Zalamegyei Ujság, 1939. július-szeptember (22. évfolyam, 149-226. szám)
1939-07-11 / 157. szám
ZALAMEGYEI ÚJSÁG 3 Bokrétaünnepély a kórház épülő fertőzőosztályán. 1939. július 11. vajha minél előbb ismét meghajthatnák ázt az előtt az országzászló előtt, amely fent az árboc csúcsán hirdeti Nagymagyarországvisz- szaállilásátA szép ünnepély befejezéséül a levenleze- nekar a Himnuszt játszotta el. Ezután a menet a vasúti vendéglőbe vonult, ahol folytatták a zászlószegek keverését. Ugyanott 1 órakor ünnepélyes diszebéd volt, amelyen Brand Sándor dr. alispán a kormányzóra mondott felköszöntőt, amit a jelenlevők állva hallgattak végig. Kónya Balázs központi Iáküldött szépen felépített beszédében a postások hivatásáról, az országos egyesület munkájáról szólott. A 46 éves egyesületnek 32. csoportja szentelt ma zászlót. Köszönetét mondott a zászlóanyának s kérte őt, legyen gondos anyja a postásoknak is, majd az alispánnak, Pásztor igazgatónak, 'Pehm prelátusnak, Tliassy Kristóf dr. és Zsidó Sándor dr. képviselőknek, Samassa János •’S». "Közjegyzőnek a zászlószegek beveresekor mondott beszédéért, a vasutasoknak és Miron Lajos poslafőnöknek s mindazoknak, alak az ünnepély előkészítésében resztvettek- Végül arra kérte kartársait, őrizzék meg mindenkor a zászló tisztaságát. A remekbekészült beszéd nagy hatást váltott ki. Mikula Szigfrid dr. h. polgármester a város nevében köszöntötte a postaaltiszteket s fejezte ki elismerését. Az ünnepélyt este ugyancsak a vasúti vendéglő kerthelyiségében jólsikerült táncmulatság zárta be. S úgy a társasebédnél, mint az esti mulatságnál kitűnt Eszéki Kálmán nagyszerű konyhája és az a figyelmes kiszolgálás, amiben a vendégeket részesítette. HÍREK — IDŐJÓSLÁS : Nyugati és északnyugati szél, több1 helyen eső kiváltképpen keleten zivatar. A meleg keleten is megszűnik, nyugaton a lehűlés nem folytatódik. — A KORMÁNYZÓ Werth Henrik gyalog* sági tábornok vezérkari főnöknek a kárpát* alja visszaszerzése körül tanúsított magatartásáért legLeljesebb elismerését fejezte ki, kié* melve a tábornok dicséretes tevékenykedését. — KINEVEZÉS. Milkovich Géza keszthelyi oki. gazdát, az Alföldi Zöldmező Szövetség központi intézőjét Budapest székhellyel főintézővé nevezték ki. — LIPCSEMEZő-KESZTHELY. Keszthely képviselőtestülete úgy döntött, hogy Lipcse- mezőt fogadja testvérközségéül. Lipcsemező Huszttól kb. 20 kilóméterre fekszik, lakóinak száma 2161, ebből 1929 ruszin. — ORSZÁGZÁSZLÓ KESZTHELYEN. A kesztehelyi országzászlóbizottság és a községi elöljáróság közös értekezlete Palocsay Gyula elnökletével úgy döntött, hogy az országzászlót a premontrei rendház előtt állitják fel. Az értekezlet Svastits Géza oki. építészmérnök tervét fogadta el. Svastits Géza építészmérnök és Langmár Ferenc kőművesmester ingyen vállalták a kivitelezés rájuk eső munkálatait. — A ZALAEGERSZEGI RENDÖRÖK ma már szintén fehér zubbonyban és fehér sisakkal teljesítettek szolgálatot— A TAPOLCAI BARLANGKUTATÁST FOLYTATJÁK. A Budapesti Egyetemi Turista Egyesület barlangkutató szakosztálya ajánlatot, tett a községnek és a kórháznak a táj* polcai barlangok további feltárására. Az ajánlat elfogadása után Görgényi A. András geológus és Bertalan Károly tanár, múzeumi archeológus megérkeztek Tapolcára, hogy a barlangrendszert teljesen felkutassák. — Renyhe bélműködésnél, rossz gyomornál és duzzadt májnál igyunk reggel felkeléskor egy pohár természetes »Ferenc József« keserűvizet, mert annak hashajtó hatása gyors és biztos, enyhe és kelllemes. Kérdezze meg orvosát! _ Zalaegerszegen a kórházépitkezések már eléggé előhaladott állapotban vannak. Szombaton délután az épülő fertőzőosztály magas- földszintjén kedves bokrétaünnepélyt tartott Andráskay István mérnök, vállalkozó. Az ünnepségen megjelentek Brand Sándor dr alispán, Szűcs Andor dr vm.tb. főjegyző Mikula Szigfrid dr. h. polgármester, Wassermann Frigyes városi műszaki tanácsos, Wöl- fer István városi mérnök, Bethlehem József dr. tb aljegyző és Jancsó Benedek dr. ig.'