Zalamegyei Ujság, 1940. április-június (23. évfolyam, 73-146. szám)

1940-04-06 / 78. szám

1940. április 6. ZALAMEGYEI ÚJSÁG 7 — ADOMÁNY. N. N. 25, N.N. 5 jpengőt adományozóit a zalaegerszegi Szent József Otthonnak. — PÉNZVÁLTÁS ÜTLEGEKKEL. Garai Ferenc zalaszentjakabi lakos bement Kani­zsára, hogy a budapesti mezőgazdasági be­állításra utazzék. Jegyet váltott a menetjegy­irodában, azután betért egy korcsmába, ahol borozás közben összeismerkedett egy férfival. Később együtt más korcsmát is meglátogattak s amikor onnan kijöttek, az ismeretlen kérte Garait, váltson föl neki egy 20 pengőst. Ga}- rai át is adta neki a megfelelő aprópénzt, de a 20 pengőst nem kapta meg, hanem az is­meretlen csak szóval tartotta, míg egy sötét helyen hatalmasan arculütotle. Garai segít­ségért kiabált, de azután el csöndesedéit- To- vábbmenve ismét egy ütést kapott, amitől elterült a földön- Kiabálására két rendőr sietett oda s a menekülni igyekvő idegent sikerült elfogni. Kitűnt, hogy az idegen Ló­ránt István kanizsai szabósegéd, akii aznap szállítottak haza toloncúton Budapestről. A rendőrség őrizetbe vette Lórántot­Felhívás. Vitéz Farkas Sándorné mint a Baross Női Tábor zalaegerszegi szervezetének elnöke, az alábbi felhívást bocsátotta ki : Magyar asszonyok, magyar lányok, szeretet­tel várunk benneteket a Baross Női Táborba ! Táborunk rövidesen megalakul Zalaegersze­gen, a magyar társadalom minden rétege asszonyainak összefogását akarjuk meg való­sítom, mert célunk : 1. ) hogy a közgazdasági élet magyarrá le­gyen, 2. ) hogyT a pénz keresztény kézből keresz­tény" kézbe kerüljön, 3. ) hogy az ifjúságot gazdasági térfoglalá­sában segítsük, 4. ) hogyr a divat irányításával ,a magyar íz­lést és háziipari termékeket pártoljuk, 5. ) hogy a hazai vendégforgalmat fellen­dítsük és 1 i 6. ) hogy" összetartsunk' és szeressük egy- mást ! A Baross Női Tábor e hónapban később közölt időben tartja alakuló nagygyűlését. Reméljük, hogy a hazafias magyar hölgy­közönség megérti, hogy ez a gazdasági és kultúrális egy-iesület nemzetünk szebb jövőjét szolgálja és tőle telhetőén pártolni is fogja; a Baross Női Tábort ! Érdeklődni, jelentkezni vitéz Farkas Sán- dornénál (Erzsébet királyné-út), Fangler Kae tónál (Sütő-utca 2.) és a Baross Szövetség) székházában lehet­Bundák, mikádók városi bun­dák, prémemezett kabátok molykár elleni meg­óvását vállalom ifjlakiSándor szücsmester Zalaegerszeg, Bethlen G. u. 5. » » » O c « « PRIMA 20 HOLDAS nyolc éves szőlő gyü­mölcsösömet. autóbuszmegállónál, épületekkel, felszereléssel (parcellázva is) eladom. Kul­csár József Kiskunmajsa. Birtokleírás in­gyenes. .... j ._í L,_l Mi t találtak még a Murzsa cigánynál? Előző számunkban megírtuk, hogy a zala­egerszegi államrendőrség a cigánytanyán raz­ziát tartott, amely alkalommal nagymennyi­ségű kukoricát találtak Kolompár János Mur- zsánál A kukoricát lefoglalták, mert meg­állapítható volt, hogy alioz Murzsa nem meg­engedett úton jutott­A razzia