Zalamegyei Ujság, 1939. október-december (22. évfolyam, 227-298. szám)

1939-12-14 / 286. szám

1939. december 14 ZALAMEGYEI ÚJSÁG 3 A finnek cáfolják a szovjet jelentését. Leningrádi jelentés szerint a szovjet csa­patok december 13-án Uhta irályába 105 km távolságra hatoltak be finn területre. A Szovjet jelentés beszámol arról, hogy általá­ban a szovjet csapatok a határoktól 100' kilométer mélységben nyomultak előre Finn­országban. A finn hadijelentések cáfolják a szovjetnek ezt az állítását és azt mondják, hogy csak egyes helyeken tudtak a szovjet csapatok mélyebben benyomulni, de ez a mélység sem haladja meg a 80 kilométert. A finneket nem kedvetleníti el ez: a körülmény, mert a terep- viszonyaikat figyelembevéve nem találják tűk zott eredménynek a szovjet előrenyomulást. A kedvezőtlen időjárás miatt a légitevéi- kenység majdnem teljesen szünetel. A szov­jet gépek igen magasan repülnek, egv-egy bombát ledobnak, de ezek a bombák káro­kat nem okoznak., 1 Párisból jelentik: A képviselőház szerda délutáni ülésén a költségvetés általános tár­gyalása alatt Reynaud pénzügyminiszter be­szédét hallgatta meg. A pénzügyminiszter! hangsúlyozta, hogy a németek minden eszközt igénybe vesznek az ellenük megindított gaz­dasági és pénzügyi háború megnyerésére.. Míg a katonai háború körvonalai még alig bontakoztak ki, i a pénzügyi háború már gőzerővel ; folyik. Az a kötelességünk — mondotta "a miniszter —, hogy hosszabb ideig tartó haditétlenségre készüljünk el. Németország azt reméli, hogy a demokráciák jóllehet gazdagok és j sok aranyuk van, elbuknak, mert nem lesznek képesek olyan áldozatok elviselésére, mint amilyeneket a né­met nép vállalt magára. Hitler a Franciaországban felmerülő elége­detlenségre számít. Tőlünk függ, hogy Hitler A belügyminiszter rendeletével betiltottal azokat a szektákat, amelyek tanaikkal a hon­védelem érdekeit veszélyeztetik. A rendelet rámutat arra, hogy egyes ilyen szekták val­lási tanaikkal antimilitarizmusra biztatják1 kö­vetőiket és igyekszenek őket honvédelmi kö­telezettségük teljesítésétől eltéríteni. Hitelveik egyes részükben törvényes jogszabályokat sér­tenek, a történelmi egyházak hitelveinek és vezetőinek támadásával közvetve veszélyez­Társulnék nyitandó fa- és épitöanyagkeres- kedéshez közreműködéssel. Szakember vagyok. Vagy befektetnék komoly üzletbe, vállalkozásba 10—15000 P. Cim akiadóban. A pénzügyi és gazdasági háborúról beszélt a francia pénzügyminiszter. Számítása beválik-e, vágy sem. A miniszter véleménye szerint az ország erkölcsi erejét azzal lehet megőrizni, ha kimutatja az or­szág népének, hogy a vállalt áldozatok gyü­mölcse a győzelem lesz. A továbbiakban a miniszter még rámutatott arra, hogy a kori mány politikája az árak emelkedése és a pénz hígítása ellen irányul. Végül hangsú­lyozta még, hogy: a szövetségesek csak olyan áldozatok árán nyerhetik meg a háborút, amilyenekről eddig még fogalmuk sem volt és ha ezekre nem lennének képesek, könnyen elveszthetnék a háborút. (MTI) és a Darmol hashajtó. Beváltja, amit ígér. Nincs vele kényelmetlenség, bajlódás, teafőzés, keserüizü anyagok nyelése, Kitűnő ízű hashajtó a M4r 14 liiifrérl is minden oyégys.iei'tdrfcitn ksphstó. Betiltották a nazaérmások, adventisák és társaik működését. tetik a közrendet, közbiztonságot. Épen ezért a