Zalamegyei Ujság, 1940. január-március (23. évfolyam, 1-72. szám)

1940-03-11 / 58. szám

2 ZAL AMEGY El ÚJSÁG 1940. március ti­tienko)- ápolt. Mária tiszteletét hagyja — mon­dotta örökségül hallgatóinak. Ezután megköszönte a hallgatóságnak, hogy beszédeit végighallgatták és háláját fejezte ki, hogy a hívek ájtatos seregének szólhatott Jézusról és Anyjáról. A tisztviselők lelkigyakorlataiért Turcsányi Sipos József egyházközségi világi elnök és Szaloy Gyula dr vármegyei tiszti főügyész, a Kát. Férfi liga elnöke mondtak köszönetét. A tisztviselőnők részére mondott beszéd után mindahároin napon; a szintén nagyszám­ban összegyülekezett iparosokhoz és keres­kedőkhöz szólott Marcell atya, akinek szavai mélyen bevésődtek hallgatóinak leikébe. Az iparosok és kereskedők nevében Horváth Ist­ván ipartestületi elnök üdvözölte bevezető előadásán Marcell atyát s ő is mondott kö­szönetét úgy neki, mint Pehm József pre- látusnak, hogy ilyen nagy és örökké felejthe­tetlen lelki élményt szereztek a zalaegerszegi katolikus társadalomnak. t Úgy szombaton délelőtt és délután, mint vasárnap reggel is tömegesen jelenlek meg a hívők Marcell atya gyóntatószéke előtt ; aki hozzá nem juthatott, más gyóntatóatya előtt iparkodott bűneitől megszabadulni. Mar­cell atya a szószékről vasárnap reggel még búcsúbeszédet intézett a hívekhez, akik az­után a lelkigyakorlatok méltó befejezéseként közösen járultak a szent áldozáshoz, azzal a hő óhajjal is. vajha minél előbb hallhatnák ismét Marcell atya szavait. Az oláhok fegyver vásárlása London} március 11. A Daily Telegraph értesülése szerint angol-román tárgyalások folynak a fizetési meghagyás módosítása mi­att. Románia fegyvereket akar vásárolni Ang­liától. Anglia ebbe hajlandó belemenni azzal a feltétellel, ha neki is olyan kedvezménye­ket nyújt Románia, mint Németországnak. miű <cu A mai naptól megszűntek a legutóbb életbeléptetett vasutf orgalmi korlátozások» A boba-fehé^tfátz-badapesii gyorsvonatot azonban még nem állították vissza A lapunkban isi bejelentett menetrendi érte­kezletet pénteken tartották meg a Máv igaz­gatójánál az összes üzletvezetőségek kikül|- öötleinck bevonásával a személyforgalom le­hető kibővítése tárgyában. Az értekezlet az előterjesztett javaslatok alapján a márciusi il0-ről 11 -re (hétfőre) hajló éjszakán éjfélkor életbeléptette az új menetrendet, amelyben a jelenleg közlekedő összes vonatokon felüt löbb vonatnak közlekedését engedélyezte. Ez az engedélyezés hatályon kívül helyezte az úgynevezett zöld menetrendet«, .amely a leg­utóbbi korlátozásokat tartalmazza és érvény­ben maradt a sárga .menetrend a legutóbbit bit megelőző korlátozásokkal. Az ismételten engedélyezett vonatok, ame­lyek bennünket, zalaiakat érdekelnek : S zombaf hely—N a gy k a ni zsa : Szói n ha í h el y~ ről indul 7.25. Nagykanizsáról indul 727, Szombathelye érkezik 9.50­Zoláé (jens zeg —Z olaszé ni itán: Z al aegerszeg- röl indul 8.15, Zalaszentivánból indul 836. Zalaegerszeg—Rédics : Zalaegerszegről in­dul 20.42, Zalaegerszegre érkezik 19.35. Zalaegerszeg—Zalalövő : Zalaegerszegről in­dul 18.45, Zalalövöről indul 20.08. Ukk—Tapolca : Tapolcáról indul 5.12. Ukk- ról indul 6.14. Egyelőre tehál a mai naptól kezdődően á most közölt vonatokkal bővül menetrendünk, amely különösen a nagykanizsai, szombathe­lyi és tapoloa—balatonfüred—keszthelyi vi­szonylatban felel meg a közönség érdekeinek. Sajnálatos azonban, hogy a Székesfehérvá­ron és Bokán át Szombathelyig közlekedő budapesti gyorsvonaIparról a most kiadott bővítések kapcsán nem volt szó és ezzel Zalaegerszeg sem kapta vissza azt a vonatot, amely a legkedvezőbb összeköttetést bizto­sítéka vidékünk és a főváros között, indul­hattunk ugyanis Zalaegerszegről 6.14-kor és érkeztünk Budapestre 11.23-kor ; vissza Bu­dapestről 18.05-kor. itthon voltunk 22.50óra- kor. Y-'!