Zalamegyei Ujság, 1940. január-március (23. évfolyam, 1-72. szám)

1940-02-16 / 38. szám

végzi a szállítási. Az eljárás a zsidótörvény közszállíiási ren­delkezéseinek megszegése miall indult meg és unz ügyel. >a- rendőrség áttette az ügyész­séghez. , J . A kir. ügyészségeid csütörtökön délután hall­gatták ki Grünbaum Rezsőt és azzal az. indo­kolással, hogy a bűncselekmény elkövetésé­nek' körülményei és módja az előzetes l'ogva- lartást'nem (eszik indokolttá, azonnali szahad- lábrahelyezéséí rendelték el. Az eljárás azon­ban tovább folyik Grünbaum ellen, mert még, ha igazolja is, hogy nem tartozik a zsidótör­vény hatálya alá, eljárás alá von halte mivel a közszállítás albérletbe nem adható. 4 KOMPLÉTIT ÜZ1 -ETBEHENDEZÉS, kira­kat és ajtóráma, üvegezett ajtóval jó állapot­ban olcsón eladó. Érdeklődni lehet n Zrínyi kön v v kereskedés be n. AZ ORSZÁGOS MEZŐGAZDASÁGI KI­ÁLLÍTÁS ÉS ÁLLATVÁSÁRRA szállítandó ál­latok után SO százalékos fuvardíjkedvezményi állapították meg. Az állatok hazaszállítása in­gyenes. 1 — Ha nincs éfinyy (, úgy igyék néhány, na­pon át reggel éhgyomorra félpohár természe­tes »Ferenc Józsefi: keserűvizet, mert ezál­tal bélműködése szabályozódik és így egész emésztése rendbe jöhet. Kérdezze meg orvo­sát ! A Csonkahegyháti Közbirtokosság f. év február hó 18-án délután 2órakor bérbeadja a kSzhir- tokcsságs ksrssnsst és szatócsüzletet Köztartozások fizetése Zalaegerszeg megyei város adóhivatala köz­hírré teszi, hogy adó és egyéb köztartozások fizetése a városi adóhivatal 10. sz. pénztár­szobájában, készpénzben is történhetik, hét­köznapokon reggel 9 órától déli 12 óráig. Pénz felvételére Verbovszky Menyhért meg­bízott pénztárnok és Hevesi Ferenc megbí­zott ellenőr együttesen jogosult. Ezzel egy­idejűén felhívja a városi adóhivatal az adó­fizetők figyelmét arra, hogy adóívüket a befi­zetések alkalmával okvetlenül vigyék maguk­kal, mert a fizetéseket abban nyugtázzák. Ha valamely adózó adóívét nem viszi el. a Hí- zetesrol ideiglenes nyugtat kell kiállítani, amelynek kiállításáért az adózótól a pénzügy- miniszter által engedélyezett díj szedhető. Légoltalmi oktatóképzö tanfolyam Szerdán végződött Nován a járás minden községéből kiküldött hallgatók részére tar­tott háromnapos légoltalmi oktatóképző tan­folyam. A zord időjárás ellenére is megje­lent mind a 36 község kiküldötte. A tanfo­lyam vezetője Huhn Gyula járási tűzrendé­szet! felügyelő, előadói : a tanfolyam vezető, a in. kir, járási tisztiorvos, a ny kir. járási ál­latorvos és a novai körorvos voltak. A vizsgán Balogh Endre dr. főszolgabírón kívül megje­lent a járási katonai parancsnok képviselője is. A vizsga befejeztével Balogh főszolgabíró megköszönte az előadók fáradozását és a hall­gatók fegyelmezett, példás magatartását s el­ismerését fejezte ki az elért eredmény fölött. Huhn Gyula tűzrendészeti felügyelő a hallga­tókhoz intézett buzdító beszéd kíséretében osz­totta ki a bizonyítványokat. A tanfolyam hall­gatók nevében többen mondtak köszönetét a tanfolyam vezető munkásságáért. . í'ó i ZALAMEGYEI újság 1940. február 16, Börtönre Ítélték Szilágyi Hugót, aki 2000 pengőért „kiszabadította volna“ Szép Ferencet Szilágyi Hugó ő7 cvps .