belügyminiszter az igaz­ságügyminiszterrel s a vallás- és közi­oktatásügyi miniszterrel egyetértőén \ ezeknek a szektáknak a működését azonnali hatállyal betiltotta. Ilyen szekták: a nazarénusok, adventisták, hetednapos adventisták, szombatosok, Jehova Isten tanúi gyűjtőnév alatt millenisták. »»»o < < < — A vesék megbetegedéseinek kezelésében a tisztán természetes »Ferenc József« keser rűvíz, mint gyors, biztos és rendkívül enyhéi» ható hashajtó, gyakran rendkívül fontos *e- gédeszköz. Kérdezze meg orvosát! Mielőtt karácsonyi ajándékot vásárolj tekintse meg a »Zrínyi« rt. könyv­kereskedésének dúsan felszerelt rab­tárát December hó 1. óta szakkép- zett vezető áll az üzlet élén, aki fi­gyelmes és pontos kiszolgálással á& a n. é. közönség rendelkezésére. — Téli alma tárolására kell minden ter­mesztőnek gondolnia, mert csak így érhet el jó árat érte. Praktikus házi tároló építéséről, valamint a télen irtható gyümölcs fakár Le vök­ről, nemkülönben a gyümölcsösben, szőlő­ben, baromfiudvaron és a méhesben morf: végzendő munkákról ír a Magyar Gyümölcs legújabb száma, amelyből lapunkra hivatko­zással ingyen mutatványszámot küld a kiadó- hivatal : Budapest, V., Vilmos császár-út 76. — A Pesti Tőzsde új számában Szencty Károly polgármester, Wulff Olaf, Tóth László dr., Futó Mihály dr. írtak cikket. Érdekes árú- és értéktőzsdei információk, osztalék- hírek, iparvállalati tranzakciókról szóló be­számolók, őrségváltási hírek stb. egészítik ki a Pesti Tőzsde új és értékes számát. HŐSI ÁLOMSÁRKÁNY. Bemutatja az Edison mozi csütörtökön és pénteken fél 7 és fél 9 órakor. Az álomsárkány ott lebeg minden kisem­ber élete fölött; ez az álmok színes papírsza­lagja, a vágyak fellegek felé repeső törékeny cifrasága. A film* első képében megnyílik • néző előtt Budapest és Magyarország. Meg­történik a csoda : egy boldog kis ház lakó* nak álomsárkánya felviszi tulajdonosait ál­maik birodalmába: megvalósul minden. Felkai Ferenc írta a szép, komoly mesét, igényes írói eszközökkel, költői fantáziával. Pünkösti Andor rendezése a képek kifejező erejével és szimbólumokkal teli hatásaival a magyar filmekben eddig még járatlan, úf utakat nyit meg. A főszereplők Muráti Lili| Perényi László, Egry Mária, Vizváry Mariska, Ladomerszky Margit, Rajnai Gábor, Lantig Ica, Köpeczy-Boócz és egy kitűnő kis gyer­mekszínész, Berki Tibor alakítása teszi toljak értékké az új magyar filmet. f Kérelem. Adjatok jó emberek az idén is egy kosárka vágott fát, didergő szegényeinknek. Ne enged­jük, hogy akiktől a sors megtagadta a jólétet, még meleg szobájuk sem legyen Karácsony szent ünnepeiben. Cserkészeink a jövöhéten kocsival megjelennek a fáért; nyissátok meg ajtótokat s fogadjátok szívesen őket. — Isten bőségesen megfizet érte l Szociális Missziótársulat. Belpolitika. Budapest, december 14. A felsőház már harmadik napja folytatja a földbirtokpoliti­kai reformjavaslat vitáját. Mivel még nagyon sok szónok van feliratkozva és a vitát ma be kell fejezni, rövid ebédszünet után tovább ’folytatják a tanácskozásokat. Holnap áttér­nek az appropriációs vitára, »á í űu&smeúzÁón&X A gyamveA. drtrnie.: cl aízáJjÍÖ- iryijyn&.! cnuu­Ä yiL&rnór-ó-€: VáJL 4a Jndtfcu ■HvtQéjéfrSAM, sMiAA-cUvt. '»UM&Ucie*q. t (9 a qcz. ásr~a.: KJxxL ofaaiteA- éh-iniA : nagy

Next

/
Oldalképek
Tartalom