Zalamegyei Ujság, 1940. január-március (23. évfolyam, 1-72. szám)
1940-01-13 / 10. szám
4 ZALÄMEGYEI ÚJSÁG UHO. január 13. Husinség Szlovákiában» kenyérinség Moszkvában Pozsony, január 13. Szlovákiában nagy a husinség. A kormány úgy iparkodik a bajokon segíteni hogy Németországtól vásárol halat a lakosság élelmezésére. Rio de Janeiro, január 13. A brazíliai kávé,- ■ ültetvényesek szövetkezete elhatározta, hogy ] ötvenezer zsák kávét küld a finnek megsegítésére.' A küldemény már útban is van. Brüsszel, január 13. "A belga tüzkereszl egyesület mozgalmat indított a finnek gyógyszerekkel való megsegítésének érdekében. London, január 13, A Havas hivatalos fingot köröktől szerzett információk alapján közli, hogy az angol repülők átrepüllek Hamburg, Blomberg és a Ruhr vidék felett, ahol fehle rítést végeztek. Ugyancsak angol biztonsági Géniből jelentik : A Der Bund A velencei megbeszélések« cím alatt közli budapesti tudósítójának vezércikkét, amely többek között így szól: — Budapest és Bukarest közölt a feszültség a- legutóbbi helek folyamán szemlátomást kiéleződött. Bukarestben nemcsak hiányzik a romániai magyar kisebbe ség iránti várt és követelt megértés, hanem ellenkezőleg, újból fel szakították azokat a sebeket, amelyeket a Trianon ütött Magyar-' ország nemzeti öntudatán. I* ! Nyilvánvalóan kétségtelen az, hogy Dél- kelet-Európában az esetleges szovjetorosz előretörés ctső célja Románia lesz,. Tekintettel erre a veszélyre, voltaképen el lehetne, várni, hogy Románia és Magyarország ősz szeíog, hogy szembeszállhasson a közös veszéllyel. Ez azonban nem fog menni. Magyarország nem nyugodott bele Erdély elvesztésébe és ma az eddiginél is kevesebb oka van a lemondásra, amelyet Bukarest az együttműködés előfeltételeként tüntet fel. Másfelől azonban Magyarországnak nem szándéka, hogy Romániát saját előnyére kihasználja. Ha azonban Romániát a szovjetoroszok megtámadnák, akkor lehetséges lenne, hogy Magyarország .saját tele, de egyúttal Luróya érdekében is kénytelen lenne cselekedni. A magyaroknak ez cselben iörekedniök kellene a Keléli Kárpátok megszállására, hogy ne tegyék ki saját magukat a lerohanásnak és a szovjet csapatoknak ne nyissák meg az utal Közép-Európa és a Balkán felé. A területi vitás kérdésekét, amennyiben Bukarest sajáL érdekében nem jutt jobb belátásra, el akarják napolni a békekötésig. Akkor azonban Olaszország a magyar álláspont érdív Moszkva, január 13. A városban míg}'' elégedetlenség uralkodik a kény ér hiány miatt. Az élelmezés újjászervezésével próhálják az ben történő segélyakciót is megszerveznek. A Katolikus Béke liga erősen dolgozik azon, hogy a belga kormáíiy a genfi Népszövetség segélyakciójának keretében szintén vágyé ki részét a finnek megsegítéséből. A moz< galom meglepően szép eredménnyel járt. gépek Helgolandol is átrepülték. A német légelhárító tüzérség tűz alá vette az angol gépekéi, azonban semmi kárt nem tett bennük. Mindannyi sértetlenül érkezett meg állomáshelyére. és Budapesten joggal hihetik, hogy ez teljes lojalitással fog történni. (MTI) Toulous:eban a francia rádió csütörtökön esti magyar adásában többek között a következő megállapításokat tette : — E helyről már két ízben kiáltottuk azt : El a kezeket Erdélyről ! Most harmadszor is határozottan, elszántan, keményen kiáltjuk : — El a kezeket Erdélyről ! , amikor látjuk az izgató munka eredményét és célkitűzéseit, amelyek^ kel ebben a súlyos időben kompromitáini akarják a magyarság szent igényeit. Nincs olyan magyar ember, akinek szívébe fájdalmasan tóégetve ne volna Szent István birodalmának ezeréves határa. A mai vészterhes időkben nem lehel vitás, hogy a magyar népinek követelni valója van a népek szabad törvényszéke