ügynök, aki állan­dóan Özdon lakik, de gyakran tartózkodik Zalaegerszegen és különféle kgiie^í;leknlények, miatt tizenkétszer volt már jpintptv.', csalás 1 >ű n le ti éve I vád ol la i1 á 1101 f ja n y á r.. 23-á n a zje-. laegerszegi kir. lörvénvsz ék ílJüUetö egv és'- bírája előtt. A kir. ügyészség .azzal vádolta..! Szilágyit, hogy a mull év novemberéi: eu meg- . jelent Szép Ferenc lakásán és <,>11 Szépnének mint őskeresztéuy, nyugalmazölí t^zérfőhad- nagy mutatkozott be. Azt mondta, bizalmas barátja a budapesti és. a vidéki főkapitányok­nak és így 2000 pengő kijárási díjért könnyű­szerrel kiszabadíthatja férjél. Szép .Ferencet, az in te rná Óságból. az említett magasrangú tiszt viselőkkel" stun- miféle összeköttetése nincs. Staub Dávid kUs dapesti lakos kihallgatása után a bíróság .a bizonyítás kiegészítése végeit a tárgyalást'el­napolta. j- . A folytutótagps tárgyalási ma tartották nte^, amelyen Staubnak megesketését mellőz lék es inég több tanul hallgattak ki. Majd a perb®>;i szedek után ítéletet hozott a bíróság. Eszerint Szilágyi Hugó bűnös csalás bűntettének kí­sérletében és ezért 8 havi börtönt, mini főr*: 3 évi jogvesztést' és 100 napi börtönnek helyet­tesíthető 400 pengő pénzbüntetést mint rnot- téklnin.tetést kajnjÜ. A tárgyaláson Szilágyi tagadta, hogy csa­lási szándékkal cselekedett volna, ö valóban segíteni akart s állította, hogy ezt keresztül is tudta volna vinni. Szép Főrendié térhető vallomást lett: de kijelentette, hogy nem kívánja Szilágyi meg­büntetését. Weisz Tivadar, aid Szépnének bi­zonyos gazdasági ügyek elintézésénél meg­bízottja, úgy vallott,. hogy Szépné az ö jelen­létében megismételtet!© vele ajánlatát, de ő már akkor megállapította, hogy Szilágyinak-.A:/. ítélet nem jogerős. Olvassa mindennap a Zala megyei Újságot. MINDEN HAZAI ÉS KÜLFÖLDI könyv, zenemű, folyóirat- és térkép be-’ szerzését elvállaljuk. ZRÍNYI R. T. könyvkereskedése. MOZI. >»* o «*« Jön! Jön l HALÁLOS TAVASZ. » » » O :<< Pénteken, csak 1 nap, fél 7 és fél 9 órakar MAKRANCOS KISASSZONY, a festői szépségű Dalinál tengerparton le­játszódó vígjáték 10 felvonásban. Főszerepben Csikós Rózsi és Halmay Tibor | A KORDA RT. , i könyvkiadváuyait és kegyszereit ,átisg|r dóari raktáro« tartjuk. Eredeti kiadói árak ! Legújabb havi- és sbözbiidivatla­pok állandóan raktáron ! ZRÍNYI R. T. könyvkereskedése. — NŐI KABÁTOSZTÁLYUNKBAN egyei- raódell kabátok kaphatók. Elsőrendű szalon munka. Előrehaladott idénv miatt mérsékelt árak. r SCHÜTZ ARUHÁZ. Felelős kiadó .. j Gaál István Kiadja : a »Zrínyi« Nyomdaipar és Köuyvkeraa- kedés R. T. Zalaegerszeg. Szőnyeg és függöny a legszebb lakásdisz Paplanok és takarók na^y választékban kaphatók. Legjobb beszerzési forrás a SCHÜTZ-ÁRUHÁZ Él »Zrínyi« Nyomdaipar Részvénytársaság nyomást Zakwgrreiseg, Ssócheoyvtér 4. —• Nyomdavezető: Gtál István.

Next

/
Oldalképek
Tartalom