további folyamán találtak még Morzsánál finom anlik kávé- és teakészlei- let, arany"- és ezüstfoglalatú evőeszközöket. A rendőrség megállapítása szerint ilyeneket ma nem is készítenek, mert nem tudnák el­adni. A rendőrség felhívja mindazokat, akiknek I ilyesfajta vagyontárgyaik tűnlek el, jeleiil- I kéz zenek a kapitányságon­Belpolitika. Budapest} április 6. A 36-os bizottság pén­teki ülésén letárgyalta és elfogadta a váltól- óvási határidőnek a rendkívüli közlekedési nehézségek miatt történt elhalasztása, a cu­korrépatermelésnek műtrágya-hitelek felvé­tele útján való előmozdítása, valamint az 1910. évi úgynevezett zöldhitel előmozdítása tárgyában kiadott kormányrendeleteket. ETänww «i— SPOUT* i Vasárnap délután fél 4 órai kezdettel a Horthy-téri pályán a Move ZSE a Soproni SOTEX SE csapatával játszik bajnoki mér­kőzést. A csapatok találkozása jó sportot, ígér, hiszen a soproni együttes jó hírnévnek ! örvend, de a Move is legjobb csapatát ál­lítja sorompóba. A mérkőzés előtt a csapa- : tok zászlócserével üdvözlik egymást az első ! helyi találkozás alkalmával. A mérkőzés előtt 2 órakor a helyű Diákok ; játszanak a Move II-vel barátságos mérkő,- : zést. Apróhirdetések. AUGUSZTUS 1-RE 3 szoba, összkomfortos (fürdőszobás) lakás kiadó. Cím a kiadóban. I EGERSZEGHEGYEN Mándi- és Bedő-féle j szőlők közölt lévő szánló, szőlő és gyümöl- \ esős házzal együtt azonnal eladó- Érdeklődni j lehet Benkő Gyulánál. Rám. (u. £>. Nagy- í lengyel). / | VASVÁRON, forgalmas utcában lévő korcs- í mám mielőbbi átvételre berendezéssel bérbe- ! adó. Gottlieb Lipót, Vasvár. ELŐKELŐ BIZTOSÍTÓ INTÉZFT felvesz fix ! és magas jutalék mellett üzletszerzőket, tag- : gyűjtőket (nőket is). írásbeli ajánlatok Nagy­kanizsa 124. sz. postafiók küldendők. ZALAEGERSZEGEN, Bottfy utca 32. szám alatti ház 200 négyszögöl területtel, 4 lakással, amely egyenként egy szobából és konyhából áll: közös pincehasználattal, szabadkézből el­adó. Bővebbet dr. Kecskeméthy Albert zalaeger­szegi ügyvédnél. RÁKOGZI-UT 5. sz. ALATT üzlethelyiség azonnal kiadó. Tavaszi könyvujdonság! Rövidesen kikerül a sajtó alól P. FEKETE GÉZA: „Arriba Espana“ Az 1000 napos sponyol polgárháború és ami mögötte van cimű könyve. E könyv korunk legmegrázóbb eseményé­nek drámai tárgyalását adja. Feltárja a spa­nyol forradalom előzményeit, lefolyását s ényt dérit a polgárháború kulisszatitkaira, a külföldiek szerepére stb. Nem értjük meg a mai politikai élet bonyodalmait, ha el nem olvassuk előzőleg ezt a könyvet. Néhány fejezeteim: Andalúziától Vandaluziáig. Moszkva választott — Moszkva diktál! — Az első áldozat. Franco megjelenik; fejetlenség a kormány­körökben. A bioor-arany-bibor lobogó útja. — A forradalom titkos okai. — A haditechnika vizsgája. — A király kérdés stb. . . . Jegyezze elő ! Ára elővételben 5"50 pengő. Előjegyezhető a szerzőnél: Zalaegerszeg Rákóczi-utca 64. m »»»o««« I I 1 ff megérkeztek DR. TOLDY Zalaeg erszeg

Next

/
Oldalképek
Tartalom