legények is ugyanazt tették. Meg is mondta ezt nekik. Egy óvatlan pillanatban az egyik legény mégis kifogott rajta. Amikor Juhász fölhajtotla a poharat, a földön ülő legény az elrejtett baltával belevágott bal alsó lábszárába s elvágta inait Juhász elesett s a másik kettő egy négyágú vasvillával a földhöz szegezte nyakát Többet nem kelt föl. Hozzátartozói holttestét Nagybajomba szállították és ott földelték el. (Folyt. köv. Cáfolatok a veszteségekről elterjedt hírekre. A francia kormány hivatalos kiadványban, cáfolja azt a külföldön elterjedt hírt, hogy a franciák a most lezajlott háborúban más- félmillió embert vesztettek volna. Ugyancsak cáfolatot adott ki a német kormány is azokra a hírekre, amelyek a németek eddigi háborús veszteségét több millió emberre teszik. A német hadvezeiőség szerint a franciák vesztesége sem haladja meg az egymilliót, így tehát a németeké sem lehet több millió. Az időszerű, események szemlélésénél nélkülözhetetlen térképek, külföldi képes folyóiratok állandóan kaphatók a ZRÍNYI RQ.I könyvesboltjában. Nagy választék divatlapokban, irodalmi újdonságokban. ,
