Zalamegyei Ujság, 1939. július-szeptember (22. évfolyam, 149-226. szám)
1939-07-04 / 151. szám
ZALAMGYEIÖJSÄG Felelős szerkesztő : H e r b o I y Ferenc. ________ XX II. évfolyam ISI. szám. Ara « fillér 1939. július 4. Kedd. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Zalaegerszeg, POLITIKAI NAPILAP Előfizetési árak: egy hónapra 150 pengő, negyedSzéchenyi-tér 4. — --------- Telefonszám 128. Megjelenik hétköznap a kora délutáni órákban. I évre 4 pengő. — Hirdetések díjszabás szerint. A Move jubiláns Ünnepségei vasarnap megkezdődlek. Reggel a leventezenekar zenés ébresztői adott, majd 9 órakor az evangélikus templomban istentisztelet volt, amelyen a Move nagyobb küldöttséggel képviseltette magát, 10 órakor pedig a plébániatemplomban tartott nagymisére vonultak a Move vezetősége, lövészei és szakosztályai levenLezenekar kíséretében a Move sportpályáról. Mise után ugyancsak a leventezenekar hangjai mellett indultak a jubiláló egyesület tagjai a sportpályára s nagyszámú érdeklődő közönség kisérte őket. Felvonulás. A sportpályán az egyes szakosztályok csoportonként vonultak fel s az emelvénnyel szemben állottak meg. Az emelvényen a közönség egy része helyezkedett el, amelynek soraiban voltak Pásztor Imre ny. gimn. tanár, aki az egyesület megalakításában tevékeny részt vett s 18 évig elnöke volt, Kárpáti Frigyes, az országos központ kiküldöttje, Brand Sándor dr. alispán, Pehm József pápai pre- látus, Thassy Kristóf dr. országgyűlési képviselő, vitéz Tamásy István dr. polgármester, Szeliánszky Nándor árvaszéki elnök, Mikula Szigfrid dr. városi főjegyző, polgármesterhelyettes, Fekete Károly református lelkész és többen a városi előkelő hölgyek köréből. A leventezenekar eljátszotta a Hiszekegyét s azután Vitéz Tamásy István dr. polgármester szólt a közönséghez. Büszke öröm tölti el — mondotta —, hogy mint a város polgármestere üdvözölheti a jubiláló egyesületet a gyönyörű sporpályán, amely Dunántúlnak égjük legszebb sportpályája. Szemtanúja volt annak, hogyan létesült ez, milyen nehéz munkával hajszolták ki a létesítéshez szükséges anyagiakat. Csak igazi férfiak voltak képesek ennek az eredménynek az elérésére. A város nemcsak egy sportpályával lett gazdagabb, hanem olyan egyesülettel is, amelyet la soha meg nem alkuvá magyar és keresztény gondolat hat át és ezt a gondolatot nemcsak az egyesület kebelében, hanem minden téren igyekszik kimutatni. Ezek a ténykedések, emelik a Move-t az összes egyesületek fölé. Az egyesület vallásos, hazafias, nemzetnevelő és nemzetmentő munkájához igaz magyar bajtársi érzéssel Ígéri a legteljesebb támogatást, hogy folytathassák azt, amit az elődök olyan jól megalapoztak. Bajtársi szeretettel üdvözli Pásztor Imrét és a központ kiküldöttjét "és mély megilletődéssel emlékezik meg a Move lövészeiről, akik elsők voltak a Felvidék visszacsatoló munkájában és ezzel országos hírre tettek szert. Sok szép eredményt és sikert vár és remél az egyesülettől. A nagy helyesléssel fogadott beszéd után a leventezenekar a Rákóczi-indulót játszotta és a csapatok elvonullak fegyelmezett sorokban az emelvény előtt. Röviddel ezután megkezdődött f A díszközgyűlés. Az asztalnál helyetfoglaltak : vitéz dr. Horváth Bertalan elnök, Pásztor Imre, Kárpáti Frigyes, Bozzay Jenő dr. társelnök, 'Árvay László dr. ügyvezető álelnök, Telmann Sándor dr. alelnök, Szász Gábor dr. főtitkár és Dániel István dr. jegyző. "Vitéz Horváth Bertalan dr. elnök a Hiszekegy elmondása után meleg szavakkal köszöntötte Pásztor Imrét, akit szűnni nem akaró tapssal ünnepeltek a jt.enlevők ; továbbá Kárpáti Frigyes központi kiküldöttet, az egyházi és világi hatóságok képviselőit, a vendégeket, a tagokat és mindazokat, akik a 25 éves Rmunkénak támogatói voltak. Szólt arról a bajtársi szellemről, amely az egyesületben uralkodik, amely a lövészeket oly lelkesedéssel vitte a határra. Ez a szellem biztos záloga a szebb és jobb magyar jövőnek. Fölkérte Arvay László dr. ügyvezető alelnököt ünnepi beszédének elmondására. Árvay László dr. részletes beszámolót adott az egyesület megalakulásáról és 25 éves munkájáról. Beszámolt arról, hogyan sáfárkodtak a rendelkezésükre álló anyagiakkal és hogyan teljesítették kötelességeiket az ifjúság testi és szellemi nevelése terén. Ismertette a sportpálya létesítése és felszerelése körül végzett munkákat, felsorolta, mit tett az egyesület a sportélet, la hazafias és kultúrális