Zalamegyei Ujság, 1939. október-december (22. évfolyam, 227-298. szám)
1939-12-02 / 277. szám
c ZALAMEGYEI ÚJSÁG 1939, december 2. — Korcsmái verekedés. Az újudvari korcsmában iddogált Nagy László teknővájó, akivel a később érkezők összeszólalkoztak A vitának verekedés lett a folytatása, vége pedig az, hogy Nagyot a mentőknek kellett beszél litaniok Nagyagykanizsára a kórházba. — GYÖNYÖRŰ HÁZIKABÁTOK, köntösei;, pyamák és ingek TÓTH szabó és úri divatüzletében nagy választékban kaphatók. SIKERÜLT IMPORTÁLNI 100 Százalékos gyapjú divatszövetet, amely mélyen tiszteit vevőink rendelkezésére áll. SCHÜTZ ÁRUHÁZ. SZEKER IMRE tűzelőanyagkereskedő K'o s s u t h Lajos utca 62. házhoz szállít a legjutányosabb áron mindenféle hazai szenet, brikettet, kokszbrikettet és elsőrendű tűzifát. Telefon 89. MOH SONJA HENNIE felejt4etetlenűl szép filmje : Csodák csodája még ma, szombaton fél 7 és fél 9 órakor bemutatásra kerül az Edisonban. Tudja már miért univerzális a KELOK tinta ? Mert úgy töltőtollban, mint tintatartóban egyaránt kiválóan alkat • Mairvar arahadaiom mas- A töllötoU csatornáit nem tömi el, könnyen és egyenletessen ^ folyik. A tintatartóban nem üllepedik, nem párolog. A tollhegyet Magyar gyártmány nem rozsdásitja el, használatban gazdaságos, olcsó és jó. 6 szin ben készül és egységes árban kapható, minden jobb szaküzletben. Kifejezetten kérje a szegedi KELŐI tintát kereskedőjétől! Zalaegerszeg megyei város polgármesterétől. 15.933/1939. Ajánlati felhívás! Zalaegerszeg megyei város képviselőtestülete a 14220/1939. sz. alatt hozott véghatározatával kimondotta, hogy a kórház páterdombi ingatlanát (a zalaegerszegi 99. sz. tkvi betétben Aj 10 sor, 476 hrsz.) eladja. Az eladásra kerülő ingatlan házhelyekké való felosztását a képviselőtestület 13489/1939. jkv. 140. sz. véghatározatával már engedélyezte. A felosztási terv szerint az ingatlan 63 darab házhelyet foglal magában. A 63 (hatvanhárom) darab házhely összes területe 8425 négyszögöl. A vételár készpénzben, a ielsőbb hatósági jóváhagyás után nyomban fizetendő, amikor a vevő az ingatlant is birtokába veheti. A vételre vonatkozó egyéb részletes feltételek a városi tisztifőügyésznél (Városháza, I. em. 7. ajtó) minden nap déli 12 órától 14 óráig megtekinthetők és ugyanott részletes felvilágosítás is nyerhető. Felhívom a venni szándékozókat, hogy vételi ajánlatukat zárt borítékban legkésőbb az 1939. évi december hó 9 én (szombaton) déli 12 óráig a város iktatóhivatalában (Városháza, I. em. 4.) nyújtsák be. A zárt boríték): »Ajánlat a kórháztelek megvételére« felirattal látandó el. Az ajánlatok felbontása a városi tisztifőügyésznél 1939. december hó 9én déli 12 óra 30 perckor lesz. Az ajánlatok felbontásánál az ajánlattevők vagy igazolt megbízottaik jelen lehetnek. Tekintettel arra, hogy az eladásra kerülő ingatlanra már 41.000 pengős kötelező ajánlat van, ennél alacsonyabb ajánlat íigyelem- bevehető nem lesz. Az ajánlatok elfogadása felett a képviselő-, testület fog dönteni. Tévedések elkerülése végett közlöm, hogy a 63 darab házhely külön-külön el nem adható, s így egyes házhelyekre ajánlatot tenni nem lehet. Zalaegerszeg, 1939. november 29. "Polgár mester. Bunda, róka csak akkor jó ha Laki Sándor szücsmestertől való. Zalaegerszeg, Bethlen G. u. 5. , »»» o««« 1265/1939. Versenytárgyalási hirdetmény. Zalaegerszeg megyei város közkórháza részére 1939. december 1-től 1940. július 30-ig terjedő időre szükséges Férfi ingek nyakkendők, kalapok, női divatáruk óriási választékban a legolcsóbb árakon ér. cfclóy Hbivatfíáz6an Riadó a Földközi Tengeren. i Minden idők legnagyobb tengerészdrámája 12 felv. Bemutatja az Edison :;mozi vasárnap 3, 5, 7 és 9 órakor (3 kor a helyár 20—70 «11)1 Ez a film méltán sorakozik a legnagyobb francia filmsikerek mellé. Izgalmas meséje a legnagyobb érdeklődésre tarthat számot. A bajtársiasságnak ebben a filmre irt époszában a három tengerésztiszt szerepében, három különböző nemzetiségű színész egyaránt döbbe netes alakítást nyújt. A film tengeri felvételei i a hadihajók felvonulása külön eseményszerű, j Magyar Világhiradó. Felelős kiadó : Gaál István Tóth szabó mellett 1 Minőség 2 ízlés 3 Szabás liszt- és dai-anemüek szállítására ezennel nyilvános írásbeli versenytárgyalást hirdetek. Ajánlatot csak az egész mennyiség szállítására lehet tenni. A szállítás költségei szabályszerűen biztosítva vannák. A részletes szállítási feltételek és egyéb szükséges nyomtatványok a közkórház gondnokságától szerezhetők be. Az ajánlatokat cégszerű aláírással ellátva (ha az ajánlattevő nem kereskedő, úgy sajátkezűig írt ajánlatát tanuzás nélkül, idegen kézzel, vagy géppel írt ajánlatát pedig 2 tanúval előttemezve kell aláírni, ugyanígy az esetleges mellékleteket is) sértetlen borítékban elhelyezve, pecséttel lezárva 1939. december hó 4.-én déli 12 óráig személyesen nagy posta útján kell benyújtani a kórházgondnoki irodába. Ugyanezen a napon, ugyaií- ilt 13 órakor fognak az ajánlatok felbontatni, amikor a magukat igazoló ajánlattevők, vagy azok meghatalmazással ellátott képviselői jelen lehetnek. Az ajánlat borítékán pontosan és feltűnően jelezni kell, hogy az árajánlat milyen cikkre vonatkozik. A több ívbőL álló ajánlatot esetleges mellékleteivel — a cégjegyzésre vonatkozó okiratoknak, úgyszintén az iparjogosítványnak, illetve ezek másolatának kivételével — kell egybefűzni. A fentiektől eltérően kiállított, vagy a benyújtási határidő után érkezett ajánlat a közszállítás odaítélésénél nem vétetik figyelembe. A szállítás érdeke havonként utólagosan számlázandó, az érdembehozott összeg a számla keltétől számított 60 nap alatt fizettetik ki. / Az érvényes ajánlat kellékeire, továbbá a kezdeményekre és egyéb itt nem érintett kérdésekre vonatkozóan a Közszállítási Szabály*- zat az irányadó. v A kórház az ajánlatok között árakra tekintet nélkül szabadon választ. Zalaegerszeg, 1939. november 21. * Polgármester. A »Zrínyi« Nyomdaipar Részvénytársaság nyomása Zalaegerszeg, Széchenyi-tér 4. — Nyomdavezető: Gaál István,