Zalamegyei Ujság, 1939. október-december (22. évfolyam, 227-298. szám)
1939-11-23 / 269. szám
2 ZALAMEGYEI ÚJSÁG 1939. november 23. A felekezeti oktatás fontosságáról! a tanárok ás tanítók heíyzetóröl, a nyolcosztályos népiskoláról tett fontos nyilatkozatot Hómén miniszter. Hóman Bálint vallás- és közoktatásügyi miniszter tárcája költségvetésének tárgyalása alkalmával elhangzottakra érdekes választ Bdott. Arra a felvetett kérdésre, hogy az állami, vagy felekezeti tanítás mellett foglaLe állást, a következőkben vála- Szolt: Amióta a miniszteri székben ül, mindig elismerte és a jövőben is el fogja ismerni B felekezeti oktatás értékét és elismeri azokkal szemben is, akik az egységes állami oktatás híveiként azt vallják, hogy a felekezetek szétválasztó erők ebben az országban. Ezzel szemben a keresztény felekezeteket a magyar nemzet centripetális erő tényezői 'közé számítja. Minden erejével elősegíti a keresztény felekezetek önkormányzatának, kultúrál is és nevelő működésének érvényesülését. A tanári és tanítói státusban lévőknek 85 százalékát rendes tanítóknak és tanároknak sorozzák be és csak a többi 15 százalékot helyettesnek. Polgári iskolai tanár már nincs munka nélkül. Férfilanító az új állások betöltése után alig marad állás nélkül. Javul a helyzet a középiskolai tanároknál i$. Egyedül a tanítónői probléma marad még nyitva, mert közel 5—6000 állástalan tanítónő van még. Reméli azonban, hogy itt is hamarosan enyhülés mutatkozik. A nyolcosztályos népiskola megvalósítása felé nagy lépéseket tesznek a jövő tanévtől kezdve, 3600 iskolában körülbelül 11 ezer tanteremben, tehát a népiskolák 60 százalékában vezetik be a nyolcosztályos iskolát olymódon, hogy a falvakban a tanulók a felső négy osztályban csak a téli hat hón%p alatt járnak iskolába és így a nyári időszak alatt segíthetnek a gazdaságban. • r A népművelésről szóló javaslat előkészületben van. ■ i V i az a Strasser Ottó? Berlin, november 23. A Bürgerbráuben történt merénylet részleteinek széleskörű nyomozása alapján — mint níár az közismert — kiderült, hogy a Hitler ellen tervezett robbantási kísérlet értelmi szerzője Strasser Ottó. Római jelentés Strasser személyére vonatkozóan közöl érdekes adatokat. Megemlíti, bogy Strasser 1926-ig magának Hitlernek voll a legf- meghittebb barátja. Attól kezdődően Hitler és Strasser között az ellentétek egyre fokozódtak. Végül is az önző és nagyzási hóbortban szenvedő Strasser 1930-bán kilépett a pártból, külföldre szökött. Azóta engesztelhetetlen gyűlöletből állandó Hitlerellenes propagandát fejt ki. Berlin, november 23. A Német Távirati Iroda mai jelentésében Strasser Ottó egyéniségét illetően a tegnapi jelentést azzal egészíti ki, hogy a szóbanforgó Strasser 1933-tól 1937-ig Prágában tartózkodott és Benes szolgálatában állott. 1937 óta az angol Intelligence Servicének ajánlotta fel Szolgálatát. Azóta már többször akart különböző helyeken Hitler ellen pokolgépes merényleteket elkövetni, de a rendőrségnek mindig idejében sikerült az elhelyezett pokolgépeket ártalmatlanná tenni. Az Alsódunántull Mezőgazdasági Kamara közgyűlése. Vármegyei mezőgazdasági bizottsági előadókat és Járási kísérleti gazdaságokat állít be a kamara. Az Alsódunántúli Mezőgazdasági Kamara élénk érdeklődés mellett tartotta meg őszi rendes közgyűlését dr. Mirbach Antal báró elnöklésével Kaposvárott, a városháza nagytermében. Mirbach Antal báró elnöki megnyitójában