előtt. ßali ingek, nyakkendők, selyem- harisnyák, legszebb kötöttáruk RMRHI ORVATH JENŐ■ 1 nél. (Plébánia épület) >>> o <<< KÉTSZOBÁS úri lakás azonnal kiadó. Cím a kiadóban. EGY JÖKARBAN LÉVŐ szódagyár* gép eladó. Cím : Kert-utca 29. ( Tanítás vagy nevelés? A /m la megyei Újság egyik cikkében ezeket írja : »A nemzetnevelés alapvető munkája a gyermekszobában folyik és az iskolában. Magyarország jövendő sorsát tehát az anyák és tanítók tartják kezükbe11-« ó Ezek a sorok annyira közismert igazságot fejeznek ki, hogy. szinte feleslegesnek látszik újból és újtól való felidézésük. Ha azonban a cikknek a címét (és alcímét ig) nézzük, továbbá, ha mélyebben vizsgáljuk a kérdést, azonnal tisztában leszünk vele. hogy erről a kérdésről nem lehet éten get beszélni, írni és vitatkozni. A cikk címe ez volt: Katonás nevelést,! Alcíme pedig -' Az erkölcs győzelme a tömeg fölött. A főcím is, az alcím is egymaga irányi mutat és olyan gondolatot vet fel, amelyről lehet, szükséges, sőt — kell újból meg újból beszélnünk. A katonás nevetés egyike legégetőbb kérdéseinknek. Szórósán a gyakorlati életre való neveléshez tartozik. Van-e olyan fontos gyakorlati irányú kérdésünk, mint a katonás nevelés ? Nincs. A katonás nevelés a legteljesebb mértékben a honvédelem ügyét szolgálja. A honvédelem jvadig a magyar nemzetnek olyan átfogó erejű kérdése, amely mellett el kell törpüinie — a mostani időkben — minden más kérdésnek ! Helyesebben : minden magyar ügynek, akaratnak, tervnek, végrehajtásnak és munkának a honvédelem ügyét ke 1 szolgálnia, mindé» magyar megmozdulást a honvédelem ív^gy; szolgálatába keli beleillesztenünk. A tanítás és nevelés kérdésén sokan, sokszor és régóta vitatkoznak. A viták eddig jór formán csak elméleti téren mozogtak. A legutóbbi időkben érkeztünk jel /oda, hogy a gyakorlati megoldásnak minél sürgősebb lehetőségét keressük A mostani súlyos idők állítottak benuúnkeá; válaszúira : neveljünk, vagy tanítsunk ? Nehéz a felelet. Egymagában ugyan a nevelés is, a tanítás is céltévesztő megoldás. Magától adódik a középút : nevelni is, tanítani is ! Azonban a régi jó idők irányelve : Az életnek, az életi’« tanítsunk ! - nem elég; világítófáklya. Az előbbi évben történt események eléggé megmutatták, hogy a szólamok helyett új utakat kell keresnünk. Az új út : több nevelést! Erinek a nevelésnek pedig katonás nevelésnek kell len [űe ! A katonás nevelésnek kell összjxmlosítania minden erőt amelyet a magyar nemz<T kié fejthet. ; A katonás .nevelésnek kell főcélnak lennie 1 A katonás nevelés keretébe kell beleillesztenünk minden más kérdést. Ha a katonás nevelést kellő erkölcsi far- taloirúnal töltjük meg, ha a katonás nevelést az egyetemes magyarság életszükségletévé tudjuk tenni, ha a katonás nevelés az erkölcsi és hazafias nevelés összessége lesz, ha a ka fonás nevelés a bölcsőtől a sirig nélkülözhetetlen segítője lesz a magyarnak az élet nagy harcában: lehetetlen, hogy a Kárpátok medencéje ne maradhasson újabb évezredekre — magyar. Az erkölcsnek győznie kell a tömeg feletti Eddig csak az igazság győzelméről 'beszéltünk. Most eljutottunk arra az eszményibb magaslatra, hogy az erkölcs győzelméről b0- szélhetünk ! Az igazságot állítsuk be az er-« köles velejárójaként és akkor nem kérő* ál- szent íejcsóválgatásokra a sor. ’>■ A katonás nevelés tehát: erkölcsi nereis tegyen ! Ne csak a lesiet nézzük 1« Örömmel jegyezhetjük meg, hogy ezen a, téren igen sok történt az utóbbi időkben. H». elégedetlen kedésl megszüntetni. Segítség a finneknek Ezenkívül nagyarányú, a gyerekek érdeké Angol repülők Németország felett A keleti Kárpátokat megvédjük a szovjet ellen. Követelni valónk van Erdélyben, kében ezeket a kérdéseket is képviselni fogja