-főorvossal — EGY NAP KÉT AUTÓGAZOLÁS Keszthely határában. Az egyik autógázolás a fe- néki utón történt. Németh Jenő eperjesi lakos szlovák jelzésű gépkocsija ne kim mi egy borszálliló szekérnek. A következő pillanatban Ács Ferenc kőröshegyi lakos nagy Ívben repüli le a boros szekérről és olyan szerencsétlenül esett földre, hogy eltörött a hátgerince s a bal felső karja. A hordók leguriilták a kocsiról, tartalmuk szétfolyt az ut porában. — A második szerencsétlenség Tündérlak közelében történt. Horváth József dr. alsópá- hoki ügyvéd gépkocsija elütötte Novák János géplakatost, aki koponyaalapi törést, agyrázkódást és lábtörést szenvedett. A motoros közúti csendőr járőr folytatja a nyomozást. — VIHAR TOMBOLT pénteken délben Füreden. Utca szélességben ömlött a viz. Az öt percig tartó jégverés a szőlőkben és a gyümölcsösökben nagy kárt okozott. A villám több helyen a villanyvezetékbe sújtott. Somogyi Károly szántóföldjén két kereszt rozsot hamvasztott el a villámokozta tűz. — NINCS ÉRTELME AZ ÉLETNEK. A minap Keszthelyen egy furcsán viselkedő fiatalembert hoztak ki a Balatonból. Megállapították, hogy Sélley Józsefnek hívják s vallomása szerint Zalaistvándról Nagykapornakon és Pacsán keresztül gyalog ment Keszthelyre, hog}- kioltsa az életét a Balatonban. A kér- dezősködésre csak annyit felelt: »Nincsértelme az életnek«. A szerencsétlen fiatalembert hazaszállították. DIVATOS új ihprimék 30 féle új színben érkeztek. SCHÜTZNÉL. az élen a kórház orvosi és tisztviselői kara, Andráskay István mérnök, nemkülönben az egész munkásság. \ A munkások részéről Kovács Béla kőművessegéd üdvözölte az alispánt s a megjelent vendégeket. Brand Sándor dr. alispán válaszában együttérzéséről biztosította a munkásságot. Mikula Szigfrid dr. h. polgármester a város örömét fejezte Iá a munkálatokon. A vendégek, orvosok, tisztviselők és a műm kások jó hangulatban töltötték el a délutántFELEJTHETETLEN est lesz, Makay Margit és Tímár József vendégjátéka.- PÁR ÉV ALATT 23 EZER PENGŐT LO- POTT. Ezelőtt három évvel betörő járt a balatonfüredi adóhivatalban. Megfúrta a Wert- heim szekrényt s arany és ezüst tárgyakat lopott el. Három év múltán Törökbálinton elfogták. Kervarits János, a betörő, pár éves »működése« alatt 23 ezer pengőt zsákmányolt. Kervaricsot 4 évvel ezelőtt 6 évi fegyházra ítélték, de egy évi raboskodás után a hartai fegyházból megszökött. Azóta sorozatosan lopkodott. Most újból felelősségre vonják. . Értesítem a nagyérdemű közönséget, hogy Hévizfürdőn » Lakics>féle vendéglőt, éttermet és szállodát átvettem és megnyitottam,. Szives pártfogást kér Varga Mihály vendéglős.- LEESETT A CSERESZNYEFÁRÓL Nagy László zalalövői szabóinas. Belső sérüléseket és súlyos sérülést szenvedett. Tegnap beszálllilotlák a zalaegerszegi kórházba. TÁBLÁS HÁZ lesz a Halálos szerelem előadásán. — Lehangolt, étvágytalan, eldugult embereknél reggel felkeléskor egy pohár termesze tes »Ferenc József« keserüviz megszabadítja az emésztőcsatornát a felgyülemlett erjedő és rothadó anyagoktól s az emésztőszervek további működését előmozdítja. Kérdezze meg orvosát! Frottier strandpizsama, short, fürdőfelszerelé&i anyagokban a legszebb divat- választék. Weeck-eesd flaneltakarék kaphatók Schütz áruházban