megállapította, hogy a mezőgazda- sági termények árrögzítése olyan alacsony színvonalon történt, amely nem áll arányban az iparcikkekben az árrögzítés ellenére bekövetkezett áremelkedésekkel. Az elnöki megnyitóhoz hozzászóltak : Led- niczky Lajos, Tolnay Kneíély Ödön, Festetics Domonkos gróí, Nagy Ferenc, Kovács Béla és Taksonyi János, akik erélyesen követelték az Országos Mezőgazdasági Kamara mielőbbi megalakulását a közgyűlés egyhangú helyeslése mellett. A közgyűlés ezután alelnökké választotta Neigebauer Béla uradalmi főintézőt, kültagokká pedig Thegzes László dr., Laky Dezső dr.,’ Rajniss Ferenc és Csicseri Rónay István országgyűlési képviselőket, majd az 1940. évre a kamarai illetékkulcsot 4 százalékban állapították meg. Egyhangú elismeréssel fogadta el a közgyűlés Kiss Elemér kamarai igazgató jelentését a kamara legutóbbi időben végzett munkásságáról. Bejelentette, hogy a kamara Pécsen, Kaposváron, Szekszárdon és Zalaegerszegen vármegyei mezőgazdasági bizottsági előadókat állít be, kimélyíti kapcsolatait az agrár- szövetkezetekkel és közös szervezetbe kívánja foglalni a kamarai körzet szakképzett kisgazdáit, akiknek a száma 5000-re tehető. Ezenkívül a kamara járásonként egy-egy kísérleti gazdaság beállítását vette tervbe. Tassonyi Ernő dr. miniszteri osztálytanácsos a mezőgazdasági termelés átállításáról tartott értékes, nagy érdeklődéssel kísért előadásában bejelentette, hogy a földművelésügyi kormány a vidéki mezőgazdasági kamarák mellé egy-egy gazdasági felügyelőt oszt be, akik a termelés átállításával kapcsolatosan a helyi viszonyokat tanulmányozzák. A közgyűlés 25, Alsódunántúl gazdatársadalmának létérdekébe vágó indítványt fogadott el, amelyek közül ki kell emelnünk vitéz Patacsy Dénes indítványát a hidegvérű lótenyésztés fejlesztésére, Thegzes László dr. indítványát a mezőgazdasági munkásközvetítésnek a mezőgazdasági kamarák hatáskörét)* való utalására vonatkozóan, Kovács Sebes- tény Miklós indítványát a fegyvergyakorlalra bevonult gazdasági cselédek ellátásának újból szabályozása, Bosnyák Andor indítványát a műtrágyahitelek rendezése és a trágyamésZ- por vasúti szállítási díjának mérséklése tárgyában, A mindvégig nívós és tartalmas közgyülé* végül kamarai folyó ügyeket tárgyalt, amelyek során megszavazta a kamara 1940. évi költségelőirányzatát. Tóth szabó mellett 1 Minőség 2 ízlés 3 Szabás fiion uridivat > > I -- « € C A határszéli Tótszerdahely templomira a nagykanizsai Mécs-est kapcsán a védnök* karból érkezett adományok: Briglevics Károly dr. ny. főispán 20, Geiszlinger '"Béla esperes (Rábagyarmat) 12, Rödönyi József esperes, Papp Mihály malom tulajdonos (Le- tenye), Major Sándor fogházőr, özv. Gállfy Ferencné (Tótszerdahely), Perényi Bertalan bánó (Zalalövő), Luttor Ferenc dr. protono- tárius, kövelségi tanácsos, (Róma) 10, Schnatt- ner Szigfrid (Csácsbozsok) 6, Still Ernő dr, ügyészségi elnök, Tremkó Ferenc dr. íőál- latorvos, Keszly István dr. (Zalaegerszeg), özv. Gálffy Ernőné (Tótszerdahely), Skublics Alajos hercegi főfelügyelő (Lenti), Guzmits L«r jos igazgaló-tanító (Léténye), Horváth István, plébános (Zalatárnok), Winkler József dr. főiskolai tanár (Szombathely) 5 P. SZEKER IMRE tüzelőanyagkereskedő K*o s s u t h Lajos utca 62. házhoz szállít a legjutényosabb áron mindenféle hazai szenet, brikettet, kokszbrikettet és elsőrendű tűzifát. Telefon 89. miO<<<i Hó- és sárciüök Horváth Jenőnél I Flébánía-épaiii T$lefgn 112 sz. I