ószí"ü azonban,' hogy a hét végével, vagy a jövő hét elején megtartandó folytató­lagos menetrendi értekezlet az egész vidék által parancsolóan követelt ezeknek a gyors­vonatoknak a közlekedését is visszaállítja. Hofisiasiii tárnwnltsk a közigazgatási bizottságban az adó­kivetésről és a kórházi segédorvosok A vármegye közigazgatási bizottsága írná délelőtt tartotta havi rendes ülését vitéz Te­leki Béla gróf főispán elnökletével. ' Tomka János dr. főjegyző előterjesztette az esemény jelentést, amelynek kapcsán Farkas Tibor dr. azt egyes mezőgazdasági termékek, elsősorban a burgonya piaci, árának kialaku­lásáról szólott. A rendeletből lehelellen bizr tos tájékozódást szerezni és ezért tartani lehet attól, bogy a legtöbb kistermelő föleteti a burgonyái, mert ez gazdaságosabb neki. Ren­dezés! kíván. Brand Sándor dr. megígérte, hogy a rendezés ügyében a szükséges lépése­ket megteszi. Csólhi Géza prélálus a rozs- árakat illetően kér rendezést. Majd a kanizsai i'elebbezési lavinát említette s kérte a gyors elintézést, hogy az ügyek hamarosan nyugvó­pontra jussanak. Fölemlítette, milyen statisz­tikák elkészítését követelik’ a gazdaközönség- tői. Brand Sándor dr. válaszolt. A kanizsai felebbe zése két jól ismerik. Azok rendesen el­intézést nyernek. Kalitli András pénzügyigaz- galó megjegyezte, hogy az .adatszolgáltatási az arányosabb és igazságosabb adókivetést szolgálja. Csak kezdeti nehézségek varrnak most, később minden könnyebben megy. Le­gyen kisebb távolság az adózó és az adókivelő hatóságok között. Intézkedett már, hogy azo­kat az adatokat, amelyek valószínűsítik az igazságot, fogadják el a kivető hatóságok. Vitéz Teleki gróf főispán is szükségesnek tartja, hogy az adóalany és adókivető mind­inkább közeledjenek egymáshoz. AZ állategészségügyi viszonyok, a vármegyé­ben kedvezőknek mondhatók, Kövcsdy Vik­tor- dr. iőállatorvos jelentése alapján. Ä kir. ügyészség jelentéséi Szalag Gyula dr. tiszti- főügyész ismertette, az árvaszék tevékenysé­géről Szeliúnszky Nándor elnök számolt be. Takáts László dr. m- kir. tiszti főorvos je­lentei te, hogy a közegészségügyi állapotok ki­elégítők. Keszthelyen a vörinmyjárvány meg­szűnt. az influenza megbetegedések számai emelkedett, de enyhe lefoiyásúak. Szövődmé­nyes 3 esetben jelentkezett. Farkas Tibor dr. a zalaegerszegi kórházi építkezéseknél előállott zavarok és afelől kért felvilágosítást, miért nem kapnak megfelelő számú segédorvost a kórházaknál. A tiszti főorvos válaszában megjegyezte, hogy voltak az építkezésekkel kapcsolatban kisebb berendezési zavarok, amelyek azonban, már elintézési nyertek. A segédorvosok lét­száma azért nem egészíthető ki, mert sok új községi és körorvosi állásokat szerveztek, Kárpátaljára is sok orvost kellett adni és ott sokkal jobb elhelyezkedést nyerhettek, mint a kórházi segédorvosi állások. Hatással volt az! ügyre a zsidótörvény is. Orvoshiány nincs, csak legfölebb átmeneti nehézségek. ' Orvos van, csak várnak. Az ügyben felier­jesztést intéznek a kormányhoz. Kalif h András pénzügy igazgató jelentést', szerint a múlt évről fennmaradt adóhátralék 2.450.297 P, amelyre február végéig befizettek 212.197 P-t, ami a folyó évi előírásnak 4.8 százaléka, 116.536 P-vel kevesebbek, mint a mull év hasonló időszakában. A ténylegesen esedékessé vált adóhátralék 3.462.210 P, ami 68.97 százaléknak felel meg. Az útügyiekről vitéz Botos Gábor műszaki tanácsos, a tanügyről Medac István dr. kir. tanfelügyelő, a vármegye mezőgazdasági ál­lapotáról Figura György gazdasági felügyelő lett jelentést. i Ez utóbbinál felszólalt Farkas Tibor dr., majd Figura főfelügyelő azt kérte a főis­pántól, hogy a kukorica-vetőmag ügyében az igénylések kielégíthetése céljától járjon el a miniszternél.. A főispán ezt megígérte és ezzel áz ülés be­fejeződött. Az amerikai államtitkár tárgyalásai Londonban London, március 11. Sumner Welles, az Egyesült Államik külügyi á’hmi'.i'káre. Cham­berlain miniszterelnöknél és Halifax lord kül­ügyminiszternél jeleni meg kihallgatáson s mindkét helyen hosszabb ideig tárgyalt. — Rendetlen bélmüködésnél és az ?zznF kapcsolatos emésztési zavaroknál, vértódulá- soknál, főfájásoknál és szédüléseknél igyunk egy ideig reggel éhgyomorra és esetleg este lefekvés előtt is egy félpohár természetes! $ Ferenc József« keserűvizet. Kérdezze meg orvosát! >n o <<(

Next

/
Oldalképek
Tartalom