munka terén. Megemlékezett Pásztor Imre és vitéz Horváth Bertalan dr. érdemeiről, a főispánok, alispánok, polgármesterek jóindulatú támogatásáról, elismeréssel adózoLt Szeder Ferenc országgyűlési képviselő, központi elnök iránt, s kérte a központi kiküldöttet, hogy üdvözletüket az elnöknél tolmácsolja. Vázolta a feladatokat, amiket az egyesület a jövőben teljesíteni káván. Ezek között szerepel a székházépítés, uszoda és napfürdő létesítése. Az ifjúság nevelése terén elérte az egyesület azt, hogy otthont adott az ifjaknak, akiket igy elvont a kocsmai és kávéházi élettől. A Move a megjelölt úton haladva új generációkat akar nevelni, amely hazájáért és fajtájáért mindenre kész s nagy gondot fordít a katonai nevelés ki- mélyitésére. A Movenak 111 lövésze vett részt a Felvidék visszacsatoló munkájában s kötelességeiket mintaszerűen teljesítették. Üdvözli vitéz Hajnal alezredes és Kovács Andfás őrnagy volt parancsnokokat (viharos taps és éljenzés) és Szentmihályfa és Hidas- kürt községeket, amelyekbe ők vonultak be elsőnek. Reméli, hogy ha a búzatermő Bánságnak és Erdély bérenceinek visszafoglalására kerül sor, akkor is ott lesznek mirídanyí ; i nyian. . ! Azt a zászlót, amit az elődöktől kaptak, ragadják fel s azalatt küzdjenek : Becsülettel a hazáért. Zúgó éljenzés kísérte az ünnepi beszédet. Emlékplakettek és érmék kiosztása. Kárpáti Frigyes központi kiküldött jelentkezett ezután szólásra. Szeder János elnök nevében üdvözölte az egyesüleLet és elismeréssel szólott munkájáról A Move történetének ismertetése során fölemlítette, hogy sok ellen, séggel kellett megküzdeniük és 1924-ben 30-rá Olvadt le a vidéki tagegyesületek száma, ma azonban már 300-nál több tagegyesület működik. A leghálásabb köszönetét fejezi ki a zalaegerszegi tagegyesület működésével szemben. Ezután átnyújtotta az elnöknek a központ remekművű emlékplakettjét, majd kiosztotta a vezetőségi tagok között a kisebb plaketteket, a működő tagok között pedig az arany és ezüst emlékérmeket. A vezetőség részéről Farkas Béla dr. mondott köszönetét s telt hitet és fogadalmat a Move mellett j a| működő tagok köszönetét Briglevics István dr, tolmácsolta lelkesítő beszéd keretében. Telmann Sándor alelnök ezután megköszönte a vendégeknek, tagoknak, közönségnek érdeklődését, az egyesület további működésére a Mindenható áldását kérve a gyűlést eloszlatta. Gyűlés ulán a MOVE helyiségében társasebéd volt ,amelyen Brand Sándor dr alispán üdvözölte a MOVE-t, további hazafias munkára serkentette majd a lövészeket köszöntötte. Zsidó Sándor dr. Lengyel Mihály rendőrfőfelügyelő működéséről szólt elismerően s kívánta, hogy új állomáshelyén Veszprémben is munkálkodjék olyan buzgón a MOVE érdekében mint Zalaegerszegen. "Lengyel válaszában megköszönte az elismerést és bejelentette, hogy már tagja is a veszprémi MOVE-nak. A lispei kirándulás a kellemetlen idő miatt elmaradt az esti mulatság jól sikerült. A zalai borpiacróli Tapolca. Az időjárás nagyon szeszélyes, ned vés, párás, ezért több helyen fellépett a pero- noszpóra A veszélyt növeli, hogy ezidőszerint gálic nem kapjható. A molyveszély az idénj aránylag kisebb, bár mindenütt találtató. A horpiac változatlan. Balaionfüred. A szokatlan sok eső a szőlőket kedvezőtlenül befolyásolja. A fürtök tisztulása egyenetlen, a szőlők elmolyosodtak, itt- ott a lisztharmat fellépett, nem szólva a pe- ronoszpóráról, amely soha nem tapasztalt mérvben szinte inváqiószerűen támadta meg a szőlőket. A gazdák, dacára a folytonos permetezésnek, szinte tehetetlenül állnak véle szemben. A borárak a kedvezőtlen körülmények hatása alatt tartottak. Kínálat úgyszólván megszűnt. Révfülöp. Június első felében a nehéz esők, a sok csapadék, a szőlőt virágjában érte ésl igy az elvirágzás nem volt zavartalan. Az erős szélvihar a vessző nagy növése folytán sok: pótmunkát igényelt a kötések elszakadása miatt. A szőlő fejlődése egyébként erőteljes. A! harmadik permetezés folyamatban van. Pe- ronoszpóra eddig csak itt-ott jelentkezett olajfoltok alakjában, de kivirágzott alakban nem látható. Molykárokról csak egyes zártabb fekvésű szőlőkben panaszkodnak, de a sok eső a molyra sem volt kedvező. A szőlők a sok eső és a kevés napszámos miatt elég gazosak és igy nagy a munkatorlódás és: kevés a munkáskéz. , 1 , , Becsülettel a Hazáért! Megkezdődtek a Move jubiléris Ünnepségei. — Díszközgyűlés. — Emlékplakettek és emlékérmek kiosztása.